Szodoma ​százhúsz napja 80 csillagozás

De Sade márki: Szodoma százhúsz napja De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Marquis de Sade több mint két évszázaddal ezelőtt írta híres-híredt könyvét, mely magyar nyelven most jelenik meg először. Egy előkelő társaság négy hónapját jeleníti meg: ezen a százhúsz napon régi történetek elmesélésével és a gyakorlatban is a legkülönfélébb perverzióknak élnek.
Sade márki fantáziája ebben a műben olyannyira rájárt a szexuális és egyéb perverziókra, hogy az utókor az ő nevéből képezte a – történelemmel egyébként egyidős – „szadizmus” fogalmát. Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felőtt olvasóknak ajánljuk, akik pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonakoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját.

Posztumusz első megjelenés.

Eredeti cím: Les cent-vingt journées de Sodome

Eredeti megjelenés éve: 1904

>!
Lazi, Szeged, 2012
456 oldal · ISBN: 9789632671901 · Fordította: Vargyas Zoltán
>!
Athenaeum, Budapest, 2001
320 oldal · ISBN: 9638597984 · Fordította: Vargyas Zoltán

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Blangis herceg


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 100

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Qedrák P>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Ennek is vége lett egyszer, jegyeztem meg magamban az olvasás után.
Főleg azért, mert olvasmányélményként hihetetlenül repetitív. Unni fogod. Egy másik francia szerző főhőse, Rudolf Lang mesélhetne valahogy így az élményeiről, ha nem kétszáz évvel később és az ipari forradalom után született volna meg az alakja.
A címke ellenére semmi erotikus nincs ebben. Kiverni sem lehet rá. Annyi erotika van benne, mint egy Kasszás Erzsi-reklámban. Önnedvesítési céllal inkább választanék valami tinglitangli BDSM-könyvet az erotikus polcról, mint ezt. Katolikus hívőknek és várandós édesanyáknak különösen ellenjavallt.

De vajon mi volt ezzel a célja a Sade márkinak?
@Richard_the1st értékelésében olvastam, hogy Sade utóbb azzal védekezett, hogy csak meg akarta mutatni az embereknek a bűn mélységét, hogy ennek hatására erkölcsös életet éljenek. Lehetséges. Ámbátor, ha ez igaz, akkor nem kis egomániára utal. Ebben a relációban ugyanis Sade a Sátán, aki felvezeti a Jézus Krisztus szerepét játszó olvasót, és megmutatja neki az emberi természet szakadékát, hogy utána betöltse a küldetését. Ha abból indulunk ki, hogy a korszakban létezett (és mindmáig létezik) egy olyan elképzelés, hogy az ember eredendően jó, és ha felmutatjuk neki a jót, akkor ösztönösen jót fog cselekedni. Sade-nál mintha ez az egész kérdés kifordítva jelenne meg: ha az ember a libertinizmus hatására levetkőzi magáról az összes törvényt, amit a társadalmi együttélés hatására felvett, akkor abból semmi jó nem sül ki. Sade tehát megmutatja a rosszat az embernek, hogy megundorodjon tőle, és az élmény hatására cselekedjen jól, fonhatjuk tovább a fenti megállapítást. Nem kizárt, hogy a márki valóban szeretett volna a bukott angyalok szerepében tündökölni.

Ami nekem feltűnt még, azok a parodisztikus vonások. Ez különösen az elején hangsúlyosak, minden egyes szereplőről tucatnyi olyan jellemvonást emel ki, amely kellően undorítóvá teszi, legyen szó a farka méretéről, a fürdési szokásairól, a kinézetéről vagy a természetéről. Meg arról, hogy ki kivel házasodik vagy fekszik össze. És feltűnő, hogy a főhősök mind az ancien regime emblematikus figurái, az arisztokrata, az egyház képviselője, az adóbérlő meg az igazságszolgáltatás embere. Vélhetően nem ok nélkül választotta őket szereplőiül, a francia forradalom pamfletirodalmában vélhetően megtalálnánk az összes olyan tulajdonságot, amelyekkel Sade felruházta őket. Ez a kifacsart humor később mintha beleszürkülne a folyamatosan ismétlődő történetekbe, de olykor azért a felszínre bukkan. Ilyenek például, az egyébként meglepően csekély számban (és kevés fantáziával) szereplő zoofil jelenetek, amelyekben a különböző állatokkal történő események a lehetetlenség határát súrolják, no meg feltűnő, hogy a legtöbbjükhöz fűződik valamiféle szimbolikusság is. És pont ezeknél az eseteknél kapcsolhat át az ember agya arra, hogy itt inkább egy paródiát olvashat, és nem egy korabeli, extrém szextúráról szóló regényt.

„Ami kint, az van bent. Ami fent, az van lent. Ahogy él, annyit érsz, ott van a válasz a szemedben.” Ez a szám jutott még az eszembe akkor, amikor sorakoztak egymás után a jelenetek a könyv nagyjából kétharmadától olvasható vázlatpontos szakaszoknál. Ott sokkal jobban kidomborodott az egyes cselekedetek mögött valamilyen megszokott fogalomrendszer szexuális töltettel történő kifordításáról van szó. Bár Sade ezekben is elég repetitívnek bizonyul. Még az utolsó napok halálra kínzásainál is ez az érzés kavargott bennem.

Számomra még kultúrtörténeti érdekességnek bizonyult az, hogy a dominanciához ez a történet mennyire másképpen viszonyul, mint a mai BDSM-sztorik. A Szodoma százhúsz napjában a domináns fél mindent visz, a többiek csak a nemi vágyaik és a filozófiai kísérleteik alanyai. Manapság minden intelligens történet eleme a konszenzus: játszadozhatunk, de csak a határokon belül. Minden, ami ezen kívül van, az már annak a szakadéknak a része, amit Sade mutogatott nekünk.

Cicu>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Ejnye kedves márki!
A libertinizmus zászlaja alatt Ön polgárpukkaszt és megbotránkoztatja az olvasóit.
Szégyellje magát! :)
A mű a maga nemében zseniális, hisz bemutatja mennyire képes némely ember lealacsonyodni, és végtelenül gusztustalan dolgokat művelni az élvezetek hajhászása közben, ahol egyetlen cél van csupán, önnön élvezete bármi áron ( Legyen az bármilyen kegyetlen vagy gusztustalan)

Mellékhatások: A könyv olvasása közben enyhe undor léphet fel
Némely olvasó késztetést érezhet rá, hogy tűzre dobja a könyvet, vagy épp földhöz vágja és ugráljon rajta :)

Kinek ajánlom: Minden legalább 30. életévét betöltött olvasónak, aki szereti a márki munkásságát, és kellően erős gyomorral rendelkezik :D

>!
Lazi, Szeged, 2012
456 oldal · ISBN: 9789632671901 · Fordította: Vargyas Zoltán
6 hozzászólás
Batus>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Na, csak elolvastam… de MINEK?!
Aha, oké, hú, nagyon megbotránkoztató meg gusztustalan, persze, de ennél sokkal kegyetlenebb tulajdonsága: $@!% UNALMAS. Ugyanaz ismétlődik folyton, maximum egy kicsit változtatnak néhány részleten. Oké, egyszer még elolvasom, hogy ki hogyan szart a másik szájába és igyekszem nagyon megdöbbenni rajta, de amikor ez több mint 50 oldalon keresztül ismétlődik, az már nem undorító, hanem UNCSIIII.

Egyedül a néha felcsillanó filozofálgatások értek benne valamit, amiről ha nem ismerném Sade márki történetét, azt hinném, iróniától van átitatva. Igazából az akkori kor mocskának megismeréséhez is jó olvasmány, de ez így már sok.

A szerző jegyzeteiből is kiderül, hogy még sokat akart finomítani és változtatni rajta. Talán akkor ért is volna valamit. Mert ez így, befejezetlenül híg $@!%. Befejezve talán szilárd sz*r is lehetett volna.

5 hozzászólás
Richard_the1st>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Részemről csalódás volt. Ennek az irománynak jogosan nagy a hírhedtsége, de elég keveset mond és azt is terjengősen teszi, a redundanciát végletekig feszítve. Szinte csak botránkoztat, mást nem is ad. Ez a könyv az a kategória, hogy lehet vele menőzni, ha elolvassa valaki, de hogy élvezni nem fogja, az biztos (vagy ha élvezi valaki, akkor sürgősen orvoshoz kell fordulnia, mert biztosan ön- és közveszély forog kockán).
Sajátos kombó-hatást gyakorolt rám: egyszerre hányinger és unalom. A hányinger nem is a már mindenhonnan megszokott brutalitástól volt, hanem az indokolatlanul sokszor szerepeltetett, ép emberi agynak érthetetlen fekalománia miatt. Az unalom a monotonitástól volt, hiába ebben a könyvben a legtöbb az egy oldalra jutó szodomizálásoknak, kéjgyilkosságoknak meg sok aberrált dologoknak száma, mégis az ember nem tud nem ásítani közben.
Nem értem Sade miért volt úgy oda, mikor a felesége nem tudta megtalálni a Bastille lerombolása után ezt a művét. Nem vesztett volna sokat vele az emberiség… A többi könyvében többet mond, itt csak sűrűsíti a motívumait és főleg csak kéjeleg.
Ha olyan értelemben akarjuk értékelni, hogy valakinek meg kellett írnia az emberi szellem legmocskosabb művét, melyre lehet hivatkozni, akkor el kell ismerni, sikerült és nehéz lenne felvenni vele a versenyt. Itt úszni lehet a degeneráltságban; bár a márkitól ezt már megszokhattuk, mégis itt felül múlta magát.
A fülszöveg megtévesztő, hiszen jóllehet obszcén aktusok szövik át a művet, de mégis, amolyan „túláradó szexuális-fantáziát” talán csak nyomokban tartalmaz. Az, ami itt van, az a szexualitásnak csak egy nagyon motorikus, szenvtelen, az emberi érzékiségtől elidegenedett formája.

Ebből az írásából győződhetünk meg róla legjobban, hogy nem véletlenül tartotta fogságban mindegyik hatalmi rendszer ezt a embert. Talán itt adja magáról a legvisszataszítóbb, legkegyetlenebb képet, hiszen itt csak pár filozófiai tételt fektet le, a filozofálás helyett inkább a magától értetődő kegyetlenkedéseknek enged szabad folyást, ezzel kívánva megalkotni a perverziók legkimerítettebb tárházát.

Csak azzal áltathatjuk magunkat, hogy nem lehetett a valóságban, mint ember ilyen kegyetlen, hiszen, egyrészt, az életrajzában ez annyira nem bizonyítható (pl. a forradalmi időkben ő is megkapta a „mérsékeltség” vádját és ezért is böribe került); másrészt, úgy is nézhetjük, hogy művei egy külön dimenzióban játszódnak, melyben azok a beteges „vágyak” jórészt csak ott teljesülhetnek; olyan nagy számokkal és olyan lehetetlen helyzetekkel operál, hogy ezek nagy része csak virtuálisan vihető végbe, a gondolat birodalmában és így talán neki is elég volt, hogy csak a képzelete valósította meg.
Sokmindenben sajátosan megelőzte a korát, mert olyan ocsmány ajtókat nyitott fel önmagában, amelyhez egy jól nevelt tudat nem is nyúlna.
A bezárt, haragos, bosszúszomjas, lázadó erotomán a magány zárkájában itt megteremti pappírjain a végsőkig vitt autokrata nihil tébolyát, melynek hangulata nem is olyan ismeretlen és amelynek sajnos van entitása az emberben és a világunkban is.
Sadeval is az a baj, ami Machiavellivel, hogy ti. attól hogy elmarasztaljuk a mondanivalóját, attól még nem szüntetjük meg a szadizmust is a világban.
Sade filozófiájában mindig hierarchikusan rendeződnek a felek: midig van, aki élvez, s mindig van, aki emiatt szenved. Tudjuk, hogy ez másképp is lehetne, de sokszor mégis így van. Az ő filozófiáját, úgy is összefoglalhatjuk, hogy ő a szabadsággal való visszaélés szabadságát propagálta, amelyben a szuverén a saját szabadsága érdekében tiporja mások szabadságát. A fölényben lévő visszaél a helyzetével, mert a haszonra törekszik, ami noha sokszor csupán a legenyhébb kéj számára, mégis ő ehhez a zsákmányához ragaszkodik. Ez mindig is jelen volt a világban és nagyon is illik a mai korszellemhez is. Sade filozófiája elvi szinten mindig is el volt nyomva, de a gyakorlatban mégis mindig tündökölt…

Egy írásában Sade magát mentve, egyszer azzal érvelt, hogy ő csak azért mutatja meg az élet förtelmes oldalát, hogy az emberek megundorodjanak a bűntől és erkölcsösebben éljenek. Őt ismerve egy pillanatig sem lehet elhinni, hogy ezt komolyan gondolta volna; de mégis, valahányszor becsuktam a könyvet nekem mindig az volt az érzésem, hogy ez a vegytiszta bűnösség, amit bemutat, valóban elviselhetetlen és amennyire csak lehet messzire kell kerülni.
Sade nem amorális volt, nem hidegen hagyták a normák, vallások és a más moralitások, mely a pszichopaták jellemzője és ami amúgy a mai világban elég elvárt gondolkodásmód; hanem pont abban lelte élvezetét, hogy taposhatta és gyalázhatta őket. Nem a nihilt élvezte, hanem a nihil destruktív győzelmét. Helyes lehet Camus értelmezése, mikor azt állítja, hogy Sade az örök lázadás megtestesítője, mert ő tulajdonképpen az egész élet ellen lázadt. Politikától, izmusoktól függetlenül, az öntörvényű ideológiája folytán volt köztörvényesen veszélyes.

>!
Athenaeum, Budapest, 2001
320 oldal · ISBN: 9638597984 · Fordította: Vargyas Zoltán
4 hozzászólás
Dénes_Gabriella>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Ha jól emlékszem, J. J. Rousseau és a felvilágosodás szellemi irányzatának egyik tétele volt az ember eredendő jósága.
És akkor jött Donatien Alphonse François de Sade márki, és azt rikkantotta, illetve lobogtatta forradalmi zászlajára tűzve: fogd meg a söröm!

2 hozzászólás
Paulina_Sándorné P>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Hát nem volt egyszerű olvasmány a számomra. Nehezen haladtam vele, de ez nem az írás stílusa miatt volt, hanem maga a történet miatt. Az író stílusa, fogalmazása és fantáziája tetszik. Az író nagyon jól ír, gördülékeny, könnyen olvasható. Szerintem piszok nagy fantáziája lehetett. :-) Reménykedem benne, hogy a történet inkább fantázia, mint valóság. A történet miatt sokszor le kellett tennem a könyvet, félbe kellett hagynom az olvasást. Ahogy olvastam, elgondolkoztam rajta, hogy vannak emberek, akik ilyenek művelnek, hogy mi vezeti őket ahhoz, hogy ezeket megtegyék. (Itt most nem az Árnyalatos sokkal, sokkal finomabb dolgokra gondolok.) Nem jöttem rá a válaszra.

1 hozzászólás
Sceurpien I>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Ez a kötet az, amit senkinek sem ajánlanék, mégis mindig feljön, hogy akkor „olvasd el a Szodomát…”. Szép szóval mondva is undorító, és kegyetlenül érthetetlen egy átlagember számára, hogy hogyan lehet ezeket a neveléssel kapcsolatos, vagy a filozófiákkal kapcsolatos elmélkedések közé beletenni. Nagyjából annyira morbid, mint amit az összeesküvéselméletek a különböző érdekvédelmi csoportokról képzelnek, hogy orgiák közben döntenek a világ dolgairól a fejünk felett.
Ez a könyv szerencsére befejezetlen, mert ha elkészült volna, háromszor, négyszer ilyen hosszan kellene olvasni ezt a kettősséget, és egyre durvább körülmények között. De szerencsére a regény második fele már csak vázlatosan maradt ránk (10 oldal helyett 10-20 sorban egy-egy nap történése), és így erős gyomorral el lehet jutni a végéig. Ha teljesen kikapcsoljuk a vélemény nyilvánításra használt agyrészünket, akkor egy-egy részét még akár élvezhetjük is, mert tényleg vannak benne okos gondolatok is, ami még rémisztőbb, mert amikor rájövünk, hogy egyetértünk valamelyiknek egy gondolatával, rögtön megkapjuk, hogy ezt milyen perverzióban fogja most kiélni, és akkor rögtön el is pártolunk tőle.
A történet négy felsőosztálybeli francia úrról szól, akik elhatározzák, hogy népes kísérettel elutaznak egy svájci kastélyba 120 napra, ahol végigperverzkedik ezt az időszakot. A terv szerint a társaságuk nagyrészt nem nagyon élné túl a dolgokat, de aki igen, az is darabokban fogja elhagyni a helyszínt, leszámítva persze a négy főszereplőt. Ezzel nagyjából el is lehet képzelni, hogy a 8-8 darab 10-14 éves lánynak és fiúnak a történet utolsó negyedében milyen sorsot szántak, valamint az ott tartózkodó feleségeiknek (akik egyben egymás lányai is voltak), a négy kivénhedt madame-nak, és a „b@szóknak”, akik nagyfarkú férfiak.
Aki ez utóbbi pár mondatot csukott szemmel próbálta (sikertelenül végigolvasni), az meg sem próbálkozzon vele.
Aki képes volt (és érdekli), az olvassa el a bevezetőt, amiben szervezik az egész utat. Azt szerintem nagyjából lelkibékével túl lehet élni, de ott még nem késő abbahagyni. Ellenben amikor a főtörténetszál kezdődik, már az első nap túlmegyünk az átlag ember szexuális ingerenciáin, a harmadik napra pedig már nagyon is határterületen leszünk, ami kitart majd egészen a hónap végéig. A második hónap inkább lelki szempontból hányingerkeltő, nem pedig a testi szempontok alapján, de aki az elsőt kibírta, annak ez gyerekjáték lesz. A harmadik és a negyedik hónap csak vázlat azt már csak azért is érdemes végiglapozni, hogy mennyi fantáziája volt a $@!%, mert hogy nekem eszembe nem jutna még legvadabb álmaimban sem a nagyrészük, az biztos. Még kivégzési módszernek sem, nem hogy szexuális aktusnak.

3 hozzászólás
Skeletrino>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Azt gondolom, ha valaki ráveszi magát, hogy neki álljon a márki könyveit elolvasni, vagy legalábbis olvasni szeretne Sade-tól, ne ezzel kezdje. Mert ez a könyv félelmetesen undorító.
Az elején még felkelti a figyelmet, „érdekes”, némely helyen még mulatságos is (volt olyan jellemzés, amin hangosan felnevettem.) Aztán alig vártam hogy induljon be a történet. Aztán már untam. Állandóan az a sok szar, meg még több szar és még több szar. Épp hogy egy kis fika, kevéske nyál … és még sorolhatnám, de a szar az ömlött. A végén pedig már úgy éreztem magam, mint a bolondokházában. Csak darálta, csak darálta, csak darálta, csak darálta, csak darálta … a történetet, na meg a szart. Hú … szóval egyszer elég volt.

4 hozzászólás
ZolKov>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

„a csömör a libertinizmushoz vezet, az meg e gyalázatosságok végrehajtásához. Az ember megcsömörlik az egyszerűségtől, a képzelet bosszús lesz, s szűkös lehetőségeink, gyengülő képességeink, lelkünk romlottsága ocsmányságokba hajt bennünket.”

Nem tudom mi célja volt Sade márkinak ezekkel a rengeteg romlottabbnál romlottabb leírásokkal, de ha az, hogy az olvasót megcsömörlötté tegye s ezzel elindítsa a libertiizmus útján, azt kell mondanom ez ahhoz túl borzasztó és embertelen.
Talán az, hogy az egyre kegyetlenebb és kegyetlenebb kínzásokkal rávilágítson az emberi gyarlóságra, az élvezetek véget nem érő, soha ki nem elégíthető vágyára. Megvilágítva a 150 évvel később kialakuló fogyasztói társadalom, a reklámok, híradók, Big Brother-ek kiüresedett, midig többet és többet akaró és nyújtó embertelen, erénytelen világát, működési mechanizmusát.

Ehhez talán nem kellett volna ennyit ismételni. Talán lehetett volna rövidebben, tömörebben is, talán ha már a letisztázott, javított változat is megszületett volna és nem csak vázlatként kerül az olvasóközönség kezei közé.

SayanKimblee>!
De Sade márki: Szodoma százhúsz napja

Szerintem egész életemben ez volt az első olyan könyv, amit 12 napomba telt elolvasni – pontosabban szólva megvolt ennél rövidebb idő alatt, azért tolódott el eddig, mert előfordult, hogy inkább tartottam az olvasása közben két-három nap szünetet….
Teljes mértékben megértem, hogy néhány helyen betiltották. Vajon hogy viszonyulhattak hozzá az emberek az 1700-as években, amikor még a mai, sokkal szabadabb világban is enyhén szólva megbotránkoztató ez a mű…?
Az elején még igen jókat nevettem rajta, majd ahogy haladt előre a történet, inkább a hideg rázott tőle. Te jó ég, hát még ha az utolsó hónap is olyan részletesen volna leírva, mint az első…!
Története úgyszólván valóban nincs sok, inkább csak a szexuális perverziók, kínzások és gyilkosságok leírása – a lehető legkülönfélébb módokon. Néhol megdöbbentő, néhol gyomorforgató. Néhol egészen egyhangú. spoiler
Már elég régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, így egyáltalán nem bántam meg, hogy rászántam az időt. Meg kell hagyni, érdekes volt látni, hogy mindössze egy hónap alatt mennyi válogatott mocskot tudott papírra vetni De Sade márki, és kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a többi könyve.


Népszerű idézetek

Cicu>!

El se lehet képzelni, uraim, mi mindenre vetemednek a férfiak, ha elragadja őket, a képzelet tüze.

263. oldal

Cicu>!

Nem az élvezetben áll a boldogság, hanem a vágyban, a vágy útjában álló akadályok elsöprésében.

167. oldal

Cicu>!

Hihetetlen, hogy a szórakozásában, képességeiben amúgy is behatárolt ember mennyire igyekszik még szűkebbre vonni léte határait az ócska előítéleteivel.

320. oldal

Kapcsolódó szócikkek: előítélet
Cicu>!

Vacsora közben a herceg azt fejtegette, hogy a boldogság az összes érzéki örömök kielégítését jelenti, úgyhogy nemigen lehetnének boldogabbak, mint most.

167. oldal

Cicu>!

A magam részéről be kell vallanom, hogy a képzeletem mindig előtte járt a lehetőségeimnek; mindig ezerszer többet képzeltem el, mint amit meg is tettem, s mindig kárhoztattam a természetet, hogy bár elültette bennem a gyalázására irányuló vágyat, megfosztott az ehhez szükséges eszközöktől.

169. oldal

Cicu>!

Engem a bűn gerjeszt, a bűnben találom meg azt az ösztökét, mely felébreszti bennem a gyönyör összes érzetét, magáért a bűnért művelem a bűnt, s nem fűz hozzá más érdek, csak maga a bűn.

168. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bűn
Cicu>!

Az együttérzés az ostobák erénye, s ha jobban megnézzük, csakis emiatt mulasztunk el kéjt.

192-193. oldal

Cicu>!

Hát nem fajunk szaporodása a legizgalmasabb dolog a világon? Nem valamiféle csoda ez, amit szakadatlanul imádnunk kell, a leggyengédebb figyelemben részesítve azokat, kik e csodát mívelik?

330. oldal

Cicu>!

Vacsoránál a következő kérdések kerültek terítékre: mire való az ember érzékenysége, hasznos-e a boldogsághoz avagy sem.

331. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Vladimir Nabokov: Lolita
Denis Diderot: Az apáca
Philip José Farmer: Fenevadak egy másik dimenzióból
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Patrick Süskind: A parfüm
Mary Shelley: Frankenstein