Minden, ​ami férfi 22 csillagozás

David Szalay: Minden, ami férfi

David Szalay Minden, ami férfi című regénye metszően pontos ábrázolása a huszonegyedik századi férfilétnek. A könyv kilenc történetének főszereplői olyan férfiak, akik életük különböző stádiumaiban, az otthonuktól távol próbálják megérteni, hogy mit jelent – a jelenben – élni.
A fejezeteket olvasva találkozhatunk Európát bejáró tinédzserrel, korábban Irakban szolgált, jelenleg pedig biztonsági őrként dolgozó fiatalemberrel, élete nagy dobására készülő ingatlanügynökkel és egy mindenét elvesztő milliárdossal is.
Szalay intelligens és pontos elbeszélésmódja az elénk táruló történeteket – játszódjanak akár egy prágai külvárosban, egy belga autópálya mellett vagy éppen egy lepukkant ciprusi hotelben – frissítő, izgalmas és letehetetlen olvasmánnyá teszi.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Kossuth, Budapest, 2017
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630988780 · Fordította: Kiss Gábor Zoltán
>!
Kossuth, Budapest, 2017
446 oldal · ISBN: 9789630988063 · Fordította: Kiss Gábor Zoltán

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Csabi>!
David Szalay: Minden, ami férfi

A Molyon továbbra sincs olyan címke, hogy férfi sors. Majdnem azt mondtam, hogy ellentétben női sors van, de ez így hibás, mert a férfinak a nő nem ellentéte, és fordítva, hanem pont kiegészítője. Ebben a könyvben mind a kilenc történet férfiakkal történik meg. Megtörténhettek volna nőkkel is? Meg, de annak egész más lett volna a kicsengése. Vegyük például azt, amikor egy fiatal srác a nyaralásán elszalaszt egy csinos lányt, majd megismerkedik két rendkívül kövér angol nővel, és elkezd alakulni köztük valami. Beleborzongtál te is, ugye? De mi van, ha egy fiatal lány ismerkedik meg két hájas angol pacákkal? Ugye, hogy nem ugyanaz? Maradjunk annyiban, ezek a történetek férfiakra lettek kitalálva.

Ha olvastad Szalay előző magyarul megjelent könyvét, akkor még semmit sem tudsz erről. Minőségi különbség, el sem hinném, hogy ugyanaz írta ezt is, ha nem szerepelne a borítón. Letisztult szöveg, jól felépített koncepció, húsbavágó témák. A kilenc történet mind a jelenben játszódik, és egyre idősebb férfiak a szereplői, az elsőé egy 18 éves, az utolsóé egy 73 éves (az előbbi az utóbbi unokája, de ennél több személyes kapcsolódás nincs a novellák között, ilyen szempontból elkülönülnek a részek). Szóval novellák, de mégis, inkább regénynek éreztem, aminek főszereplője a férfi, kitéve a kor minden buktatójának, amiben aztán rendszeresen el is bukik. Hol az ösztönök hajtják, hol a karriervágy, rájuk ismersz, ha nem is feltétlenül személyes tapasztalatból, de a hírekből, vagy filmekből. Igen, a Dardenne fivérek filmjei jutottak eszembe, ők tudják a hétköznapi tragédiát leginkább így megragadni, feltárni. Mindenki úgy halad előre, cselekszik ezekben a sztorikban, mintha valami végzet irányítaná őket, amit nem lehet megtörni, csinálják, amit az akarat (vagy éppen kellő bölcsesség) hiánya rájuk kényszerít. Mint külső szemlélő látom, hogy nagyon nem stimmelnek a dolgok, nagyon el fogják …szni, másrészt meg nem látom, hogyan lehetne ebből kikeveredni. Rossz érzés. Csónakázunk a folyón, pedig szóltak, hogy az egyik kanyar után van egy vízesés. Nagyjából ilyenek ezek a novellák, csorgunk le a vízen, hallunk valami fura zajt, nem törődünk vele, de azért odasandítunk a kanyar felé, ahol eltűnik szemünk elől a folyó.

10 hozzászólás
ppeva P>!
David Szalay: Minden, ami férfi

Kilenc férfi, kilenc történet, kamasztól öregig. Vagy ha úgy vesszük, egy férfi, élete különböző stációiban. Merem remélni, hogy nem ez a „férfilét”, melynek itt metszően pontos ábrázolása olvasható. Mert Szalay mintha a tévelygőkre, kóválygókra, döntésképtelenekre, szerencsétlenekre, lúzerekre hegyezné ki a történeteit. Valóban nincsenek (legalább többé-kevésbé) kiegyensúlyozott, (mérsékelten) boldog férfiak? Vagy inkább csak arról van szó, hogy nincs „A Férfi”, ahogy nincsen „A Nő” sem. Mert bármilyen jól is hangzik, hogy Minden, ami férfi, ez csak egy pici, ráadásul kimódolt és megcsinált rétege az életnek.
Igen, engem is zavart itt a megcsináltság, mint @Teetee-t is. Kilógtak az apró kapcsolódási pontok, érezhető volt, hogy a hősök azért mennek ide vagy oda, csinálnak ezt vagy azt, hogy passzoljanak az illesztések. És szintén nagyon zavartak a főleg fordítási bakiknak látszó fura szókapcsolatok (pl. élesre vasalt zakó, vagy az, hogy egy épületen belül kéri az ingatlanos, hogy menjünk fel a tetőre, hogy láthassam a szerkezetet is, majd beülnek a kocsiba, és felmennek a hegytetőre (!), és megnézik a sífelvonókat vagy a leendő helyüket. Vagy teát készítenek felmelegített fazékban, ahogy régen volt szokás – hogy csak párat idézzek).
Voltak benne persze magukkal ragadó részek is, bár szimpatikus, vagy legalább sajnálatra méltó szereplőt egyet sem találtam a kötetben.

Dominik_Blasir>!
David Szalay: Minden, ami férfi

„Furcsa veszteséget érez, anélkül, hogy bármi nyilvánvaló tárgya volna” – írja Szalay az egyik szereplőről, miközben „Az élet nem vicc”. Ez a kötet a legutolsó mondattöredékig a férfira koncentrál, az absztrakt, számtalan apró rezdülésből összeálló férfira, aki a könyv kilenc elbeszélésében mégis meglehetősen konkrét események kapcsán jelenik meg. Azonban mégsem hiszem, hogy ez a kilenc férfi lenne a főszereplő: nem, ők csak egy-egy aspektusát, egy-egy töredékét jelenítik meg annak az elvont figurának, aki minden, ami férfi.
Tipikusan olyan könyv, amit érdemes lesz majd időről-időre újra elővenni. Belemerülni újra, és feltérképezni, hogy a legutóbbi olvasás óta hány „stációt” jártam már meg – mindenki máshol fog ugyanis ebben a könyvben kapaszkodót lelni, életkorának és élettapasztalatának függvényében.
Szalay finom, apró villanásokkal és erős képekkel teli prózájával könnyedén képes megbabonázni, úgyhogy lelkesen tartunk vele a férfilélek mélyére, az „emberi erek mocsarához”, ebbe a bizonytalan, de mégis nagyon ismerős környezetbe, hátha ott találunk valamit, ami segít megérteni a saját helyzetünket is.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-05-09+…

snowwolf P>!
David Szalay: Minden, ami férfi

Kilenc történet férfiakról.

A nyelvezete szikár, a szereplő által beszélt stílusban. A kilenc életút olyan pillanatképe, ahol éppen valami sorsszerű történik, vagy a főszereplő olyan felismerésre jut, amely az életét, döntéseit átértékeli, vagy éppen a döntésképtelensége vagy sodródása a sorsszerű.

Különösen tetszett, hogy a szikár nyelvezetet központozza valami hihetetlenül lírai, szemérmesen elővillanó mélység – vagy inkább magasság vagy tágasság, éppen a sorsdöntő helyzetekben. Mint egy japán tusrajz esetében a fehér alap, mely a kompozíció szerves része, vagy mint a zene ritmusát megadó csend. Mint a lélegzet hirtelen megváltozó ritmusa. Sokszor ez a sortördelésben is megjelenik. És ez annyira finoman, alig érzékelhetően íródott, hogy nemcsak hogy nem bontja meg a történet szövetét, hanem, most megint ezzel jövök: miként a hangok közötti csend alakítja a zene ritmusát és ezáltal magát a zenét, mint a fehér alap a rajz lehetőségét, vagy a lélegzetek közötti szünet magát az élet ritmusát – így válik ez a szikár szövegű írás igazi művészetté, mely rezonál a mindenkiben ott lévő csenddel (vagy térrel, vagy nevezd ahogy akarod).

Felpakoltam egy csomó idézetet. A utolsó körténetből tudatosan nem idéztem, mert legszívesebben az egészet idéztem volna, így gyorsan leállítottam magam. Az idézeteim lecsaptak pont ezekre a visszafojtott lélegzetű villanásokra. Kontextusból kiragadottak, mint a visszafojtott lélegzet maga, emiatt inkább magamnak írtam ki őket.

Olvassátok el ezt a könyvet.

Teetee>!
David Szalay: Minden, ami férfi

Random gondolatok jönnek a könyvről.

„Metszően pontos ábrázolása a férfilétnek.” Arra gondoltam, hogy ha ez a férfilét, akkor elég baj van. Mert Szalay hőseiben nemcsak az a közös, hogy mindannyian az otthonuktól valahol távol próbálnak megoldani helyzeteket, hanem az is, hogy a felelősséget a legritkább esetben akarják vállalni, és néha egészen ocsmány módon menekülnek előle.

A könyv kilenc történetből áll, amelyek között vannak laza kapcsolódási pontok, néhol egészen nyilvánvalóak, máshol meg nem (mert nem vettem észre őket mindenhol, de feltételezem, hogy vannak ott is, mert ez egy nagyon megcsinált könyv). Minden történet főhősei férfiak, és ahogy haladunk előre, úgy lesznek egyre idősebbek. Az első két történet szereplőit szerettem és értettem a legjobban, lehet, hogy egyszerűen csak nem vagyok elég öreg a többiek motivációinak megértéséhez?

Szeretem az olyan írókat, akik jelentéktelen dolgok leírásával tudnak felskiccelni hús-vér alakokat és kőkemény konfliktusokat, és ez Szalaynak elég jól megy. Ezt nagyon szerettem ebben a könyvben.
Viszont nem igazán szeretem azokat a könyveket, amelyeken érződik a „megcsináltságuk”. És sokszor úgy éreztem, hogy a (Szalay számára) egzotikus helyszínek, mint Budapest, egy horvát kisváros, egy lepukkant ciprusi üdülőhely vagy Prága egyik külvárosa csak azért kerülnek be a könyvbe, hogy a szerző belecsempészhessen egy-egy érdekes tulajdonnevet vagy egy különleges betűt. (Pl. š vagy ć a horvátoknál.) Kicsit erőltetettnek tűnt. És a magyarok töltött káposztát ebédelnek, no ne már!
Mármint, értem én, hogy a magyarok szoktak töltött káposztát enni, de ez a szövegben mégsem autentikusnak, hanem orbitális klisének tűnt.

Amitől ez a könyv mégis nagyon jó, az az, hogy a konfliktusok nem kint, hanem a szereplők agyában/lelkiismeretében történnek, és e tekintetben sehol sem erőltetett a szöveg. Terhes a barátnőm, és azt akarom, hogy vetesse el. Elhagyott a nőm, és még a vagyonom is szinte teljesen elvesztettem. Szerelmes vagyok egy lányba, de még a naplómban sem merem leírni a nevét. Újságíróként egy barátom (?) karrierjét kell tönkretennem. Nem egyszerű helyzetek, és Szalay mesterien adja vissza azokat a kis mindennapi öncsalásainkat, amelyek elviselhetővé teszik a napokat, tükörbe nézni meg nem kell annyiszor.

A szövegben volt néhány zavaró hiba vagy fura megfogalmazás. Pl. „sok súlyt vesztett” – nekem ez nagyon idegenül és idétlenül hangzik, miért nem lehet azt mondani, hogy nagyon lefogyott?
De a legjobban az zavart, hogy az újságírós sztorikban össze-vissza voltak írva a lapban betöltött funkciók. Egy értekezleten megjelenik a lap igazgatóhelyettese (ez még OK), aztán arról beszélnek, hogy vajon el tudná-e látni a hírszerkesztő feladatát, ha azt kirúgnák. De hát a lapigazgató (és így nyilván a helyettese is) a szerkesztőség felett áll, a lap gazdasági eredményeiért felel, nem szerkesztői munkát végez… Aztán kiderül, hogy ez a lapigazgató-helyettes inkább valami helyettes hírszerkesztőféleség…
Meg szintén ebben az újságos részben van egy olyan, hogy egyik újságíró mondja a másiknak: „Amikor még a showbizniszben és a tévénél dolgoztam…” A kontextusból kikövetkeztetve ez valami olyasmi akart lenni, hogy „Amikor még a showbiz rovatot és a TV-műsort csináltam…”
Amikor ilyeneket olvasok, az csak azért zavar, mert kezdem kétségbe vonni a többi fejezetet is, mondván, ha abban a tematikában, amit jól ismerek, több pontatlanságot is felfedezek, mi a garancia, hogy az egyéb területeken nincs ugyanennyi pontatlanság?

Jellemző módon a zavaró tényezőkről sokkal hosszabban írtam, mint a pozitívumokról (ahogy az újságba is mindig csak az elégedetlen olvasók telefonálnak be), úgyhogy mégegyszer leírom azt, hogy a legelső történet nagyon bejött, mert szerintem az érzés, hogy „vagyok valahol, de igazából leb*szom, mert valahol máshol szeretnék lenni, ott, ahol az van, akire folyamatosan gondolok” egyáltalán nem csupán a férfilét, hanem úgy általában az emberi lét egyik meghatározó élménye.

davidkrny>!
David Szalay: Minden, ami férfi

Nagyon szépen építkező, igazán jó szerkezetű kötet. A történetekben szépen haladunk a legfiatalabb férfiaktól a legidősebbekig. Az elbeszélések sorrendje más szempontból is fontos, de ez lehet, hogy már spoiler, szóval… spoiler
Ez az elbeszélői mód, a kívülálló, sokat tudó, de mindent csak szépen lassan adagoló, semleges narrátor engedi, hogy az olvasó önállóan fedezze fel az elbeszélt világot, mégis sikerül fenntartania az érdeklődést.
Ennyit a külsőségekről, melyek viszont szorosan összefüggenek azokkal az állításokkal, amelyeket az ábrázolt férfiakról fogalmazhatunk meg. Mindannyiuk utazó. A szöveg ki is használja az ebben rejlő lehetőségeket. Az utazás az élet elcsépelt meteforája maradna, ha átmeneti jellege nem domborodna ki a történetekben. Ez az átmenetiség pedig összekapcsolódik a férfiak talajvesztettségével és aktív vagy passzív útkeresésével, mely nagyon sok módon történhet.
Igazán izgalmas és érdekes olvasmány.

Fiammetta P>!
David Szalay: Minden, ami férfi

Az ambiciózus cím alapján valamilyen körképszerűséget vár az ember, és tulajdonképpen meg is kapja. Mindegyik történetnek más a szereplője (az egyetemistától egészen a hetvenes évei elején járó férfiig haladva), közös azonban bennük, hogy mindegyikük úton van vagy éppen tartósan külföldön*. Néhány kevésbé szembetűnő motívum (pl. a kártyavetés, az egyik novella főhőse a másikban említés szintén szerepel) is ismétlődik, laza összeköttetést biztosítva a novellák között.
A főszereplők az adott életkorban aktuális döntési helyzetekbe kerülnek (leginkább a szerelem és a munka terén), a körülmények és a választási lehetőségek azonban szinte minden esetben lehangolóak és kiábrándítóak. Különösen a Horvátországban játszódó novella esetében volt torokszorító ez a kilátástalanság és a főhős vergődése. Mintha reálisan legfeljebb arra törekedhetne az ember (illetve a Férfi), hogy valahogy, ilyen-olyan kompromisszumok árán túlélje ezeket a helyzeteket és magát az életet, többre nem. Nyomasztó egy alapgondolat, de nagyon jól van megírva.

*A szerző egy interjúban (http://konyves.blog.hu/2017/06/10/david_szalay_a_mai_eu…) el is mondja, hogyan vált ez a tapasztalat az állandó mozgásról az egész mű vezérfonalává.

Renáta_G>!
David Szalay: Minden, ami férfi

Kilenc történetet mutat be olyan a mai Európában élő férfiakról, akik életük különböző stádiumában vannak. A fülszöveg így fogalmaz a regényről: „metszően pontos ábrázolása a huszonegyedik századi férfilétnek”. A regény a férfiakra koncentrál, róluk, és kicsit úgy éreztem olvasás közben, hogy főleg nekik is szól, de azért szinte minden történetben felbukkan egy nő, aki fontos szerepet játszik az adott férfi életében. Érdekes életeket ismerhetünk, és mégsem ismerjük meg őket igazán. Egyik szereplő sem került közel hozzám, de azt hiszem nem ők voltak a fontosak, inkább a mondanivalójuk:
mindegy a világ mely pontján jársz –, az emberek problémái ugyanazok lesznek.

http://kulturpara.blog.hu/2017/06/15/ferfilet_a_21_szazadban


Népszerű idézetek

B_M_Melinda>!

A pillanatok, amelyek mindent megváltoztatnak. Hány ilyen van egy életben? Alig néhány.

178. oldal, 4. fejezet (Kossuth, 2017)

B_M_Melinda>!

Az ember megtanulja szeretni azt, ami előtte van – ahelyett, ami nincs ott. Különben hogy tudnánk élni?

409. oldal, 9. fejezet (Kossuth, 2017)

AfterEight>!

És még így is nehezére esik megérteni – ténylegesen megérteni – azt,
hogy ő is meg fog halni. Hogy az ő kalandja is véges,
hogy egy napon véget ér majd. […]
Van valami rettentő furcsa abban, ha megpróbálja maga nélkül elképzelni a világot.

Csabi>!

A hatalmas monitort most a Windows asztalképe tölti be: roppant közömbös tér.

62. oldal

B_M_Melinda>!

Add, hogy azt szeressük, ami örök, és ne azt, ami mulandó.

417. oldal, 9. fejezet (Kossuth, 2017)

ppeva P>!

– Buliznál? – kérdi Leif lusta mosollyal, amint Bernard leül vele szemben. Egy Keót szorongat, a helyi világos sört, vízcseppek folynak le az oldalán a nagy melegben.

69. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sör
2 hozzászólás
snowwolf P>!

Van egy érzés, ami néha elfogja, ha túl messze van hazulról. Hogy ha rosszra fordulnának a dolgok, senki sem állna ki érte.

5


Hasonló könyvek címkék alapján

Sienna Cole: Elmejáték
Lontai Léna: Magányos cédrus
Ákody Zsuzsa: Egy csúnya nő
Papp Csilla: Szerelem újraírva
Diana Hunt: Őrületbe kergetsz
Ruby Saw: Savages – Vadak
Lisa Jewell: A föld nyelte el
Papp Csilla: Ha/mar
John Marrs: A jó szamaritánus
Jud Meyrin: Boldogságra kényszerítve