Filozófia ​a budoárban 66% 41 csillagozás

„Művei alapján ítélik meg a szerzőt, és ilyen szövegek ismeretében nehéz bebizonyítani, hogy művelt, szellemes, barátnak és szeretőnek igen kedves, színház- és nőkedvelő nagyúr volt, akit néha elragadott ugyan pokoli képzelete, de jó pillanataiban akár rendes embernek is mondhatnánk. Vagy hogy egészen röviden összefoglaljuk: Sade saját életében nem volt szadista, legfeljebb néha-néha próbálta ki a szadizmust. Az elnevezés későbbről, a XIX. századból származik, és durva leegyszerűsítéssel használja szinte mindenki. Ezért aztán hiába érvel bárki azzal, hogy Sade a valóságban lelkes forradalmár volt és a halálbüntetés eltökélt ellenzője, ez mit sem változtat azon, hogy irodalmi szövegei alapján, ahol a gyilkolás örömét, (de csak a spontán, előre ki nem tervelt) emberölés kéjét több szereplő fejti ki nagy élvezettel, magát a márkit is véreskezű, elvetemült gyilkosnak ne lássa az utókor.
Lehet, hogy bele kell törődni, hogy az ő esetében az irodalom győz, és Sade saját áldozataként, mint a Sade-szövegek szerzője, szadistaként él tovább az utókor szemében. Nagy kár, mert így sok szép paradoxon tűnik el a hamis közhelyek mögött, ráadásul a legérdekesebb paradoxonok, amelyek igazán eredeti figurává teszik a márkit.”

A filozófia a budoárban is megbotránkoztatóra sikerült.
Sade-n kívül kinek jutna eszébe, hogy ötvözze a libertinus bölcselkedés komoly hagyományát, a pikáns helyszínt és az erkölcstelen politikai-filozófia leckéket? :)

Miközben de Sade szövegei leginkább az erőteljes pornográfiáról és szadizmusukról ismertek elsősorban, ahhoz, hogy értsük, mi is történik a márki szövegeiben látnunk kell, hogy mi is az a nagyon radikális, de jól megfogható ideológia, amik mentén ezek a regények, kisregények megszületnek, a Filozófia a budoárban pedig azért jó kapuregénye az életműnek, mert éppen erről beszél. Filozófiaelmélet és gyakorlat a budoárban, valójában lehetne ez is a kisregénynek a címe, mert ez tulajdonképpen egy egyetlen nap alatt játszódó nevelődési regény:

Madame de Saint-Ange vendégül látja egy barátjának és a libertinus elvtársának a lányát, a csodálatos és fiatal Eugéniét, aki a budoárba érkezésekor még ártatlan, azonban rendkívüli fogékonyságot mutat a libertinus eszmék és orgiák tanulása közben. A Madame meghívott tanítómestere, és az egészestés program valódi szervezője a kiváló libertinus hírében és – később – bizonyosságában álló szodomita: Dolmancé, mellettük az oktatásban részt veszt még egy kedves lovag, aki egyébként a Madame testvére, illetve a gyakorlati teendők illusztrálásában a Madame izmostestű és igen nagybírású kertésze, Augustin is besegít. Képzelhetitek.

És közben az van, hogy valahogy tényleg nem az orgiák a fontosak ebben a szövegben, hanem magának a bevezetésnek az elméleti kerete, és maga a libertinus eszme és utópia, amit ez a kisregény megteremt ebben a bizonyos öltöztetőszobában. Sade a legalapvetőbb amorális helyzeteknek, mint az egyének és vagyon ellen elkövetett bűncselekményeknek is megkérdőjelezi az amoralitását, az egyszerű erősebb kutya elv mentén, azt mondja, a civilizáció bünteti az erőt és a vágyat, ami hatalmas hiba, és amit mihamarabb orvosolnunk kell.

márpedig ez történt a tulajdon tiszteletére nemrégiben kikényszerített esküvel: egyedül a gazdag köti meg vele a szegény kezét, egyedül a gazdagnak fűződik érdeke az eskühöz, amelyet a szegény oly megfontolatlanul tesz le, hogy észre sem veszi: olyasmire kötelezi magát, ami nem kölcsönös.

Sade szadizmusának központjában így egyrészt persze a vágynak a fetisizálása áll, másrészt fontos azt látni, hogy a vágyat egy nagyon természetes igénynek látja, amelyet minden más idea korlátozni akar, de tulajdonképpen miért is?

És ez az a kérdés, ami miatt ez a regény ma fontos, merthogy az elmúlt ötven évben ennek a kérdése körül fontos feminista és anarchista diskurzusok zajlanak, mind azt mérlegelik, hogy mely korábban fennálló tabu és norma érdemes arra, hogy fennmaradjon, és melyek azok, amiket érdemes volna felülvizsgálni – éppen ezért nem véletlen, hogy a kortárs filozófia és irodalomelmélet Sade újraolvasásán ügyködik. Mert bár de Sade válasza elképesztően radikális és a társadalomépítése durvább a szociáldarwinizmusnál, azzal, hogy nem csupán egyéni szinten tartja ünneplendőnek az ösztönszerű működést, ezzel azonban megkerülhetetlen a szerző, ha a vágyról, a puszta vágy utópiájáról (disztópiájáról) akarunk elgondolni valamit.
Sokkal bővebben róla itt: https://www.egymelegsracolvas.hu/de-sade-marki-filozofi…

Félelmetes. Bomlott elme? Igen, azt hiszem miközben ír eljut erre a szintre. Erotomán-pszichopata? Feltétien, miközben ír. Filozófus? Egyértelműen.
A kezdet mintha egy bohózat lenne, még nevetgéltem is. A mű filozófiai részei, nagyon érdekesek, van amivel egyet értek (vallás), van ami nagyon távol áll tőlem. A végére pedig egy olyan csúcspontra jutunk el, ami rémisztő, szinte horrorisztikus. És aztán hirtelen vége, ott hagy a gondolataiddal. Mondom, félelmetes.

Néha már mókás, hogy mekkora képtelenséget ir, és az is, hogy az ilyenektől lett az, aki…

– avagy bevezetés a Sade-izmus alapelveibe
Az eddig olvasott Sade-művek után teljes mértékben abban a hitben voltam, hogy a cím ironikus, és csak perverz szex lesz a budoárban, de semmi filozófia (maximum, hogy a rossz mindig elnyeri méltó jutalmát). DE nem! A márki csinosan felépített rendszerben – Dolmancé szájába adva – valóban kifejtette filozófiai nézeteit; az előzőekkel szemben itt nem éreztem annyira a csak-megbotránkoztatni-vágyást, a teljes őszinteségre azért nem tenném a nyakam; mindenesetre úgy tűnt, valóban a saját elgondolásait közli. (Amúgy ez a Dolmancé biztos nem egyházi személy akart lenni? – nah, mindegy…)
A Sade-program legharsányabban kiemelt pontja: Világ libertinusai egyesüljetek! és: Ember, üzekedj, de ne szaporodj!
De ez csak a felszín; átfogó képet igyekszik adni a keletkezés időpontjában fennálló franciaországi helyzetről (aminek szövevényessége nem könnyítette ezt meg). Itt azt a motívumot emelném ki, hogy milyen éleslátóan figyelmeztetett a restauráció valóban fenyegető veszélyére, egyúttal szilárdan kiállt a köztársasági eszme mellett. Hát, szerinte a köztársaság alapjait a legszélsőségesebben értelmezett természeti állapothoz való visszatérés (az erős uralkodik a gyengén, bármely módon és formában használhatja) tudná a leghatékonyabban megerősíteni; az ember-állat tehát a ruhájával együtt vesse le a civilizációt is… Kisebb-nagyobb logikai bukfencekkel alaposan kifejti mindazt, amit ez jelent.
Nem hagyja olvasóit azért pornográfia nélkül sem, mert mintegy aláfestésül – bár itt némileg még egész visszafogottan (mármint a tőle máshol megszokotthoz képest) – bőven áradó nedvek közepette, mindenki mindenkivel felállásban sokszorosan elélvezteti szereplőit. (Az utolsó fejezetben azért adott a fertelmességnek is.)

A libertinusok bibliája olvasás közben egy idő után meglehetősen vontatottá és lapossá válik, amit csak részben tudnak ellensúlyozni a filozófiai eszmefuttatások. Az erotomán márki munkásságának viszont egyértelműen helye van a francia felvilágosodás irodalmi pantheonjában.

Szerintem remekmű!

Ha kicsit el tudunk vonatkoztatni a sok baromságtól valóban igaz gondolatokat, valós problémákat találhatunk ebben a könyvben is. Sajnos pont ez a gond Sade műveivel: nehéz kihámozni a megfontolandó részeket, simán el lehet veszni a hosszú távon igen unalmas erotikus jelenetekben.

A Szerelem stratégiáján felbuzdulva szereztem be ezt a kötetet, másodikként, s megszűnt a hiányérzetem: tökéletesen megértettem, miért kelt minden korban az olvasóközönség 90%-ában mély fölháborodást. Én viszont abba a 10%-ba tartozom, akiknek még tetszik is, bár az utolsó jelenetnél lefagytam egy kicsikét olvasás közben – ha jól emlékszem, félre is tettem vagy fél órára… Viszont többször is felmerült bennem, vajon mennyit kéne húzni belőle, hogy a „darab” színpadképes legyen… (Végül arra jutottam, hogy kb. a háromnegyedét…)

Legalább olyan nehéz elfogadni, mint figyelmen kívül hagyni – legalábbis néhány nézetét.