A ​Vadnyugat története indián szemmel 38 csillagozás

Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

„A ​fehérek csak a dolog egyik oldaláról beszéltek. Azért, hogy jónak tüntessék fel saját magukat. Sok mindent meséltek, ami nem igaz. Csak önmaguk legkiválóbb és az indiánok leghitványabb tetteiről beszéltek a fehérek.”

Sárga Farkas, a nez-percé törzs főnöke

Amióta Lewis és Clark kutató expedíciója a XIX. század elején utat tört a Csendes-óceán partjához, ezernyi tudósítás jelent meg a Vadnyugat „feltárásáról”. A kiadott útirajzok és megfigyelések zöme az 1860 és 1890 közötti három évtizedből származik, ezt a harminc esztendőt öleli fel könyvünk. Ez a kor az erőszak, a harácsolás, a vakmerőség, az érzelgősség, a gátlástalan kicsapongás különös korszaka volt; szinte áhítatos tisztelettel övezték ekkoriban a személyes szabadság eszményét – legalábbis azok, akiknek részük volt benne. Ez idő tájt pusztították el az amerikai indiánok kultúráját és civilizációját. Ezeket az évtizedeket idézi a Vadnyugat gyakorlatilag minden nagy mítosza – a prémkereskedők, a hegyi lakók,… (tovább)

Wounded Knee-nél temessétek el a szívem címen is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1971

>!
Kossuth, Budapest, 1976
386 oldal · ISBN: 9630906678 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Kossuth, Budapest, 1973
396 oldal · keménytáblás · Fordította: Tandori Dezső

Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Abraham Lincoln · Buffalo Bill (William Frederick Cody) · Ülő Bika

Helyszínek népszerűség szerint

Fehér Ház (USA) · rezervátum · Texas


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Ez a könyv biztosan ott van minden idők legolvasottabb történelmi művei* között, ami egyrészt annak tudható be, hogy pont a polgárjogi mozgalmak felpörgése idején dobódott piacra, másrészt pedig azért, mert elképesztően szívszorító olvasmány. Közelkép egy olyan civilizáció megsemmisüléséről, aki a lehető legszorosabb ökológiai kapcsolatban állt az őt körülvevő Természettel. És közelkép egy végletekig expanzív civilizációról (mondjuk ki: ezek vagyunk mi), amint eltapos egy nála esendőbb, sérülékenyebb közösséget – és ha e történetet metaforaként értelmezzük, eltapossa vele együtt a Boldog Árkádiát, az utolsó édenkertet, ahol az ember még nem átalakítja környezetét, hanem harmonikus kölcsönhatásban él vele. Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy esetleg lehetett volna másképp is, de azt hiszem, ez lényegtelen. A lényeg, hogy ez a könyv a fehér ember fejére olvassa annak bűneit, és a fehér ember nem tehet mást, mint bólogat, és tanul belőle, ha tud.

Ami azonban a legszürreálisabb: hogy egy olyan nép pusztítja el az észak-amerikai indián kultúrát, aki mindeközben Szabadság-szobrot állít, testvérháborúba bonyolódik a rabszolgaság eltörléséért és polgárjogot ad minden Amerikában születettnek (no persze: kivéve az indiánoknak…). Nem gonoszság, és talán nem is kétszínűség ez, csak szörnyű zűrzavar. És annak a lehetőségnek az elvetése, hogy embernek tekintsünk másokat és tanuljunk tőlük, ha nem fűződik hozzá közvetlen érdekünk, vagy nem állunk kényszer alatt. Ezt a leckét kell még valahogy megtanulni.

(És az is milyen elképesztő már, hogy az amerikai katonák manapság „Geronimo!” kiáltással ugrálnak ki ejtőernyővel a hátukon a repülőgépből… mintha a magyar harckocsizók „Szvatopluk!” üvöltéssel indulnának rohamra. Az USA nemzet héroszai között ma ott vannak az indián hősök: Szilaj Ló, Ülő Bika, Geronimo meg a többiek. Akikkel 150 éve még háborúztak, akiket 150 éve még gyűlöltek.)

* Ha már történelmi mű: a könyv első kiadása (a kiadó döntése? a fordítóé**? nem tudom…) A vadnyugat története indián szemmel címmel jelent meg, azonban legújabban már az eredetivel (Wounded Knee-nél temessétek el a szívem) került a polcokra. Bár ez utóbbi talán líraibb húrokat penget, de szerintem az első verzió jobban jelzi, hogy szubjektív történelmet fogunk olvasni. Ami egyébként ebben az esetben nem baj (meglehetősen alulreprezentált az indián nézőpont az amerikai szakirodalomban), de jó, ha figyelmeztetődik rá az olvasó.
** Tandori Dezső! Tandori Dezső!

34 hozzászólás
Márta_Péterffy P>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Az észak-amerikai földrész őslakóinak harcait és szomorú sorsukat írja le Dee Brown. Szinte naplószerűen sorolja az eseményeket, több népcsoportot bemutatva. Rengeteg korabeli forrásból, beszámolókból összeszedett anyag, igyekszik kiemelni egy-egy neves indián főnököt, a „fehér emberek” ábrázolása is némileg árnyalt. Kétségtelen, hogy igazságtalanságok sora történt, és lényegében kipusztítottak egy kultúrát a népekkel együtt.
Az USA története kétarcú, virágzó ország lett, egyben világhatalom, és ahogy az indiánok szabad világa eltűnt, úgy az is kérdés, mi lesz majd ezzel a civilizációval, mert az aranyat/pénzt tényleg nem lehet megenni.
Nem volt könnyű olvasni, szüneteket tartottam közben, rengeteg név, dátum, információ, történet-komor és komoly olvasmány.
Végül is nekem 4 csillag, ez utóbbiak miatt.

Olympia_Chavez>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Akárhogy próbáltam időt hagyni magamnak az olvasottak megemésztésére és az értékelés végiggondolására, továbbra sem igazán tudok nyugodt objektív álláspontra helyezkedni. Nehéz tárgyilagosnak maradnom olyan történelmi témában, amiben a magát civilizáltnak mondott fehér, európai kultúra ismételten visszataszító, pusztító és esztelen arcát mutatja. Jelen esetben nem egy több évszázados ideológia, faji előítélete ágyazott meg a szégyenteljes, kapzsi és kegyetlen holokausztnak, hanem a jó öreg kolonizációs procedúra. Ebből kifolyólag pedig nem feledkezhetünk meg a folyamat környezetromboló, a természetet kizsákmányoló bűneiről sem.

Dee Brown könyve mindamellett, hogy fantasztikusan idézi meg a vadnyugat indiánjainak világát, és olyan legendás alakokról emlékezik meg korabeli indián forrásokra, dokumentumokra támaszkodva, mint Ülő Bika, Geronimo, Vörös Felhő, vagy épp Őrül Ló, fájdalmasan őszinte képet is fest és egyben vádiratot is fogalmaz az amerikai néppel szemben. Tételesen fejükre olvassa bűneiket, miközben nem esik az idealizálás hibájába sem. Az indiánok közötti széthúzást, a törzsek közötti ellentéteket is ugyanolyan súllyal említi és kezeli. Ezekből, illetve a fejezetek elején található történelmi kitekintők összességéből elég hamar egyértelművé válik az olvasó számára, hogy ezt a civilizációs szakadékot az indiánok nem hidalhatták át, abból csak vesztesként, megfogyatkozva kerülhettek ki. Mint egy pénzbedobós, gőz hajtotta daráló, úgy emésztette fel a sáskarajként terjeszkedő európai a rézbőrű kontinenst.

A szerző kb. 30 év eseményeit dolgozta fel, azt a három évtizedet, amikor a második ipari forradalom nagy és erőteljes változásai alakították a világot. Ezzel párhuzamba állítva a természeti népek e kis igényű közösségeit, meddő harcát saját és környezetük fennmaradásáért, lesz igazán megdöbbentő a pusztulás tempója és ereje. Majd tovább építve érzelmeinkre és szimpátiánkra, a szerző már a 70-es évek elején látja és sugallja a környezettudatos, egyensúlyra törekvő ideális életforma elveszejtésének egyre inkább érezhető tragédiáját, a véglegesen felbillent aránytalanságokat, ember és természet között.

Mindig érdekes dolog a kevésbé hangos, népszerű, vagy közismert álláspont megismerése, ami mint jelen esetben, akár magyarázatot adhat egy (csendes) kisebbség mai társadalomban betöltött helyére, szerepére. A kérdés már csak az, hogy le tudunk-e vonni ezekből bárminemű konzekvenciát, meghaladja-e a fehér ember önmagát? A 2016-os olajlobbi, kontra sziú érdekek újabb fejezete, vagy a rezervátumok még most is átlag alatti szociális ellátottsága sajnos továbbra sem ezt a tendenciát mutatja.

5 hozzászólás
robertbardos P>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Ez egy nagyon tömény, fajsúlyos könyv. Korábban – ahogy szinte mindenkinek – nekem is volt némi ismeretem az indián háborúkról, az indián törzsek életmódjáról és szenvedéseikről. Dee Brown azonban rendszerezetten, minden fontosabb törzsre egy vagy több fejezetet szánva viszi végig azt, milyen módszeresen irtották ki a fehérek az amerikai őslakosokat. Ezért nehéz a művét folyamatosan olvasni, mert az ember igazságérzete hamar felháborodik és egy idő után le kell tennie a könyvet, pihentetni, hogy közben feldolgozza a leírtakat.
Számomra az indiánok népirtása mintha ötvözné a zsidóság, örmények, az ukránok, a kaukázusi népek szomorú történeteit. Kezdve a jogfosztottsággal, annak ellenére, hogy legalább két amerikai elnök “örök időkre” megígérte az indán területek sérthetetlenségét, pár évre rá mindig jött egy határozat, ami felosztotta ugyanazt a területet. A törzseknek az időjárásra, évszakra való tekintet nélkül több száz mérföldet kellett megtenni a kijelölt erődhöz – ebben felismerhető az örmény népirtás legismertebb jellemzője, amikor a törökök tömegesen kényszerítették sivatagos területekre az ország kisebbségét.
A következő lépes a rezervátum volt (ez a gettónak felelt meg), amit csak engedéllyel vagy anélkül sem lehetett elhagyni. Ezután akadozni kezdtek a megígért élelmiszer és más nélkülözhetetlen szállítmányok – persze a rezervátumban mindenkinek le kellett adnia a vadászathoz nélkülözhetetlen eszközöket. A kialakult helyzet az olvasónak az ukrán éhínséget vagy más szovjet időkben megélt szenvedéseket jutatja eszébe.
Mi maradt az indiánoknak? Az örökös ígérgetést megunva, karizmatikus törzsfőnökök vezetésével megpróbáltak harc árán visszatérni a szerződésben foglalt területeikre. Csakhogy ott már vagy arany, vagy vasúti sín volt, így mindig “zavarták” a fehéreket. Sőt, a katonák sokszor tudatosan körbezárták a békés szándékú indiánokat és elég volt egy szikra, provokáció a mészárláshoz. A másik régi módszer a közösségek megosztása is jól működött és ahogy teltek az évek egyre kevesebb, szerződéses jogait védő, szabadon élő harcos maradt. Végül az életben maradottak is megbékéltek a sorssal és keserű emberként az 1900-as évek elejére meghaltak.
Az amerikai történelem szégyenfoltja mindez. Sajnos nem jelenthető ki, hogy ez lenne az egyetlen.

ursus>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Dee Brown szakszerű, lelkiismeretes kutató és kitűnő író. Ez a lebilincselő könyv többet mond el a nagy és kevésbé nagy indián nemzetek tragikus sorsáról, mint megannyi kalandregény együttvéve. A hatás annak ellenére döbbenetes, hogy Brown nem szenveleg az igazságosztó szerepében, egyszerűen csak az olvasó elé tárja a tényeket. De ebben a könyvben a tények valóban beszélnek…

Az újabb, bővített kiadás apropójából a továbbiak itt: http://konyvtamasz.wordpress.com/2012/06/20/dee-brown-w…

nuvamba>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Megdöbbentő tények. Elgondolkodtató idézetek. Nem tudok mit írni. Olvasd, érezd!

morin5>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

A hitelessége miatt megrázó könyv. A westernfilmeken és Winnetou történeteken szocializálódott olvasóban talán valós helyre kerül az indiánok 19. század végi elkeseredett küzdelme. A fehéreknek pedig nehéz felmentést adni a módszeres indián népirtásra.

Jozsga35>!
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Egy viszonylag rövid időszag kiemelése, az őslakosság módszeres kisemmizéséről, a szabadságukért fegyvertragadók leigázásáról.Miközben az Egyesült Államok lélekszáma majd kétszeresére emelkedett, nem sokat számított fél millió indián sorsának alakulása,keveset tanították történelemórán!


Népszerű idézetek

Kuszma>!

– És nem akartok templomokat?
– Nem, nem akarunk.
– Miért nem?
– Mert a templomokban azt tanítanátok, hogy civakodjunk Istenről – mondta Joseph. – Ilyesmit pedig nem akarunk tanulni. Mert ha van is viszályunk e földön más emberekkel, földi dolgokért, Istenről még sohasem civódtunk és nem is akarunk.

Kapcsolódó szócikkek: templom
15 hozzászólás
Anyechka I>!

Egy főnök arra emlékeztette a bizottságot, hogy népét már ötször áttelepítették, amióta a Nagy Fehér Atya ígéretet tett; sohasem telepítik át többé. „Gondolom, talán az lenne a legjobb, ha kerekekre szerelnétek az indiánokat – fejezte be szavait gúnyosan –, akkor kedvetekre tologathatnátok minket.”

292. oldal

Anyechka I>!

Valóban, gondolta a fiatal teton, a fehérek népe olyan, mint a tavasszal medréből kilépő folyó, amely mindent elpusztít, ami az útjába kerül.

74. oldal

Olympia_Chavez>!

Kukoricavetés idején kétezer kajovát és kétezer ötszáz komancsot telepítettek le az új rezervátum területén. A komancsok számára a sors iróniája volt, hogy a kormány arra kényszerítette őket, bölényvadászat helyett földművelésből éljenek. Ők ugyanis Texasban művelték a földet mindaddig, amíg a fehér emberek el nem vették tőlük, arra kényszerítve őket – ha nem akarnak éhen halni –, hogy bölény vadászok legyenek. Most pedig jön „Kopasz” Tatum, ez a barátságos öreg, és azt magyarázza nekik, térjenek át a fehérek életmódjára, a földművelésre, mintha az indiánok még sohasem hallottak volna a kukoricáról. Hát nem az indiánoktól tanulta a fehér ember, hogyan ültetik a kukoricát, hogyan termesztik a legeredményesebben?

246. oldal, 11. Háború a bölényekért (Kossuth Könyvkiadó, 1973)

Kapcsolódó szócikkek: bölény · indián · komancsok · kukorica · rezervátum · Texas
s_emese0612>!

A Nagy Szellem teremtette a Fehér Embert csakúgy, mint az Indián Embert – jelentette ki Vörös Felhő. – Azt hiszem, mégis az Indiánt teremtette előbb. Engem itt teremtett, ezen a földön, ez a föld tehát az enyém. A Fehér Embert a Nagy Szellem a Nagy Víz túlpartján teremtette, az hát az ő földje. Amióta a fehérek átjöttek a tengeren, egyre több helyet szorítottam nekik. Most mindenfelől fehérek vesznek körül. Nekem pedig csak kis darab föld maradt. A Nagy Szellem azt üzente nekem, ezt a földet már tartsam meg.

103. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Az ember teremtése · teremtés
Olympia_Chavez>!

Amikor 1883 nyarán elkészült a Northern Pacific Railroad transzkontinentális vonala, az ünnepség rendezésével megbízott tisztviselők egyike úgy határozott, hogy meghívnak egy indián főnököt is, aki köszönti majd a Nagy Fehér Atyát és a többi magas méltóságot. A választás Ülő Bikára esett – más indián szóba sem jött –, és a hadsereg egyik fiatal tisztje kapta azt a feladatot, hogy a főnökkel közösen dolgozza ki a beszéd szövegét. Ülő Bika sziú nyelven mondta volna el szavait, s a sziú nyelvet beszélő fiatal tisztre hárult a tolmács szerepe.
Szeptember 8-án érkezett meg Ülő Bika és a fiatal kékmundéros Bismarckba, az ünnepség színhelyére. Ott vonultak a díszmenet élén, majd felmentek a szónoki emelvényre. Ülő Bika emelkedett szólásra. És a fiatal tiszt borzadva hallotta a sziú nyelven zengő szavakat, mert Ülő Bika nem a közösen kidolgozott üdvözlő beszéddel állt elő. „Gyűlölök minden fehér embert – mondta. – Tolvajok vagytok, hazugok. Elvettétek földünket, kitaszítottak lettünk a saját hazánkban. ”
Ülő Bika tudta, hogy csak a fiatal tiszt érti szavait, ezért olykor-olykor megállt, szünetet iktatott be, hogy a jelenlévők kellőképp megtapsolhassák; hajlongott, mosolygott, majd folytatta szidalmait.

372-373. oldal, 16. Szellemek tánca (Kossuth Könyvkiadó, 1973)

Kapcsolódó szócikkek: 1883 · indián · Northern Pacific Railroad · sziúk · Ülő Bika
Márta_Péterffy P>!

1875 tavaszán az apacsok legtöbbjét rezervátumba terelték, mások Mexikóba szöktek. Márciusban a hadsereg áthelyezte Crook tábornokot Arizonából a Platte vidékére. A sziúk és a csejennek, akik hosszabb ideje tűrték már a rezervátuméletet, ismét lázongani kezdtek.

216. oldal

Márta_Péterffy P>!

Az apacsok sivatagaiban, béke honolt…fojtott hangulatú béke.
A sors iróniája, hogy a nyugalom két fehér ember türelmes fáradozásainak eredményeképpen született meg s maradt fenn egyelőre, ez a két ember pedig egészen egyszerűen azzal vívta ki az apacsok megbecsülését, hogy emberszámba vette, nem várszomjas vadakként kezelte őket. Tom Jeffords, a szabadgondolkodó, és John Clum a holland református egyház híve, bizakodással nézett a jövőbe, annál azonban bölcsebbek voltak, hogysem túl sokat vártak volna.

216. oldal

Anyechka I>!

Az a tény, hogy egy ilyen hatalmas nemzet, mint a miénk, így háborúzik néhány száz szétszórtan élő nomáddal, a lehető legszégyenteljesebb színjáték, példátlan igazságtalanság és undorító nemzeti bűntett, amely előbb vagy utóbb az ég méltó haragját zúdítja megtorlásként utódaink fejére.

159. oldal

Olympia_Chavez>!

Így történt, hogy Ülő Bika 1885 nyarán csatlakozott Buffalo Bill vadnyugati társulatához, velük járta be az Egyesült Államokat és Kanadát. Mágnesként vonzotta a tömegeket. Olykor elhangzottak persze füttyök is, „Meggyilkoltad Custert!” kiáltások, mégis minden előadás után autogrammos fényképkérők hada ostromolta. Ülő Bika sok pénzt keresett, bevételeinek java részét azonban szétosztotta követői, a rongyos, éhes fehér fiúk hada között, akik mindenüvé elkísérték. A főnök meg is jegyezte egy alkalommal Annie Oakley-nek, a híres céllövőnek, az együttes másik sztárjának, hogy nem érti, miért nem gondoskodnak valahogy a fehérek a szegényeikről. „A fehérek tudják, mit hogyan kell előállítani – állapította meg –, nem tudják azonban, mit hogyan kell elosztani.”

373-374. oldal, 16. Szellemek tánca (Kossuth Könyvkiadó, 1973)


Hasonló könyvek címkék alapján

Hahner Péter: A Vadnyugat
David Grann: Megfojtott virágok
Walter Pedrotti: Az indián háborúk
Ed Wright: Eltűnt felfedezők legendás útjai
Miloslav Stingl: Indián tűz
Keszthelyi Tibor: Indiánok Arizonában
Warwick M. Bray – Earl H. Swanson – Ian S. Farrington: Az Újvilág
Koszó-Stammberger Kinga (szerk.): Felfedezések kora
Scott Jurek – Steve Friedman: Futni, enni, élni
E. Harry Gerol: Inkák tündöklése és bukása