Michael ​Schumacher 13 csillagozás

Dávid Sándor: Michael Schumacher Dávid Sándor: Michael Schumacher

Michael Schumacher, egy név amely mára már fogalommá vált. Viszonylag rövid életében számtalan sikerre tekinthet vissza, s talán lassan a győzelmei számát sem tudjuk majd figyelemmel követni. Schumi mondhatni mindent elért, amit a számára kiszabott pályán el lehetett érni. Vagy talán mégsem? „Nem látok ésszerű indokot arra, hogy abbahagyjam a versenyzést. Még nem. Az az igazság, hogy nagyon élvezem. És ha tehetném, állandóan csak versenyeznék” – mondja ő maga. Ha rá hallgatunk – és miért ne tennénk azt –, akkor a történetnek még messze nincs vége. Hiszen a tehetséges fiatalember mindössze 31 éves. Aztán – ahogy mondani szokták –, igaz, hogy a három a (magyar) igazság, no de hány a ráadás?

Róla szól: Michael Schumacher

>!
Hungalibri, Budapest, 2001
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639163430
>!
Hungalibri, Budapest, 2000
212 oldal · ISBN: 9639163333
>!
Duna, Budapest
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639684279

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Ayrton Senna · Michael Schumacher


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

schummyka>!
Dávid Sándor: Michael Schumacher

2001-es kiadású könyv, szóval közel sem tartalmazza a teljes „Schumacher életművet” – de még a Ferrari-korszakot se öleli fel teljesen (sajnos).
A maga korában szerintem egyik legigényesebb könyv lehetett F1 témakörben, sőt még most is megállja a helyét… A Dávid Sándor név kötelez:)
Nem kemény borítós és nem is a legfehérebb papírra nyomták (bár ez engem sose zavart), de ezeket leszámítva nagyon jól összerakott könyv. Gondolok itt a tartalom mellett az illusztrációra is – a képmelléklete szinte fotóminőségű! Egészen pontosan 8 oldal ff kép a korai évekből (Benetton-korszak) és 30 oldal színes fotókkal.
Schummy gokartozós gyerekkorától kezdve folyamatosan eljutunk a Forma-1 évekig, közben pár közelebb álló személyt részletesebben is bemutatva: a testvér, Wili Weber menedzser, Flavio Briatore és a feleség is (bár róla hiányoltam a Schumi-Frentzen affért, erre csak pár mondat erejéig tér ki az író). A 19 fejezet közül kiemelném a következő hármat:
*Senna kontra Schumacher
*Schumacher és a Ferrari
*Fangio nyomában
Schumacher témában nincs (még) más könyvélményem, így nem tudom hasonlítgatni, de ez egy tényleg jól sikerült könyv..!

Pixelhiba>!
Dávid Sándor: Michael Schumacher

Utólag ciki, de kb 10 éve ez volt a mindenem, a könyvek könyve, mert még nagy fan voltam… Már nem, de a könyv ettől függetlenül jó stílusú, kiválóan megszerkesztett.


Népszerű idézetek

schummyka>!

A Ferrari legenda, s nem túlzás azt mondani, hogy vallás is egyben. Hívei legalábbis második vallásukként tisztelik az ágaskodó kiscsikót, a cavallinót, s iránta érzett, szívből jövő rajongásukat hathatósan adják a „világ másik felének” tudomására. (A csikó egyébként az első világháborúban elesett olasz vadászpilóta, a nemzeti hősként tisztelt Francesco Baracca repülőgépét díszítette, majd hozzátartozói kérésére Ferrari átvette saját mennydörgő járműveire.)

117. oldal, 8. fejezet - Schumacher és a Ferrari (Hungalibri, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Ferrari
1 hozzászólás
schummyka>!

„Könnyen meglehet, hogy egy napon világbajnokká avatják.”
Ez az elismerő mondat Ayrton Senna száját hagyta el az 1991-es idény végén, amikor az ifjú, nyughatatlanul mozgolódó Michael Schumacherről faggatták.

229. oldal, 19. fejezet - Fangio nyomában (Hungalibri, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Ayrton Senna · Michael Schumacher
schummyka>!

A gokartsport az 1950-es évek közepén-végén alakult ki a tengerentúlon. Az amerikai filozófia szerint minden embernek „alanyi joga” az autóversenyzés, vagyis, olcsón, viszonylag egyszerű és elpusztíthatatlan technikával minden az iránt fogékony ember számára meg kell adni a lehetőséget, hogy összemérhesse tudását a többi fanatikussal.

24. oldal, 1. fejezet - Amikor még senki sem sejthette... (Hungalibri, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: gokart
2 hozzászólás
schummyka>!

„Két dolog van, ami nyugodtan kimaradhat az ember életéből: az egyik, ringbe szállni Mike Tysonnal, a másik, versenyezni Schumacher ellen.”
Bertrand Gachot,
volt Forma-1-es versenyző

7. oldal, Bevezető (Hungalibri, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Michael Schumacher · Mike Tyson
1 hozzászólás
schummyka>!

Ecclestone már jóval azelőtt, hogy Schumacher megjelent volna a nemzetközi porondon, előszeretettel hangoztatta véleményét, miszerint a Forma-1-ből „hiányzik egy német, egy női és egy fekete-afrikai világbajnok.” Az utóbbi kettő még várat magára.

43. oldal, 3. fejezet - Nem zsákbamacska, 1991 (Hungalibri, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Michael Schumacher
schummyka>!

A Hungaroringen Schumacher a negyedik helyen bicegett a célba, Villeneuve pedig ismét győzedelmeskedett. A Williams győzelmének szegény Damon Hill itta meg a levét, aki – kétségtelenül a pálya technikás volta miatt – hajszál híján győzni tudott a hétvége meglepetésautójában, az Arrowsban. Így csak második lett – a verseny előtt valószínűleg ezzel a második hellyel is megelégedett volna –, Villeneuve az utolsó körben előzte meg egyre rohamosabban lassuló autóját. (Ugye emlékeznek: "Hová tűnt Damon Hill…?")

138. oldal, 10. fejezet - Egy lépésre az örökkévalóságtól, 1997 (Hungalibri, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Michael Schumacher

Hasonló könyvek címkék alapján

Simon István: Michael Schumacher
Sabine Kehm: Schumacher
Szűcs András: Sebastian Vettel
René Hoffman: Sebastian Vettel
Kati Marton: Merkel
Ungváry Krisztián: Hősök?
Pethő András: Philipp Lahm
Szávai Dorottya: Bűn és imádság
Passuth Krisztina: Schwitters
Földi Pál: A Parancsnok