A ​nagy kvízválasztó 78% 41 csillagozás

Nagyon bírok mindenféle felnövős, ifjúkori-mindent-elcseszős történetet (akár ironikus, akár nem, ez most éppen rém ironikus és vicces); bejön ez a kevesebbet-mondós, angol humor; és szeretem, amikor egy könyv tele van más könyvekkel és zenékkel.

Szóval csíptem ezt a könyvet, mert pont ilyen.

Előbb láttam a filmet, mint hogy olvastam a könyvet, de nagyjából pont ugyanolyan a hangulata és a minősége mindkettőnek. Egynek elmegy, szórakoztató, de nem egy olyan mű, amit még egyszer elolvasnék/megnéznék vagy ami mélyen szántó gondolatokat ébresztett volna bennem. A főszereplő kicsit esetlen és béna és nem igazán szerettette meg magát (a filmben az egyik kedvenc színészem játszotta, úgyhogy ott ezért jár neki egy piros pont). Szóval nem mondom azt, hogy rossz könyv volt, de annyira jó sem :D

Ez a könyv eltüntette a kisebb olvasási válságom (ami tetszik sem tud mostanában huzamosabb ideig lekötni), ennyire nagyon olvastatja magát. Remek a stílusa, jó a humor, bár nekem ez inkább csak a mosolygós kategória, mégis nagyon élveztem az egészet a politika ellenére is. Mert az sajnos van benne, és bevallom, idegesített is (nem szeretem a politikát, ez van), mint ahogy a főszereplővel se nagyon tudtam azonosulni, de mindezeket leszámítva nagyon tetszett.

Múltnap volt másfél szabad órám, se hazamenni se megfagyni nem akartam, szóval bementem a könyvtárba és levettem a legvisszataszítóbb belső- és külső borítójú könyvet a „modernebb ifjúsági könyvek” (nem ez a neve, de ekként funkcionál) polcáról. Ráadásul ezt a példányt úgy néz ki hogy valaki beleejtette a fürdőkádba, mivel a lapok meg vannak hullámosodva, ráadásul van egy rászáradt pohárnyom rajta. Később a főszereplőről is kiderült, hogy nagyban hasonlít a könyvre: nem épp a legszebb, nem épp a legérdekesebb, nem a legkülönlegesebb, történtek vele rossz dolgok, de nem bőgsz miatta órákig. Engem azért valamiért megfogott, és nem bántam meg, hogy elolvastam:)

Jaj, én annyira együtt érzek Briannel! Mondjuk az én első egyetemi évem kudarca hibámon kívül következett be, és aztán nálam sem az egyetem hozta vissza a reményt, de ez most mindegy. A lényeg, hogy ugyanígy indultam neki én is, hogy most akkor én iszonyat művelt leszek és borzasztóan szerelmes, mert az egyetem a legjobb és vááá.
Imádom Brian túlzott (ön)elemzéseit, imádom, hogy néha szeretném megcsapni, hogy ugyan hallja-e saját magát, és persze imádom, hogy ott van Rebecca, aki ezt megtegye helyettem.
A cselekmény nem jelentett számomra túl sok újdonságot, mivel a filmadaptációt régebb óta imádom, de azért a könyv végén én hümmögtem kicsit. De biztos csak mert nem értem az embereket.

Ui.: kicsit sokáig tartott megszülni az értékelést, de még cikk(?) is lett belőle
http://www.campusonline.hu/irodalom/4297-tudas-vs-szere…

Szeretem Nichollst. Pont. Ezen nincs mit ragozni.
Már az Egy nap is nagyon tetszett, és ugyan A nagy kvízválasztó teljesen más, mégis igazán nichollsi – már ha mondhatom ezt két könyvének elolvasása után.
Summa summarum jó volt egy kicsit a ’80-as évek angol főiskolai világába belepillantani. Pláne, hogy egy játék köré szerveződött az egész történet. Jó volt! És humoros! Kaptam is egy-két furcsa pillantást a metrón ^^
És most már a filmet is megnézem.

A sokszor idegesítő főhős ellenére tetszett a könyv: az 1985-ös évek angol egyetemi élete, A nagy kvízválasztó, és a vicces elbeszélés. Ötletes megoldás, hogy a fejezet mottóiként odaillő kvízkérdések találhatóak. A szereplők közül Rebecca volt a kedvencem, igaz a politizáló hajlamát leszámítva :) (bővebben a blogomban)

Aranyos volt, gyorsan kivégeztem.

Imádtam ezt a könyvet!
Hogy kamasznak lenni olykor szívás, Adrien Mole óta tudjuk. De hogy később csak bonyolódnak a dolgok, na hát ez kérem, mindennek a teteje. Márpedig Brian, aki görcsösen koncentrálva botladozik a felnőtté válás és az emberi kapcsolatok gátfutópályáján, és minden, de tényleg minden akadállyal frontálisan ütközik, szóval Brian pontosan ezt a kuszaságot hozza. Legyen szó szerelemről, barátságról, az elvesztett apa hiányának feldolgozásáról, tanulmányokról: a megfelelési kényszerrel küszködő srác sorra szúrja el élete apróbb-nagyobb mozzanatait, aztán elgondolkodik, föláll a padlóról, nekifut, és kezdődik minden elölről. Akkora lúzer, hogy az már fáj. De annyi (ön)iróniával és humorral fűszerezve kapjuk a sztorit, hogy nem válik nyomasztóvá és kilátástalanná.
Plusz nyolcvanas évek hangulat. Plusz a frappáns kvíz-fejezetcímek. Plusz csóri Spencer… annyira bírtam a hülye fejét :)

Nagyon jól szórakoztam .