Minden író életében eljön a pillanat, amikor terítékre kerülnek az iskolás évek, a kamaszkori szerelmek. Vannak, akik érzelgős nosztalgiával tárják elénk ifjúkori emlékeiket, másoknál a humor, az önirónia kerül előtérbe.
David Nicholls esetében inkább az utóbbiak dominálnak, és minthogy angol szerzőről van szó, ez a humor igazi fanyar angol humor.
„A nagy kvízválasztó” hőse nagy reményekkel készül az egyetemre, annál is inkább, mert addigi, a szülői házban töltött éveit frusztrációval terhes időszakként élte meg. Szülei állandó veszekedésének és apja korai halálának nyomasztó emlékétől is menekül, amikor elkezdi egyetemi tanulmányait.
A nagy kvízválasztó 41 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2003
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Carta Light Cartaphilus
Enciklopédia 3
Kedvencelte 5
Most olvassa 1
Várólistára tette 33
Kívánságlistára tette 16
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Nagyon bírok mindenféle felnövős, ifjúkori-mindent-elcseszős történetet (akár ironikus, akár nem, ez most éppen rém ironikus és vicces); bejön ez a kevesebbet-mondós, angol humor; és szeretem, amikor egy könyv tele van más könyvekkel és zenékkel.
Szóval csíptem ezt a könyvet, mert pont ilyen.


Előbb láttam a filmet, mint hogy olvastam a könyvet, de nagyjából pont ugyanolyan a hangulata és a minősége mindkettőnek. Egynek elmegy, szórakoztató, de nem egy olyan mű, amit még egyszer elolvasnék/megnéznék vagy ami mélyen szántó gondolatokat ébresztett volna bennem. A főszereplő kicsit esetlen és béna és nem igazán szerettette meg magát (a filmben az egyik kedvenc színészem játszotta, úgyhogy ott ezért jár neki egy piros pont). Szóval nem mondom azt, hogy rossz könyv volt, de annyira jó sem :D


Ez a könyv eltüntette a kisebb olvasási válságom (ami tetszik sem tud mostanában huzamosabb ideig lekötni), ennyire nagyon olvastatja magát. Remek a stílusa, jó a humor, bár nekem ez inkább csak a mosolygós kategória, mégis nagyon élveztem az egészet a politika ellenére is. Mert az sajnos van benne, és bevallom, idegesített is (nem szeretem a politikát, ez van), mint ahogy a főszereplővel se nagyon tudtam azonosulni, de mindezeket leszámítva nagyon tetszett.


Múltnap volt másfél szabad órám, se hazamenni se megfagyni nem akartam, szóval bementem a könyvtárba és levettem a legvisszataszítóbb belső- és külső borítójú könyvet a „modernebb ifjúsági könyvek” (nem ez a neve, de ekként funkcionál) polcáról. Ráadásul ezt a példányt úgy néz ki hogy valaki beleejtette a fürdőkádba, mivel a lapok meg vannak hullámosodva, ráadásul van egy rászáradt pohárnyom rajta. Később a főszereplőről is kiderült, hogy nagyban hasonlít a könyvre: nem épp a legszebb, nem épp a legérdekesebb, nem a legkülönlegesebb, történtek vele rossz dolgok, de nem bőgsz miatta órákig. Engem azért valamiért megfogott, és nem bántam meg, hogy elolvastam:)


Jaj, én annyira együtt érzek Briannel! Mondjuk az én első egyetemi évem kudarca hibámon kívül következett be, és aztán nálam sem az egyetem hozta vissza a reményt, de ez most mindegy. A lényeg, hogy ugyanígy indultam neki én is, hogy most akkor én iszonyat művelt leszek és borzasztóan szerelmes, mert az egyetem a legjobb és vááá.
Imádom Brian túlzott (ön)elemzéseit, imádom, hogy néha szeretném megcsapni, hogy ugyan hallja-e saját magát, és persze imádom, hogy ott van Rebecca, aki ezt megtegye helyettem.
A cselekmény nem jelentett számomra túl sok újdonságot, mivel a filmadaptációt régebb óta imádom, de azért a könyv végén én hümmögtem kicsit. De biztos csak mert nem értem az embereket.
Ui.: kicsit sokáig tartott megszülni az értékelést, de még cikk(?) is lett belőle
http://www.campusonline.hu/irodalom/4297-tudas-vs-szere…


Szeretem Nichollst. Pont. Ezen nincs mit ragozni.
Már az Egy nap is nagyon tetszett, és ugyan A nagy kvízválasztó teljesen más, mégis igazán nichollsi – már ha mondhatom ezt két könyvének elolvasása után.
Summa summarum jó volt egy kicsit a ’80-as évek angol főiskolai világába belepillantani. Pláne, hogy egy játék köré szerveződött az egész történet. Jó volt! És humoros! Kaptam is egy-két furcsa pillantást a metrón ^^
És most már a filmet is megnézem.


A sokszor idegesítő főhős ellenére tetszett a könyv: az 1985-ös évek angol egyetemi élete, A nagy kvízválasztó, és a vicces elbeszélés. Ötletes megoldás, hogy a fejezet mottóiként odaillő kvízkérdések találhatóak. A szereplők közül Rebecca volt a kedvencem, igaz a politizáló hajlamát leszámítva :) (bővebben a blogomban)


Imádtam ezt a könyvet!
Hogy kamasznak lenni olykor szívás, Adrien Mole óta tudjuk. De hogy később csak bonyolódnak a dolgok, na hát ez kérem, mindennek a teteje. Márpedig Brian, aki görcsösen koncentrálva botladozik a felnőtté válás és az emberi kapcsolatok gátfutópályáján, és minden, de tényleg minden akadállyal frontálisan ütközik, szóval Brian pontosan ezt a kuszaságot hozza. Legyen szó szerelemről, barátságról, az elvesztett apa hiányának feldolgozásáról, tanulmányokról: a megfelelési kényszerrel küszködő srác sorra szúrja el élete apróbb-nagyobb mozzanatait, aztán elgondolkodik, föláll a padlóról, nekifut, és kezdődik minden elölről. Akkora lúzer, hogy az már fáj. De annyi (ön)iróniával és humorral fűszerezve kapjuk a sztorit, hogy nem válik nyomasztóvá és kilátástalanná.
Plusz nyolcvanas évek hangulat. Plusz a frappáns kvíz-fejezetcímek. Plusz csóri Spencer… annyira bírtam a hülye fejét :)
Népszerű idézetek




Amióta egyetemre járok, észrevettem, hogy az emberek szívük szerint mindig ugyanarról az öt fő témáról beszélnének: 1. „Az emelt szintű érettségin elért osztályzataim”; 2. „Az idegösszeomlásom / étkezési zavaraim”; 3. „Az ösztöndíjam”; 4. „Miért tölt el tulajdonképpen megkönnyebbüléssel, hogy miért nem Oxfordba/Cambridge-be vettek fel”; 5. „A kedvenc könyveim”.
Második kör - 21, 189. oldal




Elsőnek itt az új munkáskabátom, egy hihetetlenül sűrűn szőtt, nehéz, fekete darab, szamárkabátnak is hívják, és ha felveszem, kicsit tényleg olyan, mintha egy szamarat viselnék. Eléggé odavagyok érte, meg azért is, amit sugall: bölcsészhajlamok, egyben a kemény kétkezi munka tisztelete: „Na jó, ennyit Shelleyről, most megyek aszfaltozni.”
24. oldal




– Nos, én is igen sokra értékelem a függetlenségemet… – mondom, noha ez persze elképesztő nagy hazugság, hisz mégis mihez kezdjek a függetlenségemmel?
Tudjátok, mi a „függetlenség”? A „függetlenség” az, amikor az ember az éjszaka közepén a mennyezetet bámulja, miközben a körme a tenyerébe váj. A „függetlenség” az, amikor ráébredsz, hogy az egyetlen ember, akivel egész nap beszéltél, az eladó a szeszkereskedésben. A „függetlenség” egy olcsó menü a Burger King alagsorában szombat délután. Amikor Alice beszél „függetlenség”-ről, ő egészen mást ért alatta. A „függetlenség” luxuscikk, és csak az olyan emberek engedhetik meg maguknak, akik túl magabiztosak, elfoglaltak, népszerűek és vonzóak ahhoz, hogy szimplán „magányosak” legyenek.
309. oldal




– Bri, lehet, hogy te szocialistának nevezed magad, de ha az oroszországi forradalom idején élsz, és Lenin kiadja a parancsot, hogy családostul irtsd ki a cárt, nem tetted volna meg. Tudod miért? Mert minden energiádat lekötötte volna, hogy megpróbálj összejönni a cár lányával…
272. oldal




Szóval már nagyon várom az őszt, hogy az avart rugdaljam előadásra menet, és izgatottan beszélgessek a metafizikus költőkről egy Emily, Katherine, esetleg Françoise vagy valami hasonló nevű, fekete harisnyanadrágos, Louise Brooks-bubifrizurás lánnyal. Aztán felmegyünk hozzá a kis manzárdszobájába, és a hősugárzó előtt szeretkezünk. Majd T. S. Eliotot olvasunk fel, aprócska pohárból remek évjáratú, finom portóit kortyolunk, miközben Miles Davis szól. Legalábbis így képzelem. Az Egyetemista Élet Élménye.
14. oldal




Mint dr. Olivertől megtudtam, a romantikus elmét elsősorban a következők foglalkoztatták: 1. a természet, 2. az ember és a természet kapcsolata, 3. az igazság, 4. a szépség, míg belőlem általában az olyan költészet váltja ki a legjobb reakciót, amely a következő témákat dolgozza fel: a) istenem, de helyes vagy b) tetszel nekem, kérlek, járjunk c) nagyon, de nagyon jó veled járni d) most meg miért nem akarsz velem járni?
106. oldal




– Az én szememben ez nem olyasvalakinek a munkája, aki „szereti a tudást”, hanem olyasvalakié, aki szívesen tetszeleg abban a szerepben, hogy „szereti a tudást”. A mű megértése foszlányokban sem érhető tetten, eredeti gondolatnak vagy mentális erőfeszítésnek nyoma sincs benne. Felszínes, szenteskedő, rosszul informált, intellektuális értelemben éretlen, tele van elcsépelt gondolatokkal, pletykákkal, közhelyekkel.
Előrehajol, és két ujja hegyével magasba emeli a dolgozatomat, mint valami döglött sirályt.
235. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- E. M. Forster: Maurice 88% ·
Összehasonlítás - David Lodge: Helycserés támadás ·
Összehasonlítás - Kate Eberlen: Miss You 87% ·
Összehasonlítás - Malcolm Bradbury: A történelem bizalmasa ·
Összehasonlítás - Laura Madeleine: Egy cukrászmester meséje 85% ·
Összehasonlítás - Samantha Young: Into the Deep – Mély víz 83% ·
Összehasonlítás - Stephen Fry: Hazudozó 84% ·
Összehasonlítás - Laura Barnett: Variációk egy párra 83% ·
Összehasonlítás - T. M. Logan: 29 másodperc 77% ·
Összehasonlítás - Malcolm Bradbury: Embert enni nem való 68% ·
Összehasonlítás