Angyali ​segítség (Angyalok 7.) 46 csillagozás

Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye
Debbie Macomber: Angyali segítség

Két ​magányos ember, Lucie és Aren szilveszter éjjelén – nem egészen véletlenül – egymásba botlanak a Times Square-en. A férfi egy komoly szerelmi csalódással a háta mögött költözik New Yorkba, a lánynak minden idejét lefoglalja étterme felfuttatása. A két fiatal első látásra megkedveli egymást, a sors váratlan fordulata azonban külön utakra kényszeríti őket. A bennük rejlő romantikának engedve nem cserélnek telefonszámot, csak egy találkozót beszélnek meg az Empire State Building tetejére, amelyre azonban Lucie nem tud elmenni… Eltelik egy év, ám egyikük sem képes elfeledni a másikat. Vajon le tudják győzni a büszkeségüket, és el tudják fogadni, hogy őket egymásnak teremtették? Vagy szükségük lesz némi égi segítségre? A New York Times bestsellerszerzőjének, Debbie Macombernek könyvében ezúttal angyalszárnyon érkezik a segítség, illetve a bonyodalom. A bájos, szívet melengető, édes humorral fűszerezett regény, amellyel az írónő új sorozatba kezd, minden olvasó számára kellemes… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
General Press, Budapest, 2013
224 oldal · ISBN: 9789636434700 · Fordította: Lukács Andrea
>!
General Press, Budapest, 2013
ISBN: 9789636435677 · Fordította: Lukács Andrea
>!
General Press, Budapest, 2012
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636434700 · Fordította: Lukács Andrea

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

zuna19>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Imádom ezt a könyvet. 1 napos olvasmány.
Minden megvan benne, ami egy karácsonyi regénybe kell.
Az kifejezetten tetszett, hogy nincs benne negatív karakter.
Szerintem a könyv lezárása is nagyon jó volt, amin azt értem, hogy bemutatja mi lesz a szereplőkkel 5 év után.
Úgy, ahogy van tökéletes ez a könyv.
Jó kis hangulatot adott nekem az ünnepekre.

1 hozzászólás
Sippancs P>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Ritkán mondok ilyet, de ez a könyv számomra túl limonádé volt: túl klisés, túl kiszámítható, túl szirupos. Se a szereplők, se a történet nem fogott meg, és hiába volt csak 224 oldal, néha azt éreztem, hogy unatkozom mellette.
Sajnálom, de ez most csak 3,5 csillag.

kratas P>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Egyszerű volt, de aranyos, sehol semmi rossz szándék.
Az angyalok pedig nagy kedvencek lettek :)

Ágnes012>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Ez a könyv volt az első,amit Debbie Macomber-tól olvastam. Mondhatom szerelem volt első olvasásra! Nagy kedvencem volt Will,aki véletlenül hozott össze két embert,akiknek Isten tervei szerint később kellett volna találkozniuk. Miután meghiúsult a fiatalok randiterve, az angyalok mindent megtettek, hogy helyrehozzák a hibájuk. Minél jobban szerették volna ezt jóvá tenni, annál mókásabb helyzetekben találták magukat és persze emiatt bűntudatuk is volt, arról nem beszélve, hogy Gábriel arkangyalnak is be kellett mindenről számolniuk. Az angyal nemigen örült ezeknek a beavatkozásoknak. A végén persze minden helyreállt. Úgy gondolom, hogy ez a történet a legbájosabb, mókásabb történet,amit valaha olvastam.Az első betűtől az utolsóig odáig voltam ezért a történetért.

mokus33>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Nem vártam sokat tőle, kikapcsolódásnak teljesen megfelel. Rövid, könnyed történet, de semmi több, és ezen az angyalok sem változtatnak, akik engem inkább idegesítettek, mint lelkesítettek :) Jól meglettem volna nélkülük és a kotnyeleskedésük nélkül is, holott erre épült az egész love story. Egyszeri olvasásra megfelelt, szerencsére nem volt hosszú, pont akkora a terjedelme, amitől még nem sokalltam be :)

2 hozzászólás
sarahangel P>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Aranyos kis limonádé. Az első oldalnál még 'megijedtem', hogy ez nagyon nem az én ízlésem lesz, de nem szeretek könyvet félbehagyni, így aztán folytattam.

Nem mondom, hogy „nagy szám”, de 69%-nál azért bőven jobb. Csipetnyi cukormázzal, ami még pont nem árt meg a gyomornak. Adott négy angyalka, akik bár jóindulatúak, de az arkangyal intése ellenére mégiscsak beleavatkoznak a földi dolgokba, és ezzel megnehezítik egy kicsit a két főhős egymásra találásának dolgát. Minden rosszban van azonban valami jó, hiszen a potenciális szerelmespár így legalább olyan problémákkal szembesül, amiket ha nem tudnak megoldani, úgysem lenne hosszú életű a kapcsolatuk.

…és még egy kis tanulság is levonható ebből a történetből legyen bármennyire is limonádé, miszerint a boldogságunk útjában néha mi magunk állunk, mert nincs bátorságunk kockáztatni, és néha a büszkeségünkön is túl kell lépni ehhez.

Egy kis karácsonyi ráhangolódásnak is megteszi ez a könyv. Na meg könyvtári, így nem kockáztattam vele semmit, de nem bántam meg, hogy elolvastam. ;)

2 hozzászólás
HENGYE>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Nagyon aranyos, humoros, kis angyali , történet volt.
Will a kis angyal szilveszter éjjelén önálló akcióként egymás karjaiba löki Lucie-t és Aren-t. De még nem kellett volna megismerkedniük, mert így nem garantált a sikeres találkozás.
Gabriel az angyalokat visszaküldi a földre, hogy hozzák helyre azt amit elrontottak. De az angyalok még több mulatságos galibát kavarnak.

Light_House>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Pont azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam. Kikapcsolódást, kedves történetet.
Az angyalokon nagyon jól szórakoztam, esendőek voltak, már-már emberiek :)
Az sem zavart, hogy vattacukor-ízű volt az egész, időnként kell ilyen is :)

Katona_Zsuzsanna P>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Először is: ez egy modern karácsonyi tündérmese angyalokkal. Bízni lehet a pozitív végkimenetelben, de addig számos csavar nehezíti a szerelmesek dolgát. Jó tudni, hogy égi pártfogóink sem tökéletesek, néha ők is csinálnak butaságokat.
Ami megint szembejött velem, az az, hogy Amerikában bármi lehetséges: frissen végzett szakács futtat fel egy éttermet, sőt ő álmodja meg.
Tetszett, hogy a könyv nem ért véget a boldog egymásra találáskor, hanem kicsit előre nézhettünk a jövőbe, láthattuk, hogyan boldogulnak majd a szerelmesek egymással és a munkájukkal.

Annemary>!
Debbie Macomber: Angyali segítség

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Egy egyszerű találkozás lett volna, de az angyaloknak és a beavatkozásaiknak hála kissé feldobott sztorit kaptunk! Mulatságosak voltak. Magam előtt láttam, ahogy ártatlan képpel néztek Gábrielre :)
Aranyos történet!


Népszerű idézetek

zuna19>!

A hóesés csak még hangulatosabbá tette az ünnepet.

143. oldal

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

2 hozzászólás
zuna19>!

– Van, amit jobb, ha nem bolygatunk, inkább hagyjuk, hogy a múlt homályába vesszen.

14. oldal

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

zuna19>!

– Miért burkolóznak kabátba, sálba és kesztyűbe? – kérdezte Will, az embereken körültekintve.
– Mert tél van.
– Ó!

16. oldal

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

zuna19>!

– Ez tényleg a föld.

(első mondat)

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

zuna19>!

– Sammy egy hétkilós keverék kutya, akit az édesanyámmal örökbe fogadtunk. Tényleg megengedi, hogy vele aludjak, de mindig érezteti, hogy ez csak az ő nagylelkűségének köszönhető.

30. oldal

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Shil>!

Az emberek azonban sajnos néha olyan együgyűek tudnak lenni.
– Nagyon megmakacsolhatják magukat[…]
– Erős akaratúak […]

14. oldal

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Light_House>!

Mercy megszámolni sem tudta, hányszor fogyott el a türelme az emberekkel kapcsolatban. A teremtés állítólagos koronái valójában lassú felfogásúak és lelkileg eltompultak voltak.

9. oldal, 1. fejezet

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

HENGYE>!

Nem kell megértenünk, miért hoznak az emberek ilyen vagy olyan döntést. A szabad akarat a legfontosabb.

187. oldal

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

nypiro P>!

A munkánknak az is a része, hogy megértessük az emberekkel, Isten segítségével milyen sokat tehetnek magukért – pontosított Goodness.

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye

Annemary>!

– Ó, ez az egyik kedvenc helyem a Földön.
– Mi ez?! – kiáltotta Will, miközben felugrott Lucie mögé a mozgólépcsőre.
– Egy könyvesbolt.

Debbie Macomber: Angyali segítség Shirley, Goodness és Mercy karácsonyi regénye


Hasonló könyvek címkék alapján

Catherine Anderson: Felhők felett
Susan Wiggs: Mennyből az angyal
J. D. Robb: Halálos ünnep
Cynthia Hand: Vigyázz, Holly Chase!
Rachel Cohn – David Levithan: Dash és Lily – Kihívások könyve
Catherine Rider: Csók New Yorkban
André Aciman: Nyolc fehér éjszaka
Carmel Harrington: Az élet mégis csodaszép
Emily March: Angyalszárnyak
Guillaume Musso: Holnap