A ​boszorkányok elveszett könyve (Mindenszentek trilógia 1.) 169 csillagozás

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Diana ​Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész – aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől – az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények – azaz a nem-emberek – sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness… (tovább)

Eredeti mű: Deborah Harkness: A Discovery of Witches

>!
Cartaphilus, Budapest, 2018
700 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632666525 · Fordította: Baló András Márton
>!
Cartaphilus, Budapest, 2011
696 oldal · ISBN: 9789632661919 · Fordította: Baló András Márton

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Diana Bishop · Matthew Clairmont


Kedvencelte 29

Most olvassa 53

Várólistára tette 211

Kívánságlistára tette 218

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Klodette
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Most éppen azért vettem elő újra, mert egy ideje már szemeztem a könyvből készült sorozattal, aminek meglepő módon hatalmas sikere lett külföldön és idehaza is.
Megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem számítottam erre a hype-ra, főleg nem itthon. Amikor először láttam az előzetest, akkor nem is voltam elájulva tőle, leginkább azért adtam neki esélyt, mert Matthew Goode az egyik főszereplő és őt jó színésznek, valamint irtó jó pasinak tartom. ;)
Teljesen őszinte leszek. Ez a sztori sok mindenben hajaz az Alkonyatra, legalábbis itt is feltűnik a vegetáriánus életmódot folytató halhatatlan – vámpír család, egy olyan dögös és titkokkal teli vérszívó férfi, akit mindennél jobban vonz főhősünk vére és persze itt sem nézi szinte senki sem jó szemmel Diana és Matthew kapcsolatát és hirtelen fellángoló szerelmét.
Viszont ennyiben talán ki is merül a hasonlóság, szóval akik nem szerették Stephenie Meyer regényeit, azok attól még lehet, hogy ezt a történetet kedvelni fogják.
Mint ahogyan azt már említettem, egy kimondottan részletes és igencsak hosszú sztoriról beszélünk. Sok helyen azt olvastam: jól látszik, hogy egy igazi történész írta, hiszen részletes és a végletekig aprólékos.
Sokkal jobban szerettem viszont a mellékszereplőket, főleg Matthew fogadott anyukáját, Ysabeau de Clermont-ot, aki a végletekig hűséges volt és mindig szem előtt tartotta a „gyermekei" érdekeit, valamint Marcust, aki még jócskán tartogat nekünk meglepetéseket.
Emellett van még rengeteg másik szereplő, akiknek a szála izgalmas, tele van fordulatokkal és meglepő eseményekkel. Már csak ezért is érdemes elolvasni.

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/12/konyvkritik…

>!
Gyöngyi0309
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Aki a SJM-féle pörgéshez van szokva nem biztos, hogy szeretné ezt a könyvet, ami egy szép, Rómeó és Júlia jellegű mese felnőtteknek, mely a fantasy műfajába van csomagolva.
Olyan történet, amely annyira részletesen van megírva, annyira szépen, képszerűen, hogy pár oldal után benne járunk a történetben, megfeledkezünk a jelenről.
Három fő helyszíne van a sztorinak: Anglia, Franciaország, majd Amerika. Kicsit vontatottan indul, mert részletesen megismerteti velünk a szerő Dianát, a munkásságát, és nagy hangsúlyt helyez arra, hogy megértsük, miért utasítja el zsigerileg boszorkány valóját. Aztán belép a képbe vámpírunk, Matthew, aki a letűnt korok férfiideálját idézi meg: sármos, udvarias, borszakértő (engem itt nyert meg:)), ugyanakkor hihetelenül birtokló jellem. Elméletileg a nem túl távoli múlt a kor, amiben a történet játszódik, van már számítógép és mobil, mégis a hangulat, spoiler annyira úgy van eltalálva, mintha egy letűnt korszakban lennénk. Nekem ez nagyon tetszett. Tetszett a rengeteg történelmi, és tudománytörténeti vonatkozás, visszaemlékezés, szinte láttam a megsárgult lapokat magam előtt, és éreztem azt a jellegzetes régies illatot.
Nagyon szerettem Diana családját is, illetve mókás volt az „élő” ház dolog is. A mellékszereplők közül nagyon megszerettem Marcust, illetve Matthew „ijesztő” anyját is. Viszont a „nőstény oroszlánom” kifejeztéstől falra másztam, remélem, hogy ez a következő kötetben nem folytatódik. Nem nagyon szeretem, ha a szereplők, ennyire becézgetik egymást…annyira nem életszerű…
Voltak hibái a könyvnek, ha nagyon kritikusak vagyunk szerintem mindenben találhatunk hibákat, de engem tényleg lenyűgözött, és nem értem, hogy mire ez az alacsony százalék?
Történelmi romantikus fantasy, ami felnőtt fejjel is nagyon élvezetes.
A könyv fizikai valójában nagyon igényes, gyönyörű a borító, mind a papír, mint a keménykötés, a papírlapok is magas minőségről tanúskodnak, mintha selymet lapozgattam volna.
A fordítással viszont volt egy kis bajom, néha annyira furcsa kifejezések kerültek ki egy-egy résznél, hogy megakasztott. Nem a régies szavakra gondolok, azokat szerettem, hanem ami annyire nem oda illő választás volt, azokra. Nem volt magyartalan, de egy-egy mondatot máshogy is lehetett volna „magyarosítani”.
A sorozatot valószínűleg megnézem majd, illetve jövőre folytatom a második részt.

>!
tonks
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Ó, hát ez tényleg nem valami jó.
A sorozatot nagyon megszerettem a hibái ellenére*, úgyhogy gondoltam ez egyszer nem törődök az alacsony százalékkal és a majd' 700 oldalnyi terjedelemmel, hiszen annyira nem lehet rossz. És jajj, dehogynem.
Hatalmas lendülettel fogtam neki és az első szűk 100 oldalon nem is volt sok gond, megismertük a főszereplőket, az első problémákat, elkezdődött a sztori. Csak sajnos 200+ oldal után is kábé ugyanitt tartottunk, és már azt se tudtam néha eldönteni, hogy Deborah Harkness most egy izgalmas fantasyt akart írni, vagy mondjuk egy gasztroregényt bormelléklettel. 50 oldal simán elment arra, hogy Diana és Matthew borokat kóstolgatott, amit még elviselne az olvasó, ha emellett történne is valami, de semmi. Rengeteg felesleges maszlag tölti meg ezt a 696 oldalt és egy idő után már meg is untam kihámozni a lényeget. Pedig az alapoknál ez egy baromi jó, ötletes történet lehetne, jó a felskiccelt világ a boszorkány-vámpír-démon hármassal, amikor erről volt szó, az nagyon jól működött. Még azt se mondanám, hogy a szerelmi szál csapja agyon az egészet, mert még az is rendben van, Diana kicsit túl tökéletes mindenben, de Matthew simán bekerült a kedvenc vámpír szereplőim közé. Csak Harkness nem kapott egy értelmes szerkesztőt, aki feszesebbre húzta volna a szöveget. Ha szigorúan nézem, akkor lehet, hogy ezt meglehetett volna oldani 300-350 oldalban is… A folytatást már tuti kihagyom, erre kár pazarolni az időt.

*Most már legalább látom, hogy ezek a hibák sajnos a történet sajátjai, a készítők kifejezetten feszesebbre, izgalmasabbra írták meg a sorozatot, de mindent őt sem tudnak kikerülni.

4 hozzászólás
>!
Doreen
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

A történet maga nagyon jó, viszont egy ilyen könyvnek kicsit hosszú ez a terjedelem. Simán ki lehetne hagyni pár olyan részt, amikor bort iszogatnak és azt ecsetelik, hogy milyen íze van.
És nem igaz, hogy Dianának ennyi ereje van. És hogy ő milyen tökéletes. Mert ilyen egyszerűen nincs!
Úgy érzem, sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből, mert a sztori tényleg jó, csak egy kicsit el lett cseszve.

2 hozzászólás
>!
papeerzsepi
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Érdekes történet. Diana-ról szól aki az egyik, valaha leghatalmasabb varázserővel bíró boszorkány, ám tagadni próbálja ki is ő valójában. Történelem professzor és az alkímia történelmével foglalkozik, mígnem egyszer egy olyan kéziratot kér ki a könyvtárban, ami odavonzz mindenféle teremtményt…Ráadásul ritkán használja a varázserejét, de lebukik pont egy vámpír előtt. Aki egy Halloween-i szerelmes történetet szeretne olvasni, annak ajánlani tudom. Igaz majd' 700 oldal, de vannak izgalmas, fantasy részek ahol azért esemény dús a cselekmény.
Technikai dolgokról is kell írjak…A könyv elején szó esik a nagynénikről…vagy én emlékszem rosszul, de az Em és Sarah nevek nekem egyértelműen női nevek, majd a könyv végén esett le, hogy a Sarah nevű főszereplő férfi vagy leszbikus nő… vagy még nem is tudtam eldönteni. A másik dolog, meg nem tudom ki nem szereti a 39-es számot, de nincs 39-es fejezet a könyvben…két 40-es van…Vagy szándékosan az írónő hagyta ki vagy a nyomdász véletlenül… :D

>!
Babó_Buca
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Ez a könyv jó mintapéldája annak, hogyan keverjük össze a mágiát a tudománnyal úgy, hogy nem egy tepsinyi sületlenséget kapunk eredményként, hanem igenis realitás közeli megoldásokat. Legjobban ez a háttér tetszett, megdobogtatta a kis racionális szívemet. Bepillanthattunk történészek és orvosok kutató világába, órákat töltünk el régebbnél régebb könyvek társaságában. Diana és Mattew kapcsolatát is érdekesnek találtam, olyanok mint a múlt és jelen összetűzése.
http://egy-lany-blogja.blogspot.com/2016/02/a-titokzato…

>!
tinuviel89
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Másodjára futottam neki, bevallom most a sorozat hatására. Esőre a felénél abbahagytam, de most végigolvastam. Most türelmesebben voltam a könyvvel. Elsőre az is rontotta az élményt, hogy nagyon aprók a betűk. Látszik, hogy egy történész írta a könyvek, és nem „bírta ki”, hogy ne írjon bele sok adatot, de ezek szükségesek a történet szempontjából.
A regény türelmes olvasót kíván, aki tud várni. Jó élményben lesz része.

>!
Talpacska P
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Mire végig szenvedtem ezt a könyvet…jajj.

Az első, amit le kell szögezni szerintem, hogy iskola példája annak, ha valami túl van írva.
olyan részletekbe menő, ami már megakasztja a cselekmény folyását (miért érdekel engem az, ha mindennap készít pirítóst, meg teát, meg markol egyet a diófélékből?) – szemforgatás –

A képességek, amikkel Diana bír nem mindennapi, szerintem oltári jó könyvet lehetett volna ebből kihozni, de a lényeg kb a végén történik az utolsó 100 oldalban a 700-ból. Súlyozásból karó, az ítéletem.

Nagyon remélem, hogy a következő részre összekapja magát, mert kár egy ilyen ötletet parlagon hagyni.

>!
Dora_Elizabeth P
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Szeretem a régi könyveket, szeretem a nagy könyvtárakat, szeretem a kutatásokat, szeretem a lassan kibontakozó cselekményt. Szeretem az olyan fantasykat, ahol valós helyszínen vannak kitalált szereplők. Szeretem a védelmező ösztön kirobbanását, szeretem a mágiával átjárt tárgyakat, szeretem a boszorkányos főzeteket. Szeretem az udvarlást, szeretem a meghitt pillanatokat, szeretem a komolyságot, szeretem a könyves háborúk előszelét. Szeretem a rejtélyeket és imádom az okos és helyes pasikat!

Több, mint két hónapig tartott elolvasni ezt a történetet. Azért ilyen sokáig, mert annyira tetszett. (Komolyan, tudom, hogy fordítva vagyok felépítve.) Úgy tekintettem rá, mint egy jó sorozatra. Minden nap csak egy részt „nézek” meg belőle, hogy minél jobban megragadjon a memóriámban a cselekmény minden apró momentuma, továbbá hogy minél tovább tartson. Egyébként felépítésileg is olyan volt számomra, mint egy jó tévésorozat. Lassan haladt a cselekmény, a „képzeletmozi” ott lebegett a szemem előtt, mert minden részletet a magaménak akartam tudni. Részlet pedig volt bőven.

A könyv már az elején beszippantott. Az alkímiai kutatás egy történelemszerető ex-vegyésznek olyan, mintha a mézes madzagot húznák el az orra előtt. A különleges robusztus egyetemi könyvtár, olyan hatást gyakorolt a lelkemre, hogy legszívesebben azonnal beleugrottam volna a könyvbe, egyenesen a cselekmény közepébe. Egy ilyen könyvmoly számára jó pont egy könyvtárral kezdeni a történetet.

Olvasás közben három helyen is elkapott a nosztalgia. Először nyilván az alkímiai kutatás, meg úgy általában véve a kutatás miatt. Természettudományi egyetemen tanulva ez lételemem volt, szakdolgozati alap. De minden más jellegű – például történelmi – kutatás is szívesen foglalkoztat. A második nosztalgikus élmény az alap felállás. Emberek, boszorkányok, vámpírok és démonok. Nem egy újkeletű dolog, rengeteg ilyen könyv született már. Szerintem az író nem is törekedett arra, hogy ebben újat alkosson, hogy valami olyat hitessen el ezekről a lényekről, amit ő talált ki, hogy belevigyen valami pluszt. Régebben nagyon vonzottak azok a filmek, sorozatok, amik ilyen lényekről szóltak. Amikor azt hitette el velünk a történet, hogy ezek a lények köztünk élnek. Elolvasva ezt a könyvet, kiderült, hogy most is vonz a téma. Gyereknek éreztem magam újra, aki Bűbájos Boszorkákat néz a tévében délutánonként (nagyon kisarkítva a dolgot, mert a könyv és ez a sorozat a boszorkányokon kívül nagyjából köszönőviszonyban sincs egymással). A harmadik ok, amiért elkapott a nosztalgia az azért volt, mert régen volt a kezemben olyan könyv, ami hiába kortárs, hiába játszódik a huszonegyedik században, mégis egy lassan kibontakozó szerelmi szálat futtat fel. Ez pedig határozottan tetszett a történetben.

Az elején úgy gondoltam, hogy nincs semmi mély mondanivalója, ez egy határozottan kiszámítható, ámde izgalmas történet. Aztán ahogy kialakult az előre elrendelt romantika (ami már a fülszöveg alapján sejthető, így senkinek nem árulok el semmit vele), úgy jöttek azok a szálak, amikre legfurcsább álmaimban sem gondoltam volna. Ha valaki a könyv közepén megkérdez engem, hogy mi lesz a vége, hát biztosan nem ezt mondtam volna.

Részletekben gazdag a történet, ami nekem különösen tetszett. Ez az egyik ok, ami miatt sok embert nem ragad magával, engem mégis lekötött a sok apróság. Ahogyan illatokról beszélgettek, és ahogy elém rajzolódott minden egyes teleírt oldal után a helyszín és a szereplők viselkedése. Éreztem én is az illatokat, a szereplők hangulatait, és ez nagyon ritkán fordul elő nálam olvasás közben. Általában nem kapok éles képet a fejemben, de ez kivétel volt. Talán ezért is éreztem úgy, hogy ennyi impulzus után egy-egy fejezet elolvasása bőven elég egy nap.

Végre egy olyan női karaktert kaptam, aki nem mutatja, hogy erős és független, aztán ha elé áll egy pasi, megszűnik az agyműködése. Tulajdonképpen a történet szereplőivel is egy kicsit visszacsöppentem a fiatal tinikorom világába. A férfi védelmező, de a nőnek is van bőven ereje, ha belead apait, anyait. Szerintem Diana egyáltalán nem volt annyira abszurd. spoiler Valljuk be, számítani lehetett rá, hogy ez lesz. A könyv nem árult zsákbamacskát. Az első húsz oldal után tudtam, hogy spoiler Persze, ha az ember úgy fogja fel ezt a könyvet, mint egy kétezres évek elején élt tiniknek íródott tévésorozatot, akkor ezt is tudja élvezni benne. Szemet tud hunyni afelett, hogy spoiler. Én túljutottam ezen, mert pont ezt vártam a könyvtől. Szóval a női főszereplő egyáltalán nem idegesített.

Ahogy a férfi főszereplő sem. Sőt! Annyira, de annyira jól esett a lelkemnek, hogy spoiler hanem lassan – hogy is mondjam, mivel udvarlásnak ezt aligha lehetne nevezni – közeledett felé, és ismerkedtek meg. Persze, miután megismerték egymást, már kezdett az egész túl nyálassá válni, mást sem lehetett olvasni a könyv közepén, csak azt, spoiler, de itt is csak azt tudom mondani, hogy pont erre vártam, meg sem lepődtem.

Egy kis kitérő, mivel visszaolvasva azt, hogy „lassan”, eszembe jutott egy fontos dolog. A cselekmény kibontakozása, az ismerkedés csak nekem tűnt lassúnak, hiszen a történetben egyébként alig telik el másfél hónap. Tehát, ha úgy vesszük, elég gyorsan kibontakozott a szerelem, de miután negyven napot ír le hétszáz oldalban az írónő, rám teljesen úgy hatott, mint egy szappanopera. Ott sem nagyon tudni, mennyi idő telt el közben, annyira sok mindent kirészleteznek benne, hogy az ember azt gondolná, már hónapok teltek el, egyébként pedig csak egy hét.

A mellékszereplők közül főleg azokat szerettem meg, akik közelebb álltak a cselekmény végén a főszereplőkhöz. Például Sarah-t és Em-t. Ők tényleg olyan tipikus boszik voltak. Tetszett, hogy a kapcsolatuk csak említés szintjén került elő, egyébként pedig teljesen átlagos, kicsit ellentétes személyiségük volt. Egészen meglepő volt számomra az a lépés, hogy az utolsó ötven oldalban még új szereplőket mutat be a szerző. Az egész végkifejlethez nagyon illettek, velük több mellékszálat lehetett belecsempészni a könyvbe, de én valahogy meglettem volna nélkülük is. Pont úgy, ahogy például Hamish vagy Miriam nélkül. Hamish az elején nagyon szimpatikus volt (abban az egy jelenetben), de a végén idegesített. Miriam karakterét pedig még mindig nem tudom, hova tenni, számomra nélküle is tökéletes lett volna a könyv, szóval bízom benne, hogy a következő részekben még lesz valami szerepe, és nem csak azért van, hogy legyen egy női vámpír is a sztoriban.

A könyv elején nehezen hittem el, hogy tulajdonképpen itt kitalált lényekről van szó. Inkább arra gondoltam, hogy valamivel izgalmassá akar tenni egy romantikus szálat, és mivel tudna fiatal szíveket megdobogtatni, ha nem a „boszorkány” és a „vámpír” szavakkal. Aztán egyre inkább megjelentek a lényeket igazoló események. Politikát, háborút kevert bele, és egy olyan helyszínt, amivel feltette az i-re a pontot. Persze, tetszett a vámpírlak is, mert szeretem a kicsit középkorias történeteket, de a boszorkánylakhoz képest semmi nem volt. Mondanám, hogy előbb is beleírhatta volna ezt a helyszínt, de igazából nincs igazam. Ugyanis, ez pont jó volt a végére.

Ha belegondolok, és ez egy hibapont szerintem, elég furcsán szerkesztett történet. Ha az olvasót nem köti le a könyvtár a maga bájával és a történelmi kutatás vagy éppen az erotikamentes szerelem kibontakozása, akkor a felénél simán leteszi, és a teljesítmény akkor az is nagy szó, mert a fele több, mint háromszáz oldal. Úgy a négyszázadik oldaltól mondhatom el róla, hogy tényleg izgalmas. Addig pusztán érdekes. Rejtélyt akarnak megoldani, miközben fokozatosan szerelmesek lesznek egymásba a szereplők (ahogy az várható is). Majd átugrunk egy képzeletbeli falat, és belecsöppenünk egy olyan részbe, amit az első háromszáz oldal után én ugyan nem mondanék meg. Aztán az utolsó száz oldalban akkorát lép az egész cselekmény, hogy leesett az állam. A legvégén pedig…

Egy olyan függővéggel zárult a történet, ami egyszerre lezárt valamit, ám elkezdett egy egészen mást. Mit gondolok én most, hogy befejeztem ezt a könyvet, és egy ilyen befejezést kaptam?

Egyrészt köszönöm az írónőnek, hogy lezárta úgy, ahogy. Így nem érzek égő vágyat, hogy most azonnal tudni akarom, mi történt a szereplőkkel. Nyilván tudni szeretném, hogyan tovább, de nem gyötör a kín, hogy nem tudhatom meg azonnal, mert megkaptam a rész befejezését. Hogy is mondjam… Olyan ez, mint számomra egy igazi sorozat. Az első kötetet lezárta, de megnyitotta a következő történetét.

Másrészről köszönöm Rétának, aki már megtalálta nekem a folytatást, így biztosan nem fogok kimaradni a jóból.

Összefoglalva, mit adott nekem a könyv? Egy kiszámítható aranyos szerelmi történetet, ami úgy látszik, papír alapú formájában már hiányzott az életemből, és mellé egy szuperül és váratlanul kibontakozó háborús előszelet. Egy könyvet kaptam arról, ami azt a klisét járja körül egészen különös formában, hogy a szerelmünkért milyen messzire vagyunk képesek elmenni.

Néha nagyon jó érzéssel tölt el, ha egy számomra is romantikusnak nevezhető könyv kerül a kezembe.

>!
liv731
Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Úgy írom ezt az értékelést, hogy elolvastam (részben meghallgattam) az egész trilógiát. Érezni a könyvön, hogy egy történelem professzor írta. Szerintem nagyon-nagyon jó, kifejezetten (de nem zavaróan) lassú, nincs sok szál, de rengeteg szereplő van, mindenki érdekes. A szerelmi szál nagyon érett, szerintem minimum 15+ éves kapcsolat működik, szerveződik így. Ami nekem nagyon tetszett benne, hogy bár a szerelem a fő mozgatórugó a történetben, és sokfelé ágazó, összetett jelentősége van, még sem gejl, nem sok, nem nyűglődő. Van, és kész, magától értetődő. Ezért is gondolom, hogy a könyv nem a fiatal korosztályt célozza meg.
Nem vagyok jártas a 16. század történelmében, alkímiában, irodalomban, nem ismerem a borokat, nem jártam még sem Franciaországban, sem Londonban, sem Prágában, mégis nagyon kellemes kikapcsolódás volt nekem ez a könyv.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell 

– Amennyire én tudom, csak két érzelem van, ami a világot mozgatja (…) Az egyik a félelem. A másik a vágy.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem · Matthew Clairmont · vágy · világ
>!
Belle_Maundrell

– A varázslat a valósággá vált vágy.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Diana Bishop · vágy · varázslat
>!
kellyolvas P

A kézirat halkan felsóhajtott.
A vállam fölött gyorsan hátrapillantottam, és megbizonyosodtam róla, hogy a szoba még mindig üres. Az egyetlen hang a könyv sóhaján kívül az olvasóterem órájának hangos ketyegése volt.

20. oldal

1 hozzászólás
>!
Babó_Buca

Akár kellemes is lehet, ha az ember egy kicsit hagyja, hogy valaki más vegye át az irányítást.

97. oldal

>!
Babó_Buca

A „normális” csak dajkamese; mítosz, amit az emberek azért mesélnek egymásnak, hogy jobban érezzék magukat, amikor elsöprő erejű bizonyítékokkal szembesülnek arra nézve, hogy a legtöbb dolog, ami történik a világon, egyáltalán nem „normális”.

109. oldal

>!
Rémálom

Semmilyen kulináris tapasztalatom nem volt azzal kapcsolatban, hogy mit kell főzni egy vámpírnak, ha eljön vacsorára.

170.

10 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 

(…) az emberi félelemnél nincs nagyobb erő.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
Dora_Elizabeth P

Fordulj felém teljes szíveddel. Ne utasíts el csak azért, mert sötétben vagyok és árnyékba borultam.

324. oldal, 21. fejezet (Cartaphilus, 2011)

>!
Belle_Maundrell 

A kezdet a hiány és a vágy.
A kezdet a vér és a félelem.
A kezdet a boszorkányok leleplezése.

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boszorkány
>!
Dora_Elizabeth P

Mindezekről tudtam, hogy igazak, és mindennek ellenére szerettem. Vajon rólam mit árult el az, hogy ennyire tudtam szeretni egy ilyen teremtményt?

576. oldal, 36. fejezet (Cartaphilus, 2011)


A sorozat következő kötete

Mindenszentek trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Chance: Holdvadász
Cassandra Clare: A herceg
Rachel Hawkins: Hex Hall
Kim Harrison: The Good, the Bad, and the Undead – A jó, a rossz és az élőhalott
Lisa Jane Smith: Tombolás
Benina: Milan könyve
Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű
Leda D'Rasi: Lidércfény
Brandon Alexander: A sötétség csókja