Boldogság ​másodkézből (A Manning család 5.) 21 csillagozás

Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Jason nem hisz a fülének: a tizenöt éves Carrie pénzt ígér neki, ha találkára hívja az anyját! Az okvetetlenkedő tizenéves szerint az anyjának éppen olyan eszményi férfi kell, mint amilyen Jason. Bár a férfi nemet mond, Carrie mesterkedése nyomán mégis találkoznak, s Jasont le is taglózza a felismerés: Charlotte Weston valóban tökéletes nő. Illik a családjába, illik hozzá, és őt sem akarja mindenáron leszoktatni a sport iránti rajongásról. Nem is lenne baj, ha az erősebb nemtől elhidegült asszony múltjából nem vetődne rájuk egy erőszaktevő férj árnyéka. Jason anyja pedig nem vetné bele magát máris az esküvő szervezésébe. A félénk és menekülő Charlotte már-már ott tart, hogy akár az oltár elől is visszafordul…

Eredeti cím: Bride on the Loose

Eredeti megjelenés éve: 1992

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Romantika télen-nyáron Harlequin Magyarország · A New York Times sikerszerzője: Romantika Harlequin Magyarország, Vinton

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2009
240 oldal · ISBN: 9789635379729 · Fordította: Madarász Levente

Most olvassa 2

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Paulina_Sándorné P>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Könnyed, romantikus történet, kikapcsolódáshoz tökéletes volt a számomra. Sokat mosolyogtam olvasás közben. Vicces volt Carrie és Jason első találkozása. Nem semmi volt, ahogy Carrie mesterkedett, csakhogy anyukája és Jason találkozzanak. Charlotte hirtelen, néha fura, nagyon makacs, de ezektől függetlenül kedvelhető szereplő volt. Megértem a félelmeit. Jason hihetelen jófej, kedves pasi. A családja szuper. Az anyukája mintegy gőzhenger.

Aquarius >!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Carrie és Jason mentette meg a történetet. Két nagyon sikerült karakter, és bár értettem Charlotte problémáját, nekem egy kicsit sok volt; igazából nem is tudom: mire várt a férje mellett?
Jason nagyon szerethető egyén és talán az egyedüli, aki a nőt ki tudja csalogatni csigaházából. Családja nagyon kedvelhető egyéniségekből áll és mindenre találnak megoldást.
A történet nem felhőtlen, viszont pörgős és helyet kap a humor is, ami tetszett; de a vége (nekem) túl rózsaszínre sikeredett.
Négy csillag!

Kuri_Szilvia P>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Aranyos, könnyed, humoros történet.Carrie szerethető szereplő volt, és jól tudta kihasználni a helyzetet. spoilerJason és Charlotte remek párost alkotta, még ha Charlotte néha makacs volt. Örültem, hogy itt is megjelent a család, mert nagyon megszerettem őket.

zuna19>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Jó könyv volt. Csak azt bánom, hogy nem az első résszel kezdtem az olvasást, hanem ezzel. Szimpatikusak a karakterek. Tetszett a terjedelme is, éppen elég volt, nem túl sok.

NyZita>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Kicsit sablonos, kicsit kiszámítható, kicsit szirupos, de Debbie Macomber könyveit épp ezért szeretik azok, aki szeretik. Mindig van egy összetartó család, mindig cukik a rokon gyerekek, valamelyik szereplő mindig főz… Nagyon kis otthonos az egész. Sőt. Ezt a részt már-már paródiának is éreztem néhol, hisz a szerető rokonság úgy rácuppan szegény, mit sem sejtő, friss szerelmespárra mint az Alien arcszívója peches áldozataira. A szerencsétlen megrögzött agglegény állatorvos és a félénk szingli anyuka csak kapkodja a fejét, mikor még csak alig vannak túl az első csókon, de a jövendőbeli örömanya már le is foglalta a helyet a lakodalomhoz… :D

Szóval akik eddig eljutottak a sorozatban és nyomon követték az öt Manning testvér szerelmi életét, most gondolkodhatnak, ugyan miről/kiről is lesz szó a befejező hatodik részben.

virginbergh I>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Huh, nem is tudom hol kezdjem…
Szóval, nemrég elolvastam Carrie karácsonyi történetét és érdekelni kezdett, hogyan hozta össze az édesanyját Jason Manninggel.
Az egész onnan indult, hogy egy éve egy új lakásba költöztek, aminek a főbérlője Jason, aki állatorvosként praktizál. Carrie el szeretne menni egy bálba, de az anyjával nem igazán jutnak ebben a kérdésben dűlőre és a kamasz lány úgy érzi, hogy az édesanyjának is kellene már valaki. Ezért az a hihetetlen ötlete támad, hogy fizet Jasonnek egy randiért cserébe. A férfi elutasítja, aztán mégis találkoznak Charlotte-val és megtetszenek egymásnak.
Ugyanúgy leírhatnám, hogy egy romantikus történet volt, kikapcsolódásnak tökéletes, és ezzel nem is hazudnék. Csak feltűnt, hogy ugyanaz a dolog ismétlődik újra meg újra, legalább kétszer, ha nem háromszor, főleg amikor Carrie igyekszik a saját malmára hajtani a vizet. Nem tudják megbeszélni ezt a bált az édesanyjával, emiatt mindig Jasonhoz fut, aki segítene, de mindig a férfi issza meg a levét és Charlotte felpaprikázva neki ront.
Szerethető mindkét szereplő, őszintén örültem, hogy volt mélységük.
Charlotte még évek múltán sem tette túl magát a borzalmas házasságán, a volt férje gallyra vágta az önbizalmát, érthető volt, miért olyan lassan bontakozik ki köztük a kapcsolat. Jason pedig sosem képzelte el magát családapaként, nem is kíván ezen változtatni, eleve tart attól, hogy bárki megváltoztassa.
Olyan szépen alakul a kapcsolatuk. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen a Manning család. Gondolom ez valakinek kedves meg jófej meg szeretetteljes dolog ez a nagy családi kötelék, de engem kimondottan zavart.
spoiler
Később éreztem, hogy talán ennek is van oka, mert Charlotte először jól reagál majd mégsem erre az egészre.. spoiler
Nem nagyon tudom hova tenni ezt a regényt. Szerettem a kettősüket, de többet érdemeltek volna.

krisztina0419>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Köszönöm! Végre a szülők csaphattak egy nagy dínom-dánomos lagzit egy Manning csemetének!Ez határozottan jobban tetszett,mint az előző!

Jassal>!
Debbie Macomber: Boldogság másodkézből

Ez az első könyv, amit az írónőtől olvastam. Nagyon tetszett. Persze a megrögzött agglegényfigura kicsit elcsépelt, de összességében olvasmányos, humoros, kicsit drámai, szerethető könyvnek tartom.
Lehet, hogy jó, hogy ezzel kezdtem, mert ettől kedvet kaptam a teljes sorozathoz.


Népszerű idézetek

zuna19>!

– Férfira van szüksége – jelentette ki egyszerűen Carrie.
– Hogyan? – kérdezett vissza Jason, és figyelni kezdett.
– Az anyámnak kell egy férfi. Felajánlok száz dollárt, ha összehoz vele egy találkát.

7. oldal

Aquarius >!

Ha az Úr a férfiakra bízta volna a teremtést, akkor az emberiség utolsó ivadéka Ádámmal halt volna ki.

37. oldal

Körtefa>!

– Semmit sem fogsz tenni? – vallatta Carrie az anyját.
– Mivel kapcsolatban? – felelt színlelt nemtörődömséggel az anyja.
Felpillantott a kezében tartott regényből, és olvasó szemüvegének kerete fölött tettetett ártatlansággal nézett lányára.
– Jason! – kiáltotta Carrie. – Egy hete még az orrát sem dugta ide.
– Ilyen gyorsan telnek a napok? – kérdezte Charlotte. Hét napja, két órája, és három perce, de ki számolja az ilyesmit? Ő bizony nem.


A sorozat következő kötete

A Manning család sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Hopeless – Reménytelen
Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert
Karen Rose: Sikíts értem
Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz
L. J. Shen: A szégyentelen
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Ruta Sepetys: A csend forrásai
Colleen Hoover: Verity
Jennifer Ashley: Lord Cameron bűnei
Mary Alice Monroe: Ház a parton