Poirot ​és én 50 csillagozás

David Suchet: Poirot és én

Poirot-t, ​Agatha Christie teremtményét valószínűleg mindenki ismeri. Agatha Christie a második helyet foglalja el a világon a legtöbb példányban elkelt szerzők listáján. Az őt megformáló David Suchet neve kevésbé ismert, a külseje viszont annál inkább. Ő Poirot. Poirot ő. Suchet hetven tévéfilmben alakította Poirot-t, aki időközben a személyiségének részévé vált. A könyv mindkettejük életrajza. Suchet többször is hangúlyozza, hogy felnőtt élete felét Poirot-val töltötte. Hetekig próbálgatta-alakítgatta a karaktert, kívül és belül. Napokig egy, a farpofái közé szorított érmével járkált, hogy felvegye Poirot tipegő járását, és óraszám hallgatta a francia rádió angol nyelvű adásait, hogy kidolgozza Poirot akcentusát.Suchet Poirotja önálló életre kel: a logika bogaras megszállottja, és a nagyképű és rendmániás kis belga detektív valójában egy magányos és végtelenül együttérző lélek, akire mindig számíthat az, aki bajban van… és Poirot rajongói érzik ezt. Sokuk szerint a világ… (tovább)

Eredeti mű: David Suchet: Poirot and Me

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tartalomjegyzék

>!
Akadémiai, Budapest, 2014
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630595223 · Fordította: Márton Róza Krisztina

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 12

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 46


Kiemelt értékelések

>!
Andi_T I
David Suchet: Poirot és én

Azt hiszem, életemben nem olvastam még olyan könyvet, aminek az elején és a végén is elérzékenyültem.

Több okból is érdekelt: Agatha Christie ezer éve nagy kedvencem, tisztelem és becsülöm az írásait, és felettébb zavar, ha egy film nem olyan, mint a könyv. Suchet írásából kiderült nagyon sok minden, ami a magyarázatával együtt értelmet nyert.

A legeleje rendhagyóan kezdődik: a végső történettel, a Függönnyel. Mindenki érzi, hogy ott és akkor valami véget fog éni, de a leginkább Suchet-t érinti meg. Hiszen – mondhatjuk így is – egy huszonöt éves barátság ért véget akkor. Egy része ott maradt akkor, és már sosem lesz ugyanaz az ember.

A következő fejezettől kezdődik igazán a könyv, amikortól is végig követhetjük, hogyan és miképp találta meg őt Poirot, mit kellett tennie ahhoz, hogy olyanná formálja, amilyenné szerinte kell. Azt kell mondjam, tökéletes munkát végzett.

Igaz, hogy többször ismételte magát, ami akár zavaró is lehetett volna, de többnyire csak nyugtáztam, hogy igen, ezt már mondta egyszer, és olvastam tovább.

Folytatás itt: http://konyvsziget.blogspot.hu/2017/05/david-suchet-poi…

>!
Gyula_Böszörményi IP
David Suchet: Poirot és én

Érdekes, bár lehetne informatívabb és kevésbé önismétlőn uncsi.

1 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta IMP
David Suchet: Poirot és én

Szimpatikus ember képe rajzolódik ki David Suchet visszaemlékezéseiből. Rokonszenves az az alázat, ahogy a színészi munkához viszonyul, és ahogy azonosult Poirot szerepével a legmesszebbmenőkig törekedve arra, hogy megfeleljen Agatha Christie elképzeléseinek a karaktert illetően. Suchet a tökéletes Poirot!
Bámulatos az is, mennyire pontosan ismeri Dame Agatha életművét.

>!
Akadémiai, Budapest, 2014
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630595223 · Fordította: Márton Róza Krisztina
2 hozzászólás
>!
encus625 P
David Suchet: Poirot és én

Számomra David Suchet az igazi Hercule Poirot! A könyv elolvasása után pedig még inkább csodálnivaló, hogy a figurához nyúlt. Végigkövethetjük az évadokat, beszámol a könyvek keletkezéséről, a film szereplőgárdájáról és a stábtagokról is. Néha vicces történeteket is megismerhetünk.
Nekem a sok név (stáb és színészek) egy idő után már sok volt, mert senkit nem ismertem közülük (ez az én szegénységi bizonyítványom), és csak nevek halmaza volt. Ugyanez volt azokról az évekről, amikor nem volt Poirot-forgatás és DS csak úgy mesélt, hogy akkoriban hol és mit játszott színházban.
Azoknak ajánlom a könyvet, akik már a Christie-életmű nagy részét olvasták és a filmeket is látták. Kizárólag Agatha Christie: Függöny és Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság spoilert tartalmaz, mondjuk utóbbiért haragudtam eléggé.
Örülök, hogy megszületett ez a könyv, annak pedig még inkább, hogy el is olvashattam. :)

>!
Bazil P
David Suchet: Poirot és én

Akinek megfordul a fejében, hogy ez a könyv kell neki, kíváncsi rá, el szeretné olvasni, az nemcsak hallott már (ki nem hallott?) erről a furcsa kis belga különcről, hanem valószínűleg kedveli is Agatha Christie leghíresebb teremtményét.
Igen, bármennyire is valóságosnak tűnik, Poirot kitalált alak, az írónő fejében született meg, minden zsenialitásával, dedukciós képességével, pedáns rendszeretetével, udvarias és finomkodó stílusával egyetemben. Ja, és ne feledkezzünk meg a legendás bajuszról sem!
És ezt a figurát hozta el a tévé képernyőjén keresztül a nappalinkba sok-sok éven át David Suchet.
A végéről startolunk, (talán a könyvben kifejtett elméletnek megfelelően, vagyis, hogy AC visszafelé írta a történeteit), átélhetjük a sorozat utolsó pillanatait, az utolsó snitteket.
Aztán szép sorban végigkövetjük Suchet és Poirot összes közös jelenését, amikor egymásra találnak, amikor Suchet nekiáll AC összest olvasni, amikor megalkotja magában a figurát, amikor kialakítja a járását, a beszédhangját, amikor összeállítják a ruhatárát, a kamáslitól kezdve a kis, váza alakú kitűzőig – amibe mindig kerül egy kis friss bokréta.
Aztán persze beszámol a nehézségekről is, a színész kiszolgáltatottságáról, amikor őrlődik és várakozik két évad között, hogy lesz-e folytatás, aztán egyszer csak megcsörren a telefon.
A könyv teljeskörű élvezetéhez nem árt bennfentesnek lenni az angol színészvilágban. (Vagy bőszen kell az IMDb-t vizslatni.)
Én annak idején összevissza néztem a sorozat részeit a tévében, egyfajta relaxációs tréningként, belelassulva a sorozat rég elfeledett világába, belefeledkezve az art-deco környezetbe, a kosztümökbe, a finom humorba, a Poirot-t körülvevő társakba (Miss Lemon, Japp és persze Hastings). Az épp aktuális rafinált és nyakatekert megoldás már csak hab volt a tortán.
A könyv hatására persze elfogott az újrázás vágya. De most már szisztematikusan fogok haladni, bár a pillanatnyi hangulatomnak megfelelően ide-oda ugrálva az epizódok között, de gondosan (és pedánsan, kössz Poirot!) feljegyzem a megnézett részeket. Egyszer majdcsak a végére érek majd.
Rajongóknak kötelező! A sorozaton úgyis túl vannak már, nosza, olvassák el a könyvet is!

>!
Boglárka_Madar P
David Suchet: Poirot és én

„Esz a David Suchet azt 'iszi', 'ogy ismeh engem, de tehmészetesen nem ismeh. Ő okos, de én bhiliáns vagyok!”

Hát, sajnos elfogult vagyok mindennel ami Poirot-val kapcsolatos, de akármennyire is azt mondja mondaná a kis belga (NEM francia), hogy David Suchet nem ismeri őt, azért mégiscsak ő az az ember a földön, aki a legjobban ismeri. :)
Eddig részletesen nem ismertem Suchet munkásságát, bár láttam egy-két filmben, de nekem igazából mindig is Poirot marad. Érdekes volt olvasni, ahogy leírta, a sorozat vége felé többször is elgondolkozott azon a forgatások során, hogy ki is ő valójában, Suchet vagy Poirot? Hát igen, nagyon jól fel tudta venni Poirot karakterét.
Nagyon tetszett, ahogy minden évadon aprólékosan végigment, és leírta a forgatásokat, hogy milyen problémákkal szembesültek, milyen remek színészekkel játszhatott (de a stáb valamennyi tagját dicséri), és aztán az izgalmat, hogy vajon milyen lesz a filmek fogadtatása és vajon lesz-e folytatás.
Az egyik kedvenc történetem az volt, mikor egy herceg megtanította mangót hámozni (amire külön utal is erre Poirot A királyi rubin elrablása c. epizódban – újabb eset, amikor összemosódik Poirot és Suchet élete).
Jaj, meg hát az elején mikor elmeséli, hogy lett pont ő Poirot, hogyan kérték fel, és hogyan alakította ki a karaktert. De nem írom le, aki nem tudja, olvassa el a könyvet. :P
Nagyon szimpatikus, hogy amikor elfogadta a felkérést, tényleg elolvasta az összes Poirot történetet, és írt egy 93 pontból álló karakterjegyzetet Poirot-ról, amit aztán gondosan átadott minden, a sorozatban előforduló rendezőnek. Ezekhez a karakterjegyzetekhez aztán a végletekig ragaszkodott, és ha kellett, megmakacsolta magát Poirot kedvéért.
(Kedvenc: 8. Úgy véli, bajusza a tökéletes szépség megtestesítője. Illatosított pomádéval keni.)

Annyi érdekes dolgot olvastam a könyvben, nagyon örülök hogy ezt kaptam a szülinapomra. :) (<3 Szabi)
Pár dolgot meg is jelöltem, de még nem éreztem magamban elég indíttatást hogy fel is töltsem ide :D

>!
Sister
David Suchet: Poirot és én

Egészen régre nyúlik vissza a kapcsolatom David Suchet-vel és az ő Poirot sorozatával. Még 11-12 éves koromban néztem a családommal minden szombat este a soron következő részt. Megbabonázott minket a hangulata, a szereplők, a zene, minden, ami a ’30-as évek Londonját idézte elénk. Kötelező családi programmá lépett elő, számtalan varázslatos estét köszönhetünk neki. :)

25 év. Még gombócból is rengeteg. :) Ennyi időt töltött el David Suchet a kis belgával, miközben fáradhatatlan tökéletességgel formálta meg filmről filmre Hercules Poirot alakját. Nem csupán egy lenyűgöző kapcsolat bontakozik ki előttünk, hanem egy színész személyes vallomása is egy életre szóló szerepről. De Suchet nem munkának éli meg Poirot szerepét, ugyan! Sokkal inkább egy olyan lehetőségnek, ami lehetővé tette számára, hogy úgy alakítsa, formálja és játssza el Agatha Christie nyomozóját, amivel maga az írónő is maximálisan elégedett lenne.

Suchet beavatja olvasóit mindazon részletekbe, amit a néző csupán a filmben érzékel, de valójában nem vesz róla tudomást. Minden olyan apró részlet, mint Poirot stílusa, a járása, a hangja (igen, a belga akcentus is) mind-mind meghatározó szerepet játszanak a hitelességben. A kezdektől nyomon követhetjük, ahogy Suchet-t felkérik a szerepre egészen az utolsó epizódig, a Függönyig. Bámulatos pálya, amit ők ketten bejárnak, tele hullámvölgyekkel, ám kapcsolatuk mindvégig rendületlenül őszinte és hiteles marad. Ahogy a végén fogalmaz, „hol végződik a színész, és hol kezdődik a szerep, amelyet megformál?” alighanem az egész könyvre igaz. Mert ketten együtt, vagyis Poirot és ő, azaz David Suchet, egyek. Nem létezik egyik a másik nélkül. Talán nem is létezik még egy ilyen egyedülálló szerepformálás, mint amit Suchet véghez vitt. Túl azon, hogy egy rendkívül intelligens és művelt emberről van szó, Poirot alakjához is olyan szeretettel és gyöngédséggel nyúlt, ahogy kevesen tették volna.

Az egyedüli hibája, hogy a közepe felé átmegy kisebb leltárba, mindegyik szerepről és a filmben szereplő színészről túlzó részletességgel ír. Többnyire ráadásul ismeretlen színészekről, inkább az angol színházat ismerő emberek számára lehet érdekes, de számomra kevésbé. Ezt leszámítva nagyon szerettem és noha a vége felé kicsit töménynek éreztem már, ennek ellenére megrendültem én magam is. Lehetetlen nem szívet facsaró érzéssel olvasni az utolsó sorokat. Minden tiszteletem David Suchet-éé, az emberé, aki eggyé vált Poirot-val. :)

2 hozzászólás
>!
Stone
David Suchet: Poirot és én

Eh. Kicsit csalódtam. Számomra elég borzalmas a stílus, rendkívül sok ismétléssel, és történetileg is többet vártam, mélyebb betekintést az egészbe. Mindenesetre ettől még továbbra is a Poirot sorozat az egyik legkedvesebb sorozatom, a You rang, M'Lord? után.

>!
Diosz P
David Suchet: Poirot és én

Be kell vallanom, én Suchet miatt lettem Poirot rajongó. Abból is az a keményvonalas fajta :-) És azt is be kell vallanom, hogy az ötcsillagban ez is benne van. Az eddigi értékeléseket olvasva azt kell mondanom, picit mindenkinek igaza van. Egyrészt aki szereti a David Suchet által megformált karaktert, annak érdekes lesz és csak ajánlani tudom, de amit @Londonna írt az értékelésében, azzal is egyet tudok érteni.

A cím szerintem minden esetre találó: kifejezi mit is kaphat az olvasó ha kezébe veszi. Ez a könyv szerintem nem igazi önéletrajzi regény – aki erre számít, talán csalódni fog. Ez „csupán” egy sokak által nagyon kedvelt főhős és az őt életre keltő színész kapcsolatának lenyomata, ami talán még jobban szerethetővé teszi főhősünket. Megtudhatjuk, hogy mit jelentett számára megformálni a kis belga nyomozó karakterét, és mivel szerintem a legtöbb Poirot-filmet láttam, számomra hitelesnek tűnik mindaz, ahogy leírja mennyire próbált megfelelni a karakternek, és hogy mennyire szeretett a bőrébe bújni. És ez nekem jól esett. Tetszett, hogy ráismertem az egyes epizódokra, és hogy mindegyikről írt egy kis rövid összefoglalót. Voltak olyan részek, amikről kifejezetten érdekesen írt, és tetszett, hogy épp azokról az epizódokról írt többet, amiket én különösen jónak tartok.

Azt hiszem a színészt dicséri, hogy nagyjából azt látom megfogalmazva a lapokon, amiket az adott részről én is gondoltam. Szerintem a legjobb rész a Gyilkosság az Orient expresszen. Úgy gondolom, mindazt amit Suchet arról írt, mit szeretett volna ebben a részben megmutatni Poirot-ból, azt számomra megmutatta.

Szerintem a Poirot-filmeknél többnyire eltalálták a szinkront, de olvasva azt, mennyire meghatározó a belga-frania akcentus öreg barátunk karakterében, biztosan megnézem majd újra a filmeket eredeti nyelven is.

Szerintem itt Magyarországon a legtöbben nem is tudnák megmondani hogy hívják a színészt, akit vasárnaponta lát a tévében, nemhogy egyéb munkásságát ismernék, pláne nem olvasnak vele kapcsolatos cikkeket, vagy néz interjúkat.Számomra az általa nagyra tartott és megemlített színészek neve többnyire sajnos nem sokat mond, de minden esetre mindenkiről elismerően nyilatkozott.

Régóta kíváncsi voltam Suchet egyéb munkáira is, mert én is picit egyet értek azzal, hogy egy szerep nem szerep – azt hiszem nem vettem eddig a fáradtságot, hogy kicsit jobban beleássam magam. A könyv csak megerősített abban, hogy egy nagyon érdekes színész, akire érdemes több figyelmet szentelni és jobban megismerni munkásságát.

Annak örülnék csak igazán, ha dedikált könyveim sorát ezzel bővíthetném legközelebb.

>!
Londonna P
David Suchet: Poirot és én

Meg kell mondjam, nehéz helyzetben vagyok. Már az igen fogós kérdésnek bizonyult a számomra és komoly dilemmának, hogy hány csillagot adjak. Valójában az általam elképzelt „osztályzat” nem adható, így két tűz közé kerültem: 3,5 és 4. Előbbit egy kicsit alulértékelésnek érzem, utóbbit viszont már túlértékelésnek. Szóval az én véleményem igazán a kettő között félúton helyezkedik el. De mivel választani kellett a fent említett két érték között, választottam. És ezt is azért, hogy ne tűnjek annyira elfogultnak, mint amilyen valójában vagyok.

Ez a könyv nekem már lassan egy éve megvan. Angolul. Véleményt azonban csak most írok róla. Aminek több oka is van. Egyrészt, hogy nem nagyon szoktam efféle értékeléseket és hasonlókat írni a Molyon, a portált leginkább csak a könyveim „összeszedésére” használom. (ám ez is igen hosszadalmas feladat) Másrészt a könyvet nem olyan régen volt szerencsém magyarul is megtapasztalni fizikai valójában, s így jutottam arra az elhatározásra, hogy akkor megfogalmazom a gondolataimat, a véleményemet.

Azt szerintem mindenféle szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy (itthon legalábbis biztosan) nagy valószínűséggel én vagyok Mr. Suchet legnagyobb tisztelője, vagy ha úgy tetszik, rajongója. Ezt azért gondolom így, mivel már egy ideje próbálkozom szóba elegyedni erről a remek színészről különböző platformokon, de egyszerűen senkivel nem jutunk tovább Poirot-nál. Valamiért mindenki csak innen ismeri, vele azonosítja. Esetleg egy vagy két más filmből dereng a személye és ennyi.

Azt elismerem, hogy én magam is ebben az ikonikus szerepben ismerkedtem meg a nevével. Ugyanakkor a kis viaszos bajusz mögött elkezdett érdekelni az ember is. Már csak azért is, mert alig lehetett róla hallani. Én erről a jelenségről úgy hiszem, általában két dolog szokta kiváltani: vagy az, hogy nagyon jó az adott színész, vagy az, hogy nagyon nem jó.

Véleményem szerint ugyanis egy szerep nem szerep, a jó színész több szerepből ismerszik meg. Ahogy egyetlen festményből sem ítélhetünk meg egy festőt vagy egyetlen dalból sem ítélhetünk meg egy énekest. Lényeg a lényeg, David Suchet elkezdett érdekelni, mint ember, mint (jellem)színész. Mit csinált korábban? Ki ő pontosan? Ésatöbbi. Vettem a fáradtságot és utánanéztem az életének, a munkásságának, illetve a privát – de még publikus, vele kapcsolatos dolgoknak. Így ma már elmondhatom, hogy többek között tisztában vagyok a színházi karrierjével, az alakításainak megítélésével (kritikák), filmes munkáival és amennyire lehet, magával az emberrel is.

Körülbelül 60 (!) filmje / sorozata megvan, ebből sokat láttam már, sokba még csak a belenézésig jutottam, de mindegyikből egyből látszik valami új és valami régi. Mindig, minden szerepében képes egy teljesen másik arcát megmutatni, ugyanakkor hozza a régi, bevált minőséget is. Nem kell egy perc és a szemeim előtt az adott karakterként éled ujjá, egy pillanatig sem gondolok rá máshol úgy, mint a színész, aki Poirot figuráját játssza. Kilépett nálam ebből a skatulyából, azt pedig csak remélni tudom, hogy ez másoknál is így lesz, mivel Suchet sokkalta értékesebb művész annál, minthogy a néző – aki állítólag nagyra tartja őt – ne ismerkedjen meg sok más, kifejezetten értékes projektjével. Ma már – úgy hiszem, hogy – nem jelent különösebben nagy akadályt olyasmihez hozzájutni, amit magyar / itthon fogható csatorna nem ad le.

Mindezek fényében az adott mű nekem nem mondott szinte semmi újat. Egy-két apróbb információ az újdonság erejével hatott, minden más viszont csak érdekes morzsa az „avatatlan, laikus, Suchet-t csak Poirotként ismerő szemnek”, amiket az ember, ha követte ennek az embernek az egyéb munkáit – legalább részben, akkor találkozhatott már velük: újságcikkekben, interjúkban és egyéb hasonló platformokon. Többek között emiatt sem tartom ezt a könyvet olyan jónak. Mint „irodalmi alkotás”, vagy mint „önéletrajzi könyv” kifejezetten gyenge. Hihetetlenül érződik belőle, hogy úgy lett összeeszkábálva. Valószínűleg határidőre. Vagy valami hasonló. Rengeteg dolog újra és újra – feleslegesen és már-már fárasztóan – ismétlődik benne, a különböző idézetek közül pedig sokról süt, hogy a rég eltett, féltve őrzött újságcikkekből, vagy régről rögzített televíziós/rádiós interjúkból lett becitálva az adott részhez, amit megtoldottak egy-két személyes gondolattal, jó esetben egy kis extra kulisszatitokkal, érdekességgel. Továbbá több helyen annak sem láttam igazán sok értelmét, hogy nagyon sok Poirot-epizód (alap)történetét is leírták. Ott is, ahol különösebb háttérsztori vagy extra magyarázat nem volt hozzá. Csak töltelékszövegként szolgált. Egy Agatha Christie, illetve Poirot rajongó nagy valószínűséggel pontosan tudja az egyes részek tartalmát. Szerintem ez a könyv fele ekkora terjedelemmel sokkal élvezhetőbb olvasmány lenne.

Ezen kötet, ha meg akarjuk ismerni az igazi David Suchet-t, nagyon kevés (sok információt például hiányoltam a könyvből, pedig nem egy Poirot-val (is) kapcsolatos dolog), ha viszont csak mint Poirot-ra vagyunk vele kapcsolatban kíváncsiak, nem olyan rossz olvasmány, mivel a színész tényleg egy kicsit „többet” elárul magáról azoknak, akiknek fogalma sincs arról az életéről vagy munkájáról, ami nem (feltétlenül) Poirot körül forog. Viszont mindezek ellenére nem kicsit összecsapottnak érzem a végeredményt. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti könyv és a magyar verzió is tartalmaz hibákat, pontatlan dolgokat, elgépeléseket.

Egy gondolat és egyben kérdés is, mert kíváncsi vagyok: rengeteg szó esik a könyvben arról, Suchet mennyi energiát és időt fektetett abba, hogy megalkossa Poirot jellegzetes belga akcentusát. Szerintem ezt a legtöbb magyar néző nem is érti – a magyar szinkron legyilkolja ezt a sok munkát, energiát. Ahogyan én magam személy szerint észrevettem, itthon a nagy többség még soha nem látott Poirot-epizódot eredetiben. Vagy ha mégis, akkor jó eséllyel csak egyszer vagy kétszer, kíváncsiságból, de nem szoktak rá a feliratos Poirot-filmekre. (ami valahol érthető, mert nem rossz a szinkron, de pont a karakter egyik legjellegzetesebb „vonása” nem értékelhető belőle ezáltal) Akik olvasták a könyvet, hogy viszonyultak ehhez az információhoz? Láttak már Poirot-t eredeti hangsávval?

Záróakkordként pedig a magam részéről szeretettel ajánlom az alábbi két linket azoknak, akik közelebbről is meg szeretnék ismerni ezt a méltán fantasztikus színészt:

http://www.starity.hu/sztarok/david-suchet
http://spengernews.blogspot.com/search/label/David Suchet


Népszerű idézetek

>!
Boglárka_Madar P

Nyirkos, hűvös novemberi reggel van, és én öregnek, nagyon öregnek érzem magam, annyira öregnek, hogy tulajdonképpen fél lábbal már a sírban vagyok.

(első mondat)

2 hozzászólás
>!
Bazil P

Poirot nyomozásai azért is elbűvölőek, mert betekintést nyújtanak egy olyan világba, amelynek szokásai és erkölcsei nagyon különbözőek a maiéitól. Poirot világában nincsenek nyílt és öncélú szexjelenetek, sem alkoholista, démonoktól űzött detektívek. Ő egy egyszerűbb és sokak számára emberibb kor gyermeke volt: az elsüllyedt Angliáé, amelyet egy külföldi, egy kis belga magánnyomozó rajongó szemén keresztül láthatunk. Számomra ettől csak vonzóbbak ezek a történetek. A kor, amelyben élt, már rég a múlté, de ettől csak még varázslatosabb.

82-83. oldal (Akadémiai, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Hercule Poirot
>!
loci93 P

Szerettem volna kicsit kiszellőztetni a fejemet és összeszedni a gondolataimat a zsivajgó stábtól távol. Így sétára indultam talpig jelmezben a homburgkalapommal és a sétapálcámmal egyetemben egy félreeső, békés kis utcában egymagamban, hogy átgondoljam a teendőimet.
Hirtelen észrevettem a szemem sarkából egy kicsi, idős hölgyet, aki lassan felém baktatott az utca ugyanazon oldalán, maga mögött húzva négykerekű, szögletes bevásárlókocsiját. Nyilván hazafelé igyekezett. Én nem szóltam, ám a hölgy, amikor odaért hozzám, megállt.
– Jó napot, Monsieur Poirot! – mondta a hölgy felszegett fejjel.
Egy pillanatig azt sem tudtam mit feleljek. Úgy válaszoljak, mint Poirot? Vagy úgy, mint David Suchet? Melyik hanghordozásomat válasszam? Végül döntöttem.
– Bonjour, madame – mondtam, szigorúan a kis belga hangján, és hanghordozásával.
Az idős hölgy mosolygott, majd lassan tétova bizonytalanság ült ki az arcára.
– Ugye nincs baj, vagy mégis? – kérdezte aggodalmas hangon. – Úgy értem gyilkosság történt vagy ilyesmi?
– Non, non madame. Rien. Semmi a világon nem történt – nyugtattam meg.
(…)
– Nem szeretnék tolakodó lenni – mondta udvariasan –, de mi járatban van itt Hastingben?
Halvány fogalmam sem volt, mit feleljek, de megint gyorsan döntöttem:
– Mes vacances madame. Csak itt nyaralok – feleltem Poirot legudvariasabb stílusában.
– Oh! – mondta a hölgy szemmel láthatóan elégedetten a válaszommal, majd ismét útnak indult, de csak azért, hogy néhány pillanattal később ismét megtorpanjon.
– Megtisztelő, hogy pont Hasingset választotta – mondta, majd kedvesen intett, és ezúttal tényleg magamra hagyott.

199-200. oldal (Akadémiai 2014)

>!
Boglárka_Madar P

Poirot soha egyetlen pillanatra sem feledkezett meg a bajusza páratlan nagyszerűségéről.

48. oldal

>!
Diosz P

Szó ami szó, tényleg elég nyomorúságosan érzem magam. Meg vagyok fázva. Úgy tűnik, engem is mindig elkap ugyanaz a fertőzés, ami Poirot-t elég rejtlyes, de már évek óta mindig ez történik. Néha eltűnődöm, mit szólna ehhez doktor Freud.

12. oldal

>!
Stone

Mindezek után részt vettem egy olyan projektben, amely tényleg megmelengette a szívemet. Meghívtak egy dokumentumfilmhez, amely a kihalás szélén lévő állatfajokkal foglalkozott. A készítők megkértek, hogy válasszak egy állatot, én pedig habozás nélkül döntöttem – a kihalással fenyegetett óriáspandákról akartam filmet készíteni. Nagy állatbarát vagyok, és az óriáspandáknak bérelt helyük van a szívemben. […] Ráadásul naponta tizenhat órát alszanak, rendkívül komplikált a szerelmi életük, és olyan bánatos szemekkel néznek rám, hogy képtelen vagyok ellenállni nekik.

274. oldal

2 hozzászólás
>!
PandaSára P

A királyi rubin elrablása című történet eredeti címe A karácsonyi puding volt, amely először 1960-ban jelent meg Nagy-Britanniában. A film nyitójelenetében Poirot épp örvendezik, hogy egye­dül töltheti a karácsonyt egy nagy doboz válogatottan finom belga csokoládé társaságában. De a terve felborul, amikor a brit kormány felkéri, hogy nyomozza ki egy felbecsülhetetlen értékű rubin elrablásának körülményeit, amelyet az egyiptomi királyi család egyik tagjától, Farouk hercegtől loptak el. Poirot rájön, hogy a herceg egy rejtélyes ifjú hölgynek adta oda a rubint, és követi a nőt egy híres egyiptológus vidéki házába – a tudóst Freddie [Treves] játszotta, a feleségét pedig Stephanie [Cole].

A kedvenc jelenetem a filmből az volt, amikor karácsony este mindannyian körbeültük az ünnepi asztalt, és Poirot bemutat­ta, hogyan kell meghámozni és megenni egy mangót. Tulaj­donképpen én kértem, hogy ezt a jelenetet tegyük be a filmbe, és el kell mesélnem, hogy miért.

1990 áprilisában, néhány héttel az újabb Poirot-évad forga­tásának kezdete előtt kaptam egy levelet a Buckingham-palotából, amelyben „szűk körű” ebédre hívtak Őfelségével május másodikára – ami történetesen a negyvennegyedik születés­napom volt. Sheila és én is nagyon meglepődtünk, és én félig viccesen még azt is felvetettem, hogy ez csak egy buta tréfa. De amikor Sheila felhívta a levélben közölt számot, kiderült, hogy szó sincs tréfáról, valóban meghívtak a palotába.

Így történt, hogy abban az évben a királynővel és Edinburgh hercegével költöttem el a születésnapi ebédemet. Tizenkét ven­dég vett részt az eseményen, Őfelsége szeret meghívni magához különböző sorsú embereket, akiket érdekesnek talál.

Az ebéd során elmélyült beszélgetésbe bonyolódtam Fülöp herceggel, aki három székkel arrébb ült az asztalnak ugyanazon az oldalán, a királynővel szemben, amikor is arra lettem figyel­mes, hogy valaki diszkréten a fülembe súgja: „Kíván egy kis gyümölcsöt, uram?”

Anélkül, hogy körülnéztem volna, bólintottam, és belenyúl­tam a felém kínált hatalmas gyümölcsöstálba, kivettem belőle valamit, és magam elé tettem a tányérra. Aztán rémülten ráme­redtem. Anélkül, hogy tudatosult volna bennem, egy mangót választottam. Kivert a víz – fogalmam sem volt róla, hogy egy ilyen „előkelő társaságban” hogyan kell meghámozni és elfo­gyasztani egy mangót.

Az idegességtől reszketve fordultam Fülöp herceg felé, hogy megvalljam: „Uram, rendkívül kínos helyzetbe kerültem, és ön talán tud segíteni rajtam. Rettenetesen sajnálom, de fogalmam sincs róla, hogy mit kezdjek ezzel a mangóval.”

Szavaimat hallva Fülöp hercegnek fülig szaladt a szája, majd így válaszolt: „Engedje meg, hogy megmutassam.”

A herceg ezek után kiválasztott magának egy másik mangót a tálból, és megmutatta, hogyan kell elbánni vele. Fogott egy éles kést, belebökte a gyümölcsbe, olyan mélyre, hogy érezze a közepén lévő magot. Ezek után körbevágta a gyümölcsöt, mi­közben a kés hegyét végig a magon tartotta. Mikor körbeért, a mangó szétvált két darabra, bár a közepén lévő nagy mag még egyben tartotta a két felét.

Ekkor kihúzta a kést, fogott egy desszertkanalat, majd be­dugta a vágásba, olyan mélyen, hogy elérje vele a magot. Ezek után a kanállal óvatosan elválasztotta a magot a gyümölcs hú­sától, először az egyik, majd a másik oldalon.

„Ha ezzel végzett – mondta mosolyogva –, akkor szét tudja feszíteni a gyümölcsöt két darabra, és el tudja távolítania ma­got. Ezek után egy éles késsel felkockázhatja a puha gyümölcs­húst.”

„Ha ez is megvan, akkor kézzel ki kell fordítani a gyümöl­csöt, így a mangó héja van a tányéron, a gyümölcshús pedig a felső részen, takaros kockákra vágva. És a mangó fogyasztásra kész.”

Nagyon megkönnyebbültem, hogy végre ki tudok evickélni a kínos helyzetből, és meg tudom enni a tányéromon heverő mangót.

Aznap Sean fuvarozott a palotába, és amikor ebéd után ismét beszálltam a kocsiba, azonnal felhívtam Brian Eastmant, és elmeséltem neki a történetet, majd megkértem, hogy írjuk bele A királyi rubin elrablása című epizód vacsorajelenetébe.

Elsütöttünk egy kis viccet is a filmben. Amikor az egyik vacsoravendég megkéri Poirot-t, hogy mutassa meg, hogyan kell elbánni egy mangóval, Anthony Horowitz a következő sort írta válaszul: „Egy bizonyos herceg tanított meg rá.”

Amikor elkészült a film, küldtünk belőle egy példányt DVD-n a Buckingham-palotába, és örömmel mondhatom, hogy ez lett a néhai anyakirálynő kedvenc filmje. És azóta, valahányszor csak találkozom Edinburgh hercegével, mindig úgy szólít: „a mangóember”.

>!
Diosz P

Éveken keresztül együtt léteztünk, Poirot és én, és az elvesztése szinte elviselhetetlen fájdalommal jár.

12. oldal

>!
PandaSára P

Végül elhelyeztünk egy világtérképet a színészbejáró melletti falon, és gombostűkkel bejelöltük rajta azokat az országokat, amelyekből Poirot-rajongók érkeztek, hogy megnézzék a darabot. Az utolsó előadás után, 2010 augusztusában úgy nézett ki a térkép, mint egy sündisznó.

>!
Bogas P

52. Kedveli Japp főfelügyelőt.
53. Egyetlen más brit rendőrt vagy nyomozót sem kedvel.

Poirot karakterjegyzetek


Hasonló könyvek címkék alapján

François Truffaut: Hitchcock
Dominique Enright: Winston Churchill harapós humora
James Herriot: Az élet dicsérete
Gerald Durrell: Életem értelme
Sheila Hocken: Emma meg én
Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
Ian Kershaw: Hitler 1936–1945
Gerald Durrell: Vadállatok bolondja
Virginia Woolf: Egy jó házból való angol úrilány