Lakhatatlan ​Föld 76% 17 csillagozás

Döbbenetes összefoglaló arról hogy mi történt az elmúlt 20 évben és mi történhet. Kötelező olvasmánnyá tenném mindenki számára aki eddig struccpolitikát folytatott.
Ha csak fikció lenne, akkor azt írnám a legdurvább SCI-FI ami az emberiség kihalásáról szól, de ez nem az.

Ez a kép bizony elég sötét, mondhatnám azt is beláthatatlan. Ez a könyv azt mutatja be, hogyan hat a felmelegedés az életünkre, az emberi életre ezen a bolygón. Végigveszi káosz felé tartó világunk elemeit, amelyek a veszélyt okozzák. Egyszerűen ijesztő a vírushordozó trópusi szúnyogok melegedés miatti terjedése, a kórokozók potenciális mutálódása, az egyes betegségek burjánzása. A gazdasági növekedés, amelynek idővonala párhuzamos a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásával, egyre csekélyebb, s a klímaválság elemeinek növekvő hatására vissza fog esni. S a már ma forró országok, mint pl. India, Pakisztán szenvednek legtöbbet, s hangsúlyosan előkerül a vízhiány. Klímakonfliktusok szaporodnak, és ugyanakkor a tengerszint-emelkedés felborítja a globális hadászat egyensúlyt is. S statisztikailag bizonyítható, hogy a helyzet nehezülése, a növekvő zűrzavar felszítja az egyéni konfliktusokat, a bűnözést is. Mindezeket részletesen végigolvasni önkínzó bátorság is, a legoptimistábbakból is pánikrohamot válthat ki. De benne élünk már, menekülni csak előre lehet! S bár a klímakutatás tudományának egy része csak találgatás, ijesztően sötét a jövő…mert pl. a Kyotói egyezmény betarthatatlan, a szénerőművek jelentős része – nemzetgazdasági érdekből – üzemel még. Csak a technológia, ill. annak fejlődése, változása menthet meg bennünket, vagy taszíthat a szakadékba a mesterséges intelligenciák esetleges elszabadulásával. Meg a szemlélet az, amin változtatnia kell az embernek, a fogyasztás politikájának egyszerűen véget kell vetni! Mert mi is részesei leszünk a Fermi paradoxon szerinti Nagy Csendnek…
Kitűnő írás, sokan kellene, hogy olvassák, értelmezzék, alkalmazzák tanulságait!

Tulajdonképpen nem rossz könyv. A tények rendben vannak, összeszedte a szerző, amit lehetett. A stílus helyenként nagyon idegesítő. Na, ez a pánikkeltés, persze pánik van, meg jobb félni mint megijedni, de a pánik a megijedés árnyalata.
Némely passzussal a klímaszkeptikusok malmára hajthatná a vizet azzal a belátással, nyugtázással, hogy „mindegy mit csinálsz, úgy is az lesz, hogy meg fogsz halni, már elkéstünk, végünk”. Pedig nem ez a célja, ez világos.
És a tények. Ja, a számok, százalékok sokasága, részarányok stb. Szorzók. Nincsenek egzakt mértékek, ami alapján számolni lehet (pl. 1,8 billió tonna szénatom a permafrosztban, ez most komoly?) Szóval… becslések, azok vannak, lehetnek.
Továbbá nem értem, miért 2100 (vagyis értem, a klímamodellek miatt, de miért jó ez), miért az a határ, amit meghúz, ameddig a jövőbe látunk.
Szóval fontos könyv, ugyan nem a legjobb, viszont elvitathatatlan erénye, hogy az együttműködés hiányát és a nem-cselekvést nagyon jól megfogalmazza.

Elképesztően pesszimista egy könyv, főleg az első része, szinte lehoz az életről, ahogy sorolja, hogy mi pusztulhat el és miben. Nem tudom, hogy milyen jövő elé néz a világ, de ahogy a könyv is írja, a képmutatás a legnagyobb baj, hiszen ugyanúgy „telefüstöljük” a világot, mintha nem lenne semmilyen egyezmény, amit aláírtak a világ vezetői. Az olaj, a szén lobbi a saját érdekeinek megfelelően rángatja a szálakat a világ országaiban, miközben állítólag „támogatnak” minden zöld kezdeményezést. Ami lehet, hogy igaz, de mi változik…
Mi kell, ahhoz, hogy bármi változzon, ami felébreszti végre a döntéshozókat? Mert az időjárás büntet és nem nézi, hogy kire szavaztunk…

Ettől a könyvtől igazság szerint nem lesz senki okosabb, és erre úgy kb. a 140 oldal környékén jössz rá, amikor elfogy majd a türelmed, és hátralapozol, mennyi van még hátra, és kiderül, hogy a 300 oldalból kb. 80 oldal (!) a forráshivatkozás, szóval van még hátra 60-70 oldal, hogy valamit villantson a könyv. De természetesen nem villant. Egy dolog miatt érdemes elolvasni: ez a mű 2019-ben, értelemszerűen a világjárvány előtt született, tehát a járvány és a rá adott aktuális válaszok tapasztalatai nincsenek feldolgozva. Pedig ennek már most fontos mondanivalója van: egyrészt az, hogy a fene nagy világgazdaságunk egy pillanat alatt le tud állni egy influenzaszerű és hatású vírustól is, nem hogy egy-egy kb. húsz év múlva igazán berobbanó globális kataklizmától. Szóval kár itt számolgatni 2100-ig tartó kibocsájtás növekedéstől, amikor már most március és május közt is magától leállt itt minden. Hamarabb el fog tehát jönni a nagy leállás és stagnálás, mint azt gondoltuk. Másrészt, hogy nincs az a jövőkutató, aki akár csak 1 évre előre tudna jósolni. Harmadrészt az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, ember nem volt, aki 2020-ra egy ilyen vírusveszélyt és globális válságot megjósolt volna. A könyv ezen kívül gyakorlatilag felmondja az ismert leckéket, a már forrásokból összeszemezgetett megoldási lehetőségeket, amelyekre elismeri, hogy igazából semmire se megyünk. De még elmélet szintjén se filozofálgat el teljesen új alternatívákon.

Lelkesen kezdtem bele de szégyenszemre most félrerakom. Az oldalankénti 10-12 darab százalékban, adatban és mértékegységben fontos a probléma számszerűsítése, de mi, egyszerű olvasóknak (legalábbis nekem) ez sok. Szerintem ennél olvasmányosabban kellene az emberek fejébe beleverni azt ami elég egyértelmű: mindenkinek tenni kell valamit ha azt akarjuk hogy 100 év múlva is emberek lakják a Földet.

Sajnos, valóban elég hosszú könyv, ami tkp. egy dologról beszél, hosszan, s elvileg elég lenne az eredeti rövidebb változata is, ami a 2017. júli. 10-es New York Magazinban jelent meg; ez pedig a szélesebb közönséget vonná be a diskurzusba, ami meg szerintem elég szépen, noha lassan halad, még nem elég erőteljes; illetve az is fontos lenne, hogy nem megijesztgetni kéne most már az embert – a könyv csak ennyiben késett el –, hanem jobban rugdosni a lakosságot és a nagyvállalatokat a zöldebb kultúra irányába, mert ami most van, még mindig csak udvarias noszogatás szinten működik.

Minek nekünk fikciós horrorirodalom, ha itt van ez a könyv? Nyomasztó élmény, és én azzal tettem le, hogy lehet, hogy a tudatlanság tényleg áldásos. Az első szakasz, amelyben igazából nem történik más, mint már bekövetkezett és ezután – talán – bekövetkező katasztrófák felsorolása, szerintem túlságosan hosszú. Annyira, hogy a sok felsorolt borzalom lassanként immunissá tesz az egészre, és egyfajta beletörődést idéz elő, mert úgyis mindegy már. Legalábbis velem ez történt.

És bár később, említés szintjén felvillant a szerző lehetőségeket, ezeket is inkább olyan köntösben, hogy úgy érezzük, úgysem lesz belőle semmi. Mert az egyéni felelősségvállalás fontos ugyan, de mi túl kis halak vagyunk ahhoz, hogy a cselekedeteinkkel bármit is elérjünk. Akik pedig érdemben tehetnének a jelenség ellen, úgysem fognak, mert egyszerűen nem áll érdekükben.

Összességében azonban mégis érdemes elolvasni a könyvet, hátha kedvet csinál ahhoz, hogy mélyebben belemerüljünk a témába, ehhez a brutális méretű hivatkozáshalmaz jó kiindulópont lehet. Elképzelhető, hogy másutt megkapjuk a lehetséges alternatívák listáját is.