Tanulmány ​az erkölcs alapelveiről 3 csillagozás

David Hume: Tanulmány az erkölcs alapelveiről

1734 és 1737 között írja meg David Hume fő művét, mely 1739-40-ben jelent meg, Értekezés az emberi természetről címmel.
A mű fogadtatása hűvösnek is alig mondható, s ebből Hume azt a következtetést vonja le, hogy kora érzéketlen a nagy filozófiai rendszerek iránt, csak a népszerű és népszerűsítő irodalom, kiváltképp az esszék befogadására alkalmas.
A Tanulmány az erkölcs alapelveiről, melyet ő maga „minden munkája közül összehasonlíthatatlanul a legjobbnak” tartott, az Értekezés III. könyvének esszésített változata (1751-ben publikálta). Részletek már jelentek meg belőle magyarul, de a teljes esszé magyar fordítását először adjuk közre.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sapientia Humana Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2003
170 oldal · ISBN: 9633894298 · Fordította: Miklósi Zoltán, Babarczy Eszter

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 9


Hasonló könyvek címkék alapján

Heinz Schürmann – Joseph Ratzinger – Hans Urs von Balthasar: A keresztény erkölcs alapelvei
Molnár Attila Károly: A szabadságolt lelkiismeret II.
Heller Ágnes: Személyiségetika
Karikó Sándor (szerk.): Értékválság – értékváltás
Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában
Jacques Maritain – Dabóci Mária: Erkölcs? Miért?
Kiss Lajos András: Értelmiség az ezredfordulón
Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek
Friedrich Nietzsche: Jón és gonoszon túl
Friedrich Nietzsche: A morál genealógiája