Al ​Capone 6 csillagozás

Deirdre Bair: Al Capone

Al ​Capone, az „első számú közellenség” a fénykorától mind a mai napig rabul ejti a képzeletet. Szegény brooklyni környezetből emelkedett ki és lett az amerikai történelem leghírhedtebb gengsztere. Az alkoholtilalom tetőfokán az ő sok millió dolláros chicagói szeszcsempész-, bordélyház- és szerencsejáték-hálózata uralta a szervezett bűnözés terepét. A rivális bandákkal folytatott vetélkedése brutális erőszakhullámot indított el, az alvilági háborúnak nem akart vége szakadni, és 1929-ben a döbbenetes Valentin-napi mészárlásban csúcsosodott ki. Birodalma nőttön-nőtt; úgy tűnt, se a törvényhatóság, se a sajtóelit nem tudja visszafogni. És aztán bekövetkezett a bukás: az FBI fogást talált rajta, adóelkerülésért elítélték, Alcatrazra került. A szabadlábra helyezését követően megtört emberként tért vissza a Miamiba, és a családja körében élt csendesen, amíg a neuroszifilisze végleg le nem gyűrte. Alakja azonban elpusztíthatatlan: a minden hájjal megkent gengsztert könyvek és filmek… (tovább)

>!
GABO, Budapest, 2017
482 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634064725 · Fordította: Tábori Zoltán

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Al Capone


Kedvencelte 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 27


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Deirdre Bair: Al Capone

Fontos megjegyezni: nem Al Capone emberi nagyságának ábrázolása a könyv célja, de nyilvánvaló, hogy két Al Capone létezett: a bűnöző, az első számú közellenség, aki birodalmát kíméletlen hatékonysággal működtette és a családjáért élő ember.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/07/al-capone.html

pupsegal P>!
Deirdre Bair: Al Capone

Rendkívül részletes leírást kaphatunk Al Capone életéről, konkrétan gyerekkorától kezdve, egészen a halála utáni fennmaradó hatásairól. Bairnek nem kevés kutatómunkája van ebben a kötetben, családtagokat kutatott fel, olyan fényképek kerültek be, amelyeket a leszármazottai adtak át. Rengeteg legendát vesz sorra az újságíró hölgy, amelyeket igazából 3 csoportra lehet felosztani: cáfolja, alátámasztja, vagy egyik sem: a mai napig is nagyon sok olyan történés van Capone körül, amelyekről az utókor nem tudja eldönteni, hogy igazak vagy sem. Aminek viszont külön örültem, hogy nem csak az üzleti, de a magánéletébe is betekintést lehet nyerni.
Negatívumként egy dolgot emelnék ki: a lábjegyzetek sajnos nem a lap aljára kerültek, hanem a kötet végére, és egy idő után nagyon bosszantó volt, hogy (jobb esetben csak) 2-3 oldalanként hátra kell lapozni, illetve a lábjegyzetek sokszor egyáltalán nem kötődnek logikusan a megjelölt mondatokhoz. Például: spoiler
Ez csak egy példa rá, de rengeteg ilyennel lehet olvasás közben találkozni, emiatt egy csillagot levonok, de ettől eltekintve ajánlom mindenkinek, akit jobban megszeretne ismerkedni Al Capone életével.

>!
GABO, Budapest, 2017
482 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634064725 · Fordította: Tábori Zoltán
Perly>!
Deirdre Bair: Al Capone

Tök véletlenül futottam bele. A könyvfesztiválos héten történt, hogy megláttam egy képet a kiadó facebook-oldalán, ami telis-tele volt ezzel a könyvvel. Na, mondtam, ilyen nincs! Nekem kell ez a kötet! :D Teltek-múltak a hónapok, a könyvhéten beiratkoztam a KSH Könyvtárba, és miközben ismerkedtem az OPAC-jával, rákerestem, hátha megvan nekik. Nagy örömömre kiderült, nemcsak megvan, de még hozzá is férhető, úgyhogy az első látogatásomkor gyorsan ki is kölcsönöztem. :D

Egy élmény volt! Egy-két dolgot már azért tudtam róla, de voltak olyanok, amikről eddig még nem is hallottam. És a legjobb, hogy ennek a könyvnek köszönhetően egyre biztosabb vagyok az igazamban.
Azt azért sajnálom, hogy még így is vannak hézagok a történetében, de talán a halálának 80./90./100. évfordulójára sikerül valaki(k)nek kitölteni ezeket a lyukakat (ha nem is az összeset, legalább párat :-)).
Al Capone-fanoknak kötelező olvasmány!

TeresaM>!
Deirdre Bair: Al Capone

Igazán tartalmas könyv Al Capone rendkívüli életéről és haláláról. A szerző hosszú időn keresztül kutatta Capone életét, leszármazottakkal és gyűjteményekkel vette fel a kapcsolatot, végig böngészett rengeteg újságot és könyvet, hogy összeállíthasson egy páratlanul gazdag anyagot. Bár nem olvastam még másik Caponéval foglalkozó könyvet, azt gondolom, hogy ez egy páratlan mű.
Al Capone kétségkívül korának egyik rendkívüli alakja volt, az a fajta ember, aki a családjáért és a hozzá hűséges emberekért bármire képes volt; de az ellenségeit könyörtelenül megbüntette. Bár sokáig vadásztak rá, csak „mondvacsinált” indokkal, adóelkerüléssel sikerült börtönbe juttatni, azért viszont megjárta a frissen átadott Alcatraz börtönt is. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy bármilyen kegyetlen bűnöző is volt, nem érdemelte orvosilag azt a bánásmódot, amit kapott spoiler.
A fél csillag levonás azért van, mert nagyon zavaró volt, hogy állandóan hátra kellett lapozgatni a jegyzetekért, sokkal jobban szeretem a lábjegyzetes megoldást, de ez a könyv értékéből nem vesz el.


Népszerű idézetek

robinson P>!

A családban a férfi hozhatta a törvényt, de az asszony volt az, aki érvényesítette.

17. oldal

robinson P>!

Meglehet, Al Capone abbahagyta az iskolát hatodikban, de sohasem fejezte be a tanulást az olyan dolgokban, amik érdekelték. Igazi műélvező lett kulturális területen, különösen a zene és a színház vonatkozásában.

126. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Al Capone
robinson P>!

A neve nemzetközileg ismert volt 1925-re, és 1927 végéig inkább csodálat, mint ellenszenv övezte világszerte.

142. oldal

robinson P>!

Az akkori adótörvény előírta, hogy az a személy, aki 5000 dollárt meghaladó törvényes jövedelmet szerzett, jövedelemadót köteles fizetni, amit Al Capone sosem fizetett, mert nem keresett ekkora összeget törtvényesen.

148. oldal

Kapcsolódó szócikkek: adó
robinson P>!

Olyan gyorsan és olyan magasra emelkedett, hogy ő lett az összes többi banda kedvenc célpontja, és mind arra tört, hogy elkapja.

95. oldal

robinson P>!

Capone sosem volt egyedül, és nem volt egy perc magánélete sem.

136. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Al Capone
robinson P>!

Volt még egy külön oka, hogy nagylángon tartsa a szerelmet Mae-jel. Megismerkedésük elején kezdett dolgozni Frankie Yale-nek, és egy nő miatt kirobbant kocsmai verekedésben több cakkos vágást kapott az arcára, melynek következtében baljós megjelenésre tett szert, továbbá egy gúnynévre, amelyet élete végéig gyűlölt: Sebhelyesarcú.

40. oldal

pupsegal P>!

[…], hogy az emberi természet legerősebb hajlama „az a vágy, hogy törvények lefektetésével szabályozza mások magatartását.”

416. oldal

robinson P>!

Aztán bekövetkezett a Valentin-napi mészárlás, és hirtelen fordulat következett be a közgondolkodásban.

177. oldal

Perly>!

Al Capone okos ember volt, aki döntéseket hozott ugyan, hogy mi történjen az ellenségeivel – igaziakkal vagy csak gyanítottakkal –, és felügyelt minden ilyen irányú akciót, de szigorúan a színfalak mögül.

237. oldal, 16. fejezet - Úton a börtönbe (GABO, 2017)


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Szép álmokat, Billy!
Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Mike Rothmiller – Douglas Thompson: Marilyn Monroe utolsó éjszakája
Anna Fifield: Kim Dzsongun
Ungváry Krisztián: Hősök?
John Lukacs: A párviadal
Joseph D. Pistone – Richard Woodley: Fedőneve: Donnie Brasco
David Grann: Eldorádó, az elveszett város
Barbara Leaming: Kennedy özvegye
David G. Marwell: Mengele