Csontórák 22 csillagozás

David Mitchell: Csontórák

Miután csúnyán összeveszik az anyjával, a tizenöt éves Holly Sykes dacosan otthagyja az otthonát. Nem szökni akar, csupán bebizonyítani, hogy ő már nem gyerek, ám a távolléte alatt súlyos tragédia éri a családját, ami hatással lesz Holly egész életére, a szeretteire…
…és azokra, akiket még nem is ismer. Egy cambridge-i egyetemista, aki vagyonért semmitől nem riad vissza; egy nyughatatlan újságíró, aki a család és a haditudósítás között vacillál; egy megkeseredett író, aki egyre távolabb sodródik a sikertől – az ő életük prizmáján keresztül rajzolódik ki Holly sorsa. Ahogy telik az idő és elketyeg az élet, fény derül egy misztikus csoport létezésére, és egy egész élet látomásai és véletlenei értelmet nyernek egy szürreális, láthatatlan háborúban, amely a világunk peremén zajlik.
David Mitchell, a Felhőatlasz szerzője ismét egy korokon és kontinenseken átívelő, epikus történetet alkotott, amely egyszerre sorsregény, metafizikai thriller és meditáció halandóságról és túlélésről.

Eredeti mű: David Mitchell: The Bone Clocks

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Európa, Budapest, 2019
600 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040193 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Holly Sykes · Hugo Lamb

Helyszínek népszerűség szerint

Izland


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 84

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
David Mitchell: Csontórák

Néhány éve a Felhőatlasz azonnal kedvencem lett, köszönhetően elsősorban a sodró erejű történetmesélésnek, és annak az utánozhatatlan stílusbravúrnak, mely során az alkotó, David Mitchell gyakorlatilag szinte az összes jelentősebb irodalmi zsánert (naplóregény, krimi, sci-fi, posztapokaliptikus kalandregény stb.) felidézte, mégpedig úgy, hogy egyik szálon sem ingott meg egyetlen pillanatra sem. Az élvezeti értéken még az erősen didaktikusnak tűnő, ám így is roppant helyén lévő regényzárlat sem rontott, hiszen a brit író olyan értékeket közvetített vele, melyek minden ember számára fontosak lehetnek. Mondanom sem kell, hogy mennyire vártam azt, hogy valamelyik kiadó egy újabb Mitchell-regénnyel rukkoljon elő, és szerencsére erre nem is kellett olyan sokat várni, mert az Európa idén megjelentette az eredetileg 2014-ben kiadott, többszörösen díjnyertes Csontórákat.

A regényt befejezve pedig azt kell mondanom, hogy Mitchell ambíciói mit sem változtak az eltelt idő alatt. Ismét egy téglányi méretű, hatszáz oldalas, több idősíkon futó és rendkívül összetett nagyregénnyel van dolgunk, melyben újra a történetek dominálnak, meg persze az az elsőre nehezen megragadható misztikus szál, ami az egészet összetartja, bár ezúttal nincs olyan műfaji sokszínűség, mint ami a nagy elődöt jellemezte. De kezdjük inkább az elején.

Az első fejezetben 1984-ben járunk, mikor is az őrülten szerelmes brit tinédzser, Holly Skyes egy családi veszekedés után úgy dönt, hogy világgá megy (ha nem is örökre, de azért néhány napra mindenképpen). Nagyjából az első száz oldalon ezt a pár napot követhetjük nyomon, és az egész olyan, mintha egy nagyon jól eltalált Young Adult sztori lenne. Elég könnyed ahhoz, hogy élvezze az ember, de nem megy igazán mélyre, mégis bemutatja ennek a lázadó korszaknak az árnyoldalait, meg persze ennek a tizenöt éves lánynak az érzelmeit – van itt humor, dráma, kacagás egyaránt, hogy a végén aztán egy nem várt fordulattal minden a feje tetejére álljon. Talán ez az első fejezet a nagyregény legjobban sikerült és legélvezetesebb része.

A következő egységben egy huszonéves, opportunista, törtető szépfiú lesz a főszereplő, aki napjait többnyire színleléssel és mások becsapásával tölti, és aki a pénzes barátaival együtt egy svájci vakációra megy, hogy ott szembe találja magát pár rosszfiúval, na meg a klasszikus kérdéssel: mi a fontosabb, a pénz vagy a szerelem? A harmadik részben háborúfüggő haditudósító próbálja túlélni élete egyik legveszedelmesebb küldetését, azt, hogyan vészeljen át veszekedések nélkül egy olyan esküvőt, amire semmi kedve elmenni…

A negyedik fejezet egy enyhén kiégett és roppant cinikus író küszködéseit írja le abban a zárt, szinte légüres térben, amiben a sztárírók mozognak, könyvfesztiválról könyvfesztiválra röpködve a kontinensek között, majd az utolsó két rész végül fellebbenti a fátylat arról a misztikus vonulatról, amely összekapcsolja az egyes részeket, és így megértjük az összes okát annak, hogy mi miért történt úgy, ahogy. És a tétek persze egyre nőnek… Véleményem szerint ezzel a misztikus szállal van a legtöbb (vagy inkább egyedüli komolyabb) probléma, ezt éreztem a legkidolgozatlanabbnak, legesetlenebbnek és a leginkább ponyvaízűnek minden monumentalitása ellenére (vagy éppen emiatt).

Bár azt mondom, hogy David Mitchell nem tudta azt a szintet hozni, mint amit a Felhőatlaszban, de megint annyi emlékezetes szereplőt, történetszálat és utalást helyezett el ebben a nagyregényben, és annyi drámát, humort és fordulatot, ami garantáltan fogja szórakoztatni az arra fogékony nagyérdeműt. Én már csak abban bízom, hogy az Európa nem áll le, és nem kell megint éveket várni a brit alkotó következő könyvére…

>!
pat P
David Mitchell: Csontórák

Avagy: kalandozások szépirodalom és zsáner határán, 3. felvonás.

Volt már olyan, hogy igazából sem egyiknek, sem másiknak nem teljes értékű a könyv, viszont cserébe jó (Kanálhajlítók). Olyan is, hogy tulajdonképpen mindkettőnek elmegy, de aztán a végén sehogyan se jó (Hold on). Ez meg most olyan, hogy szépirodalomnak abszolút száz százalékos, tulajdonképpen a fantasynek is elmegy, és hálistennek könyvnek is jó, úgy összességében.

Szóval a Csontórák maga a tökéletes, gyönyörűen-igényesen megírt, szól-is-valamiről jellegű, egy pillanatig sem öncélú széppróza. Emberekről, mikro- és makrotársadalmakról szól, érzelmeket, jellemeket rajzol, és bámulatos koherenciával festi elénk Holly Sykes életét és jellemének fejlődését a közelmúlttól a közeljövő (poszt)apokaliptikus öko-rémlátomásáig. Néha a saját, néha mások szemén keresztül, néha központi, néha mellékszereplőként bemutatva. Az összes nézőpontkarakter él, hiteles, szinte tapinthatóan eleven, érzelmeket kelt, lehet őket utálni, szeretni, sajnálni, megérteni, azonosulni velük, amit épp szeretne az olvasó – és hát vannak érzelmileg megterhelő meg katartikus csúcspontjai egyaránt. Bámulatos, parádés, tanítani lehetne.
A fantasy oldal pedig… nos, az is nagyon érdekes, szerettem, ahogy összefonódik a valósággal az a másik valóság, a két oldal közötti interakciókat és bonyodalmakat, átélten izgultam és borongtam a veszteségek miatt. De azért egy tanult, a szakma és a műfaj szabályait betartó fantasy-író az szerintem nem így ír, no. Épp csak kicsit máshogy, de máshogy.

Elsősorban szépirodalom olvasóknak ajánlom. (Már csak azért is, mert a fantasy részek aránya max 20% a regényben.) Meg igazából bárkinek, aki szereti a bizarr sza… marhaságokat.

Ja igen, még egy apró megjegyzés. Azért nem bántam volna, ha nem maradnak benne olyan lelemények, mint például hogy valakit „megcézároznak”, egy „fogatlan prókátor”, valamint egy csorda fiatal bika , akik fejésre várnak. Ejnye!

17 hozzászólás
>!
Chöpp 
David Mitchell: Csontórák

Lenne egynéhány igencsak spoileres kérdésem a kötettel kapcsolatban, de mivel még nem olvasták túl sokan, nem teszem fel őket.
Egy nagy problémám volt vele csak, mégpedig, hogy több helyen indokolatlanul túlrészletezettnek tartottam. Bár fel voltam rá készülve a már olvasott David Mitchell: Szellemírók és az eddig még csupán filmen látott David Mitchell: Felhőatlasz okán. Még mindig az első olvasás a kedvenc. Gyönyörű spirituális tartalma miatt egyedi és überelhetetlen a számomra… egyelőre. A Felhőatlasz olvasásának adóssága után törlesztem az értékeléseim hiányosságát is David Mitchell terén.

>!
NewL P
David Mitchell: Csontórák

Valahogy nem találtunk össze én meg a könyv. Mert ugyan jó a történet, de én vontatottnak éreztem (szó szerint csak átrágtam magam rajta). Volt egy-két olyan fordítói baki, ami miatt sok órát dühöngtem, így nem tudott magával ragadni a könyv, hiába szépek a mondatok, és hiába ír jól az író.
A fantasy díjat meg nem igazán értem, mert ugyan van benne misztikus szál, meg egy kis fantasy is, de ez inkább kalandozás a műfajok között: igényes szépirodalom más műfajokkal megspékelve.

>!
basa
David Mitchell: Csontórák

Stílusbravúr…..a nem mindennapi hétköznapok krónikája…ordítanék olyan szép..Mitchell az egyik legnagyobb kortárs angol zseni és Imámja magyar nyelven Pék Zoli..tökéletes elegye a léleknek,feketének-fehérnek,örömnek,bánatnak,szellemnek-testnek,fájdalomnak,.az életnek…annak idején sok embernek adtam kölcsön a Cloud Atlas-t mindenki szerette és Felhőatlaszt készítettünk..Fotóztuk a gomolygót…most jön az ember lelkének kartográfiája….olvassatok egy tökéletes igaz mesét….UI: Kedves Kiadó!Ne hagyd abba,várjuk a Slade House.t !

1 hozzászólás
>!
LucaWolf
David Mitchell: Csontórák

Bevallom, Mitchell nekem is „a Felhőatlasz írója", de azt a regényt annyira szeretem, hogy hármat ér, így hatalmas izgatottsággal vártam a Csontórákat. A regény koncepciójában ugyanaz, mint világhírt és filmvásznat megjárt kistestvére: kisebb történeteket köt össze valamivé, ami mérhetetlenül nagyobb az egyes szereplőknél. Nagyjából akkora, mint maga az emberiség. Ha az első oldaltól az utolsóig nézzük, akkor 1984-ben kezdődik és 2043-ban ér véget, de közben a történelem néhány már-már elfelejtett szeletére is kitér.
Mitchell ismét hibátlan szereplőket hoz: a tizenöt éves, dacos kamaszlány hangja éppen olyan hiteles és őszinte, mint az ötven körüli, kiégett íróé, a Cambridge-ben képzett öltönyös rohadék pénz- és hataloméhsége pont annyira kézzelfogható, mint az Angliából Irakba kívánkozó újságíró háborúfüggősége. Négyük sorsát egy láthatatlan háború pecsételi meg, amelybe egy nagyjából 2600 éves halhatatlan vezet be minket. Mind az öten E/1-ben szólalnak meg, és mindannyiukat elhittem, ami nem csak David Mitchell érdeme, hanem Pék Zoltáné is. Elképesztően szép, emberközeli történet mindahány. De az őket összekötő misztikus-fantasy szállal szemben már vannak fenntartásaim.
Sokat látott olvasó vagyok. Fel tudom dolgozni, hogy a lélek teljesítményét pszichowattban mérik és hogy neurobójákat hajigálnak kinetikusan. Némi fintorgással túl tudok lendülni azon, hogy a mágiának nincs kidolgozott szabályrendszere, hanem egyszerűen csak jó egy rakás dologra, más, véletlenül létfontosságú dolgokra meg nem. Azon már nehezebben teszem túl magamat, ha kulcsfontosságúnak tűnő fogalmakról sose derül ki, hogy mit takarnak, vagy ha szereplők nyom nélkül eltűnnek, vagy ha egy több száz éves entitás elfelejti, hogy milyen, adott helyzetben életmentő képességekkel rendelkezik. Persze benne van a pakliban, hogy én nem olvastam elég figyelmesen, szóval kérdem: spoiler A Jó és Rossz harcát se tudom hová tenni. Oké, a Ragadozók (miért nagy kezdőbetűs minden?) úgy döntenek, hogy ők gonoszok lesznek, eddig tiszta. De a Jó oldal képviselői nem maguktól választják ezt az utat, csak úgy történik velük. Véletlenszerűen verődtek össze, nincs épkézláb magyarázatuk semmire, ami történik velük, de valahogy mégis egytől egyig meggyőződéses ateisták. Érthetetlen a rendszer is, meg az is, hogy ebből mit kéne magammal vinnem. spoiler
Nem azt mondom, hogy nem ad rengeteget a könyv, mert de, így is átlagon felüli regényről van szó. Látszólag mellékszálon feledhetetlen, elgondolkodtató történeteket mesél háborúról, hatalomról, élet- és halálvágyról, traumákról, családról és a civilizáció törékenységéről, és közben mindvégig lendületes és szórakoztató, egy lenyűgözően művelt és érzékeny ember írása. De ezeknek az apró történeteknek nem sikerül olyan nagy, mindenkit és mindent összekötő ívvé összeállniuk, mint a Felhőatlaszban, hiába próbálják meg.

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi 
David Mitchell: Csontórák

Tegnap kezdtem olvasni, az elején tartok, de már megfogott. Éééés megérkezett a misztikus szál is: a víz ver, hogy miért kell az öccse által nekiajándékozott útvesztőt betanulnia…

Több nappal később:

Okés, a 15 éves Holly történetét elkapkodtam, nagyon nem érdekelt a 15 éves csajszi sirámai, hülyeségei és a többi – PEDIG kellett volna. Most büntetésül majd újra olvashatom ezt a részt, mert FONTOS. Mindenesetre addig semmiképpen sem lesz újraolvasás, amíg a cucc végére nem érek, kb. egy negyede van hátra. Mit ne mondjak, kb. mióta túljutottam a 15 éves Hollyn, azóta falom a művet.

Csak viszonyításképpen: első fejezetet három este gyűrtem, aztán több, mint a felét tegnap estétől ma hajnali negyed négyig, majd délelőtt még egy cseppet olyan 60 oldal képében. Alig várom, hogy este legyen és megegyem az egészet…

Több naphoz képest egy nappal később:

Az utolsó fejezet annyira más, annyira agyament, annyira misztikus, mintha egészen más történetet olvasnék. De tetszik.

Újabb több nappal később: na, az nem az utolsó fejezet volt, hanem az utolsó előtti. Az utolsó: hát, bakker…

>!
klaudia_kozak P
David Mitchell: Csontórák

Ez a könyv bámulatos volt. Sajnálom, hogy elódáztam az olvasását és sajnálom, hogy nem kezdtem hamarabb fantasy-ket olvasni. A csontórák segítségével sikerült kilábalnom egy kisebb, – de annál bosszantóbb- olvasási válságból.
Én tettem rá a thriller címkét, mert a Hőhullám fejezet nagyon borzongatósra sikeredett.
Elég terjedelmes mű, én mégis minden oldalt, minden fejezetet élveztem és az utolsó 150 oldalnál arra gondoltam, hogy : Ne, olvass lasabban, élvezd ki! De sajnos nem hallgattam magamra, és lenyomtam egyhuzamban.
Kedvenc lett.

>!
BBetti86 
David Mitchell: Csontórák

Utálom, amikor egy díjnyertes, sokra tartott könyv nem talál utat hozzám, de most ez történt. Nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel a történettel, és komolyan szenvedtem az olvasással. Nem egyszer félre is akartam tenni, vagy végzetesen elálmosodtam rajta. Tipp: ne vonaton olvassátok hulla fáradtan egy 6 órás vizsga után!
Most nagyon azon pörgetem az agyam, hogy tudjak róla valami jót írni. A szerkezete jó – lassan esett le, mi értelme a nagy időugrásoknak, és miért tűnik ilyen töröttnek a szerkezet, de a vége ismeretében lesz értelme.
Irodalmilag az is szuper, ahogy egy történet szereplőit követjük nyomon, de az elbeszélők váltogatva vannak részenként, és mindig utólag, a kis részletekből kell összerakni a teljes eseménysort, egy-egy ugrás közben mi történt. Egyfajta balladai homály valósul meg, ami miatt folyamatosan figyelni és gondolkozni kell, különben kiesnek részek és nem lehet megérteni a történet mögötti történetet.
Amit persze nem mesélek el, de a vége mindent újraír. A vége miatt lehet fantasy, mert addig nem is értettem, hogy kapott World Fantasy díjat. Ott megértettem. Az már a személyes kínom, hogy olvastam már olyan sztorit, ami sokkal jobban tetszett, ami olyan lelkekről szólt, mint akik ebben is jelen vannak.
Tetszett az üzenet arról, hogy mit tesz az emberiség saját magával.
Ha akarom, össze tudom szedni, miért jó könyv. De bevallom, érezni nem éreztem. Gyakran szenvedtem olvasás közben, ehhez elmélyült tudatállapot és intellektuális odafordulás kell, ami most bennem nem volt meg. A szerzőtől marad a Felhőatlasz a kedvenc.

>!
Petiko 
David Mitchell: Csontórák

A könyv egészének koncepciója zseniális (ahogy az David Mitchellnél már megszokott), és a különálló, de a történet előrehaladásával szép fokozatosan összekapcsolódó fejezetek szerinti felépítés is jó írói megoldás volt. Nekem a valós és a fantasy világ keverése sem volt zavaró, sőt kifejezetten tetszett! Amivel problémám volt, az a kidolgozottság egyenetlensége. Voltak nagyon jól felépített, remek stílusban megírt részek, de számomra kifejezetten unalmasak, elnyújtottak, sőt idegesítőek is, utóbbiak telezsúfolva felesleges, lényegtelen elemekkel, amelyek semmit nem tettek hozzá a mondanivalóhoz. Nagyon zavart ez a kuszaság, hol alig tudtam letenni, hol meg azt hittem, menten abbahagyom az egészet. (Más platformokat nézve talán ezért ennyire megosztóak az értékelések). Inkább munkaanyagnak mondanám, mint egy kiforrott műnek, nagyon fárasztó elolvasni. A végére az egész történet összeállt, az üzenete átjön, az utolsó, biztatónak egyáltalán nem mondható fejezet nagyon hatásos, elgondolkodtató lezárás volt. Az én értékelésem közepes, talán még annál is gyengébb, ha egybevetem a Szellemírókkal.


Népszerű idézetek

>!
giggs85 P

A valóság hallucináció, amit alkoholhiány okoz.

80. oldal

Kapcsolódó szócikkek: valóság
>!
Chöpp 

A férfi azért veszi el a nőt, hátha az nem változik meg. A nő azért veszi el a férfit, hátha az megváltozik. Mindkét fél csalódik.

300. oldal

>!
Chöpp 

Ha elég sokáig vársz, az összes nagyváros visszaalakul dzsungellé, tundrává vagy mocsárrá.

488. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Az emberek jéghegyek, csak kis részüket látni, a nagyobbat nem.

33. oldal

2 hozzászólás
>!
Chöpp 

Az egyik pillanatban a válladon viszed ezt az imádni való kis tökmagot, a másikban már el is ment, és rádöbbensz arra, amit végig sejtettél: akármennyire szereted, a saját gyereked csak kölcsönben van nálad.

238. oldal

>!
Chöpp 

Hogy áll a másnaposságod?
– Hogy állt Sztálingrád 1943-ban? Kutyaharapást szőrével: úzó és jég.

159. oldal

>!
Chöpp 

Túl sok a könyv, túl kevés az idő, tudom

295. oldal

>!
Chöpp 

Az emberi kegyetlenség végtelen. Az emberi nagylelkűség határtalan.

458. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman: Coraline
Victor LaValle: Bölcsőrablók
China Miéville: Kraken
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Jane Green: Nyári titkok
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Joe Hill: NOS4A2
Stephen King: Álom doktor