A ​mag 23 csillagozás

Dean Wesley Smith: A mag

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

New Yorkban váratlanul meghal tizenhét ember, akiknek élete szívritmus-szabályozótól függött.
Angliában megzavarodott madarak ezrei ütköznek az épületeknek.
A visszatérő Endeavour űrrepülőgép navigációs hiba miatt letér kijelölt pályájáról, és kis híján Los Angeles közepébe csapódik.

Josh Keyes professzor diákjai segítségével kideríti: a váratlan jelenségek közös okra vezethetők vissza: megszűnt a Föld magjának forgása. Rájön, hogy hamarosan szétfoszlik a bolygót védelmező láthatatlan mágneses burok, amely megvédi az életet az űrből érkező káros sugárzástól. A Föld sorsa megpecsételődni látszik, legfeljebb egy éven belül minden élet kihal a felperzselt felszínen…
Az amerikai kormány a világ tudósainak segítségét kéri. Három hónap alatt megépül a hajó, amelynek úti célja ezúttal nem az űr, hanem a Föld magja. A sebtében összeállított csapat elindul, hogy az emberiség legpusztítóbb fegyvereinek segítségével beindítsa szülőbolygójának szívét, és megmentse világunkat.

Eredeti cím: The core

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Szukits, Szeged, 2003
236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639441597 · Fordította: Szántai Zsolt

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Dr. Conrad Zimsky · Dr. Edward Brazzleton · Dr. Joshua Keyes · Dr. Serge Levenque · Rebecca (Beck) Childs · Robert Iverson · Theodore Donald Finch (Patkány)


Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
EssentialHencsi P
Dean Wesley Smith: A mag

Hát ez pont ugyanaz, mint a film. Gonosz tudósok tönkreteszik a bolygót, de a jó emberek megmentik. THE END.
Annyiból jobb volt, mint a film, hogy nem kellett azokat a béna CGI-effekteket végignézni, amik már akkor is B kategóriássá tették. Az elolvasása meg körülbelül ugyanannyi időt vesz igénybe.

3 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Dean Wesley Smith: A mag

Leheletnyi eltérések vannak a filmtől, igazából aki látta a filmet, az csak akkor olvassa el, ha már régen látta, s így filmnézés helyett így menne végig a történeten. De én azért a filmre szavazok, mivel azért a látványvilág (is) sokkal jobb úgy, mint olvasva. Serge halála is sokkal durvább a filmen (szerintem), illetve a robbanások igazából kimaradtak, azon valahogy úgy átsiklottunk, a vége mindenképpen jobb a filmen, a könyvben picit gyorsan lett lezavarva az egész :-D Ettől függetlenül jó kis történet.

>!
Gorkie
Dean Wesley Smith: A mag

Bevallom őszintén, A Mag című film az egyik kedvencem. Sokszor láttam már.
Mikor megláttam ezt a könyvet, nem volt kérdés, hogy megrendelem.
Még nem olvastam olyan könyvet, ami egy, már létező film alapján íródott volna.
1-2 eltérést leszámítva nagyon filmhűre sikerült. Nekem nagyon tetszett. Végig izgultam, ahogy a filmet is, hiába láttam már többször. Pörgős, izgalmas, fordulatos.
Most nagy hiányom támadt a filmre is, újra meg kellene nézni. :)))

>!
Antal_Marcsi
Dean Wesley Smith: A mag

A filmet még nem láttam, de biztos jó lehet, ha az alapján írták.
Nekem nagyon tetszett, izgalmas, fordulatos, folyamatosan fenn tudta tartani az érdeklődésem, bár sok része kiszámítható volt…

>!
Baraby P
Dean Wesley Smith: A mag

Nagyon rég láttam már katasztrófafilmet, pedig egy időben nagyon rájuk voltam kattanva.
A magról pont csak homályos emlékeim voltak, bár olvasás közben 1-2 dolog azért beugrott.
Mivel a film alapján íródott a könyv, ezért gondolom sok mindenben nem tér el tőle. Nagy dolgokat nem kell várni, a sztori olvasása kb olyan élmény volt, mintha a filmet néztem volna meg. Nem több, nem kevesebb.
Pár órára lekötött, úgyhogy nem volt rossz, de azért nem is egy kiemelkedő irodalmi alkotás :D

>!
Evena
Dean Wesley Smith: A mag

Nagyon jó könyv. A filmet is láttam és az is tetszett mert boncolgatja azt a kérdést, ami tudomány orientált vilagunkban igen sűrűn előkerül. Vajon csak pusztítani, vagy megmenteni is képesek lennénk bolygónkat, ha úgy hozná a végzet?

>!
kivimango
Dean Wesley Smith: A mag

Szerettem a filmet, a könyv is teljesen jó. Pontosan azt hozta, mint a film, izgi, de azért nem rágom le a körmöm olvasás közben… :) Szeretem a katasztrófa filmeket (könyveket). Ugyan kiszámítható, az elején sejtjük mi fog történni, ki a rossz fiú és ki nem, de mégis érdekes egy ilyen szituációba képzelni magunkat.

>!
chhaya P
Dean Wesley Smith: A mag

Ez a könyv pontosan annyi, amennyit első ránézésre is elvárhatunk tőle; egy betűvel sem több vagy kevesebb. A földet a pusztulás közelébe sodorják, majd halált megvető bátorsággal megmenti egy maroknyi hős. A kettő közt kellő mennyiségű klisé. Kész.

Egyszer szórakoztató, rém egyszerű és könnyed olvasmány. (Igaz a témát nem annak szánták, de sebaj…)


Népszerű idézetek

>!
Gorkie

– Addig nem lehetsz valódi vezető, amíg nem ízleled meg a vereséget.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Robert Iverson
>!
Gorkie

– Ismétlés a tudás anyja, a gyakorlás meg az apja

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rebecca (Beck) Childs
>!
Gorkie

– Dr. Zimsky – szólalt meg Iverson, és az egyre növekvő jelzésre nézett. – Ön a geofizikus…
Zimsky megvonta a vállát.
– A köpeny valóságos olvasztótégely, ezért…
– Valld be! – mordult rá Brazzleton. – Mondd ki szépen utánam: nem tudom!

152. oldal

>!
Gorkie

Világ, ismerd meg a Végzetet!
Végzet, mutatgozz be szépen a világnak!

234. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Theodore Donald Finch (Patkány)
>!
Gorkie

Josh még mindig a hajót bámulta, amely – reményeik szerint – megmenti a világot.
– Nem kéne nevet adnunk a kicsikének? – kérdezte.
– Már van neve, Vergilius – felelte Brazzleton.

134. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Edward Brazzleton · Dr. Joshua Keyes · Vergilius
>!
Gorkie

Josh elképedt.
– Mondja, maga tényleg mindenhez ért?
– Nem igazán. Például direkt nem tudok böfögni – mosolygott Beck.
Josh már nem is emlékezett rá, mikor nevetett utoljára ilyen őszintén, ennyire jókedvűen.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Joshua Keyes · Rebecca (Beck) Childs
>!
Gorkie

Nem elég az idő!
A Föld nem várhat…

121. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Joshua Keyes
>!
Gorkie

– Thomas – mondta Zimsky. – A jelek szerint a Végzet utolért bennünket.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Conrad Zimsky
>!
Gorkie

– Merde alors – mondta Serge. Kitöltötte a borosüveg tartalmát, majd kiürítette a poharát.
– Ja – felelte Josh, és felemelte a korsóját. – Ahogy mondod. Bármit jelentsen is…

56. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dr. Joshua Keyes · Dr. Serge Levenque
>!
Gorkie

– Ezek szerint már soha nem tudjuk meg miről szólt a mese? – kérdezte Josh csalódottan, ugyanakkor megkönnyebbülten.
– Nem a fenét! – vigyorgott Patkány. – A törlés csak a kölyköket állítja meg. Valaki meg akart szabadulni az adatoktól, csakhogy ez nem is olyan egyszerű. Találtam ezt- azt. Földmélyi kutatások, titkos munkálatok, kormányzati hókuszpókusz. Ilyesmi.

120-121. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A marsi
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
Stephen King: Végítélet
Patrick Ness: Soha nincs vége
Suzanne Collins: Futótűz
Michael Crichton: Jurassic Park
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Michael Crichton: Idővonal
Robin Cook: Invázió
Tracey Garvis Graves: Kötelék