A ​nagy kvízválasztó 78% 33 csillagozás

Amióta egyetemre járok, észrevettem, hogy az emberek szívük szerint mindig ugyanarról az öt fő témáról beszélnének: 1. „Az emelt szintű érettségin elért osztályzataim”; 2. „Az idegösszeomlásom / étkezési zavaraim”; 3. „Az ösztöndíjam”; 4. „Miért tölt el tulajdonképpen megkönnyebbüléssel, hogy miért nem Oxfordba/Cambridge-be vettek fel”; 5. „A kedvenc könyveim”.

Második kör - 21, 189. oldal

– Mégis mi történet a matematikusokkal? Erre lennék kíváncsi. Meg a biokémikusokkal? A gépészmérnökökkel? Nem csoda, hogy a gazdaság a béka segge alatt van; mindenki tudja, mi az a metafora, de senki nem tud erőművet építeni.

63. oldal

– Nos, én is igen sokra értékelem a függetlenségemet… – mondom, noha ez persze elképesztő nagy hazugság, hisz mégis mihez kezdjek a függetlenségemmel?
Tudjátok, mi a „függetlenség”? A „függetlenség” az, amikor az ember az éjszaka közepén a mennyezetet bámulja, miközben a körme a tenyerébe váj. A „függetlenség” az, amikor ráébredsz, hogy az egyetlen ember, akivel egész nap beszéltél, az eladó a szeszkereskedésben. A „függetlenség” egy olcsó menü a Burger King alagsorában szombat délután. Amikor Alice beszél „függetlenség”-ről, ő egészen mást ért alatta. A „függetlenség” luxuscikk, és csak az olyan emberek engedhetik meg maguknak, akik túl magabiztosak, elfoglaltak, népszerűek és vonzóak ahhoz, hogy szimplán „magányosak” legyenek.

309. oldal

Elsőnek itt az új munkáskabátom, egy hihetetlenül sűrűn szőtt, nehéz, fekete darab, szamárkabátnak is hívják, és ha felveszem, kicsit tényleg olyan, mintha egy szamarat viselnék. Eléggé odavagyok érte, meg azért is, amit sugall: bölcsészhajlamok, egyben a kemény kétkezi munka tisztelete: „Na jó, ennyit Shelleyről, most megyek aszfaltozni.”

24. oldal

Szóval már nagyon várom az őszt, hogy az avart rugdaljam előadásra menet, és izgatottan beszélgessek a metafizikus költőkről egy Emily, Katherine, esetleg Françoise vagy valami hasonló nevű, fekete harisnyanadrágos, Louise Brooks-bubifrizurás lánnyal. Aztán felmegyünk hozzá a kis manzárdszobájába, és a hősugárzó előtt szeretkezünk. Majd T. S. Eliotot olvasunk fel, aprócska pohárból remek évjáratú, finom portóit kortyolunk, miközben Miles Davis szól. Legalábbis így képzelem. Az Egyetemista Élet Élménye.

14. oldal

Mint dr. Olivertől megtudtam, a romantikus elmét elsősorban a következők foglalkoztatták: 1. a természet, 2. az ember és a természet kapcsolata, 3. az igazság, 4. a szépség, míg belőlem általában az olyan költészet váltja ki a legjobb reakciót, amely a következő témákat dolgozza fel: a) istenem, de helyes vagy b) tetszel nekem, kérlek, járjunk c) nagyon, de nagyon jó veled járni d) most meg miért nem akarsz velem járni?

106. oldal

A „Stairway to Heaven” szól.
– Muszáj ezt a kibaszott hippi szart hallgatni? – kérdi Spencer.
– Ez Zep, Spence.
– Felismertem, Tone, azért is mondom, hogy kapcsold már ki azt a szart.
– De hát a Zep a legjobb!
– Mégis miért? Mert szerinted az?
– Nem, hanem mert rettenetesen fontos zenekar. Hihetetlen hatással voltak egy csomó mindenkire.
– De Tony, kis manókról énekelnek. Tök ciki…
– Még hogy manókról…
– Akkor tündérekről – szólok közbe.
– Azok nem egyszerű manók, ez Tolkien, irodalom…
[…]
– Amúgy mi a különbség a manók és a tündérek között? – kérdezi Spencer.
– Fingom sincs. Kérdezd meg Jacksont, ő olyan kurva művelt.
– Fingom sincs, Tone.
A gitárszóló belemelegedett, Spencert meg kirázta a hideg..
– Egyszer csak vége lesz, nem igaz? Vagy most már örökké ez fog szólni?
– Hét perc, harminckét másodperc totál zsenialitás.
– Totál kínszenvedés – mondom. – Amúgy miért mindig te döntöd el, mit hallgatunk?
– Mert enyém a magnó…

12. oldal

– Bri, lehet, hogy te szocialistának nevezed magad, de ha az oroszországi forradalom idején élsz, és Lenin kiadja a parancsot, hogy családostul irtsd ki a cárt, nem tetted volna meg. Tudod miért? Mert minden energiádat lekötötte volna, hogy megpróbálj összejönni a cár lányával…

272. oldal

A fiatalok folyton aggódnak.

(első mondat)

– Az én szememben ez nem olyasvalakinek a munkája, aki „szereti a tudást”, hanem olyasvalakié, aki szívesen tetszeleg abban a szerepben, hogy „szereti a tudást”. A mű megértése foszlányokban sem érhető tetten, eredeti gondolatnak vagy mentális erőfeszítésnek nyoma sincs benne. Felszínes, szenteskedő, rosszul informált, intellektuális értelemben éretlen, tele van elcsépelt gondolatokkal, pletykákkal, közhelyekkel.
Előrehajol, és két ujja hegyével magasba emeli a dolgozatomat, mint valami döglött sirályt.

235. oldal