Lélekmadár 63% 45 csillagozás

Őszintén megmondva, nekem nagy csalódás volt a könyv. Nem tetszettek a szereplők, a főszereplőnő irritált, és hiába volt érdekes az alapfelvetés, érzésem szerint nem igazán volt rendesen ábrázolva a mágikus világ háttere.
Egyszeri olvasásra jó volt, és senkit nem akarok elrettenteni az olvasásától, de én valószínűleg nem fogom még egyszer elolvasni. Mondjuk az is lehet, hogy nem jó időszakomban olvastam a történetet.

Első regényes szerző.
Abszolút kellemes meglepetés volt, voltak hibái az nem kétség mint például a házak és az erők nem kelő használata, vagy éppen nem tudtam izgulni egyetlen mellékszereplő miatt sem
mert nem ismertük meg őket rendesen.
De ami jó pont a női szereplő a mai trendeknek megfelelően nem valami szupersztár, végig ügyetlen épen hogy csak túl él, a mai trendnek megfelelően a férfi szereplőket nem ekézik végig nincs folyamatosan leírva, hogy milyen feleslegesek , hogy milyen rosszak, milyen gonoszak ..
A vége meg 1 csavar 2 csavar egy kis árulás sok kis hazugság.
Szóval jó szível tudom ajánlani.

A könyv végén az író megköszöni vagy 30 embernek az olvasást, támogatást. Megkérdezném őket, miért nem szóltak az írónőnek, hogy egy olyan főszereplőnek akihez képest Jar-Jar Binks a kognitív gondolkodás világítótornya, nincs létjogosultsága. A többi tűrhető volt.

Elég vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Tényleg szeretem a fantasy műfaj összes alfaját, így az urban fantasyt is, de ez nem igazán talált be nálam. Mentségére legyen szólva a szerzőnek, hogy ez az első regénye. Meglovagolta a mostanság divatos irányzatot, hogy egy nép (itt a finnek) mitológiáját vegyíti a való világgal. Ígéretesnek tűnt, de máshonnan összeollózott ötletekből áll az egész világépítés, és a cselekmény nagy része is. Sajnos, sok esetben ez utóbbi nem volt túl logikus, és az utolsó 50 oldalig kvázi teljesen kiszámítható.

A szereplőket sem igazán sikerült megkedvelnem, mert a főszereplőn és kísérőjén kívül csak díszletként voltak jelen, az író amikor úgy gondolta, előrángatta őket a fiókból, de addig hova lettek az rejtély (ugye azok a fránya háttérsztorik!). Ami pedig Alice-t illeti, szerintem az utóbbi 10 év legidegesítőbb karakterét sikerült megalkotni. Az ügyetlenség ugye nem összekeverendő a butasággal, hát, itt sikerült összemixelni… Az azért jelzésértékű, ha a mellékszereplő szerint se a legélesebb kés a fiókban Alice. Ettől függetlenül el lehetett olvasni, szórakoztató. Az estifecskék és a madarász megoldás tetszett, de sajnos gyengécske. De ez ne tartson vissza senkit az elolvasásától, lehet nektek pont bejön!

Nem tökéletes regény, nekem is jutnak eszembe olyan kérdések, amelyekre nincs jó válasz, de most nem nagyon tudnak ezek érdekelni. Én szerettem ennek a regénynek a meséjét, a világát és a férfi hősét is. Nagyon remélem, hogy Hewitt ír neki folytatást is, mert nagyon szívesen visszamennék még Varjútanyára.

A nyitány megkapó – egy mészárlás, egy rejtélyes túlélő, jó sok kérdés és vér. Fura is utána napjainkba csöppenni, de ahogy beindulnak az események, már jön is Varjútanya és az a más, mágikus világ.
Ugyan nem értem, miért viktoriánus a másik London – Varjútanya – de annyira hatásos így, hogy nem feszegetem túl ezt a kérdést. Tele van mágikus helyszínekkel, pl. a könyvtárat nagyon imádtam és mindennek megvan a maga története. A mai korban játszódó részek szimplák, de Varjútanya tényleg hatásos lett és izgalmas helyszín.

Tetszett a könyvben, hogy nem a megszokott mitológiákhoz nyúl. Megfordult a fejemben, hogy Hewitt találta ki az egészet, de utánaolvastam és tényleg vannak ilyenek a finn mitológiában. De tetszett, ahogy hozzányúl, ahogy írja a vérvonalakat és megszemélyesíti a lélekmadarakat. Még lehet fejtegetni, hogy mire képesek az egyes vérvonalak és mit tud a szerző kihozni Alice madarász voltából, de a kezdet tetszett. Jókat mosolyogtam a kezdetleges hazugságvizsgálaton, vagy a végén, amikor tényleges harcba is lendülnek a Halál érkeztekor.

Szerettem, hogy meg tudtam lepődni a regényen. Az, hogy Alice és Crowley spoiler Igen, még ezt is tudtam szeretni benne, mert meglepett vele. spoiler De a szerelmi szálon túl az is, hogy ki-kicsoda igazából. Magamban sakkoztam, hogy ki lesz Alice igazából – mert örökbefogadott gyerek, ezt tudjuk kezdettől. spoiler
Talán némelyik megoldás hirtelen, és nincs előzménye – mint Jen áthelyezésével kapcsolatban az igazság a kórházból és a lélekmadár kié – és ezen máskor morognék, de volt más, ami ezeket feledtette.

Crowley nagyon az a hőstípus, akit szeretek. Az igazság róla, a kettős élete… Nagy súly van a vállán és cipeli. Egyedi a humora, van sötét folt a múltjában. Nem makulátlan, ettől több is. Alice éretlenebb, ártatlanabb és gyakran szerencsétlen is. Néha nagyon meg tudtam volna rázni, amikor rohant fejjel a falnak, de talán pont ezért jól egyensúlyozza ki a férfit.
A mellékszereplők közül meg August lett a kedvencem. Neki is megvan a sötét, fájó múlt, csak nála nem néma heroizmussal párosult, hanem humort kapott. Vagy inkább a helyzet humoros, amibe keveri magát? Jókat mosolyogtam azon, hogy miért tartja magát zseninek. Vagy, amit a rendőrök mondanak róla…

Sorolgathatnám még, de a lényeg ez marad. Igen, látok benne én is hibákat és nem egy következetlenséget, de a világát és a meséjét annyira szerettem, hogy most ezek nem zavarnak.

Annak idején megtetszett a cím, és hát ugye mindig kellenek a női szerzős fantasyk… Mire elkezdtem, elég sok negatív értékelése lett, szóval kicsit féltem tőle. Nekem összességében inkább bejött, még ha nem is tökéletes. (Azért kíváncsi lennék, ha nem ilyen rövid idő alatt olvastam volna egy halom átlépős történetet, vagy csak más sorrendben, az vajon változtatna-e a csillagozáson..)
A lélekmadár koncepció tetszett, a szereplőket bírtam, a sztori is sodort magával. A párhuzamos világok picit uncsik persze, és tekintve, hogy fiatal a főszereplő, nyilván kellett bele egy nyomi szerelmi szál, de hál istennek ezt nem éreztem dominánsnak, így még tudtam élvezni. A szöveg könnyen olvasható, nem olyan lírai, mint mondjuk a Tízezer ajtóban, de legalább jobban összeállt a könyv.
Az előszó miatt, ahogy a végén keverednek a dolgok, és teljesen más vonalon gondolkodtam, és sikerült meglepnie is. Plusz a vége sem lett az nagyon rózsaszín szirupos, amitől féltem, hál istennek.
Szóval összességben ha nem is tökéletes, vagy abszolút újszerű, azért kellemes olvasmány volt, örülök, hogy nem riasztottak el.

Igazi fantasy, remek világépítéssel, feszültséggel teli szerelmi szállal, izgalmas és kiszámíthatatlan cselekménnyel. Az alapötlet 10/10, engem egyből magával ragadott az elgondolás és az egész képzeletbeli univerzum. A stílussal és a megfogalmazással akadtak olykor problémáim, oda nem illő káromkodások, szavak rontották az összképet, de könnyen lehet, hogy ez a magyar fordítás hibájának tudható be. Nagyon jó könyv, a borító pedig csodaszép!

Egy történet, ahol a hősnő nem a legélesebb kés a fiókban. Ha nem azzal indul az egész, hogy egy munkahelyi prezentáció miatt aggódik, azt mondtam volna – jó, sok minden megbocsájtható – mert egy tapasztalatlan, önmagát kereső tinédzser. Mivel nem tudtam vele szimpatizálni, a történetbe sem sikerült teljesen elmerülni.

Nem mondom, hogy nem jó az alapötlet, de a kidolgozását több helyen következetlennek éreztem. A szereplők közötti dinamika sem volt mindig tiszta. Az érdekes karakterek nem bontakoztak ki (nem is értem, minek kellett ennyi házat és tehetséget megemlíteni, amikor nem is használták őket), a merev karakterek meg egész könyvön keresztül borzolták a kedélyeket, aztán a tetőpontnak szánt pillanatban, egyszer csak megvilágosodtak. Egy-két magyarázatot meg inkább a történethez igazítottak, mint inkább a magyarázatokhoz a történetet.

Sokféleképpen ki lehetett volna futtatni a cselekményt, azt hiszem a legkevésbé jók közül sikerült választani.

A gyönyörű borító és az ütős mottó egyből megvett magának. És a lelkesedésem csak fokozódott, amikor rájöttem, hogy ez az urban fantasy a finn mitológián alapszik, találkozhatunk benne varázslényekkel, lélekmadarakkal és magával a halállal is.
A regény első fejezete megtévesztett. A nyelvezet kissé túlírt és finomkodó volt, így elsőre azt hittem, egy pár századdal korábbra repít majd vissza minket a történet, aztán a következő fejezetben belecsöppenünk egy huszonéves nő mindennapjaiba, aki a mai Londonban próbálja meggyőzni a főnökeit, hogy ő bizony jó munkaerő. Körülbelül annyira volt eredményes és szerencsés ebben, mint Bridget Jones, és ez a balszerencsesorozat végigvonul a regényen. Mondjuk azt, hogy főszereplőnknek, Alice-nek nincs ínyére a tervezgetés és gyakran megy fejjel falnak.
Eleinte szórakoztatott a lány csetlése-botlása, Crowley-val vívott szócsatái, olykor magamra is ismertem benne, de a regény vége felé már csak a fejemet fogtam, hogy képtelen a fejlődésre, változásra. Bár ebben szerintem az is benne lehetett, hogy az írónő maga sem tudta, hogyan alakítsa a történet közepét, mert egyébként az eleje és a vége egészen egyben volt. Sajnos a mellékszereplőkből sem kapunk sokat, pedig a halottidézők és a halálkultusz témája igazán többet is megérhetett volna.

A Lélekmadár egyedi ötletek, kiszámítható, de jól működő fordulatok összessége, de valahol volt egy kis hiányérzetem. Az biztos, hogy az angol szerző le sem tagadhatta volna a gyökereit, mert ez a regény olyan volt, mintha Neil Gaiman és Jane Austin szerelemgyerekeként jött volna a világra, bár az tény, hogy az első kötetes szerzők által írt történetek gyerekbetegségei is érződtek rajta.
Teljes cikk: https://lenduletmagazin.hu/elet-es-halal-kortancot-jar-…

Könyvajánlónk: http://mirelle.hu/…