Mamut ​a múltból 91% 59 csillagozás

Őrült történet, izgalmak, egyedi szereplők és érzések mindenütt. Közben némi ismeretterjesztés is. És a végén nem én sírok, te sírsz!

Aranyos történet, a vége pedig nagyon meghatóra sikerült. Az első könyvem az írótól, de biztos, hogy nem az utolsó. Az illusztrációk tökéletesen illeszkednek a történethez. Örülök, hogy olvashattam, a lelkivilágomnak pedig nagyon jót tett.

Nagyon be voltam zsongva a könyv miatt, alig vártam, hogy kézhez kaphassam, olyan sok jót olvastam róla, és ez a 90% feletti értékelésátlag is eléggé biztató volt itt, Molyon. Sajnos végül kicsit kapufa lett, nem tetszett annyira, mint amire számítottam… :(
A történet egyébként tetszett, ahogyan az árva, hajléktalan kislány életre kelti és a barátjává válik egy rég kihalt mamutnak, megszökteti a múzeumból és elhatározza, hogy eljuttatja északra, ahol békében éldegélhet. :) A tervét aztán segíti egy csapat utcagyerek off, és csatlakozik hozzá a múzeum dilis takarítónője, Lülü (szerettem, hogy ennyire dinka, némelyik beszólása kifejezetten vicces volt :DD) és az ő vőlegénye, Tökmag (aki több, mint 50 évig szolgált a hadseregben, de egyszer sem sütötte el a puskáját, mert irtózik a hangos durrogásoktól… :D), és az egész nyugdíjas veterán közösség is. :)) Persze voltak „rosszfiúk” is a történetben, de ők elég keveset is szerepeltek, meg az ő karaktereiket igazán kidolgozottnak sem éreztem… :/ Szemben a „jó-karakterekkel”, akiket klasszul megalkotott az író, szerettem őket, és az is nagyon ötletes volt, hogy a spoiler. Ötletes, hogy a könyv végén szerepel egy kis infó-tár is, érdekességek és tudnivalók a mamutokról, és egy másik összefoglaló rész a viktoriánus korról, ahol pontosítja a szerző, hogy a valóságban mi micsoda, ki kicsoda volt, és helyesbíti a regény kisebb ferdítéseit. :)
Az utolsó fejezet tényleg nagyon aranyos volt, ezt én is megkönnyeztem. :) Igazából végül emiatt lett 3.5* a könyv spoiler, eredetileg 2*-ot szántam neki, mert helyenként nagyon ellaposodott a történet, kifejezetten untam a csatározós jeleneteket, ezeket valahogy nem sikerült jól megírnia az írónak sem, emiatt kissé csalódásként is éltem meg ezt az olvasást… :/ Zavart a sok hangutánzó szó, „DURR!” "CSATT!" stb, volt, hogy az adott oldal másból szinte nem is állt csak ezekből a „szavakból”… :/ Ezek inkább csak gagyivá tették a szöveget, semmint színesítették volna, vagy közelebb hozták volna az olvasóhoz… :/ Volt, hogy letettem a könyvet, és hónapokig felé sem néztem, mert nem érdekelt a folytatás, untatott, nem tudtam rávenni magam, hogy folytassam… :/ Kár, hogy nem olyan jó stílusban, olyan jó történetvezetéssel lett megírva az egész könyv, mit ahogyan az utolsó kb. 50 oldal… :( A fingós poénok sem tetszettek, lehet, hogy ez még egy kisgyereknek vicces, de a történéseket látva ez nem kisgyerek kezébe való – meg kifejezetten vannak olyan részek, mondatok is benne, amit egy gyerek nem is értene meg, mert ez inkább amolyan „felnőtt belsős-poén” off, az idősebb korosztály meg nem fog hanyatt esni attól, hogy pukizik a takarítónő, meg a mamut… :/ Nagyon kár ezért a könyvért, mert annyira jó is lehetett volna, de ez most annyira nem sikerült… :( A vége miatt, meg úgy eleve a mondanivaló, a történet miatt azt mondom, megérte elolvasni – de ha kihagyom, igazából az sem lett volna tragédia.

David Walliamst gyakran hasonlítják Roald Dahlhoz, ami, tekintve határtalan fantáziáját, és különc, eltúlzott, ám mégis szerethető szereplőit, és persze humoros stílusát, egyáltalán nem véletlen. A Mamut a múltból, bár felismerhető a történeten a szerző jellegzetes stílusa, mégis eltér Walliams eddig magyarul is megjelent regényeitől. A mostani kötetre klasszikus kalandregényként is tekinthetünk, amely nincs hiján sem akciónak, sem az elmaradhatatlan tanulságnak, azonban mégis hiányzik belőle a megszokott Walliams-féle bátorság. Értem ez alatt azt, hogy a szerző minden kötetében igyekezett eddig valamilyen tabu- vagy más, teljesen hétköznapi, de mégis nehéz témát feldolgozni (Gengszternagyi – nagyszülő-unoka viszony, halál; Büdöss úr – hajléktalanság; Milliárdos fiú – a pénz nem boldogít; Köténycsel – másság; Az éjféli banda – halálos betegségek; Rosszfiúk – csonka család), ebben a kötetben azonban ennek nyoma sincs.

Ettől függetlenül egyáltalán nem lehet okunk a panaszra, mert a Mamut a múltból egy igazán jó kalandregény. A történet akár a legújabb Disney-Pixar mozifilm alapjául is szolgálhatna, hiszen cselekménye, felépítése ugyanazt a sémát követi, mint az „egeres és lámpás” cég utóbbi egy évtizedének termései. Adott egy hányatatott sorsú főhős, aki minden vele történt rossz ellenére, tiszta szívvel képes tekinteni a világra, és elhatározza, hogy újból életre kelt, majd egy olyan helyre visz egy mamutot, ahol boldogan élhet. Ehhez a küldetéséhez jó páran csatlakoznak (Lülü, a takarítónő és az ő szerelme, Tökmag Tom, a világ legkisebb katonája, valamint a Chelsea, a Királyi Kórház összes gondozottjai – vagyis a nyugállományban lévő katonaság tagjai) és természetesen akadnak olyanok is, akik igyekeznek mind ezt megakadályozni: mint a hírnévre vágyó Professzor vagy Lady Sörét, az orvvadász. Walliams már többször szerepeltette regényeiben az angol királynőt – ám ezúttal, nem II. Erzsébet, hanem Viktória válik fontos karakterré, lévén a szerző most először írt a múltban játszódó történetet. Ennek ellenére a minden kötetben felbukkanó Rádzs nem hiányozhat: pár jelenet erejéig találkozhatunk felmenőjével (I. Rádzs), aki éppen ekkor nyitja meg első saját standját.

A karakterek terén Walliams tehát hozza a szokásos színvonalat, nekem személyes kedvencem Lülü, a takarítónő lett – felnőtt létemre időnként hangosan felkacagtam a mondatain. A történetet viszont én kissé túlírtnak gondolom, bizonyos jeleneteket nagyon elnyújtott a szerző, időnként úgy éreztem, hogy alig halad előre a sztori. Persze, mivel mindezt humoros formában tálalja, a kisebbek (tehát a célkorosztály) bizonyára élvezni fogják ezeket a fejezeket is. A sztori lezárása kellően megható – visszakanyarodva a fentebb említetthez: ha mozifilm készülne belőle, bizonyára előkerülnének a zsebkendők még a szülőknél is –, és a tanulságot is megkapjuk: ahhoz, hogy igazi hős váljon belőled, nem kell semmilyen szupererő, elegendő egy kicsivel több bátorság és kitartás a céljaid eléréséhez – meg persze az sem az akadály, ha igaz barátokra lelsz útközben.

A Mamut a múltból összességében egy nagyon jó, humorral átitatott kalandregény, és bár nem ez lesz Walliams legjobb alkotása (legalábbis a szememben), még így is magasan tartja a lécet. Az pedig mindenképpen örvendetes hír, hogy a szerző népszerűsége továbbra is elegendő ahhoz, hogy legalább évi egy kötet magyarul is megjelenjen – habár, én cseppet sem bánnám, ha ez a szám kettőre nőne, mert jópár regénye vár még kiadásra nálunk.

Kezdetben nagyon vitt a lendület, kimondottan imádtam olvasni a történetet, mely egyszerre fakasztott mosolyra és adott izgalmat. S nem utolsó sorban kellemes kikapcsolódásnak, lélekmelengetőnek, és búfelejtőnek bizonyult. A hajós résztől már nem ezt éreztem. Mintha belefáradtam volna a történetbe, valahogy már nem kötött le annyira. Szívesebben olvastam volna valami egyéb mamutos kalandot a „háborúzás” helyett. Azért a vége felé széppé vált az egész, és nyilván a szerencsés végkifejlet sem maradhatott el.
Az illusztrációk adnak egy plusz élvezetet a cselekményszál mellé. Szeretem az ilyen gyermekregényeket!
A könyv zárásaként a szerző szolgáltat némi mamut- és történelmi ismerettel. Ez szimpatikus volt.

Minden várakozást felülmúlt. Nagyon sok csillag. Az elején még vegyes volt az érzésem a történettel kapcsolatban egy kicsit durvának éreztem és a 8+-os besorolást én 10+ ra cseréltem volna. De szerencsére tényleg az elejére. Egyébként humoros, fordulatos és izgalmas a történet. Egy árva gyerkőc és egy szőrgombóc ( ami jelen esetben igazán nagy gombóc) barátságának története nyerő páros. Szívesen olvastam, vitt magával a történet. Különlegesenek tartottam, hogy nem napjainkban játszódik a történet, hanem az 1899-es évek végén Viktória királynő uralkodása idején. Nekem kedvenc korszakom, így dupla öröm volt számomra. Valamint az uralkodónő is megjelenik benne szereplőként egy cseppnyi valóságos ténnyel is. Igaz, hogy féltégla méretű a könyv, de fel sem tűnik a terjedelme, illetve a sok illusztráció veszi el a legtöbb oldalt. Kicsit sajnálom, hogy nem színes, de így is élvezetes. Érdekes volt a múlt és a „jelen” párosítása. Újra olvasós lesz.

Dávid Walliams elrepíti az ifjú olvasókat a viktoriánus London utcáira, ahol megismerjük a regény főhősét, a hányattatott sorsú Elisát. Bár az élet nem bánt vele kesztyűs kézzel – főleg a kiállhatatlan Mrs. Savanyúpofa, aki a Nyüves Csarnok nevű árvaház apróságainak életét keseríti –, a kislány tele van reménnyel, szeretettel, s képes a mai napig tiszta szívvel nézni a világra…

A regény tele van fordulatokkal, izgalmakkal és humorban sem szűkölködik. A szerző bőven ad lehetőséget hangos nevetésre. Ez egy olvasmányos, pörgős, bájos történet barátságról egy tízéves kislány, Elisa és egy tízezer éves mamut, Gyapjas között. A történet végére tanulság nélkül sem maradunk, mert a kis Elisa megmutatta, hogy bárki hőssé válhat, ha elég kitartóak és bátrak vagyunk. De persze az sem jön rosszul, ha barátok kísérnek az utunkon. Mindezt egy szép, megható lezárással koronázta meg Walliams.

A szuper sztorit pedig tökéletesen kiegészítik Tony Ross gyönyörű illusztrációi, amiknek köszönhetően szinte biztos, hogy a család 10-14 éves olvasóit leveszi a lábáról ez a kötet. Ráadásul kapunk egy kis ismertetőt a szereplőkről, találunk térképet a korabeli Londonról. Ha pedig mindez nem elég, a kötet végén lapul egy kis mamut, amit ki is vághatunk, így lesz egy saját kis Gyapjasunk.

Bővebben: https://www.kulturpara.hu/2022/04/mamut-multbol.html

Ez a történet abszolút imádnivaló!

Az illusztrációk gyönyörűek, aranyosak, és nagymértékben hozzáadnak az olvasmányélményhez.
A fejezetek rövidek, az egyes oldalakon nincs túl sok szöveg, ezáltal könnyen olvasható.
A története nagyon kedves, humoros, izgalmas, és nem utolsó sorban tanulságos. A kötet végén pedig leírásokat találunk a valódi gyapjas mamutokról, illetve azokról a helyszínekről, személyekről és járművekről, amik szerepelnek a könyvben.
A szereplőgárdában mindenféle karakter megfordul: őrült tudós, megszállott orvvadász, kegyetlenkedő nevelőnő, bugyuta rendőrök, talpraesett utcagyerekek, hősies nyugdíjazott katonák, Lülü, a lüke, de kedves takarítónő, Elisa, a bátor főhősünk, és még maga Viktória királynő is, valamint Gyapjas, az imádnivaló ősállat.
Az egyetlen, ami zavart, az a kissé túl sok hangutánzó szó volt, de biztos vagyok benne, hogy a kisebbek élvezik az ilyesmit.
Leginkább általános iskolás, alsós gyerekeknek ajánlom ezt a könyvet, de azok is jól szórakozhatnak rajta, akik odavannak az őslényekért.

4,5*

Nagyon szórakoztató könyvnek bizonyult ez is, mint a Rosszfiúk, amit előzőleg olvastam a szerzőtől. Tetszett a beszédes nevek, amiket használt. Lülü volt a kedvenc szereplőm, aki bármekkora felfordulás közepette is csak azt nézte, hogy mennyit kell majd takarítania. Aranyos,kedves, fordulatokban gazdag és persze vicces történet, csak sajnos a terjedelme miatt lehet, hogy kevés gyerek veszi a kezébe.

Nagyon vártam, hogy elkezdhessem olvasni ezt a könyvet. A kaland a viktoriánus korban játszódik és főszereplője Elisa az árva lány, Lülü a takarítónő, Tökmag a nyugdíjazott katona és persze Gyapjas a mamut. A történet nagyon izgalmas fordulatos és lehengerlő. A könyvet végig nagyon jó volt olvasni, plusz fantasztikus hangulatot teremt a könyvben látható rengeteg illusztráció. Kíváncsian várom gyermekeim véleményét is erről a meséről, amely az önzetlen barátságot, bátorságot mutatja be nekünk, az olvasóknak. Mindenkinek bátran ajánlom, nem csak gyermekeknek.