Megfojtott ​virágok 87% 44 csillagozás

Kimondottan érdekes dokumentumregény, elsőre talán kissé félrevezető körítéssel. Lehet, nem mindenki járt így, de én határozottan az indián holokauszttal kötöttem össze fejben ezt a kötetet, ami általában véve akarja átfogni az indiánok kárára a XX. század első felében elkövetett bűntetteket. Ennél a könyv specifikusabb – olyannyira, hogy az FBI születése valójában kimondottan marginális motívum a teljes műben, bár mint kriminalisztikatörténeti tanulmány, határozottan érdekes adalékanyag a korabeli bűnüldözési módszerek megismeréséhez.

A mondanivaló törzsét simán le lehetne szűkíteni egy gyilkosságsorozat kapcsán elindított, szerteszét ágazó nyomozásra. Ezt a szerző ügyesen, lényegre törően, de imitt-amott felesleges toldásokkal, üresjáratokkal mutatja be. A szöveg jól ütemez, hangulatos, Grann tud írni, a túlírtságot tekintsük inkább kortünetnek az esetében. Az illusztrációk minősége szerintem kérdéses, de nem ezekért fizetjük a plusz pénzt, hanem a féltégla dizájnért.
Az olvasóra gyakorolt hatás ugyanakkor érdekes. Az 1920-as évek talán még nincs történelmi távlatban, a szöveg is igyekszik finoman apellálni a befogadó lelki világára, azonban a kulturális távolság és az egész szituáció (milliomos, kitelepített, Ford T-modelleken közlekedő indiánok fehér emberek gyámsága alatt, laza hatósági közegben, a szesztilalom idején…) annyira idegen és távoli, hogy számomra akaratlanul is túlságosan tárgyilagossá vált az eseménysor. Úgy is mondhatnám, hogy a gyilkosságsorozat nem érintett meg eléggé, nem tudtam átérezni a jelentőségét – így a valódi hangsúly inkább a történet egészének úgymond érdekes mivoltára terelődött. Nem hagyott bennem túlságosan mély nyomot a kötet, és nem csigázott fel a fülszövegben beígért filmes adaptáció sem. Másrészről viszont a XX. századi történelemből tucatjával tudnám sorolni az ehhez hasonló alapossággal és stílussal feldolgozható sztorikat – szóval csak így tovább, sok ehhez hasonló kiadványt még a piacra!

Maximálisan ajánlott darab, érdekes, érdekfeszítő, az olvasót lekötő, de nem túlságosan emlékezetes írás a Megfojtott virágok.

A közép-nyugat sziklás, végtelen felföldjein járunk. Nyáron izzasztó forróságban lengedeznek a préri fűcsomói egy-egy eltévedt fuvallattól, télen viszont keményre fagy a talaj a csontropogtató hidegben. Ha esik, bokáig járnak a helyiek a ragadós sárban, ezért pallókat fektetnek le, hogy megóvják a hölgyek ruhájának alját. Csak szegény lovak küzdenek, míg elcipelik cowboyukat az első fogadóig. A hegyekben, a sziklák közt még ott lapulnak a korszak utolsó nagy zsiványai, akik rejtekhelyükről csapnak le a gyanútlan átutazókra, vagy „száguldó” automobilokról ugrálnak a környéket átszelő vasút kocsijaira, véghezvinni az utolsó vonatrablásokat. Még Laura Ingalls és családja is feltűnik a környéken egy rövid időre, de mi most tekintetünket inkább egy fotóra vetjük, melynek szereplői komor tekintetű indiánok. Félkörben állnak Pawhuska központjában és meredt, rezzenéstelen arccal néznek talán épp egy Brownie fényképezőgép lencséjébe. Vajon maguk mögött tudhatják végre a bánatot és üldözöttséget? Tényleg felragyogott volna szerencsecsillaguk a kőolajnak hála? Újra elmondhatják, hogy a föld, amin élnek az övék. Busás haszonbérletet kapnak a kitermelőktől. De mosoly mégsem látszik egyik arcon sem.

David Grann dokumentumregénye alapos kutatómunkával tárja fel ennek a mosoly nélküli fotónak és hányattatott sorsú szereplőinek történetét, mely az emberi gonoszság és számítás megdöbbentő mélységeibe nyújt betekintést. Az oszázs indiánok modern kori kvázi népirtása, a pénz és a hatalom görcsös hajszolása, a lelkiismeret hiánya külön-külön is megterhelő adalékai a kötetnek, amit a szerző aprólékosan, precízen, korabeli (köbméterekben mérhető mennyiségű) dokumentumokra támaszkodva épít fel. Az apránként adagolt információk és feszültség révén egy krimi bontakozik ki előttünk, ahol azonban nem az elkövető, a gyilkos személye lesz meglepő, hanem az, hogy ez valóság. A történet nem egy meglódult fantázia szüleménye, ahol a szerző borzolni kívánja a kedélyeket, hanem a képmutató „civilizáció”, a gátlástalan Amerika egyik legsötétebb pillanata Oklahoma északi szegletéből.
A ránk zúdított borzalmak, kapcsolati rendszerek, valós és ál-bizonyítékok tengerében úszva viszont valami sokkal komplexebb, ijesztőbb dolog kezd körvonalazódni a frissen formálódó FBI letisztogatott bizonyítékainak halmazából.

Mindamellett, hogy ez a remek, jól megírt kötet vigasz, esetleg egyfajta elégtétel lehet az oszázs indiánok leszármazottainak, időről időre előkerülő témájával emlékeztető is az emberiség számára. Figyelmeztet, hogy minek nem lett volna és nem lenne szabad soha többé megtörténnie, hogy minél kell jobbnak lennünk és mire nem építkezhet egy társadalom. Ennek fényében a hosszúra hagyott lezárást, spoiler sem nézhetem olyan szigorú szemmel amilyennel más esetben tenném. Ebben a kötetben mindenkinek, minden ködbe veszett léleknek helye van.

Ui.: Kíváncsian várom a filmet, úgyhogy remélem Scorsese lassan rákapcsol a forgatásra. DiCaprio sem rossz választás Tom White szerepére, de Robert De Niro, William Haleként egyenesen pazarnak ígérkezik.

"David Grann, aki szakmáját tekintve amúgy újságíró, elképesztő munkát végzett ezzel a könyvvel. Éveken keresztül vizsgálta az oszázs indiánok ellen elkövetett kegyetlenségeket, hogy aztán a legkülönbözőbb hivatalos iratokkal alá is támassza az általa leírt eseményeket. Eleddig kiadatlan FBI-jelentésekre, esküdtszéki vallomásokra, bírósági jegyzőkönyvekre és számos más hiteles forrásra támaszkodik, amit a könyv végén található körülbelül negyvenoldalnyi hivatkozás is bizonyít. Mindezek ellenére sem egy száraz, szigorúan tényeket közlő alkotásról van szó, ugyanis Grann elképesztően olvasmányosan és élvezetesen ír, a tollából már-már fikciónak hatnak a történtek. A könyv hitelességén viszont egyáltalán nem esik csorba, sőt, ettől a stílusbéli fogástól válik még inkább borzalmassá a múlt, emiatt lesz a valóságból rémálom, s ettől tudatosul bennünk igazán, hogy mindez a valóság.

Grann rétegről rétegre fejti fel a szálakat, s nem csak a bűntényeket igyekszik felderíteni. Egy tökéletesen hiteles korrajzot tár elénk az 1920-as évek Amerikájának egy kevésbé ismert szegletéről, arról a seriffekkel, kopókkal és vonatokat, bankokat kirabló banditákkal teli, poros Amerikáról amiket a westernfilmekből ismerhetünk. Számomra azért is volt ez annyira érdekes, mert ez az időszak egyben a jól ismert szesztilalom időszaka is, vagyis a dübörgő dzsesszkorszaké, amikor a nagyvárosokban pezsgett az élet, minden rohamos fejlődésnek indult, átformálódott a kultúra és a művészetek, s minden tökéletesen csillogónak tűnt. Ha láttátok A nagy Gatsby című filmet, akkor tudjátok miről beszélek. Ugyanazon időszakról beszélünk és mégis mintha két teljes különböző világot látnák."

A teljes bejegyzés» https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/06/david…

A történet a szesztilalom idején kezdődött a vadnyugaton, Oklahomában, ahol még nem volt kialakult államigazgatás és rendfenntartás, ilyenben nem is bíztak volna a telepesek. Egy indián törzs, az oszázsok, akitől a teljes hatalmas oklahomai területüket elkobozták a telepesek, megszerezték a rezervátumuk alatta található olajkincs tulajdonjogát a kormányzattól. Ebből aztán megdöbbentő gazdagságra tettek szert. Mivel a fehér amerikaiak saját magukon kívül senkit nem vettek emberszámba, különösen nem az indiánokat, egy olyan, máig felderítetlen összeesküvés- és gyilkosság-sorozat kezdődött, amelynek az volt a célja hogy az oszázsok pénzét megszerezzék.
Ez a szeszcsempészek, a bögrecsárdák, a hatalmas automobilok, a rasszizmus, a jazz, a lengő kocsmaajtók, csípőből tüzelő seriffek és lopott lovon menekülő tolvajok és útonállók időszaka. Szabad a rablás, banké vagy vonaté, meg lehet mérgezni a feleséget, fel lehet robbantani a szomszédot. A törvényt nem kell betartania annak, akinek elég pénze van hogy megvásárolja a bíróságot vagy az esküdteket. A nyomozási módszerek kezdetlegesek, a rendőrök sem értenek hozzá, és a többet fizető fél érdekeit képviselik.
Az oszázs gyilkosságok és a bürokrata Hoover ambíciója találkozik, elindul és végül jelentős hatáskörre tesz szert az FBI.
Jól megírt tényfeltáró könyv, amely mögött jelentős kutatás áll. Ugyanakkor híven követi az eredeti a nyomozást, aminek a kritikájaként maga is megjegyzi, hogy nem terjed ki minden gyilkosságra. Csak 4-5 esetben sikerült valakit bíróság elé vinni és elítélni, viszont több tucatnyi felderítetlen gyilkosság maradt. Talán szerencsésebb lett volna a teljes történetet érzékeltetni már a könyv elejétől. Több szempontból is maradt hiányérzetem. Ettől függetlenül nagyon érdekes betekintést nyújt a vadnyugat működésébe, és az USA valamint egy működő államigazgatás kialakulásának hajnalába.

A Megfojtott virágok gyakorlatilag egy dokumentumregény, amely majdnem olyan élvezhetően van megírva, mintha fikció lenne, Grann ugyanis nagyon jól eltalálta a stílust, amelytől még nem válik komolytalanná a zsáner, de nem is lesz száraz az olvasó számára. És ez a furcsa kettősség – a szinte fikciónak tűnő elbeszélési mód és a tudat, hogy tényleg megtörtént eseményekről olvasunk – tette olyan igazán gyomorforgatóvá a Megfojtott virágokat. Érdekes, hogy minduntalan az Investigation Discovery műsorait juttatta eszembe, szinte hallottam a narrációt a fejemben futó képek mellé – csak ez a könyv sokkal minőségibb és kevésbé hatásvadász.
Ez a könyv évekig tartó kutatás és nyomozás eredménye, Grann rengeteg időt és energiát fordított arra, hogy a gyilkosságok áldozatainak leszármazottai legalább utólag kapjanak valamiféle magyarázatot és megnyugvást. Csak a felhasznált források felsorolása negyven oldalt tesz ki a könyv végén, és nemcsak hogy felgöngyölítette a régi nyomozás menetét, de rámutatott az eljárás hiányosságaira, az elkövetett hibákra, és a nyilvánvaló visszaélésekre is.
Remek könyv a Megfojtott virágok, még ha kissé abszurd is ezt mondani, de az elismerésem az írónak és a munkájának szól, nem a témának. A könyv újfent rádöbbentett, hogy mennyire aljas és gonosz emberek élnek és éltek közöttünk, akik a nyájasság álcája mögött romlottabbak, mint maga az ördög.
Bővebben: https://szofisztikaltmacska.blog.hu/2019/06/03/david_gr…

Fontos és hiánypótló, néhol kicsit széttartó és csapongó, és a dramaturgiai ívek sem mindig a megfelelő ütemben emelkednek-süllyednek, de összességében precízen, hozzáértéssel, odafigyeléssel és lelkiismerettel megírt mű.

Szerencsétlen oszázs indiánok sorsa a többi törzs között is kiemelkedően tragikus. A területeik nagy részét a polgárháború alatt/után elvették, közben a járványok és a korabeli kapzsi, kedvtelő népirtás áldozatai voltak, végül egy művelésre alkalmatlan területre száműzték őket. Szerencséjükre (és balszerencséjükre) jött a csattanó, kiderült, hogy Amerika legnagyobb olajkészlete fölött éldegélnek. Így lettek meglepő és bizarr fordulattal kisemmizettekből milliárdosok, a korabeli társadalom irigyelt és megvetett különcei.

És így szabadult rájuk, illetve a földterületeikre a haszonlesők és gonosztevők tömege, pénzsóvárok, bankárok, rablók és gyilkosok, akik évtizedeken át, mindenféle válogatott módokon (a beházasodástól és baráti hízelgéstől kezdve a lassú, módszeres mérgezésen át az egyszerű agyonlövésig vagy felrobbantásig), törvényesen és törvénytelenül fosztogatták az oszázsok vagyonát.

Történetük nem csak a végül brutális sorozatgyilkosságokba torkoló őrület miatt olyan hátborzongató, hanem mert igen jól megmutatja, egyrészt a gátlástalan, rendszerszintű, jogszerűsített korrupció egy korai, iszonyú mocskos példáját, másrészt azt, ahogy törvényekkel, ügyeskedéssel, egész családok, közösségek, szervezetek, politikusok, rendőrök bevonásával, évtizedekig folyó emberi aljasságként minden lehetséges módon kihasználták, aztán lényegében eltörölték a föld színéről az indiánokat.

(Az abszolút hitványság egyik bizarr példája: egy oszázs indián nem költhette tetszés szerint a saját földjéből származó pénzét, mert az amerikai törvényhozás alacsonyabb rendű embernek bélyegezte, és mint olyant, alkalmatlannak ítélte a gazdálkodásra. Ezért a szövetségi állam vagyonkezelőt (a legbefolyásosabb fehér lakók közül kijelölt gyámot) rendelt ki mellé, aki szabadon eldönthette, hogy évente legfeljebb mennyi pénzt (nyilván lehetőleg minél kevesebbet, hogy több maradjon a gyámnak) vehet fel a saját, zárolt számlájáról, és azt mire költheti el.)

Könnyen, gyorsan olvasható, izgalmas és érdekfeszítő, egyben gyomorforgató és elszomorító írás, műfajilag valahol a tényregény és a történelmi könyv között. Talán lehetne kicsit hosszabb, komplexebb, markolhatna nagyobbat, és kár, hogy menet közben (az egyébként remek határvidéki karakterek bemutatása, és a sok mellékszál miatt) veszít abból a krimiszerűen feszes és izgalmas tempóból, amivel indul. Elvileg Scorsese csinál belőle filmet, de szerintem sorozatként, például a Fargo egyik új évadaként lenne igazán zseniális.

Mivel a nem is olyan távoli múltról van szó, így a könyv tele van korabeli képekkel, szinte az összes szereplőről, és sok eseményt is megörökítettek. Számomra ez nagyon sokat adott, hiszen teljesen más úgy olvasni róla, hogy látja az ember a tényleges szereplőket. A szerző, David Grann rengeteg időt ölt abba, hogy összefoglalja a történteket az utókor számára, mindezt pedig olyan stílusban meséli el a Megfojtott virágokban, ami a maga brutális módján élvezhető és olvasmányos, nem utolsó sorban pedig végig érződik, hogy hihetetlenül alapos.

Talán a téma nem annyira hívogató, mint egy krimi, melyről tudjuk, hogy fikció, de érdemes adni neki egy esélyt, hiszen egy olyan történelemórát tarthat a kezében az olvasó, amiről a gimnáziumokban még csak érintve sem esik szó. Örülök, hogy lehetőségem volt elolvasni, hiszen talán én sem vettem volna le a könyvesboltban a polcról ajánlás nélkül.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2019/06/david-grann-megfojto…

A könyv rejtélyes gyilkosságok sorozatának és az FBI születésének története.
Számomra teljesen ismeretlen volt az oszázs indiánok mesés gazdagsága, vagyonhoz jutásának története és a hozzájuk fűződő gyilkosságsorozatok. Ezért az első fejezeteket szabályosan faltam, amelyben azzal ismertet meg az szerző minket, hogy hogyan jutottak ehhez a mesés vagyonhoz az indiánok, hogyan, milyen körülmények között éltek. Majd a gyilkosságok történetének leírása szabályos krimivé avatta a könyvet.
Számomra azonban a közepétől, ahol már a „nyomozások”, – melyekről egytől-egyig kiderült, hogy korrupcióval voltak átitatva –, valamint az FBI színre lépésétől kissé ellaposodott a történet.

Korábban nem hallottam még erről a történetről, de a fülszöveg és a közelgő Scorsese film is figyelemfelkeltő. A dokumentum regény részletesen bemutatja a történéseket és a rejtély megoldását sem mondja meg előre, így talán izgalmasabb is. Jó volt olvasni, viszont a sok név és a folyamatos visszautalások nehézzé teszik az olvasást. Nem tudom hogyan lehetett volna jobban megírni egy ennyire bonyolult és szövevényes történetet, de egy névmutató vagy egy ábra, hogy ki kicsoda biztosan segített volna. Kíváncsian várom a történet filmes feldolgozását.

Indiánokról csak Karl May Winnetou regényeiben olvastam. Ez a könyv egy egészen más, kegyetlen világot tár elénk. Szívszaggató történeteket olvashatunk lapról lapra. Hihetetlen mértékű kutatómunkát igényelt a könyv megírása. Információ-gazdag dokumentumregény, melynek eseményeiről a történelem órákon nem hallhatunk. Biztosan megnézem a filmet is! Lebilincselő történet az FBI megalakulásáról!!!