Az ​éjféli banda 60 csillagozás

David Walliams: Az éjféli banda

Miután Tomot fejbe találja egy krikettlabda, és a kórházban tér magához, a világ legrémisztőbb arca az első, amit meglát. Úgy tűnik, a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra, ám ekkor kiderül, hogy a gonosz főnővér egyetlen dologban leli élvezetét: ha kegyetlenkedhet a gyerekkórterem lakóival.
Tom ekkor még nem is sejti, hogy életében először épp egy kórházban talál igaz barátokra, és csak egy hajszál választja el élete legjobb, legizgalmasabb kalandjától. Egy életre szóló és szívmelengető kalandtól, amilyenről még csak álmodni sem mert…
David Walliams napjaink egyik legismertebb kortárs gyerekkönyvírója. Regényei eddig több mint negyven nyelven jelentek meg, számos közülük az év gyerekkönyve volt Nagy-Britanniában. Gengszter nagyi című könyvéből több mint félmillió példányt adtak el világszerte.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: 8 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Kolibri, Budapest, 2021
478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634372844 · Fordította: Vereckei Andrea · Illusztrálta: Tony Ross
>!
Kolibri, Budapest, 2018
478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634372844 · Fordította: Vereckei Andrea · Illusztrálta: Tony Ross

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

váróterem


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
David Walliams: Az éjféli banda

Igazán VICCES fordulatok, határtalan képzelet, utálatos karakterek, akik a végén természetesen pórul járnak, szeretnivaló szereplők, akiknek a sorsa teljesen jóra fordul és ÉRZELMES fordulatok, amelyeken meghatódhatunk, izgulhatunk, majd megkönnyebbülhetünk.

A történet egyszerű, de annál nagyszerűbb, ilyen könyveket el tudok képzelni „kötelező” irodalomnak is. Amelyet tényleg élvezhetnek a gyerekek, valóban annak a korosztálynak szól, akik nagyrészt szerepelnek benne, és finoman, szelíden adagolja a komoly, elgondolkodtató témákat, ami később is fel-felbukkanhat a gyerekek gondolataiban.

Bővebben: https://konyvutca.blogspot.hu/2018/05/david-walliams-az…

KönyvParfé P>!
David Walliams: Az éjféli banda

Talán ez az egyik legegyszerűbb Walliams történet, ugyanakkor az egyik legösszetettebb is. Többet koncentrál a cselekményre, mint máskor, és hagyja, hogy a humor átszője az egészet. Maga az ötlet nem újkeletű, de a mondanivalója igazán csodálatos.

„Hogy az élet értékes. Minden pillanata az. Kedvesnek kell lennünk egymáshoz. Amíg megtehetjük.”

Arra is rávilágít, hogy az embereket ne a külsejük alapján ítéljük meg, hanem a személyiségük és a cselekedeteik alapján. És azért sem utálhatunk senkit, mert átlagos.
Valamint reményt ad. Nem számít, hogy meddig élünk, a nap holnap is felkel, hogy süssön. Túl kell lépni a szomorúságon, hiszen mindig van remény a jobb napokra, a jó dolgokra.

A könyvről bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2018/05/16/david_walliams_az_…

Hintafa>!
David Walliams: Az éjféli banda

Walliams hatalmas mesélőkedvvel megáldott író. Ennek ékes bizonyítéka Az éjféli banda, annak pedig, hogy történetei a lélek multivitaminjai, mi vagyunk tanúi.

Nyolcadik, magyarul megjelenő regényében ismeretlenül is ismerős helyekre kalauzol, mi pedig feltétel nélkül követjük, mert a rendkívüli kalandokból senki nem akar kimaradni.

Megint egy olyan történet, ami mindenkit megérint, még a majdnem öt éves is feszült figyelemmel követte az eseményeket. Márpedig fordulatokból kijutott néhány. Walliams úgy szőtte a regény szövetét, hogy miközben fordulatos, izgalmas, legalább annyira megkapó is legyen. Szerettem, hogy a kórházi hétköznapok alapvetően cseppet sem különleges rajtkövéről emlékezeteset alkotott. Ehhez nem kellett megkavarnia a galaxis törékeny egyensúlyát, nincs varázskütyü, vagy egyéb fegyverkülönlegessége (bocs, betegség örve alatt Star Wars -maratont rendeztünk), csak egy defektes tolószéke.
Bővebben: http://hintafa.blog.hu/2018/05/17/david_walliams_az_ejf…

kratas P>!
David Walliams: Az éjféli banda

Azt hittem, hogy majd egy lüke kis könyvet kapok, legfeljebb annyi mondanivalóval, hogy milyen fontos a barátság.
De sokkal több volt ennél. Volt gyermeklelkű néni, nagyon beteg kislány, önzetlenség, belső szépség és hatalmas pálfordulás a végén. Nagyon-nagyon aranyos volt, biztos most a szürke idő miatt is vagyok ilyen érzékeny, de néhány helyen majdnem kicsordult a könnyem :)

Kicsibogár>!
David Walliams: Az éjféli banda

Nagyon szerethető kis történet, sok-sok szeretettel, humorral és életigazsággal.

bcsbcs>!
David Walliams: Az éjféli banda

Annyira jó, hogy vannak ilyen könyvek! Ahogy szerintem mindenkinek, úgy nekem is többször a Charlie és a csokigyár jutott eszembe az olvasás során, de ez egyáltalán nem baj. Az író nagyon komoly témákról – kiközösítés, kiszolgáltatottság, betegség, magány stb. – beszél nagyon de nagyon viccesen, és legalább ennyire meghatóan. Mert mindenki álma teljesülhet.
A szerzőtől még elolvasok pár könyvet, mielőtt magasztalni kezdeném, de a könyv tényleg szuper.
Tíz* éven felül bárkinek, bármikor ajánlom.
*Elolvastam később egy hétévesnek is. Ő is imádta.

Chris>!
David Walliams: Az éjféli banda

David Walliams munkásságát jogosan hasonlítják Roald Dahléhoz, ugyanis mindketten határtalan fantáziával megalkotott történeteket írnak, különc, eltúlzott, ám mégis szerethető szereplőkkel és rengeteg humorral. A regényeikben általában fontos dolgokról is szó esik, amely szinte észrevétlenül húzódik meg a sorok mögött. Walliams általam legkedveltebb könyve pont a Gengszter nagyi volt, mert abban mind az, amit az előbb felsoroltam, tökéletes egyensúlyban volt. Az éjféli bandával azonban a szerző a saját színvonalát múlta felül, így idén tavasszal megkaphattuk a valaha volt legjobb Walliams-regényt.

Aki olvasott már bármit is a szerzőtől, az tudja, hogy időnként elborult elmével írja a történeteit, ez most sincs másként. Hőseink különösebbnél különösebb kalandokba keverednek, a kórház különc dolgozói pedig folyamatosan gondoskodnak a jó hangulatról. Kapunk egy újonc doktort, akit könnyedén meg lehet vezetni, egy állandóan dohányzó takarítónőt, egy Quasimodo-sorsú, név nélküli portást, akinek aranyból van a szíve, egy velejéig romlott főnővért (és hozzá egy hasonlóan gonosz iskolaigazgatót). Abszurd helyzetekből, leleményességből most sincs tehát hiány, ugyanakkor hosszú idő után most először éreztem, hogy nagyon erős mondanivalóval is bír a regény.

A gyermekek mind betegséggel küzdenek, szomorú helyzetükből csak az álmok tudják kiragadni őket. Felismerik, hogy a legjobb gyógyszer a boldogság, a nevetés, így hát éjszakáról éjszakára igyekszenek valóra váltani mások nagy vágyát. Különösen megható, ahogyan a súlyosan rákos Sally legnagyobb álmát teljesítik, ha filmalkotás készülne a történetből, ennél a pontnál bizonyára mindenki papírzsebkendő után kutatna a táskájában.

Egyszerre szívszorongató és lélekmelengető, humoros és vidám Walliams új regénye, amellyel – és mára ez bizonyossá vált – végleg beírta magát a XXI. század legnagyobb gyerekkönyv-írói közé.

Mpattus>!
David Walliams: Az éjféli banda

Az éjféli banda abszolút nem okozott csalódást, annak ellenére sem, hogy számomra a téma miatt A nagy szökés kicsit többet adott. A terjedelem ebben az esetben is másodlagos, senkit ne ijesszen el! A célközönségre szabott szerkesztés, a kiemelések, Tony Ross zseniális illusztrációi, a sok vicces kiszólás mind-mind gördülékennyé teszik a haladást a történetben, s garantálják a jó szórakozást.

Bővebben:
http://szembetuno.blogspot.com/2018/05/david-walliams-a…

Holdeso>!
David Walliams: Az éjféli banda

Mindkét gyerekem imádta! Meleg szívvel ajánlom minden 9-13 évesnek!

Olivér112>!
David Walliams: Az éjféli banda

Nagyon jó volt jó érzés volt amikor elolvastam. Nagyon szép volt a vége.


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Nővér! NŐVÉR! – kiabált az orvos, akin látszott, hogy mindjárt elájul.
Meese nővér rohant be a szobába, akivel Tom már találkozott aznap, amikor bekerült a kórházba.
– Mi a baj, doktor úr?
– Vészhelyzet! Ezen a fiún azonnal el kell végeznünk a vizsgálatokat! Egy percet sem késlekedhetünk!
– Pontosan melyik vizsgálatot?
– Mindegyiket! Ami csak eszébe jut! MOST! MOST AZONNAL! – hadarta Luppers. – Hozzon két hordágyat!
– De miért kettőt? – érdeklődött Meese.
– Mert menten elájulok.

218. oldal

vikike911>!

– Szerintem az Éjféli banda igazából nem több, mint ötlet – morfondírozott Robin. – Amit egyik gyerek átad a másiknak.
– Mint a tetűt? – jegyezte meg George, amivel csak rontott a helyzeten.

121. oldal

vikike911>!

Azok voltak a legfinomabb csokik az egész boltban. Még tavalyelőtt karácsonyról maradtak. Csak pár éve járt le a szavatosságuk.

242. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csokoládé
Bea_Könyvutca P>!

– Nem jöhetsz. Ugyanis szupertitkos, hogy hová megyünk – közölte Amber.
– De mitől szupertitkos? – érdeklődött Tom.
– Attól, hogy van egy titkos bandánk – felelte Robin.
– Bármit is rinyál itten, nehogy eláruljátok neki aztat, hogy Éjféli banda a neve! – fakadt ki George.
– Éjféli banda?! – kiáltott fel Tom.

108. oldal

vikike911>!

– Nem. Anya és apa külföldön vannak – felelte Tom. – Nem tudom, ki hozott be a kórházba. Nyilván az egyik tanár.
– Óóóó! – kiáltott fel izgatottan dr. Luppers. – Lehetséges, hogy a tornatanárod? A váróban láttam egy krikettbírónak öltözött férfit. Szalmakalap volt rajta, hosszú, fehér zakó, még eszembe is jutott, milyen különös, hiszen nem igen szoktunk krikettmérkőzéseket tartani a váróteremben.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szalmakalap · váróterem
Bea_Könyvutca P>!

Attól, hogy a betegek csak pirítóst vagy kukoricapelyhet kérhetnek, még hihetik azt, hogy bármit ehetnek, amit csak szeretnének. Legalább elfelejtik, hogy egy vacak, öreg kórházban vannak, amit réges-rég le kellett volna bontani, és azt képzelik, hogy a Ritz Szállóban nyaralnak.

200. oldal

vikike911>!

Csináltam néhány kitűnő akciót. Száz tollat adtam kilencvenkilenc áráért. És egy tonna tejkaramellhez plusz egy darab tejkaramellt teljesen ingyen. A használt születésnapi képeslapokat pedig fél áron adtam, és a neveket javítóval áthúztam rajtuk.

243. oldal

PKatica>!

Aztán Nelly hálóinge beleakadt a westminsteri apátság legmagasabb templom tornyába.
És az anyag abban a pillanatban nagyot reccsent, és sutty!, lehullott róla.
– Ho-ho-hó! – kacagott Nelly. – TÖK PUCÉR VAGYOK!
És tényleg az volt.

Bogas>!

– Emlékeztek arra a fiatalemberre, aki az angol királynővel szeretett volna teázni? – motyogott tovább a portás. – Sandynek hívták.
– És ezt a kívánságot hogy sikerült valóra váltani? – érdeklődött Tom.
– Szerintem nem igazán hasonlítottam a királynőre – vigyorgott Robin. – Zuhanyfüggönyt terítettek a vállamra, és a korona egy bili volt.

Valóra vált álmok

Kapcsolódó szócikkek: II. Erzsébet
Flora_The_Sweaterist>!

A fiú még soha életében nem látott senkit, aki ennyire látványosan ronda lett volna.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Dóka Péter: A kék hajú lány
Terry Pratchett: Sofőrök
Jeff Kinney: Pechszéria
Ciaran Murtagh: Megasztár
Enid Blyton: Rejtély a vonaton
Holly Webb: Pille új otthonra lel
Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás
Neil Gaiman: Szerencsére a tej
Neil Gaiman: Coraline