A ​magányos tömeg 9 csillagozás

David Riesman: A magányos tömeg David Riesman: A magányos tömeg David Riesman: A magányos tömeg David Riesman: A magányos tömeg

„A könyv alapvető fogalmai – a tradíciótól irányított társadalmi jellem – olyasféle szerepet játszanak az elmúlt három évtized szociológiájában; mint az osztály, a hatalom vagy a rétegződés közkeletű kategóriái. Sőt, ezek az újabb fogalmak a szociológusok közvetítésével a szépirodalomba, az irodalomtörténetbe és a zsurnalisztikába is bevonultak. A mű tulajdonképpen szociológiai esszé; előadásmódja és nyelvezete azonban annyira közvetlen és magával ragadó, hogy hatása messze túlterjedt a szakmai körökön, sikere vetekszik a nagyközönség számára írt népszerű könyvekkel.”

>!
Polgár, Budapest, 1996
404 oldal · ISBN: 9639002094 · Fordította: Szelényi Iván
>!
Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1983
404 oldal · keménytáblás · ISBN: 963221238X · Fordította: Szelényi Iván
>!
Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1973
400 oldal · keménytáblás · Fordította: Szelényi Iván

1 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

Molnár_Gyula>!

Bár senki nem tudja egészen biztosan hogyan kell szeretkezni, azt mindenki tudja, hogy kell szeretkezni. Még ha unják is, akkor is engedelmeskednek ennek az ösztönnek. A szexualitás tehát bizonyos mértékig védelmet jelent az általános apátiával szemben. Ez az egyik oka annak, hogy a kívülről irányított emberben a szexualitás miért vált ki olyan heves lelki reakciókat. Szinte azt mondhatnánk, hogy a szexualitásában keresi annak igazolását, hogy valóban él. A belülről irányított embernek, akit belső iránytűje vezérelt és aki a termelés sokkal külsőbb problémái iránt érdeklődött, nem kellett ezt bizonyítani.

213. oldal, VII. fejezet. A kívülről irányított életforma; a szabadidő.

Kapcsolódó szócikkek: szexualitás
Molnár_Gyula>!

Ugyanígy azok az emberek, akik az üzleti életben, az állami adminisztrációban vagy értelmiségi pályán versengenek az állásokért, arra törekszenek, hogy személyiségüket (s nem tényleges felkészültségüket) megkülönböztessék, de vigyáznak arra, hogy ne ugorjanak ki annyira, mint mondjuk egy 1934-ben korát meghaladó mértékben áramvonalazott Chrysler.

103. oldal, II. fejezet. A moralitástól a morálig; változások a karakterformálásban szerepet játszó tényezőkben.

Kapcsolódó szócikkek: Chrysler Airflow
Molnár_Gyula>!

Alapjában véve azt hiszem, hogy az „irrealista” Godwinnak volt igaza, aki nagy ellenfelével, Malthusszal szemben azt gondolta, hogy eljön majd egyszer az az idő, amikor az egész világ részére szükséges élelmet meg lehet termelni egy virágcserépben is. Technológiailag már rendelkezünk ezzel a virágcseréppel.

92. oldal, I. fejezet. A karakter és a társadalom típusai.

Kapcsolódó szócikkek: Thomas Malthus
Molnár_Gyula>!

Még a zongoraórára járók között sem tapasztaltam zenei érdeklődést. Ilyet csak egy tizennégy éves fiú mutatott, aki „klasszikusokat” játszott. Anyja azonban azt mondta a kérdezőbiztosnak, hogy a fiúnak nem szabad túl sokat gyakorolnia, nehogy elkülönüljön a többitől, és ezért arra szorította, hogy sportoljon is. „Remélem, hogy megmarad normális gyermeknek” – mondotta az anya.

138. oldal, III. fejezet. A kortársak ítélőszéke; a karakterformáló tényezők átalakulása.

1 hozzászólás
Molnár_Gyula>!

Kérdés: Mondaná-e általában, hogy az Egyesült Államok demokratikus ország?
Válasz: Mondok én valamit: áldott ez az ország. Áldott ez az ország a Föld minden országa között.

237. oldal, VIII. fejezet. A tradíciótól, a belülről és a kívülről irányított politikai stílusok; a közönyösök, a moralizálók és a jólértesültek.

Kapcsolódó szócikkek: Amerikai Egyesült Államok
1 hozzászólás
Creusa>!

A világot ma már nem különböző szokások,kultúrák és hiedelmek mozgatják, hanem a nyugati technológia és szervezési elvek eredményei, amelyek közvetlenül a sajátos szokások, kultúrák és hiedelmek felbomlására vezetnek. Ha azonban ez így van, akkor lehetséges, hogy a nemzeti karakter jelentősége megszűnőben van: az emberek túlságosan sok lehetőség közül választhatnak, ahhoz, hogy egyhez elkötelezhetnék magukat; körülményeik egyre hasonlóbbá vállnak , közös tulajdonságaik száma is nő, az egyedi sajátosságok eltűnőben vannak. Az emberek között különbségek áttörik az országhatárokat.

33. oldal

Creusa>!

Az az eszme, hogy az ember szabadnak és egyenlőnek született, egyszerre igaz és félrevezető: minden ember másnak született s éppen akkor veszíti el társadalmi szabadságát és egyéni autonómiáját amikor arra törekszik,hogy másokhoz hasonlóvá váljék.

404. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Jared Diamond: A világ tegnapig
Rod Dreher: Hazugság nélkül élni
Christopher Lasch: Az önimádat társadalma
Howard Zinn: Engedetlenség és demokrácia
Michael J. Sandel: Mi igazságos… és mi nem?
Simone de Beauvoir: A második nem
Friedrich Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig
Váczi Tamás: A targyi helyzet
Erik Olin Wright: Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században