Dégh Linda (szerk.)

Gonaquadate, ​a víziszörny 8 csillagozás

Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok
Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny

A múlt században lábra kapott indián romantika még ma is úgy láttatja az indiánt, mint ahogy az akkor divatos regények ábrázolták, vagy ahogy Buffalo Bill Európában is turnézó cirkuszában bemutatta: bőrruhában, fején tolldísszel, derekán skalpokkal díszített övvel, kezében tomahawkkal. Ez a kép azonban kezdetben is csak a préritörzsek tagjaira volt érvényes, de éppoly kevéssé volt jellemző az egész indiánságra, mint például a tiroliak bőrnadrágja és zöld kalapja egész Európára. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a tudomány a maga valójában ismerte meg az indián népcsoportok életét, történetét és kultúráját.
Az indiánok életében még ma is nagy szerepet játszik a mesemondás. Avatások, vagy más ünnepi szertartások alkalmából a hagyományokban jártas idősebb férfiak elmondják a különböző varázsszerek, nemzetségek eredetét.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa

>!
Európa, Budapest, 1960
196 oldal · keménytáblás

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

worsi P>!
Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

A Népek meséi sorozatból eddig a breton meséket olvastam. Sose jutott volna eszembe magamtól indián meséket olvasni (köszi, @imma!), de ezek olyan üdítően másmilyenek ahhoz képest, amikhez szokva vagyok. Azzal együtt is, hogy sokszor nem pozitív a mesék vége – mindezt az utolsó mondatban kurtán elintézve. Pár mese ismerős volt a Mítoszok és legendák sorozat indiános kötetéből, de a többség számomra új volt.
A végén a magyarázat meg szerintem nagyon hasznos.
Azt hiszem, érdemes lenne többet olvasnom ebből a sorozatból.

3 hozzászólás
Ibanez P>!
Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

Nagyon tetszett ez a kötet, főleg azért, mert teljesen más, mint a megszokott mesék. Tavaly olvastam indiai meséket, illetve mesekihívás keretében egy-egy ázsiai mesét is, szinte valamennyi nép meséi nagyon hasonló elemeket tartalmazott, mint pl. a magyar. Itt viszont annyira előtérbe kerül a természet, az állatok, illetve a varázslat, hogy teljesen új történetek kerekedtek ki. Igaz, némelyik tartalmazott elég durva részeket is (saját háját fogyasztó állatok, gerincét töri, öldöklés stb.). Sokszor épp egy-egy rokon (anyós, testvér) az, aki bántja a másikat, a halálát kívánja, szóval „indiánéknál” se volt olyan béke-szeret, mint gondolhatnánk :-D

Egyi kedvencem történetem a sasokat etető fiú meséje volt, aztán A békekirálynő (nem béka, béke!), aki a szerelemért hagyja ott hivatalát, s azóta veszekszik mindenki :-D Tetszett A gonosz anyós története, A túlvilági menyasszony, A csillag-leány (hoppá, Gaiman olvasta ezt az indián-mítoszt! lásd Csillagpor) :-D.

A sündisznó és a hód meséjéből kiderül, hogy a kölcsönbe kapott rosszat illik viszonozni (ez más mesében is megjelenik), vagy miért fénylenek a csillagok pirosan és kéken (A gyermekrabló csillag), miért félnek a szarvasok a farkastól (az a fránya nevetés), több mesében visszatér a kukorica és a nap, mint fő motívum, vigyázni kell a mexikói nőkkel (A kővé vált vadász). És hogy bizony még a mesehősökre is rájöhet a szükség (Sitiyo a balszerencsés vadász), ilyennel még sose találkoztam mesében :-D

Némelyik mesében vannak furcsaságok, az íjjal-nyíllal lövő állatok (például nyulak, medvék), vagy a vénember, akit az ifjú ruhájába öltözve mindenki annak nézi (hát nincs szemük, istenem?? :-D). A legunalmasabb számomra a hosszú, zavaros Wenebojo kalandozásai volt.

Összességében egy nagyon más kötet, mint a megszokott mesék, egy-két motívum (legkisebb testvér, illetve a tónál a galambbá (majdnemhattyú) változó lányok) ismerősek lehetnek.

3 hozzászólás
Amrita I>!
Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

Több mese a Manitou ajándéka című könyv történeteinek változata. Nekem meglepően sok mese tetszett belőle, de a Népek meséi sorozat más darabjaihoz hasonlóan sok véres vagy szexuális tatralmú történet is van benne, legendák is, nem csak mesék, úgyh egyértelműen felnőtt könyv. Szeretem az indián meséket, amiért annyira nagy szerepet kapnak bennük az állatok és általában a természet. Természeti jelenségeket, csillagokat is megszemélyesítenek, a ködöt, a vihart pl.


Népszerű idézetek

Tororu>!

Amikor befejezték, a Békekirálynő megvetően mérte végig őket:
– Úgy? Hát egy őzbak miatt összeveszhet két ilyen vitéz? Te vagy az idősebb, te onondaga, legyen hát tiéd a zsákmány fele. Eredj, vidd haza a feleségednek és gyermekeidnek.
De az onondaga nem mozdult.
– Ó, királynő – felelte – feleségemet már régen a lelkek országába ragadta magával a járvány démona, hajlékom pedig nem szűkölködik élelemben. Szeretnék újra megházasodni. A te tekinteted a szívemig hatolt, mint ahogy a nap felderíti az erdő sötétjét. Jer hát, osszad meg velem hajlékomban az őzbak húsát!
De a Békekirálynő csöndesen megrázta a fejét.
– Jól tudod: az Öt Törzs úgy határozott, hogy Genetaska nem mehet férjhez. A Békekirálynőnek magányosan kell élnie, fogadalmát sohasem szegheti meg. Menj hát békével!
Az onondaga hallgatott.
De megszólalt az oneida:
– Tudom jól, hogyan határozott az öt nemzet szövetsége, ó , Békekirálynő – mondotta, szemét állhatatosan Genetaska arcára függesztve – mégis arra kérlek, kövess a kunyhómba, mert szeretlek. Mit felel erre Genetaska?
A Békekirálynő elpirult, és így válaszolt:
– Neked is csak annyit mondhatok, hogy távozz el békességgel.
De szava suttogóvá vált, majd zokogásba fulladt.
A két harcos barátként távozott: hiszen most már közös bánaton osztoztak.

A Békekirálynő

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

Tororu>!

A hegyvidéki apacsoknál novembertől februárig tart a mesemondás ideje. Más hónapokban tilos a mese: aki megszegi a tilalmat, azt hitük szerint mérges kígyó, vagy rovar marja meg, villám sújtja agyon családjával együtt. De a nem tilalmas hónapokban is, csupán éjszaka szabad mesét mondani, hogy a nap meg ne lássa a mesélőt és hallgatóit.

Utószó

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

Tororu>!

…csak az indiánok járnak ezen az ösvényen a túlvilágra. A fehér emberek más úton járnak. Nem tudom, miféle út az, lehet, hogy létrán jutnak fel oda. Ha azonban különböznek is útjaink, annyi biztos, hogy halála után minden ember a másvilágra jut. Mindent megtehetsz ott, amire kedved szottyan: egyik helyről olyan gyorsan eljuthatsz a másikra, amilyen gyorsan csak akarsz, olyan korú lehetsz, amilyen éppen lenni szeretnél. Ha pedig vissza óhajtasz térni a földre, hogy az emberek segítségére légy, azt is megteheted… Négy nap alatt jutnak el az indiánok a másvilágra. Ott már semmi baj sem érheti őket.

Wenebojo kalandozásai

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

tschk P>!

Az 'indián' szó, eltekintve attól, hogy tévedésen alapszik, – hiszen, mint köztudomású, Columbus azt hitte, hogy Indiában szállt partra – nem valami szabatos fogalmat jelöl. Általában a Columbus előtti Amerika bennszülött lakóit (az eszkimók kivételével) és azok leszármazottait értik ezen, tekintet nélkül a közöttük fennálló különbségekre. Ez a fogalom nem mond tehát sokkal többet, mintha például azt mondjuk, hogy Európát 'európaiak' lakják.
A hatalmas amerikai földrészen Columbus előtt is a legkülönbözőbb nyelvű, fajú és kultúrájú népek éltek.

199. oldal

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

Hajós_Eszter I>!

AZ ORVOSSÁG EREDETE
(Cseroki)

Valamikor réges-régen – így mesélték a régi öregek –, az állatok emberi nyelven beszéltek, és barátságban, egyetértésben életek az emberekkel. Az emberek azonban idővel nagyon elszaporodtak, és kiszorították lakhelyükről az állatokat. Azok, szegények, kénytelenek voltak erdőkbe és a föld puszta, kietlen vidékeire húzódni. Így aztán hamarosan feledésbe ment a régi barátság.

Hanem a viszály akkor mélyült el közöttük igazán, amikor az emberek föltalálták a gyilkos fegyvereket, s tömegesen kezdték pusztítani az állatokat, csak azért, hogy húshoz és bőrhöz jussanak.

Az állatok eleinte nem értették a dolgot, és nagyon elcsodálkoztak. Hamarosan megharagudtak azonban, és bosszút fogadnak az emberek ellen.

A medvetörzs tanácskozásra hívta össze tagjait. A tanácskozáson a törzsfőnök, a Vén Fehér Medve elnökölt. Miután számosan súlyos szavakkal marasztalták el az emberiség vérszomjas tetteit, a medvék egyhangúlag elhatározták, hogy hadat üzennek az embereknek. Csak az volt a bökkenő, hogy nem volt fegyverük. Végül is, egyikük tanácsára, abban egyeztek meg, hogy az ember-csinálta eszközöket kell az emberek ellen fordítani. Azt hitték, hogy az ember legpusztítóbb fegyvere az íj és a nyíl, elhatározták hát, hogy ők is íjakat és nyilakat készítenek maguknak. Kerítettek egy íjnak való hajlékony faágat. Ezután az egyik medve feláldozta magát, beléből a többiek elkészítették az íj húrját. Mikor a fegyver készen volt, a medvék kipróbálták. Csak akkor derült ki, hogy medvekarommal nem lehet az íjat felajzani. Egy medve erre levágta a karmait, és mindjárt sikerült is célba találnia. A Vén Fehér Medve azonban igen bölcsen megjegyezte, hogy a dolognak mégsincs sok értelme, mert karom nélkül egy medve sem boldogulhat az életben. Hogyan is tudna nélküle fára mászni, élelmet szerezni! Ha valamennyien elvesztenék a karmaikat, éhen pusztulnának.

Eközben a szarvasok is gyűlést hívtak össze, a Kis Szarvas elnökletével. Azt határozták, hogy azokat a vadászokat, akik minden szó és bocsánatkérés nélkül szarvast ölnek, köszvénnyel sújtják. Ezt mindjárt tudatták is a közel eső indián település lakóival; azt is tudomásukra hozták, mit kell tenniük, ha a szükség kényszeríti őket, hogy szarvasra vadásszanak.

Ha egy szarvast elejtenek, a Kis Szarvas azonnal a helyszínre siet, és a halott szarvas teteme fölé hajolva megkérdezi a kiszabadult szellemet, hogy hallotta-e a vadász imáját, és megbocsát-e neki. Ha a lélek igennel válaszol: minden rendben van, és a Kis Szarvas elmegy; de ha a válasz tagadó, akkor egészen a kunyhójáig követi a vadászt, és köszvénnyel sújtja, úgyhogy tehetetlen nyomorék marad, amíg csak él.

Így is történt. És hiába próbálta némely feledékeny vadász – nem tudva, hogyan kell bocsánatot kérnie az elejtett szarvas szellemétől – megtéveszteni a Kis Szarvast. Az ilyen vadász hiába rakott aztán máglyákat, hogy eltérítse útjából a szarvasok főnökét, sorsa mindig beteljesedett.

A halak és a hüllők ugyanakkor együttes gyűlést tartottak, hogy tanácskozzanak teendőik felől. Azt a törvényt hozták, hogy lidérces álmokkal gyötrik meg a nyugalmukra törő embereket. Úgy érzik majd az emberek, hogy óriáskígyók tekerőznek rajtuk, és azok a halak harapdálják a testüket, akiket megöltek.

A madarak és a rovarok más apróbb állatokkal együtt, a hernyó elnöklete alatt tanácskoztak. Mindegyikük sorra elmondta a véleményét. Valamennyien egyetértettek abban, hogy hadjáratot kell indítani az emberek ellen. Ezért valamennyien kiemeltek és megneveztek egy-egy betegséget.

A növények, amikor hírét vették az állatok elhatározásának, maguk is megbeszélésre gyűltek össze. A fák, a füvek és a bokrok szerették a emberiséget, és jóindulattal voltak irántuk. Nem akarták, hogy az állatok bosszúja sikerüljön, elhatározták hát, hogy ellene szegülnek terveiknek. Minden egyes fa, cserje, növény, egészen a füvekig, zúzmókig, mohákig, megfogadta, hogy gyógyírt ad az állatok által küldött betegségek valamelyikére.
Így keletkezett az orvosság.

Azóta is, valahányszor a sámán nem tudja, hogyan enyhítsen a beteg kínján, valamelyik növény súgja meg neki a gyógyító növény nevét.

106–108. oldal

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

Ibanez P>!

Ezért van az, hogy a Nap mellett kétfelől néha két kicsi nap is látható. És ez azt jelenti, hogy jó termés lesz abban az évben.

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

tschk P>!

Erősen figyelt, hogy valamiképpen el ne kerülje azt, akihez indult. De hirtelen szükségét érezte, hogy megkönnyebbüljön. Már éppen neki is készülődött, lekuporodva egy bokor tövében, amikor hangot hallott:
– Jaj, kedves unokám, kérlek, ne itt végezd a dolgodat, menj kicsit odább!

174. oldal

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok

tschk P>!

– … Ma éjjel együtt hálunk, te meg én, és holnap megmondom, hogy mit gondoltam ki a számodra
Az asszony szép volt és fiatal, és olyan gömbölyded, amilyet a férfiak szeretnek.

– Mindazok az ifjak szerencsések voltak a vadászatban, akik velem háltak. Belőled is jó vadászt csinálok.

173. oldal

Dégh Linda (szerk.): Gonaquadate, a víziszörny Észak-amerikai indián mesék, mondák és mítoszok


Hasonló könyvek címkék alapján

Jékely Endre (szerk.): Hogyan győzte le a jaguárt a teknős?
T. Aszódi Éva (szerk.): Tündérek, törpék, táltosok
Manitou ajándéka
Dömötör Tekla (szerk.): A nap nyugati háza
Cseh Tamás (szerk.): A csillagokkal táncoló Kojot
Walt Disney – Kicsi Hiawatha
Geronimo Stilton: Az eltűnt tó nyomában
Walt Disney – Hiawatha és az Óriás Sas
Walt Disney – Pocahontas és a sasfióka
Erdős István: Aprótörpe indiánok