Csillagos ​éj 78% 73 csillagozás

Kellemesen üdítő olvasmány volt, különösen a depis izlandi krimi után. Az első fele, pontosabban az Alaszkában játszódó rész nagyon tetszett, a chicagói már kevésbé. Olyan érzésem volt, hogy minden túl gyorsan történt a könyvben. Carrie és az antiszociális alaszkai remete Finn gyakorlatilag két nap alatt egymásba szeretett. Pár héttel később, hálaadáskor egyik pillanatról a másikra szakítottak, majd karácsonykor kibékültek és a közös jövőjüket tervezgették. Valahogy nem tudtam elhinni.

A legfőbb ok, amiért kézbe vettem ezt a könyvet, az a karácsonyi hangulat meghozatala volt, és bár a kívánt hatást nem igazán érte el (nem a történet hibája, hanem a verőfényes napsütésé), kifejezetten jól szórakoztam rajta.
Kaptam egy könnyed és megmosolyogtató romantikus sztorit egy komor, de vajszívű vademberrel, egy kedves és mindenre elszánt újságírónővel, egy barátságos négylábúval, egy kis családi drámával, Alaszkával és az északi fénnyel.
A karakterek közül a kedvencem egyértelműen Finn volt (imádom a morózus férfiakat!), akit szorsan Carrie követett, a tűz-víz ellentét ellenére ugyanis szuper párost alkottak ők ketten. A kedvenc jelenetem pedig az első, kenyérpirítós ajándék volt… annyira megható és édes gesztus volt az Finntől!
Aki szereti a könnyed, romantikus meséket, ami nem okoz semmiféle meglepetést, és amihez nem kell használni az agytekervényeket, annak bátran merem ajánlani ezt a könyvet!

Szórakoztató, kedves történet volt, kellemes hétvégi kikapcsolódás, többet nem is vártam tőle. Az írásmóddal akadtak fenntartásaim, és kicsit olyan volt, mint egy szappanopera részlete, a szereplők kevésbé kidolgozottak, és nem is túl valóságosak, de ennek ellenére élveztem olvasni, nagyobb gond nem volt vele.
Az Alaszkában játszódó részek kifejezetten tetszettek, szeretnék egyszer eljutni oda, és megnézni én is az északi fényt. Az a pillanat leírása valóban csodálatos volt.

Juj! Ez borzasztó primitív volt, mindenféle tekintetben. Csak azért akartam elolvasni, mert Alaszkában ígérődött játszódni. (Szép szakkifejezést találtam fel, igaz? Méltó a műhöz!) Alaszkából sokat nem kaptam, de egy igazán banális és negédes szerelmi történetet igen. Viszont gyorsan olvasható.

Debbie könyvei méltatlanul alul vannak értékelve. Ezzel mindig szembesülnöm kell, ahányszor csak a kezembe veszem valamely irományát. Nem értem miért. Az is lehet, hogy én vagyok túl lelkes rajongója. Most is egy nagyon kedves történetet kaptam tőle, amit már rögtön az elején megszerettem. A szereplők is könnyen szerethető karakterek voltak. Egy magányos farkasként élő férfi, aki leszámolt már a szerelemmel és a női nemmel. Valamint egy sikeres nő, aki szeretne végre a maga ura lenni és a neki tetsző munkát végezni. Már a találkozásuk sem mindennapi, sőt a későbbi kapcsolatuk sem az. Debbie ismét egy álomba illő szerelmi történetet alkotott, amelyet ráadásul nagyszerű környezetbe is helyezett. És ugyan a cselekmény most is karácsony idején teljesedett ki, áprilisban olvasva is meghatározó élményt nyújtott. Hálás vagyok Debbienek, most sem csalódtam, a már megszokott, könnyed, szerelmes történetet kaptam.

Idén olvastam az Alaszkai vakáció című könyvet is. Nagyon tetszettek az Alaszkáról szóló részek, szinte láttam magam előtt a hóvihart, a csillagos eget, a havas tájat. A csillagos éj nekem jobban tetszett kicsit, izgalmasabb volt, holott a tartalom elég hasonló. Jó volt karácsonyra hangolódni, már csak azért is mert ez a 14 fok nem túl bíztató.:)

Alaszka, egy zord pasi egy még zordabb vidéken, és a karácsonykor minket folyton elkerülő hó, hó és hó. Ennyi elég is volt, hogy hirtelen kedvet kapjak hozzá. A történetben persze semmi meglepetés nem volt, ez nem a kategória, de attól még így mikulástájt idevarázsolt nekem egy kis havat. És bár sajna csak a könyv kisebb része játszódott a varázslatos Alaszkában, a többség inkább a kétféle életstílusból adódó konfliktushelyzetre fókuszált (sajna nem Alaszkában), azért kellemes történet volt.

Azt kaptam, amire számítottam. A maga egyszerűségében kedves, kissé csöpögős, romantikus történetet némi karácsonnyal megspékelve. Még nem volt szerencsém északi fényt látni, de biztos tényleg varázslatos. :) Ahogy ebben a történetben is. Carrie elég talpraesett, leleményes és zsigerből érzi, hogy kell megtörni Finn elsőre keménynek tűnő modorát. Drukkoltam nekik! Szórakoztató volt olvasni!

Akartam szeretni, és olyan jól is indult a történet, ahogy a fülszöveg sugallta. Szeretem az olyan romantikus meséket, ahol két szögesen eltérő egyéniségű ember talál egymásra, ahogy szépen lassan csiszolódik a kapcsolatuk, igaz, eléggé elcsépelt téma, de jó könyvek és filmek tudnak születni ebből az elcsépelt témából :) Ez a könyv is jó volt egy darabig, bár hiányoltam annak finom érzékeltetését, ahogy a két főhös kapcsolata eljut az utálattól a szerelemig. Először ki nem állhatják egymást, rövidesen pedig már nem tudnak egymás nélkül élni, talán inkább az írónőnek erre kellett volna nagyobb energiát és oldalszámot fordítania, nem a történet végére hagyott, semmi értelme huzavonára. Mert az kínlódás volt a javából, legalábbis nekem…
Az utolsó 20 oldalon minden mondatnál úgy éreztem, hogy na, ez jó lenne zárómondatnak, de nem, még mindig lapoznom kellett, és újra és újra… Pedig már semmi sem történt… Úgy érzem, hogy ez teljesen elrontotta az egyébként kedves történetet, úgyhogy inkább dühösen, mint elégedetten tettem le a könyvet.

Nagyon szeretem a karácsony témájú könyveket. Az első regény , amit Debbie Macombertől olvastam karácsony idején játszódott, és azonnal a kedvenc íróm lett. Ezek a karácsonyi történetei olyan kellemesek, megnyugtatóak.
Az írónő három helyre vezet el bennünket, Chicagóba, Seattle-be és Alaszkába. Ezért a két főszereplő sem különbözhetne jobban egymástól. Míg Finn magányos farkas, Alaszkában él , addig Carrie Chicago-ban, városi lány inkább. Ha ilyen emberek egymásba szeretnek nem egy nehézséggel találják magukat szembe. Már maga a távolság nagy, más az életmódjuk. Ott van a munkájuk is. De legalább a romantikus regényekben minden szépen megoldódik.