Ghostwritten 9 csillagozás

Az egyik örökös kedvenc témám ez, hogy hogyan hatnak a dolgok meg az emberek meg az életek egymásra. Véletlenül. Mellékesen. Elkerülhetetlenül.

Például vannak emberek, akiket nem ismerek, de gyakran látok, és gyakran gondolok rájuk. Debrecenben volt egy szakállas fickó, aki reggelenként a lányát kísérte az iskolába, és mivel mindannyian tök-kiszámítható pályákon mozgunk (többnyire), és ugyanakkor vagyunk ugyanott (többnyire), ezért majdnem minden reggel találkoztam velük munkába menet. Ha némely napokon elkerültük egymást, már-már aggódtam, vajon mi lehet. Én megyek túl későn? Vagy beteg a gyerek, és ma nem mennek iskolába?

Már több mint két éve nem láttam őket, és valószínűleg sosem találkozok velük többet, de még mindig szinte naponta gondolok rájuk. Ők meg biztos nem is tudják, hogy milyen sok gondolatomnak a szereplői. Nem is tudják, hogy hatottak rám. (Pedig hatottak, de azt nem tudom, hogyan.)

Itt meg van egy másik fickó, akivel szintén reggelenként szoktam találkozni az utcán – ő meg egy elvarázsolt-féle, lassúdad alak, aki a ki-tudja-miféle úticélja felé tartva mindig olvas gyaloglás közben. Egyszer meséltem róla valakinek mint reggeleim gyakori szereplőjéről, és utána arra gondoltam: vajon én is szereplő és beszédtéma vagyok olyan emberek életében, akik nem ismernek? Biztos igen. Biztos mind hatunk valakikre észrevétlenül és öntudatlanul és akár tök ellentétes módokon.

Szóval ez a könyv totál élvezet, mert pont ezekről az észrevétlen, véletlen, stb. hatásokról és okokról és okozatokról szól. És milyen jól és szépen!

(Meg még sok másról is szól ám, azokról is jól és szépen, de most nekem elég annyi, hogy elképzelem, hogy ezt elolvassa valaki az ország-világ másik végén, és talán éjszaka egy sosem-látott szakállas fickóról fog álmodni.)

Millió csillag!
–
Az úgy volt, hogy @entropic írt róla egy remek értékelést, aztán meg a szlovák-svájci meccs előtt volt még majdnem két órám, hát bementem a nagyszombati City Arena bevásárlóközpontba, ahol „véletlenül” megláttam, hogy megvan nekik ez a könyv, és azonnal meg is vettem, azzal az ürüggyel, hogy úgyis most angolra kell fordítanom, tehát benne kell élnem a nyelvben stb.
Aznap este Párizsban lecsapott az Iszlám Állam.
Így kezdtem olvasni, gyomorgörccsel, feszülten a japán metrórobbantó történetét Okinawán.
–
Imádom David Mitchellt. Ez a második könyvem tőle, de ennyi után is merem állítani, hogy imádom. Imádom azt, hogy a szerteágazó fantáziáját elmés szerkezetű könyvekben mutatja meg, hogy olvasás közben ügyesen váltogatja a stílusokat, és annyi utalást rejt el a szövegen belül (sőt, későbbi szövegekre is, remember Timothy Cavendish or Louisa Rey?), hogy mihelyt befejezed a könyvet, azonnal újra akarod olvasni, persze máshogy, mondjuk hátulról előre, hogy így milyen lenne már.
–
A történetek önálló elbeszélésekként is megállnák a helyüket, de a zsenialitás abban rejlik, ahogyan összekapcsolódnak. Akárcsak az emberi sorsok. Többször eszembe jutott Isztambulban, a hajókon, ahol a legkülönfélébb emberekkel utaztunk együtt – én nem tudok róluk semmit, és ők sem tudnak rólam semmit, pedig lehet, hogy valahogyan hatunk egymásra. Vagy tegnap a szülővárosomtól 300 kilométerre lévő kisvárosban, ahol a polgármester közölte velem, hogy emlékszik rám gimis koromból, amikor egy magyarországi kisvárosban voltam szavalóversenyen.
Vannak ilyen mindenféle dolgok, amelyek a mi életünket is befolyásolják – kicsit olyan pillangó-hatás ez, amin általában csak tragédiák esetén gondolkozunk el, ha valaki később vagy korábban indul el, minden másképp alakulhatott volna.
–
Előre elrendeltség vagy véletlen? Ez a regény alapkérdése, de nem kapunk egyértelmű választ. Még szerencse.
–
1999-ben jelent meg először ez a szöveg, szerepel benne a kor divatos témája, az aszteroida is, klisé, de nem zavar, a Deep Impactet meg az Armageddont is képes vagyok akárhányszor végignézni. Ami zavart, az a Margarita Latunsky név – a szentpétervári epizódnál kezdtem először (és végül is utoljára, bár valami furcsa sejtés megmaradt) kételkedni abban, hogy David Mitchell abszolút ismeri azt, amiről ír (a távol-keleti helyszínek mind hitelesnek tűntek), a Latunsky név azonban kizökkentett. Némi google-zás után (mea culpa, de nem olvastam a Mester és Margaritát) rájöttem, hogy Latunsky szerepelt a Mester és Margaritában, a Margarita Latunsky pedig utalás erre… de ez nem változtat azon, hogy a Latunsky férfinév, és a női megfelelője úgy hangzana: Latunskaya.
Nem nagy dolog, csak olyasmi, mint amikor a Mikulás-jelmez aló kikandikál egy ismerős fülcimpa, továbbra is ugyanúgy szereted, csak a csodából elpárolgott egy kevés.
–
Ez az értékelés nem lett pontosan olyan, mint amilyennek szerettem volna, de már mindegy. Majd úgyis elolvasom még egyszer, és akkor írok ihletettebbet.

Abszolúte elfogultan ki merem jelenteni, hogy David Mitchell a legjobb, legizgalmasabb, legeredetibb kortárs angol író. Ez az első regénye. A történet kilenc szálon fut, amelyeknek első látásra semmi közük egymáshoz, hogy aztán szépen egymásba gabalyodjanak, és a regény végére bejárjuk az egész bolygót. Nagyon tud a pasas, komolyan mondom. Magyarul: http://moly.hu/konyvek/david-mitchell-szellemirok, de ha tudjátok, olvassátok angolul. És csekkoljátok a legújabb regényét (http://moly.hu/konyvek/david-mitchell-black-swan-green).
Újraolvasás után: megkönnyebbültem, másodszor is ötös és továbbra is kedvenc, majd nemsokára ömlengek róla egy kicsit a blogon, csak nem hagynak alkotni ezek a fránya kölykök, pedig a Lolita-értékeléssel is adós vagyok… Íme az ömlengés: http://amigalszanak.blogspot.com/2010/05/david-mitchell…
Ja, és a kedvenc fejezeteim: a Szent Hegy, Mongólia és London, ebben a sorrendben, de az utóbbiban vannak a legjobb szövegek.

Jó történetek sora, ami szép lassan összefonódik egy egésszé. Kicsit melós, hogy minden részben új, ismeretlen mesélő van, de az tény, hogy ettől nagyon változtatos és izgalmas részeket olvashatunk.

A fél csillag levonás azért járt, mert el kellett olvasnom még a wikipedia cikket is, hogy összeálljon a fejemben az egész. :)

Nagyon tetszett ahogy a fejezetek kapcsolódtak egymáshoz, érdekes volt mindegyik helyszín és szereplő. Egyedül a vége felé voltam kicsit bizonytalan, hogy most tényleg tudom-e hogy miről van szó.