Keleti ​100 3 csillagozás

„Mert szeretek élni…”
Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100

Keleti ​Ágnes ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka. Mindenki által remélve a bajnoknő okt. 2-höz képest száz nap múlva tölti be a századik születésnapját (1921. január 9-én született Budapesten). A magyar sport történetében már korábban is akadt a századikat elérő, sőt túl is lépett olimpiai bajnok: Tarics Sándor vízilabdázó, 1936 aranyérmese.
Keleti Ágnes a koronavírus miatt a szokottnál természetesen óvatosabban él, ő maga is és környezete is ügyel az óvintézkedésekre. A rendszeres szobai mozgástól azonban nem térítheti el semmi. Ennek és a helyesen megválasztott étrendnek köszönhetően továbbra is fitt és jó kedélyű.
Nehezen viseli, hogy a kockázatokra való tekintettel nem hódolhat mindenkori kedvenc szórakozásának, az utazásnak. Így a tavaly őszi barcelonai és a karácsonyi bécsi kirándulása óta már nem is lépett át a határon. Számára is maradt a belföld, a vírus első hullámát a Mátrában vészelte át, most ősszel pedig, –… (tovább)

Róla szól: Keleti Ágnes

>!
Kossuth, Budapest, 2020
350 oldal · ISBN: 9786150097411
>!
380 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150092461

Enciklopédia 60


Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye11 >!
Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

A könyv kissé furán indít, mert a kezdetek legelején politikával foglalkozik, meg a zsidók lehetőségeivel a két világháború előtt és között, illetve azokkal az emberekkel, akik Keleti Ágnest elindították rögös útján, a szülőkkel, testnevelő tanárokkal, mellesleg meg a Pick szalámival. A numerus clausus folyamatosan befolyásolta hősünk életét.
Aztán szóba kerül a torna is és a magyar torna helyzete az olimpiákon, majd a döntés a csellózás és a torna között. Tornaélet Magyarországon a 30-as években. A berlini olimpia és a zsidótörvények. Zanzásított világháború-történet. Ágnes, mint szűcsinas. Klein – Keleti – Sárkányné – Juhász.
1945 – felszabadulás, a sportélet beindul – Ágnes Postás-színekben magyar bajnok. Keleti és a csapat: Köteles, Tass, Korondi, Bodó, Kertész. Felkészülés a londoni olimpiára, a tatai edzőtábor. Már itt látszik, hogy a kötet olvasmányos, a szerzők sokat sztoriznak, szóba kerül a többi sportág és más versenyzők is. Londonban Ágnes az utolsó edzésén megsérül, így nélküle a tornacsapat csak ezüstérmes. Ágnesnek marad egyelőre a TF és a tanárkodás. Aranyeső a főiskolai VB-n. Válás és békeharc. Moszkvai pontozások. Szerelem – Keleti és Kutas.
Az elmaradt bázeli világbajnokság – miért nem mentünk ki? Ki tudja? spoiler
Hidegháborús békeolimpia Helsinkiben, a magyarok nagy sikerei és Keleti első aranya. Magyar bajnokságok, római VB-arany, tanári diploma – majd jön 1956.
Készülés az olimpiára, de Keleti hónapokig sérült. Mi lesz így? Meggyógyul, de vita van a kísérők létszámáról. spoiler
Keleti és a lóugrás.
Október 23-a a tatai edzőtáborban és a pesti Vörös Csillag szállóban. Menjünk vagy ne menjünk? Ki dönt? És Kutasnak miért kellett itthon maradni? Székely Éva visszaemlékezései. Mi történt Prágában? A küldöttség mégis elindul.
A melbourne-i összesen 9, illetve a négy Keleti (tornász) arany részletes története. A szalagos kéziszer-csapat gyakorlat és ismétlése Fülöp hercegnek.
Olimpia után: ki megy haza és ki marad? Ágnes – maradt, de Ausztrália után rövid német kitérő, majd Izrael következik. Miért is? Izraeli évek, munka, tornatanítás, edzés. Szerelem, házasság és gyerekek. Hatnapos arab-izraeli háború, müncheni terror, 1973-as egyiptomi-izraeli háború – és Ágnes végleg izraeli lesz. Jön még Ágnes fiának visszaemlékezése, Rafaelé, majd Ágnes tanítványáé és barátnőjéé, Haya Halperiné.
Olimpiai megemlékezések, a Nemzet Sportolója, a Halhatatlanok Klubja, megannyi díj és kitüntetés. És Ágnes újra Budapesten.
Ez egy fantasztikus könyv! Minden tiszteletem az alkotóké, azt az alaposságot és őszinteséget ritkán látni, amit ennek a közel 100 évnek a megírásánál tapasztaltam. És minden közreműködőnek köszönet, sporttársaknak, pályatársaknak, ismerősöknek, barátoknak, akik véleményükkel teljessé tették a Keleti Ágnesről alkotott képet! És természetesen köszönet Keleti Ágnesnek, az életéért!
Mindenkinek ajánlom, aki szereti az életrajzokat, szereti a sportot – és meg tudja szerezni ezt a könyvet!

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

gesztenye11 >!

– Milyen reményekkel mennek ki tornásznőink Melbourne-be?
– Nem reményekkel, hanem tudással kell kimenni…

215. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

gesztenye11 >!

Nem engedhetünk a terrornak, az Olimpiai Játékoknak folytatódnia kell! (The Games must go on…)

290. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

Kapcsolódó szócikkek: olimpiai játékok · terror
gesztenye11 >!

Ez a cselló lelkű lány, pályafutása végéig úgy végezte a legbrutálisabb (erő) gyakorlatokat is, mint egy sörösló! (Már elnézést, de ez a legjobb hasonlat ide.)

102. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

gesztenye11 >!

Anikó (én Áginak hívhattam… volna, de persze egy hang se jött ki a torkomon), ide figyelj, én hozok egy akkora bőröndöt, amibe kényelmesen beleférsz, kiviszlek magammal az olimpiára, te ugrasz helyettem a lovon, és én mindent megnyerek!

223. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

gesztenye11 >!

Igen, én a hét „aranyplecsnimmel” együtt is (az öt olimpiai és a két világbajnoki arany – a Szerk.) éreztem, hogy zsidó vagyok, helyesebben, éreztették, ha nem nyíltan, rejtve.

269. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

gesztenye11 >!

Amikor Ady Endre hazatért Párizsból, így írt: „Csodálatos, ami itt elkészült… És köszönjük meg nyugodtan a zsidóknak, hogy felépítették nekünk ezt a gyönyörű városunkat.”

18. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre · Budapest · Párizs · város · zsidók
gesztenye11 >!

Azt, hogy alakja, neve, teljesítménye ekkor már országos idollá emelte (TV és internet nélkül is), mintegy társadalmi jelenséggé, és miután minden társadalmi munkába ugyanolyan lelkesedéssel és szorgalommal vetette bele magát, mint a tornába (nem adhatott mást, csak mi lényege), az egyszerű emberek, a „nép” is szívesen fogadta tőle az állandó szereplést, a mindenkori jelenlétet. Mert látni akarták, s mi több, hallani is, mert kíváncsiak voltak a véleményére.

196. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

gesztenye11 >!

Ha hiszel Istenben, az neked jó, ha nem hiszel, az neked rossz. Istent ez nem érdekli, az ő szemében te jó zsidó vagy.

31. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

Kapcsolódó szócikkek: hit · Isten · zsidók
1 hozzászólás
gesztenye11 >!

Cár vagy kalaposinas? ….
Csellóművész vagy tornász (kalaposinas) legyen a gyerekből?

41. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

Kapcsolódó szócikkek: csellista · gyermek · kalaposinas · tornász
gesztenye11 >!

Nem mese ez, gyerököm (őzve beszélt), hanem színes történetek, élvezetes előadásban.

348. oldal

Dávid Sándor – Dobor Dezső: Keleti 100 „Mert szeretek élni…”

Kapcsolódó szócikkek: előadás · mese · történet

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Benkovics Péter: 60 óra küzdelem
Alexander Lenard: Völgy a világ végén
Yung Pueblo: Lehet könnyebb
Arnold Schwarzenegger: Tedd magad hasznossá
Őszentsége a XIV. Dalai Láma: A mulandóságról
Matthew McConaughey: Zöldlámpa
Háen: Tükörszerelem
Lugosi Dóra: Sors, genetika vagy választás… …az életed? …az egészséged?
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül
Orbánné Szegő Ágnes: A Heves megyei zsidóság története