1152. ​tél (Egérőrség 2.) 94% 86 csillagozás

Igazából alig valami újdonságot tudok hozzáfűzni az előző értékelésemhez: https://moly.hu/ertekelesek/3979257
Amit ott leírtam a világgal és annak alapvetésével kapcsolatban itt is megmaradt: az egerek hiába intelligens és eszközhasználó lények, mégis folyamatos élethalál harcot kell vívniuk a náluk sokkal hatalmasabb ragadozókkal, akik továbbra is csak prédaként tekintenek rájuk. S nem csak ez nehezíti az életüket, hanem a fajukon belüli széthúzás is, ami miatt még az árulás is felüti náluk a fejét.
Ez a rész a tipikus quest fantasyk toposzait használta fel és építette tovább a történetet, nem is egy helyen számomra konkrét áthallással A Gyűrűk Urára. spoiler
Ebben a kötetben is volt hősiesség, árulás, szembenézés a legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel spoiler és küzdelem az egerek számára különösen halálos téli időjárással spoiler.
De a kötet végére spoiler a dolgok kezdenek derűsebb mederbe terelődni, így talán a tavasz nem csak a természet, de a remények megújulásának évada is lesz.

Amiért imádom az Egérőrség sorozatot:
– a rengeteg apró kis ötlet, amik az egerek „kicsiny szemszögéből” születnek (pl. makk kalapjából hótalpakat készítenek vagy bogarakat használnak hordozóként; fenyőfa belében alakítanak ki egy többszintű települést és gyártóüzemeket, s közben a tüzet biztonságosan kezelik; a jégcsapokból olvasztanak vizet maguknak stb.);
– a páratlan ötletességgel és szívvel-lélekkel feltöltött szereplők, élő közösségeik (pl. az egerek hátasokként használják a nyulakat, ám értik azok beszédét és inkább egy együttműködés van a két faj között);
– a szakértelmek (összetett civilizációt alakítottak ki az egerek, a menyétek és még ki tudja hány faj), a művészetek (a különböző települések ruhaviseletekre ad példát vagy épp a menyétek csempedíszítéseit elemzi), az izgalmas harcok és ötletes fegyverek (parittya, a különféle kardok, a fojtó hurok kötélként használt damil, és persze a legendás Fekete Fejsze);
– a költőiség, a nevek, a lelkesítő és küzdőszellemet tápláló jelmondatok (mindezeket különösen igényes, képzeletgazdag fordításban olvashatjuk, kiérezhető a magyar változaton dolgozók odaadása és gondossága).

Ez a kötet az évszak hangulatához illően komorabb, sötétebb, halálosabb veszedelmeket tartalmaz az elsőnél, dermesztő jelenetekkel teli, még inkább a túlélésről szól. Ugyanakkor mélyebb lelkületű, költőibb szöveggel bír. Továbbra is csodálatos, ámulatba ejtően izgalmas cselekményvezetéssel, imádni való szereplőkkel, sokszor egészoldalas rajzokkal. David Petersen nagyszerűen mutatja be, hogy a bátor kis védegerek számára egy ónos eső akár halálos is lehet, nem beszélve a mindent beborító hóról és a ragadozókról. Noha alapvetően gyerekkönyv, a történet van annyira árnyalt és kreatív, hogy egy felnőtt is felszabadultan élvezhesse, akár egyedül, akár családi olvasmányként.

Vártam az igazi telet, hogy igazi hangulata legyen az Egérőrség téli részének, de ez úgy látszik az idén már nem történik meg. Ezért télbúcsúztatónak és nosztalgiának tudtam be, nem várhattam egy évet!
Ez a rész jobban tetszett. Több szálon folyt a cselekmény, tágult az univerzuma és izgalmas volt.

Egyáltalán nem illik az évszakhoz, de muszáj volt kihoznom a könyvtárból, amint rátaláltam az Egérőrség folytatására. Tavaly nyáron olvastam az első részt, ami elvarázsolt a látványvilágával, a megteremtett univerzumával.
A történet nem sokkal az első rész után játszódik, amiben a már megismert védegerek indulnak veszélyes küldetésre Óvrejtekből.
Gyógyszert kell vinniük egy társuknak illetve át kell adniuk uralkodónőjük üzenetét a környező egértelepülések vezetőinek.
Nem csak a hó, hanem egy bagoly is megnehezíti az utat, egy ponton szét is kell válni a csapatnak.
Ismét lenyűgözött a képregény képi világa, nagy élmény volt elnézegetni az oldalakat, egy kicsit többet megtudni a védegerek és szomszédaik életéről.
A cselekmény nem egy nagy ívű történet, de a célcsoport a gyerekek, akiknek tökéletes.
Egyedül a dőlt betűs, cirádás betétekkel volt problémám, voltak pontok ahol nehezen tudtam elolvasni ezeket a szövegeket.
A képregény egészéből a kedvencem Celanawe és Lieam mester-tanítvány kapcsolata volt (ők láthatók a borítón is).
A fejezeteket tömör bevezető előzi meg, ami felidézi az előző részben történeteket, emiatt tényleg gyerek- és olvasásbarát a képregény.
Ajánlom, ha olvastátok az első részt – vagy szívesen olvasnátok – olvastatnátok gyerekkel -egy szép, de értékes gondolatokat tartalmazó művet.

„– A kard nem mindenre megoldás, Saxon.
– Na ja. Néha kell egy fejsze.”

Fogadok, senkit nem lepek meg, ha azt írom: még mindig imádom ezt a képregényt.

Hogyan birkózik meg vajon az erdő apró népe a baglyokkal, az ónos esővel vagy az árulással?
Nos, ez egy olyan történet, amely során egyszerre nevetsz és gyászolsz, drukkolsz egyes szereplőknek és kívánod másoknak a legszörnyűbb halált.

A világ pedig – akár a történetről, akár a látványról legyen szó – csodálatos és részletes. Mindig jutnak morzsák az aprócska egércivilizáció történelméről és kultúrájáról, kényelmesen és könnyen merül bele az ember ebbe a világba. A fejezetkezdő versek elképesztően hangulatosak (taps a fordítónak!), még egy fokkal elmélyítik ezt a zseniálisan komplex élményt.
Az előző részhez képest a tél krónikájában még több rejtélyt és érzelmet kapunk, az egyes szereplők történetei hol összefonódnak, hol saját utakat kapnak, és egek, ez mennyire jót tett a történetnek!

Csak ismételni tudom, amit az első kötetnél írtam: olvassátok el! Ígérem, nem bánjátok meg. <3

     Az Egérőrség téli része is ugyanúgy elvarázsolt, mint az őszi. Az illusztrációk és a kiadás színvonala hozza az elsőben megismert magas minőséget, a történet pedig még több izgalmat tartogat, mint az előző.
     Olyan apró részleteket ragadnék ki, amik engem lenyűgöztek, és egyszerűen hihetetlen élménnyé tették számomra ezt a kötetet is:
– amikor a védegerek Zordbozótosban tanakodnak a denevérek láttán, hogy barát vagy ellenség, hisz a bőregér is egér;
– sok más állat is megjelenik az említett denevérek mellett mint például a veszedelmet jelentő bagoly, vagy a nyulak, akiknek a hátán nyulagolnak, és kanálfülűeknek nevezik őket;
– Lucbél bemutatása, melynek már a neve is beszédes, egy régi lucfenyő belsejében kialakított egérváros többszintű rendszere, lakóterekkel, műhelyekkel, melyeket lifttel érnek el, felhevített köveknél melegednek, a fa gyantáját gyógyírhez hasznosítják, és művészetükhöz tartoznak a jellegzetes, díszes ablaküvegek;
– a fejezetek elején olvasható versek, és a végén felcsendülő dal, melynek dallamát kár, hogy nem hallani.
     Ezek hatására láthatunk mi is egérperspektívából a világra, így csöppenünk mi is a rejtett egérvilágba, ahol az egéri találékonyságot csodálhatjuk. A több szálon futó cselekményben pedig egyaránt megtaláljuk az élet-halál küzdelmet, ugyanakkor a kedves, megmosolyogtató csipkelődést is. Minden kisegér karaktere még erőteljesebben rajzolódik ki, ahogy jobban megismerjük őket kalandjaik során.
     Remélem egyszer majd kisfiamat is annyira lenyűgözi ez a képregény, mint engem. A színes oldalakat már most kíváncsian figyelte. :)

Az első kötet gyönyörű őszi színei, tájképei után a havas téli tájak nyilván más hangulatot árasztanak, s persze a kiontott vér vöröse a hó ragyogó fehérjén megrázóan erőteljes látvány. Petersen a népmesék, legendák és mítoszok, ill. a valóság nyomán ír és rajzol, nem a cukiságot hajszolja, így az egerek élete szinte folyamatosan veszélyben forog, és egy találkozás a rájuk vadászó bagollyal ritkán végződik jól. Az Egérőrség tagjairól lévén szó, persze a bagoly sem biztos, hogy karcolás nélkül megússza.
Bővebben: http://ekultura.hu/2021/02/26/david-petersen-egerorseg-…

Jobb, mint az első rész, de azért nem sorolom a legerősebb képregények közé — sok lehetőség van ebben a történetben, de a szerző inkább a rajzolásban brillírozik, nem pedig a jó párbeszédek megírásában. Soványka a sztori, baromi egyszerűek és mesterkéltek a dialógusok. Hogy gyerekeknek íródott-e? Ki tudja. Az akciójelenetek elég brutálisak tudnak lenni.

Tetszett az első kötet ötlete és színvilága, de be kell valljam nekem ez a kötet volt a kettő közül a kedvencem. Úgy gondolom, hogy a történet tanításai azok, melyek igazán megragadtak bennem. Az előző kötetben lévő történet folytatódik. A forrongások miatt veszélybe került az egér társadalom. Nincs elegendő élelmük és gyógyszerük, így a vezető a védegereket küldi ki segítségért. Így indul útnak az előző kötetben megismert 5 védegerünk. A cselekmény egy pontján szét kell válniuk, ez izgalmasabbá teszi a történetet. A legfiatalabb védegér kerül párba a legöregebb egérrel.
Minden egér külön egyéniség, de csapatban alkotnak igazán jó egységet. Civakodnak, vehemensek, harciasak, de emellett érzékenyek és szerethetőek.
Bővebben a blogomon:
https://kriszteka.hu/david-petersen-egerorseg-1-2/

Bámulatos David Petersen Egérőrség világa. Gyermekkori mesekönyvek erdőlakói villantak be előttem olvasás közben, de ők tényleg csak a mesékben létezhetnének, ugyanis az egérőrség és a birodalmukban az élet az közel sem móka és kacagás. Minden nap az életért és a túlélésért küzdenek, ezt pedig gyönyörű, meseszép fantasy világban. Az 1152. tél továbbviszi az első rész utórengéseit, de mégis teljesen új problémákkal állítja szembe kedvenc rágcsáló csapatunkat, és elejétől a végéig a lapok közé vonzza az olvasót.