Venom: ​Halálos védelmező / Sötét múlt 46 csillagozás

David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mega Marvel Kingpin

>!
Kingpin, Budapest, 2018
256 oldal · puhatáblás · Fordította: Bögre Miklós · Illusztrálta: Scott Hanna, Angel Medina, Al Milgrom, Sam DeLarosa, Ron Lim, Mark Bagley

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Pókember (Peter Parker) · Venom


Kedvencelte 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Razor P>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Idén el vagyunk/leszünk látva bőven Venommal. Jelen kötet két nagyobb sztorit tartalmaz.
A Halálos védelmező Venom első saját minisorozata volt, egyben itt indították el az antihős úton. A történet röviden annyi, hogy Eddie/Venom visszatér a szülővárosába, San Francisco-ba, ahol hamarosan felfigyel pár vegzált hajléktalanra. Az utca embereinek valójában van egy otthona, amit egy üzletember ismeretlen okokból fenyeget – a végén persze kiderül az indok –, így Venom úgy dönt, a védelmükre kel. Pechjére azonban egy bosszúszomjas apa is felkavarja az egyébként sem álló vizet.
A történet olvasása során az volt az érzésem, hogy nem teljesen bíztak ebben a miniben, ezért aztán Pókember végig jelen van a cselekmény során. Szó se róla, a bemesélése nem tűnik erőltetettnek, de na… Ha Venom a cím, akkor ne Pókfej vigye el a showt. Egyébként rendben van ez a mini, a rajzolás pedig jófajta klasszikus.
A második történet, a Sötét múlt egy eredetsztori, a retconolós fajtából, amikor utólag átírnak meglévő tényeket. Na most ebben az a szép, hogy kapásból ellentmond a Halálos védelmezőnek… De ahogy a neten láttam, nem igazán veszik alapnak ezt a minit. A sztori Eddie életét követi nyomon a kisgyerekkortól, a diák és újságíró éveken át, egészen a Venom születése végén lezajlott összecsapásig. Őszintén szólva nekem ez a minisorozat nem igazán jött be. Brock azért ennyire nem volt lúzer karakter, mint ahogy itt bemutatják – ahogy a neten olvastam a Pókember 3-beli megjelenéséhez akarták közelíteni –, a szimbiótás részek pedig nem tettek hozzá igazán semmit a már ismert történethez. Ja, és a rajzok se igazán tetszettek itt, sokszor túl kaotikusak voltak a vége felé.

>!
Kingpin, Budapest, 2018
256 oldal · puhatáblás · Fordította: Bögre Miklós · Illusztrálta: Scott Hanna, Angel Medina, Al Milgrom, Sam DeLarosa, Ron Lim, Mark Bagley
cyrussmith>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Van valami kellemesen alpári Venom karakterében, ami a rajzokon is nagyon jól érvényesül. Az első történet egy igazi kilencvenes évekbeli sztori, ahol egy kicsit sok az önmagát magyarázó narráció, ami egyrészt logikusan következik abból, hogy egy testben ketten is vannak, másrészt igazodni is kellett a kor szuperhős-sztenderdjéhez. Nagyon tetszett a képi világ, de soha senki még nem rajzolta ilyen rondának szegény Mary Jane-t, mint Ron Lim. Nem elég, hogy úgy néz ki, mint egy oroszlánsörényes őrült aerobikos, de még olyan ruhát is adtak rá, hogy elől tevepata és hátul is épp hogy szét nem vágja a tapadó szegény lányt. Egyébként semmiféle szerepe nem volt a történetben, gondolom egyfajta kötelező szériatartozékként rakták bele.

A második történetnek elég erőteljes fanservice hangulata van, ahogy az író megpróbálja a korábbi pókemberek történetfoszlányaiból lefesteni Eddie Brock életútját. Ez már egy új kor hajnala, igazi modern, dinamikus képregény, szemet kiverő látványos színkavalkáddal, amit eleve fenntartásokkal kezelek, de itt elég jól működik. Nagyon tetszik Medina stílusa, nem is elsősorban maguk a rajzok – bár az is nagyon rendben van – hanem a folyamatosan változó panelelrendezése, ami diktálja a történet tempóját. Most már tényleg neki kell látnom lassan a Sam & Twitchnek.

Csokky>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Venom még mindig az egyik legjobb gonosz a Pókember történetekben! Mindkét sztori jó volt, bár nekem személy szerint az eredettörténet jobban tetszett, leginkább a rajzok stílusa miatt.

Virág_Balázs_Face I>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Venom király kis pszicho, de ez a két történet, ami ebben a vastag kötetben van nem a legjobbak közül való.

zsof>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

2018 Venom éve. (Magyar nyelvű könyvekben és a filmvásznon is.)
Szerencsére pont a „Venom születese” után olvastam el, így megvolt az alap történet.
Brock eléggé nagy lúzernek van beállítva, a szimbióta pedig nem igazán játszik túl nagy szerepet. Ahhoz képest, hogy Venom Póki sokat benne van a történetben, bár ki gondolta volna, hogy ez így lesz…mindenki.

Lanti18>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Mindkét Venom sztori nagyon érdekes, értelemszerűen egyik sem nélkülözhette Pókembert, habár a két történet sorrendjét megcseréltem volna. Előbb hoztam volna a Sötét múlt-at, és utána a Halálos védelmezőt még akkor is, ha a Halálos védelmező korábban jelent meg, a történeti kronológia így jobban mutatott volna.

FélszipókásŐsmoly P>!
David Michelinie – Zeb Wells: Venom: Halálos védelmező / Sötét múlt

Venom és gazdateste a jó ügyért küzd. Antihős-történet, régies, de szerethető rajzokkal, kicsit kiszámítható történetívvel. Sablonos, de szódával elment. Tetszett, hogy most nem Póki volt a főhős, ő csak rohant a cselekmény után.


Népszerű idézetek

Razor P>!

Venom: Azt akarom, hogy oldozzon fel.
Pap: M-miért…?
Venom: A hazugságok miatt, amiket mondtam. Amit mondattak velem. [Hátranéz az egyik csápján himbálódzó, halott rendőrre.] És alighanem ezért is.

Kapcsolódó szócikkek: Venom
Razor P>!

[Pókember Carl Brock, Eddie apjának a nyomára bukkan.]
Pókember: …Lám, lám, ki van itt! „Apuci!” De esküszöm, ha az öreg azzal fogad, hogy „ki akarom szürcsölni az agyad”, én hazahúzok!

Kapcsolódó szócikkek: Pókember (Peter Parker)
Near>!

Társadalmunk – annak ellenére, hogy a fejlődésről papolunk – még mindig megkülönbözteti azokat, akiknek van és akiknek nincs. A gyengéket és az erőseket.

cyrussmith>!

Általában nem rúgnék hátba egy „hölgyet”, de ha meg akar ölni, kivételt teszek!


Hasonló könyvek címkék alapján

Stjepan Šejić: Harleen
Alan Moore: A teljes Watchmen
Alan Moore: Watchmen – Az Őrzők
Ed Brubaker – Rick Remender: A Tél Katonája
Mark Millar: Kick-Ass – Ha/Ver 2.
Sean Murphy: Batman: Fehér Lovag
Paul Jenkins: Spawn: Az élőhalott
Todd McFarlane: Spawn: Kezdetek 1.
Adam Bray: Marvel – Amiről tudnod kell és tudni érdemes
Garth Ennis: Megtorló 1. – A kezdet