Unortodox 449 csillagozás

A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek
Deborah Feldman: Unortodox

A ​külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert.

Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán.
Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Libri, Budapest, 2020
396 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634330271 · Fordította: Getto Katalin
>!
Libri, Budapest, 2020
396 oldal · ISBN: 9789634337874 · Fordította: Getto Katalin

Enciklopédia 4


Kedvencelte 35

Most olvassa 49

Várólistára tette 327

Kívánságlistára tette 313

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

”Reménnyel tölt el a gondolat, hogy ez is lehetséges: bátran szembeszállhatunk a sorssal ahelyett, hogy passzívan tűrnénk csapásait.”

Nagy kedvenceim a bátor memoárok, amelyek egy-egy különleges emberi sorsot tárnak elénk, bemutatva, hogy bármilyen körülmények között is élünk, ha van elég erőnk és kitartásunk, rátalálhatunk saját utunkra. Az Unortodox című könyv, amely egy gondolkodó lány – aki megkérdőjelezi zárt vallási közösségének tiltásait és előírásait – tízéves útját mutatja be, annyira magával ragadott, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni.

Deborah szatmári haszid zsidó lányként nevelkedik Brooklynban, és nagy reményekkel várt kényszerházassága Elivel sem adja meg neki azt a függetlenséget, amire annyira vágyik. Titokban olvasó lányként már egészen korán biztos benne, hogy környezetétől eltérően nem tudja vakon követni a rebbét, a tiltásokkal teli életet szabadságra áhítozó lelke képtelen elviselni. Érzi, hogy teljes szabadság nélkül nem lehet boldog, azonban a belé nevelt félelem és gyanakvás is ott lappang benne. Miközben remek és egyben elborzasztó betekintést enged az elszigetelten élő haszid zsidó közösség életébe, egy hihetetlenül motiváló olvasmány, amely arra biztat, hogy sose féljünk megkérdőjelezni a mások által írt szabályokat, és kiállni önmagunkért. A túl gyorsra sikerült lezárásért kárpótol a jövőre már magyarul is elérhető folytatás, és az a meghatározó élmény, amelyet az Unortodox – A másik út adott most nekem.

6 hozzászólás
Csilla‿ P>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Deborah Feldman önéletrajzi regényét nem lehet letenni. Az érdekességét az adja, hogy egy számomra teljesen ismeretlen és elképzelhetetlen világot mutat be.
A szatmári zsidók Szatmárnémetiből származnak. Holokauszt túlélők leszármazottai, akik a második világháború után Williamsburgben telepedtek le.Itt alkotnak ma is egy nagyon szorosan zárt közösséget.Ennek a felekezetnek szigorú szabályai vannak, amelyek meghatározzák életüket.Ebből csak néhány, a teljesség igénye nélkül:
A haszidok nem járnak állami iskolákba. A nők csak tizenhét éves korukig tanulhatnak. A nők legfőbb feladata férhezmenni és minél több gyereket szülni. Dolgozni nem dolgozhatnak, csak házimunkát végezhetnek illetve esetleg közösségi munkát láthatnak el. A nők a férfiaknál értéktelenebbek . A férfiak vétke mindig a nő hibája. A nők a Tórát nem olvashatják.
A férfiakra sem jellemző, hogy dolgoznak, mert nekik viszont kötelezően a Tóra ismeretével kell foglalkozniuk. Emellett már munkára nagyon nem jut idő.spoiler Ennyiből is egyértelműen kiderül, hogy anyagilag egy igen szegény közösségről van szó. Ebből a környezetből származik Deborah. Mintha mindez nem volna elég, nem elhanyagolható tény, hogy kislányként a saját szülei miatt, ennek az enyhén szólva is konzervatív közösségnek a perifériájára sodródott.
Én nem tudok semmit a haszidokról.Sem a kultúrájukról sem pedig a vallásukról. Csak annyira ismerem, amennyire Deborah engedett belelátnom a közösség életébe. Tehát az ismereteim egyoldalúak és nem elég mélyek ahhoz, hogy jogot formáljak a kritikára. De a könyv mindenképpen rávilágított arra, hogy ezirányú ismereteimet bővítenem szükséges.
Hogy a könyvben leírtak mennyire valósak, azt én nem tudom megítélni.
De azt igen, hogy ezek a szélsőséges vallási szabályok mennyire megtépázzák, a sárba tapossák az emberi jogokat – különösen a nőkét.
Ki ne akarna egy ilyen közösségből kiszabadulni? Sajnos bizony vannak akik nem. Azok, akiknek a világnézetét már gyermekként megnyomorították. Akik nem is tudják elképzelni, hogy másképpen is lehet élni.
Deborah a saját történetén keresztül mutatja be nekünk – és mutat példát sorstársainak – , hogy nagy nehézségek árán, de ki lehet lépni ebből a zárt világból. Sőt, ki kell lépni az addigi életből ahhoz, hogy szabadon kezdhessen új életet.

klara_matravolgyi>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Szeretem bátor nők történeteit olvasni, mert nőként mindig pusz löketet adnak nekem a mindennapokban. Deborah története miatt újfent hálát adok az égnek, amiért SZABADNAK születtem. Nekem ez természetes, de a nők többségének, bármennyire hihetetlenül is hangzik, ez csak egy álom.
Szerettem, ahogy Deborah mesélt. Tárgyilagos volt, nem éreztem tőle keserűséget vagy haragot, pedig volt rá oka bőven. A szeretet viszont átjött, amit a nagyszülei, barátai, gyermeke és a könyvek iránt érzett. Először csak lassan és finoman, utána egyre intenzívebben csepegtette nekünk az elnyomás morzsáit.

Számomra ez egy nagyon fontos könyvvé vált, mert a múltam része egy olyan személy, aki szintén ebben nőtt fel. Pontosan tudom, milyen szabadságra vágyni, aztán az egyedülléttől való félelem miatt feladni, és életed végéig élni mások életét. Tudom, hogy amit Deborah mesélt, az mind igaz. Tudom, hogy a mai napig vannak nők, akik szerint az angol a sátán nyelve, akik nem olvashatnak könyveket, akik 17 évesen tudják meg, hogy pontosan hogyan is épül fel a testük. De amíg vannak olyanok, akik túllátnak az elnyomás függönyén, addig van remény.

3 hozzászólás
Simon_Ziti>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Vannak azok a könyvek, amelyek a szívedben markolnak. Maga történetre a valóságban még pontot se adnál, viszont itt nem tudod lepontozni, mert ennek a megírásához is erő kell.
Ez a könyv is pont ilyen.
Én azt hittem sokat tudok a zsidó nemzetről, mert mindig érdekelt. Közben meg rájövök, hogy megvannak a sémák, amiket mindenki tud, de a mélybe kevesen látnak be.
NA, ez a könyv most betekintést enged egy világba, ami itt van mellettünk, de mégis nagyon távol. Egy világba, akinek a szereplő TŐLEM meg 500 km-re se voltak, amikor kivandoroltak. Hihetetetlen.
Nem is tudok mit mondani. Ezt el kell olvasni, megérteni. Atélni, de ezt meg az ellenségemnek se kívánom!

Ottilia P>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Megint bedőltem egy könyv körüli felhajtásnak és csalódnom kellett, mert sokakkal ellentétben engem nem nyűgözött le ez a könyv.

A szatmári haszid közösség megismeréséhez kutatómunkát kellene végeznem, mert a regény nem mond jóformán semmit a kialakulásáról, hogy miért mentek az USA-ba, és ami a legfontosabb, hogy mi különbözteti meg őket a zsidó közösségtől, amelyből kiszakadtak. Látszik is, hogy van olyan olvasó, aki úgy értelmezte, hogy ez egy az egyben a zsidó nép, a zsidó vallás jellemzője. Az ünnepeikről, a viseletükről, szokásaikról ugyan kapunk némi ízelítőt, de sok esetben csak említésre kerülnek, pedig legalább lábjegyzet szintjén szükség lett volna a magyarázatukra.

Elítélem azokat a vallási vezetőket, akik a külvilágtól mereven elzárják, pszichológiai eszközökkel hatalmuk alá szorítják, emberi jogaiktól megfosztják híveiket, elzárják őket a tudástól, a szabad választás lehetőségétől. Nem ítélem el azonban, inkább szánom azokat, akik nem képesek ebből kilépni. A második világháborús népírtást követő időszakban nem meglepő, hogy egy zárt közösséghez való tartozás biztonságosnak tűnt a lelkileg meggyötört, sérült, zsidó embereknek.

Nagyra tartom azokat az embereket, akik képesek kitörni az ilyen közösségekből és bátran felvállalják a nyilvánosságot, mert ezzel veszélybe is kerülhetnek, elveszíthetik szeretteiket, de bátoríthatnak is másokat, és ez a lényeg, ez az üzenete ennek a könyvnek is.

Megdöbbentő, szinte hihetetlen, hogy a 21. században lehetséges az, hogy engedélyezik az USA-ban, hogy a gyerekek vallási iskolájukban az általános ismeretektől el legyenek zárva, kizárólag saját szokásaikról, vallásukról tanuljanak. Mindezen túl elborzasztott, hogy megtűrik az önbíráskodást, ahogyan ez a zárt közösség a szabálysértőkkel, bűnözőkkel szemben fellép, akár a közösségükhöz tartoznak, akár nem.

Nem tudhatom, hogy az írónő szimpatikus lenne-e számomra, de a magáról megformált főhős egyáltalán nem az, egy erős női karakterre számítottam, helyette kaptam egy önző, öntelt, szenvtelen személyt, akinek a személyisége tele van ellentmondással, és véleményében is csapongó. Lehetséges, hogy a körülmények tették ilyenné, így tudott túlélni, és én vagyok túl szigorú?! A főhős egyetlen erénye a tudásvágya és a kitörni akarása, bár ez sem kevés. A szüleivel szembeni érzései, e téren az egész hozzáállása különösen irritált.

Végigolvastam, még azt se mondhatnám, hogy egyáltalán nem tetszett, de egészen másra számítottam, lényegesen erőteljesebb női karakterre és egy provokatív regényre, amit nem kaptam meg. Megnéztem a sorozatot, és lám, az jobban tetszett, érdekes, ez eddig nem igen fordult velem elő.
.

2 hozzászólás
mate55 P>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

„Isten túl sokat várt tőlem.” Egy tizenkilenc éves haszid-zsidó lány, aki rúzsról, farmerről, cigarettáról és zongoráról álmodott. Ahol az élénk színeket az ördög munkájának tekintették. Egy önéletrajz, amely egy fulladó vallási közösségből az ultra-ortodox judaizmus elnyomó életéből való menekülés emlékezete. Ez az erősen magyar hátterű unortodox közösség, hatványozottan konzervatív életet él. Ebben a haszidikus közösségben, mint sok más fundamentalista vallási közösségben, az életet „tiltó hegyek” borítják. A közösség rendkívül szigorú vallási szabályok szerint él, így tulajdonképpen kőbe van vésve, hogy kinek milyen szerep jut: a nőknek többnyire a korai házasság és a gyermeknevelés a feladata. Elrendezett házasságban kezdik meg felnőtt életüket, hogy aztán beteljesíthessék földi küldetésüket. Az olyan erős akaratú hősnő, mint Feldman azt hitte, hogy megválaszthatja magának a kívánt életet, még egy olyan közösségben is, amely amennyire következetesen prédikált, olyannyira követelte az ellenkezőjét. A könyv erőssége hitelességében rejlik, hogy szinte dokumentarista részletességgel jeleníti meg a szatmári haszidok zárt világát. Ablakot nyit egy olyan zárt világra, amelyet sokan közülünk nem is ismerünk. Feldman szándéka, hogy megismerhessük a zárt vallási közösségekben tapasztalható elnyomást, hogy hangot kapjanak azok, akikre korábban senki sem figyelt. Egyben rámutat arra is, hogy egy kultúrát nem érthetünk meg saját „értékrendünk szemüvegén át”, hanem saját mivoltában kell megítélnünk.

tonks>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Deborah Feldman egy évtizedet ölel fel memoárjában: 12-13 évesen kezdi elmesélni a történetét, egészen 23 éves koráig. Ez idő alatt kijárta az iskolát, tanár lett, majd férjhez ment, gyereket szült és már anyukaként kezdett irodalmat hallgatni egy főiskolán. Ennyi alapján ez egy teljesen szokványos történet, de Deborah nem egy szokványos közösségben született, hanem New Yorkban, a williamsburgi szatmári zsidó közösségben, amely teljesen elzárkózik a külvilágtól. A magyarosan csengő név nem véletlen: a II. világháború után a Szatmárnémetiből származó magyar holokauszt túlélők alapították meg saját törvényeik szerint a világukat Brooklynban.

Deborah már gyerekként is tisztában van vele, hogy a zárt közösségben ő a hierarchia aljára szorult szülei bűnei miatt: anyja, őt is hátrahagyva menekült el, apja pedig gyengeelméjű, aki nem alkalmas a nevelésére, ezért a nagyszüleihez kerül, akik a maguk módján szeretik: Zeidy, a nagyapa annyit vár tőle, hogy mindig illedelmes legyen, jó bizonyítványt vigyen haza és sokat egyen. Ez utóbbi nem is gond, hiszen nagymamája, Bubby egész nap takarít, süt, főz és a szigorú szabályok ellenére a lánynak biztonságos helye van. Az iskolában már jobban szenved, ami igazából csak egy alibi iskola, hogy a goj (nem zsidó) hatóságok békén hagyják őket, a valódi célja, hogy a lányokat lefoglalják, amíg nem mennek férjhez. A lány kevesli a hasznos tananyagot, miközben olyan tanmeséket kell bemagolniuk, amiben a fiatal lány az erős szél miatt inkább a térdéhez szögeli a szoknyája szegélyét, minthogy a férfiak meglássák a combját. Tényleg csak ekkor lesz elégedett Isten? Miért kell a holokausztot túlélő nagymamájának megvárni, amíg a férje elmegy otthonról, hogy titokban, halkan zenét hallgathasson, akár dúdoljon? Nem járhat neki annyi szabadság, hogy szabadon énekeljen, ha már kiirtották a teljes családját Auschwitzban?
Deborah 16 éves korára kijárja az iskolát, eddigre már van annyi világképe, hogy kiharcoljon egy helyet a tanári karban, és 17 éves, mikor a nagynénje és nagyszülei kijelölik számára a 21 éves Elit férjnek. Az eljegyzés az első találkozás után megtörténik és mindössze kétszer találkoznak az esküvőig, mégis, Deborah boldognak érzi magát. Életében először megbecsült tagja lesz a közösségnek, új ruhákkal, ékszerekkel halmozzák el, volt iskolatársai mind irigylik a jóképű vőlegénye miatt. Szinte süt a hit a soraiból, hogy feleségként végre saját életet alakíthat ki, hogy Elival közösen erősek lesznek és megküzdenek mindennel és mindenkivel. Még menyasszonyként titokban csempészi be leendő lakásába szeretett könyveit, hogy aztán az esküvő után büszkén kitegye a könyvespolcára az addig a matraca alatt őrzött köteteket. A legszomorúbb része a könyvnek, mikor kiderül, hogy Eli nem az, akinek remélte. Érdekes kérdés, hogy akkor is megszületett volna ez a könyv, ha a férfi is egy valamiféle szabadságra szomjazó, önálló gondolatokkal bíró egyén? Ha nem hagyatkozik mindenben az anyjára és a húgára, akik mindketten uszítják Deborah ellen? Házaséletük nehezen indul, de végül 19 évesen Deborah anya lesz, de ekkor már rég benne motoszkál, hogy hátat fordít a haszid közösségnek. Szépen, fokozatosan alakul az önismerete és önképe, eléri, hogy egy közeli főiskolán irodalmat tanulhasson. Könyvmolyként természetesen nagyon megérintett, hogy kamaszként könyvtárakba, könyvesboltokba szökdösött olvasnivalóért, mert lányként tilos volt olvasnia, ráadásul angol nyelvű könyveket, mert csak így tudta megismerni a kinti világot. Ezért is kezd irodalmat tanulni – bár a családja azt hiszi, pénzügyekre iratkozott be, hogy több pénzük legyen később – majd írni. Hihetetlen, milyen összeszedetten, higgadtan meg tudta mutatni az utat, hogyan lett egy elnyomott, naiv kislányból egy fiát is megmenteni képes erős nő. És közben mer kérdezni és válaszokat keresni. Ezeket a kérdéseket persze én is feltettem magamban, a súlyos téma ellenére szinte letehetetlen a könyv, aminek a lapjain már-már A szolgálólány meséje elevenedik meg. A legfontosabb kérdés persze, hogy miért élnek így a szatmári zsidók?

A válasz egyébként könnyű: a félelem miatt. A holokauszt okozta trauma folytán a túlélők egy csoportja nem akarta újra birtokba venni régi életét és átkelve az óceánon összetömörült. A szatmári haszidok úgy tartják, hogy Hitlert az Isten küldte büntetésül, amiért a zsidók asszimilálódni akartak a társadalomba. Hogy a holokauszt bármikor újra megtörténhet, ha nem a Tóra szent törvényei szerint élnek. Az istenfélő élet ideája egykorú lehet az istenhívő emberiséggel, alapvetően pozitív üzenete van, de a félelem az, ami negatívvá, radikálissá teszi. Mert bár a Tórában ott van az a Tízparancsolat, amelyre az erkölcsi normáink a mai napig épülnek, de benne van az is, hogy a tejes és a húsos ételeket külön kell készíteni és fogyasztani, hogy a nő lelkén szárad, ha a teste miatt egy férfi akár csak gondolatban is bűnbe esik, ezért kamaszkortól kezdve kulcscsonttól térdig és csuklóig el kell fednie magát minden lánynak. Hogy aki nem jiddis nyelven gondolkodik és beszél, az többé nem fogja meghallani Isten hívó szavát. Hogy a munkásoknak heti háromszor kell házaséletet élni, az értelmiségieknek elég péntekenként. A nők nem olvashatnak, nem énekelhetnek. A férjezett asszonyoknak le kell borotválni a hajukat. És így tovább. E mellé jön még a holokauszt miatti lelki teher, hogy vajon miért élték ők túl, ha más a családjukból nem? Erre pedig a válasz: maga a család. Hogy gyerekeid, unokáid, dédunokáid legyenek, hogy a zsidó nép a szörnyű népirtás után újra sokasodjon.

Mindezek ellenére Deborah Feldmanból nem a gyűlölet beszél, nagyon megható például az a szeretet, amit a nagyszülei iránt érez. Zeidy a közösség megbecsült tagja, egyszerre kereskedő és tudós, aki a szent törvényeket példaértékűen betartja, a zsidó ünnepek szerint vezeti az életüket. Kemény kezű, szegénységet fogadó, de nem rosszindulatú ember. Bubby is magyar származású, ezért néha magyar szavak keverednek a beszédébe vagy az előkerülő ételnevek közé. Sok szempontból bölcsebb, okosabb, mint a férje, az élete mégis szinte rabszolgasornak tűnik, amiben nem sok öröm lehet a rengeteg szabály miatt. A könyv egyik legerősebb jelenete, mikor Pészahkor összegyűlik az egész rokonság és a holokausztról is megemlékeznek. Zeidy, mint családfő, az egész napos elmélkedés után elmeséli a hányattatásait, amit a magyar hadseregben töltött, mint megtűrt szakács, aki nem tud főzni. Hogy milyen rossz volt, mikor nem volt módja rendesen imádkozni, vagy kóserül étkezni. Eközben Bubby, aki egész nap takarított, húsz emberre főzött, csendben hallgatja ezt a sirámot, miközben az egész családját kiirtották Auschwitzban, ő pedig tífuszt kapott a Bergen-belseni táborban. De mivel nő, ezért tilos megszólalnia ezen az estén, az emlékezésének némának kell maradnia.

Ezek a kis részletek gondolkodtatják el leginkább az embert és rengeteg ilyen megdöbbentő, szomorú eset előkerül. Könnyen rá lehet mondani a szatmári haszid közösségre, hogy rossz, hogy hímsoviniszta elveken alapul, minden létező módon elnyomja a nőket. Nem létezik olyan ember, aki önszántából így akarna élni. De akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a mi, XXI. századi modern társadalmunk a jó? A példaértékű?
Deborah Feldman ereje és bátorsága valóban példaértékű, ebben a könyvben pedig nem csak szimplán elmeséli, mi történt vele, hanem arra is ki tud térni, hogy hogyan és miért.

6 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Szeretem az igaz történeteket, szeretem az önéletrajzokat, szeretem a bátor nőket. Ebben a könyvben minden megvolt, ezért nem is kérdés, hogy tetszett-e. De nem is a tetszés szót használnám jelen esetben, hanem inkább azt mondanám, hogy sokkolt ez a könyv.

Nagyon érdekes volt betekinteni a haszid zsidó közösség életébe és azt látni, hogy mennyire elvakítja az embereket a vallás és a férjhez menéssel a nők teljesen elvesztik a lehetőséget a szabadság felé, mert egy teljesen elvárt menetrend szerinti életet kellene élniük a közösség szerint.

Dühített és felháborított ez a könyv, elképesztő, hogy a vallás köntösében mennyi mindent tehetnek meg a férfiak a nőkkel, előírhatnak dolgokat, korlátozhatják őket és sajnos, kevés olyan nő van, mint Deborah és az édesanyja, akik ki tudnak törni ebből az életből. A legtöbben élik ezt a szabályozott, előírt életet, azt gondolva, hogy ez a sorsuk, és nem is lehetne másként.
Deborah csak gyermeke megszületése után néhány évvel jutott el odáig az életében, hogy ki tudott lépni a közösségből és megírta a történetét, mely helyenként kicsit zavaros volt nekem, de ettől függetlenül nagyon figyelemre méltó.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/01/deborah-feldman-u…

4 hozzászólás
Kókuszka>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Deborah Feldman huszonhárom évesen hagyta ott a Brooklynban élő szatmári zsidó közösséget, egy külvilágtól elkülönült zárt csoportot, ahol a vallási vezető határozza meg mi a helyes és mi a helytelen. Fanatikusok, szigorú szabályok szerint élnek, elítélnek mindent, ami az ő tanításukon kívül esik. Deborah szemén keresztül bepillanthatunk ebbe a zárt világba. A gyerekek nem járhatnak állami iskolába, tilos angol nyelven olvasni, a titkon olvasott könyvekből egy számára csodás világ tárul fel. A fejezetek elején idéz is számára meghatározó olvasmányélményeiből. Egyre inkább vergődik a bűntudat, az alázatosság, az engedelmesség és a megrendült tekintélybe vetett hite, a szabadságvágy, önbecsülés, elvágyódás érzései tengerében. A házasság sem hozza meg a hőn vágyott függetlenséget, teste, lelke megtagadja a számára előírt sorsot.
Itt mindenki úgy viselkedik, mintha a két nem két külön fajhoz tartozna, akiken az az átok ül, hogy sose értsék meg egymást. Pedig az egyetlen valódi különbség férfi és nő között az, amit a társadalom, a mi közösségünk szab ki rájuk. Ettől eltekintve egyformák vagyunk.
Fojtogatja elszigetelt, értelmetlen tiltásokkal, szabályokkal, rituálékkal teli haszidok világa, amibe beilleszkedni nem tud. Végül szembeszáll a sorssal, hogy önmaga lehessen. Hogy találja meg saját útját, milyen nehézségekkel kell még megküzdenie a jövőre megjelenő Exodusból tudhatjuk meg.
Mindez egyben figyelemfelhívás, ugyan Feldman memoárja, az ő szemszögéből mutatja be felekezetét, de a világban még számtalan káros szekta működik, ami az alapvető emberi jogoktól fossza meg követőit.

Nikolett_Kapocsi P>!
Deborah Feldman: Unortodox

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Bár egyáltalán nem szokásom sorozatokat nézni, de véletlenül ráakadtam a könyvből készült minisorozatra, aminek hatására a kívánságlistámra is került a könyv. Szerencsére már ismer annyira a családom, hogy tudják honnan válogassanak a szülinapi ajándékaimhoz, így hamarosan a kezemben is tarthattam ezt a könyvet. Természetesen a sorozat és a könyv között most is rengeteg eltérés van, most is könyv javára, ami sokkal részletgazdagabb és megrendítőbb, mint a film. Szinte hihetetlen, hogy napjainkban is így élnek a nők a nyugati világ egyik fellegvárában és számukra ez a teljesen természetes. Szerencsére azért akadnak közöttük olyan kivételek, mint Deborah, akik mégis szembe mernek menni ezekkel az értelmetlen szokásokkal és mernek önmaguk lenni. Érdekes és egyúttal megrázó utazás részese lehettem, ahogy végigkísérhettem Deborah-t a gyermekkorán, az eleve kudarcra ítélt házasságán és a kitörés útján. Hiteles és fontos írás az önbizalomról, a bátorságról és a jövőbe vetett hitről. A könyv nyelvezetén eléggé érezni lehet, hogy nem éppen egy szépirodalmi igényességgel megírt mű, inkább egy igazi amerikai stílusú bestseller, ráadásul a vége eléggé elnagyoltnak is tűnik, ennek ellenére érdemes elolvasni, hogy aztán elgondolkodhassunk a nők jelenlegi társadalmi helyzetéről szerte a világban és kis hazánkban is. A különös színekben pompázó borító is remek, jó érzés kézbe venni a könyvet, viszont a rengeteg szerkesztési, tördelési és elírási hiba felett nem tudok szemet hunyni, sajnos nekem ez már meghaladta a tűréshatáromat.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Faythe P>!

Ha olvashatok, mérhetetlen boldogságot érzek, és szabadnak érzem magam. Ha mindig lehetne nálam könyv, egészen elviselhető lenne az élet.

35. oldal

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

4 hozzászólás
Málnika P>!

Sokan kérdezik, boldog vagyok-e, de valójában az, amit megszereztem, több a boldogságnál: azzá váltam, aki vagyok. Végre önmagam lehetek, és ez jó érzés. Egyúttal arra biztatnám minden olvasómat, hogy legyen bátorságuk felemelni a hangjukat, és sose féljenek kiállni önmagukért.

391. oldal, Epilógus (Libri, 2020)

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Málnika P>!

Ha már megszeged a szabályt, legalább stílusosan tedd.

361. oldal (Libri, 2020)

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Málnika P>!

Ha rákényszerülünk, hogy nap mint nap szembenézzünk a félelmeinkkel, akkor idővel még az is kiderülhet róluk, hogy pusztán ködképek. Minél jobban óvtak a világtól, annál jobban rettegtem tőle, és később is csak óvatosan merítkeztem meg benne ahelyett, hogy belevetettem volna magam, és mindig visszahúzódtam az ismerős világ védelmébe, ha túlságosan erős benyomások értek. Éveken át két világ polgáraként éltem: vonzott a külvilág, amely a kapun túl várt rám, de amikor kilépni készültem azon a kapun, azonnal megszólalt a rengeteg belém ültetett félelem és gyanakvás vészcsengője.

182-183. oldal (Libri, 2020)

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Málnika P>!

Itt mindenki úgy viselkedik, mintha a két nem két külön fajhoz tartozna, akiken az az átok ül, hogy sose értsék meg egymást. Pedig az egyetlen valódi különbség férfi és nő között az, amit a társadalom, a mi közösségünk szab ki rájuk. Ettől eltekintve egyformák vagyunk.

224. oldal (Libri, 2020)

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Málnika P>!

De én tudom, hogy minden a tudat szintjén dől el, márpedig az én tudatomat nem lehet megbéklyózni. Ameddig nem fosztanak meg az álmaimtól, addig semmiféle szankciókkal sem tudnak rávenni, hogy szép csendben megadjam magam.

368. oldal (Libri, 2020)

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

IrodalMacska P>!

Minél nagyobb hangja van egy nőnek, annál valószínűbb, hogy üres lelkű teremtés. Csak az üres edény visszhangzik, ha megkopogtatják; a teli edény nem ad hangot; túlságosan tele van tömve ahhoz, hogy csengjen-bongjon.

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

zsofiabalis>!

Olvasójegyem nincs, ezért a könyveket nem vihetem magammal. Bárcsak megtehetném! Ha olvashatok, mérhetetlen boldogságot érzek, és szabadnak érzem magam. Ha mindig lehetne nálam könyv, egészen elviselhető lenne az élet.

38. oldal

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Kókuszka>!

Egy olyan világban, amelyet átjár a szenvedés, Isten nem lehet értelmesen gondolkodó lény. Akkor pedig mi értelme fohászkodni hozzá?

167. oldal

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Ezüst P>!

Reménnyel tölt el a gondolat, hogy ez is lehetséges: bátran szembeszállhatunk a sorssal ahelyett, hogy passzívan tűrnénk csapásait.

167. oldal

Deborah Feldman: Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Colleen Hoover: Verity
Patti Smith: Kölykök
Elizabeth Gilbert: New York lányai
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Christy Wilson Beam: Mennyei csodák
Szabó Magda: Az ajtó
Chloe Benjamin: A halhatatlanok
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Guillaume Musso: Holnap