Lenin ​sírja 4 csillagozás

Végül is nem került sor pogromokra, de az aggodalom nem volt alaptalan. Ahogy az állam kezdett felbomlani, úgy kezdett felbomlani a „népek barátságának” homlokzata is. A glasznoszty valódi történelmi vitát serkentett, de ugyanakkor óhatatlanul felfedte Sztálin birodalmában a történelmi neheztelés és harag mélységeit is. Tallinnban hallottam, ahogy az észtek kreténeknek és állatoknak nevezték az oroszokat, az oroszok pedig náci kollaboránsoknak az észteket. Jerevánban az örmények meg voltak győződve róla, hogy az azerbajdzsánok egy föld alatti nukleáris kísérlettel szándékosan idézték elő a legalább huszonötezer ember halálát okozó földrengést, és azt tervezték, hogy iszlám keresztes háborút indítanak ellenük, amely véresebb lesz, mint az örmények lemészárlása 1915-ben, Törökországban. Bakuban az azerbajdzsánok meg voltak győződve róla, hogy a jereváni kormány be akarja kebelezni Azerbajdzsánt, és a Los Angeles-i milliomos emigránsok támogatásával örmény királyságot akar létrehozni.

148. oldal (Hetedik fejezet, Az orvosper)

A csernobili robbanásnál a hirosimai atombomba ledobását követő sugárzásnál tízszer sűrűbb radioaktív felhő szabadult ki. Voltak gyerekek a körzetben, akiket ezer mellkas-átvilágítással egyenértékű sugárzás ért. Több mint hatszázezer munkás vett részt a baleset-elhárítás gyilkos munkájában; több mint kétszázezer embert költöztettek el a körzetből, de csak harminchat órás késedelemmel, miután a testük veszedelmes mennyiségű sugárzást nyelt el. Ukrajnában, Belorussziában és másutt sok ezer ember fogyasztott a radioaktív talajon termesztett élelmiszerekből és ivott a fertőzött vízből. A narodicsi kolhoz igazgatójának jelentése szerint a gazdaságban 1987-ben hatvannégy állat született súlyos torzulással: fej, végtagok, szem vagy bordák nélküli borjak, rendellenes koponyájú disznók, stb. 1988-ban még tovább emelkedett ez a szám. A baleset előtti időkből mindössze három-négy ilyen esetre emlékeztek. A Moszkoviszkije Novosztyi szerint a régióban a sugárzási mérések a normális állapot harmincszorosát mutatták ki, de a helyi kolhozokban még mindig a szennyezett földekről származó takarmánnyal etették az állatokat. Az emberek körülbelül havi harmincöt rubel segélyt kaptak az államtól, amit a népnyelv „koporsóutalványnak” nevezett el. A hatóságok a jelek szerint vagy nem törődtek a sugárzás veszélyességével, vagy nem hittek benne. Még 1990-ben is több mint száznyolcvan tonna sugárszennyezett húst szállítottak az észak-oroszországi és szibériai bolthálózatba egy brjanszki feldolgozóüzemből, ahol a kolbászt és a virslit a normálisnál tízszer magasabb sugárzási szintű marha- és disznóhúsból készítették.

Képeslapok a birodalomból; 384. o.

Egy hetet töltöttem Magnyitogorszkban a városi halottkém vendégeként. Oleg Jefremov negyvenes évei elején járt, és vég nélkül köhögött, mint egy megrögzött dohányos, pedig nem is cigarettázott. Mint a város lakosainak többsége, amiatt szenvedett, hogy még nem szokott le a légzésről.
– Abban kellene hagynom a levegővételt – mondta.
Korán ébredtünk és felmentünk egy domb tetejére, hogy képet kapjak a világ legnagyobb gyártelepéről. A Lenin Acélművek több mint hét mérföld hosszan nyúlt el a hatalmas mesterséges tó bal partján. A gyár éjjel-nappal teljes kapacitással működött, és évente tizenhatmillió tonna acélt bocsátott ki. S a kémények szüntelenül okádták a levegőbe a mérgeket – a sárga, szürke, zöld és kékes füst gyilkos keverékét. A helyi környezetvédelmi bizottság jelentése szerint a város ipara évente egymillió tonna káros anyagot bocsát ki. – Minthogy a lakosság száma négyszázharmincezer, minden egyes emberre több mint évei két tonna jut – mondta Jurij Zaplatkin, a bizottság elnöke. Műholdfelvételek bizonyítják, hogy a gyár százhúsz mérföld hosszúságban és negyven mérföld szélességben tönkretette a levegőt és a talajt. Télen a havat fekete kéreg lepi el; nyáron a fű hitvány, barnás csomókban nő.
Oleg elmondása szerint a magnyitogorszki gyerekek kilencven százaléka életében legalább egyszer betegszik meg a levegőszennyezésből eredő betegségekben: krónikus bronchitisben, asztmában, különféle allergiás betegségekben, még rákban is. A környezetvédelmi bizottság jelentése szerint 1980 és 1990 között megduplázódtak a születési rendellenességek. A városi hullaházban Oleg vizsgálja a reggel beszállított halottakat. Mindig akad köztük egy szétrobbant tüdejű munkás és asztmában vagy szívgyengeségben – vagy mindkettőben – elhunyt kisgyerek.

Szegény emberek /Magnyitogorszk (337. o.)

Afanaszjev elhatározta, hogy új posztján mindenben segíteni fogja a szovjet múlt tanulmányozóit. Kihasználva, hogy már legalább a pártarchívumi anyagok legalább egy részhez hozzáférhet, áttekintette Olga Satunovszkaja leveleit. Satunovszkaja, aki a Kommunista Párt Ellenőrző Bizottságának volt a tagja Hruscsov idején, megírja, hogy a párt- és KGB-dokumentumokból hatvannégy dossziényi anyagot gyűjtött össze, és ezekből kiderül, hogy 1935 januárja és 1941 között tizenkilencmillió-nyolcszázezer embert tartóztattak le, s közülük hétmillióval a börtönben végeztek. Jelentése konkrét adatokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy hol és mikor történtek a kivégzések. De az anyagokat, melyekre hivatkozott, „eltűntnek” nyilvánították. Az efféle leveleket olvasva Afanaszjev kezdett ráébredni, hogy a párt és a KGB elpusztíthatta a levéltárak leginkább inkrimináló iratainak egy részét.

A Memorial

Egyik barátom találkozott egyszer Molovval a halála előtt, és azt mondta neki: „Tudja, kár, hogy Lenin olyan hamar meghalt. Ha tovább él, semmi baj nem lett volna.” „Miért gondolja?”, kérdezte Molotov. „Mert Sztálin vérszopó volt, Lenin pedig tisztességes ember”, felelte a barátom. Molotov elmosolyodott, majd így szólt: „Sztálin szelíd bárány volt Leninhez képest.”

80-81. oldal

[Az 1990. május elsejei moszkvai felvonuláson] Az újságírók számára továbbra is volt némi jelentősége annak, ki kivel csevegett, ki milyen kalapot viselt, és legfőképpen annak, hogy ki hiányzott. A rituálé, legalábbis az én szememben, elvesztette a bűverejét, amikor fölfedeztem, hogy van egy laboratórium a mauzóleum alatt, ahol a hőmérsékletet és az „élő Lenin” oszlásának előrehaladását mérik.Az alatt pedig berendeztek egy tornatermet, hogy munkaidő után az őröknek legyen hol karbantartaniuk az izmaikat. Elképzeltem, amint valami pattanásos képű cseljabinszki kölyök fekvőtámaszokat csinál a szent építmény gyomrában, s ez minden rejtélyességüktől megfosztotta a nagyszabású felvonulásokat és a fölötte elnöklő vezéreket.

503. oldal, Éljen május elseje!

A „cár” szó a „Caesar” szláv alakja, de mint Joszif Volockij, a nagy vallásfilozófus rámutatott, a cár egyszerűen a legfőbb pap volt. Amikor I. Sándorral találkozott Kelet-Poroszországban, Napóleon megjegyezte: „Látom, ön császár és pápa egyszerre. Milyen hasznos.”

555. oldal

Valentyin Raszputyin szibériai regényíró, aki a Bajkál-tó ökológiai tönkretétele fölött érzett erkölcsi felháborodásáról és az azzal kapcsolatos kirohanásairól széles körben ismert volt, a színpad mellett ült, és ünnepélyesen bólogatott mindegyik beszédhez. Raszputyin igazán tehetséges író volt. Történeteit a vidék megnyomorításáról és a kommunizmus okozta lelki sebekről még azok a kritikusok is nagyra értékelték, akik egyébként megvetették jobboldali nézeteit. De nem egyszerűen csak konzervatív volt, hanem gyűlölködő, rögeszmés antiszemita is, aki a zsidókat okolta a bolsevik bűnökért. Így akkor fogalmazott, amikor a The New York Times-nak adott interjút. az orosz írószövetség gyűlésein nem volt ennyire tapintatos.
Éveken át a jobboldaliak irányították a szakszervezeteket, és kényelmesen éltek. Most azonban, hogy barbárok döngették a kapukat, készek voltak a legfurcsább koalíciókra. Raszputyin irodalmi nacionalistái és az orosz ortodox egyház hivatalos papjai összeálltak olyanokkal, mint Ahromejev és Jazov, a Vörös Hadsereg vezetői, és a KGB-s Krjucskov, vagyis hithű kommunistákkal és pártvezérekkel. Zavaros egy ügy volt. De ahogy ültem aznap este a Vörös Hadsereg Színházban, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy találtak maguknak egy közös nyelvet, aminek semmi köze nem volt a kommunizmushoz vagy a teokráciához. Ami egységbe forrasztotta ezeket a „hazafiakat”, az a birodalom eszménye volt, a hatalmas és erős, az egyetlen és szent birodalomé. A demokrácia, a rock and roll, a tőzsdék, a külföldi vállalatok, a függetlenségi mozgalmak, a rátarti zsidók, a baltiak és az ázsiaiak pedig mind e birodalom ellen törtek.
Miután a pap megáldotta a hadsereget, Raszputyin pedig megáldotta Oroszország-Anyácskát, Gennagyij Sztyepanovszkij altábornagy, a hadsereg pártszervezetének egyik vezetője osztott végső áldást. A demokraták, mondta, „kiárusítják a tankjainkat, lerombolják az emlékműveinket, útját állják szabadságharcunknak a Baltikumban. De nem fognak győzni. Nem semmisíthetik meg dicsőséges történelmünket.” Akárcsak Sztálin a háború alatt, Sztyepanovszkij is a nagyhatalmi nacionalizmus misztikus ideológiája révén remélte megteremteni a társadalmi szövetséget. Ezúttal az ellenség nem a nácik voltak, hanem maga a nagyvilág, és annak élcsapata, a demokrata hitetlenek.

591-592. oldal

A szovjet történelemről folytatott vita rég túllépte már a Gorbacsov által 1987-ben kijelölt határokat. Újabban nemcsak Sztálin, hanem az összes egykori vezető ténykedését firtatni kezdték. A Lenin bírálatára vonatkozó tabu olyannyira vesztett erejéből, hogy most még egyes konzervatívok, például Ligacsov is elismerte, egy váratlan felismeréshez illő ünnepélyességgel, hogy „Vlagyimir Iljics ember volt, nem isten”.

615. oldal

Vagy ahogy Lenin írta 1918-ban, a proletariátus diktatúráját „a jog nem korlátozza”. Leninnek a hatalomra kerülése után mindössze néhány hónapra volt szüksége, hogy lerombolja a jogrendszer gyöngécske építményét, amely az 1864-es cári reformok bevezetése óta állt, és belekezdjen egy olyan állami terrorrendszer felépítésébe, amelynek célja a lakosság megfélemlítése és a rezsim mindenáron való fenntartása volt. „Nemcsak a bűnösöket kell kivégeznünk – mondta Lenin igazságügyi népbiztosa, Nyikolaj Krilenko. – Az ártatlanok kivégzése még nagyobb hatást fog gyakorolni a tömegekre.”

777. oldal