A ​rossz hely 85% 354 csillagozás

Az egyik legjobb, amit tőle olvastam. Sötét, rejtélyes, borzongató, fordulatos. Imádtam! (ezek után kaptam rá a többi könyvére is)

Egy férfi felébred egy sikátorban, a nevén kívül nem emlékszik semmire, ráadásul egy rejtélyes alak szinte azonnal üldözőbe is veszi, nem kevésbé rejtélyes és hihetetlen események láncolatát indítva el…
Ütős kezdés, ami rengeteg kérdést vet fel, melyekre egy remekül felépített történetvezetéssel, apránként kapunk válaszokat, így az olvasó nem igazán tud elszakadni a könyvtől.
Habár kellően pörgős a cselekmény, sok misztikummal és horrorral fűszerezve, mégis helyenként túlírtnak gondolom; sokszor veszett el Koontz olyan részletekben (pl. környezet, szereplők leírása), amelyekből kevesebb is elég lett volna.
És valahogy nem érzem kereknek a történetet, amiben nagy szerepe van egy résznek (de nevezzük inkább adaléknak)*, amiről az égvilágon semmi konkrét nem derül ki és ilyen formában feleslegesnek találtam; úgy gondolom, kár volt belekeverni a sztoriba.
Ennek ellenére ez egy nagyon jó regény, halvány X-Akták beütéssel, szóval aki szereti a misztikus, thrilleres, horroros történeteket, nem fog benne csalódni!

* spoiler

Tesóm ajánlására olvastam el.
Állatian beteg könyv! Nem tudom, mikor féltem így utoljára! Mindenre összerezzenek, az árnyakra, a padlóreccsenésre, az ajtónyikorgásra, a lépcsőházi zajokra…
De megérte elolvasni, tényleg nagyon jó…tesóm, ha olvasod ezt…soha többet nem hallgatok rád!!! :D

Nagyon nem azt kaptam, amire számítottam. Vagyis így utólag már meg sem tudom mondani, hogy mit is vártam. Mindenesetre azt biztosan nem, hogy az író tövestől tépi ki a szívemet, s még néhányat csavar is rajta. Ráadásul hatalmas utat tettem meg érte, mert bizony hihetetlen sokrétű volt ez a könyv. Voltak részek, melyek megmosolyogtattak, melyek elgondolkodtattak, melyek megleptek, melyek elborzasztottak, melyek kíváncsivá tettek és melyekről inkább tudni sem akartam. A történet eleinte csak alakulgat, aztán felgyorsul, majd akkora hullámokat kavar, hogy a levegő is elfogyott körülöttem. Nehéz összeszedni magam; döbbenetes a hatása.

Mi volt ez az elborult, elmebeteg sztori. Tuti nem normális ez az ember, ha ilyen ki tud találni. Egy darabig 3 csillagosnak mondtam volna, de a vége vitt mindent. Kicsit sok volt benne a „duma”, de maga a történet kárpótolt ezért. Izgalmas volt és a végén, amikor fény derül a család történetére egyszerűen hátborzongató. Ilyet kitalálni… Dakotáék nagyon szerethetőek voltak és Bobby humora nagyott dobott az egész könyv hangulatán. Kicsit enyhítette a borzalmakat.

Az értékelés olvasható a blogomon:
https://thedeathgoddess.blogspot.com/2021/07/dean-r-koo…

A fülszöveg ígéretesnek tűnt, ahogy a százalék is. Az első oldalakon úgy gondoltam, jóban leszünk. Két fejezet múlva már nem ezt gondoltam.

Nem is a sok szállal volt a bajom, alapvetően kedvelem a sokszereplős, több szálon futó történeteket, és az sem szokott megakasztani, ha az idősíkok is ugrálnak. Ez utóbbi ugyan kimaradt A rossz helyből, annál többet ugráltunk viszont térben és szemszögben. Egészen konkrétan minden fejezet máshol, más szereplőkkel játszódott, sokáig nem is láttam, hova tartanak az események, hogy a csodában fognak ezek mind összeérni: Frank, aki azt se tudja, kicsoda és mit akar, Julie és Bobby, a két magánnyomozó, akinek a cégét próbálják ellehetetleníteni, Thomas, Julie Down-szindrómás öccse, valamint Candy, akiről az elején még nem lehetett tudni, hogy vámpír, vagy csak elmebeteg. Nagyjából a könyv felénél aztán kezdtek egymásba csorogni a szálak, és kezdett látszódni, hogy itt valami a teleportálással van, és hogy mindennek a hátterében lapul valami szörnyűséges titok.

Nem lett volna rossz az elgondolás, de a megvalósítása valami borzalmasra sikeredett az állandó váltogatással; főszereplőt nem tudnék megnevezni, és magát a cselekményt is úgy tudnám a legegyszerűbben összefoglalni, hogy Frank amnéziájának okát próbálják kideríteni, miközben feltárul a családi háttér is – azért mondjuk nagyon morcos lettem volna, ha nem ad elfogadható magyarázatot. Mindezt rettentő toporgással teszi, oldalakon keresztül nem halad senki sehova. A közepétől egy kis lendületet vesz, a végére pedig egészen jól fel is pörögnek az események, sőt, a befejezés még összecsapott is lett ahhoz képest, amennyit az elejével szöszölt.

A szereplőgárdát illetően se sok jót tudok mondani, nem igazán találkoztam még olyan könyvvel, ahol ennyi ellenszenves szereplő tűnt volna fel. A két nyomozó és talán Thomas iránt éreztem némi rokonszenvet, Franket már kevésbé tudtam hova tenni, Candy-től és az ikrektől pedig a kezdettől fogva undorodtam – a végére kiderült, hogy nem alaptalanul. A mindenre magyarázatul szolgáló háttérsztori volt számomra az, ami egy kicsit feljebb tudta vinni a pontszámot; erre az egyre voltam igazán kíváncsi, és ez volt elég beteg ahhoz, hogy faljam az oldalakat.

Egyébiránt egy borzalmas élmény volt, nekem abszolút nem jött át. Azt azért nem vetem el, hogy Koontz további könyveivel próbálkozzak, elképzelhető, hogy más művei jobban elnyerik a tetszésemet. Ennek sajnos nem sikerült.

Ez az első könyv Koontz-tól, amit végig is olvastam. A pokoli hordákkal próbálkoztam már egyszer, ott a feléig jutottam csupán. Ezzel a kötettel is próbálkoztam már többször is, de valamiért az elején abbahagytam…
Nem nyűgözött le az eleje. Nem volt eléggé figyelemfelkeltő számomra, sőt, untam. De a párom annyira biztatott, hogy abba ne hagyjam, hogy mondom oké, akkor most már tényleg elolvasom. :D
Maga a kigondolás tetszett, kicsit Kinges. De sajnos nem volt annyira jó a cselekmények kibontakoztatásában. Már túlnyújtottnak éreztem, mint valami tésztát a történetet…
Unalmas volt számomra a nyomozópár. Jobban érdekelt volna végig csak a Candy-re való fókuszálás valamint Frank is elgondolkodtató szereplő. Ez a Candy tisztára elmehetne valami Kinges horror-könyvbe. :P
A sci-fis elemeket is ki lehetett volna jobban bontakoztatni. A végét pedig izgisebbre megírni…
Mégis összességében jó volt ez, csak némi hiányosságokat éreztem. Természetesen nem ez az utolsó Koontz könyvem, de egy csöppet mégis csalódott lettem.

Gyenge idegzetűeknek, este otthon egyedül tartózkodó hölgyeknek, vér említésétől is rosszul levőknek – nem ajánlom.
mindenki másnak – igen!

Ez a könyv, és az írója, Koontz is örök kedvencem lett. Teljesen magával ragadott a történet, nem számított, hogy újraolvasás, ugyanúgy letehetetlen volt, és végigizgultam az egészet, mint 3 évvel ezelőtt, amikor egy utcai árus dobozából 300 Ft-ért kiválasztottam, és azonnal rabul ejtett. A karakterek nagyon jók, részletesek, és mindannyian rengeteget szenvednek, Koontz nem bánik velük kíméletesen, sem a jókkal, sem a rosszakkal. Candy, a nagybetűs Gonosz elképesztő… imádtam olvasni a róla szóló oldalakat, a beteges gondolatait, a fóbiáit, a rögeszméit, a lelke sötétségét, ahogy kegyetlenül, kíméletlenül végzett az áldozataival. A Dakota-páros felejthetetlen, és Thomas is zseniális, ahogyan látta és érzékelte a világot, ahogy kommunikált, lenyűgözött! Tökéletes egyvelege volt a misztikumnak, az izgalomnak, és egy kis morbiditásnak, miközben egyszerre borzongató, kegyetlen és csavaros. Számomra ilyen egy mesterien jó thriller, és bár az első olvasás óta jó pár Koontz könyvet elolvastam, ez marad az abszolút favoritom tőle:)

„Mindenkiben él valami sajátságos félelem, egy, a saját jellegzetességeihez illő gyerekesség, ami a lelke valamelyik sötét zugában kuporog…”

Érdekes egy könyv volt ez. Leginkább krimi, elég masszív fantasy jelleggel, néhol megjelenő sci-fi motívumokkal, és az egész teljesen át volt itatva a horror jellemzőivel. Úgy gondoltam, hogy egész izgalmas lesz ez a könyv, nagyon sok jót hallottam már róla korábban, viszont ennek ellenére az eleje, és be kell vallanom még a közepe sem tudott teljesen lekötni. A második 150-200 oldal viszont már teljesen „odaszögezett” a kedvenc olvasósarkomba.
Összességében nem volt ezzel a történettel komoly gond, viszont nem is hagyott túlzottan mély nyomokat bennem. Ha valaki egy kis borzongásra és a vége fele egy jóadag „naneezmárazértsoklesz” érzésre vágyik, annak kifejezetten jó olvasmány lesz.