Az ​Ezüst Íj Ura I-II. (Trója 1.) 81 csillagozás

David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II. David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Első ​kötet:

Aranyemberként, de az Ezüst Íj Uraként is ismerik. A dardánok Aineiásznak hívják – a barátainak azonban csak Helikáón. Erős, gyors, bátor, vág az esze; ellenségei gyűlölik, de még trójai szövetségesei is félnek tőle. Mert a lelke mélyén lapuló ádáz szomjúság csak vérrel csillapítható.

A hagyományokra fittyet hányó, a háború művészetében jártas és szen­­vedélyes Andromakhé, Théra papnője, fogadalmat tesz: bár akarata ellenére jegyezték el Hektórral, Trója örökösével, csak azt fogja szeretni, akit a szíve választ, és úgy él, ahogy azt vágyai diktálják.

A mükénéi Arguriosz sziklaszilárd eltökéltségű, páratlan harcos, de mint minden mükénéi, ő is a hódításnak és a gyilkolásnak él. Királya, Aga­memnón őt, Helikáón esküdt ellenségét küldi az arany Trója védel­mének kikémlelésére.

Hármuk egymásba fonódó sorsából, a szenvedélyes szerelem és gyűlölet szikráiból hamarosan világot elnyelő tűz lobban fel.

Három élet, amely népek… (tovább)

Eredeti mű: David Gemmell: Lord Of The Silver Bow

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Delta Vision, Budapest, 2010
360 oldal · ISBN: 9789639890725 · Fordította: Sziklai István
>!
Delta Vision, 2010
280 oldal · ISBN: 9789639890732 · Fordította: Sziklai István
>!
Delta Vision, Budapest, 2010
640 oldal · ISBN: 9789639890718 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Artemisz · Odüsszeusz / Ulysses · Andromakhé


Kedvencelte 34

Most olvassa 3

Várólistára tette 102

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Amadea
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

– Meghalsz, gaz mükénéi! – ordítottam, miközben az ágyra vetődtem. – Levágom a fejedet!
A mükénéi egykedvűen tovább bámulta a monitort, a csatakiáltásom nemigen hatotta meg. – Sajnálom, szívem – mondta enyhe részvéttel a hangjában –, egyáltalán nem vagy félelmetes.
Elcsüggedtem. – Akkor nem is lehetek harcos?
Biztatóan rám mosolygott. – De, lehetsz.
– VÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!

Trójás évet írunk, idén ez a harmadik olvasmányom a témában (nem, az Íliászra egyelőre nem támadt gusztusom), de nem hittem volna, hogy az Íliont bármi überelni fogja. Mimimi ez a rengeteg hajózás, mint keresünk mi a tengeren, amikor ostromolni kellene meg csatázni? Olyan érzés volt belekezdeni a regénybe, mint amikor egy látványos trailer után beülsz a moziba, és a lassúdad kezdés után várod azt az elképesztő látványvilágot. [Kivéve az abszolút nem pisilésbarát Marvel-filmeket.]
Az égnek emelt orrú, sznobkodó kezdés után a második-harmadik nap éjszakáján képzeletben térden csúsztam (a sajnos már elhunyt) Gemmell előtt. Légyszi, ne, ne öld meg, most az egyszer ne bontsák le Tróját az alapzatig, ne haljon meg a kisfiú, de még az a dög Akhilleusz se, mert Gemmell még őt is képes úgy ábrázolni, hogy az én mizantróp szívem olasz lágyfagyivá olvadjon. Utoljára a Trónok harca 2003-mas olvasásakor [sznobkodás ON] éreztem hasonló megrendülést (az emberek iránti kőszívűségemért részben Martint okolom). Andromakhé kivételével jóformán az összes szereplőt megkedveltem, Priamosz és Hekabé uralkodása önmagában megérne egy sorozatot.

Persze az is kiderül, miért indul a cselekmény Ádámtól és Évától (illetve khmmm, de, értitek, a kezdetek kezdetétől); Gemmell reális nézőpontból, az utókor mitizáló patinája nélkül próbálja ábrázolni a bronzkor egy híres időbeli szakaszát, a korabeli szokásokat, ruházkodást, kereskedelmet, gazdasági és hatalmi viszonyokat bemutatva. Ezért Kasszandrának nem egy isten adományától vannak látomásai, hanem a gyerekkorban túlélt agyláztól, Trója ostromának nem egy nőrablás az oka, hanem az emberi kapzsiság, és ezek után talán mondanom se kell, hogy faló a fasorban sincs, helyette Odüsszeusznak, az egykori kalóznak és Városok Kifosztójának (ez a regényciklus imádja a beceneveket) sokkal elmésebb ötletei támadnak. De nem kell félni, a ma ismert mítoszok helyett Gemmell bőséggel sző annyi kalandot a történetbe, hogy azok pár hét alatt legendává váljanak. Pl. Helené nagyjelenete lélekemelően tragikus, Akhilleusz és Hektór viadala pedig egyszerre izgalmas, hősies és szívfájdító. Meg káromkodás-generáló – akárcsak a legtöbb ismert esemény, ez is máshogy zajlik le. A sokat tűrt ötvenes villamos még nem látott ilyen harcot.
Szintén a Trója rovására gondoltam azt, hogy humorban meg se fogja közelíteni az Íliont; valóban nem volt annyira vicces, de bőven volt alkalmam röhögni. Például az Ílionban Odüsszeuszt nem üldözik hatalmas fekete disznók.:D Az alpári beszéd valamiért még mindig bájos kacagást vált ki belőlem, mint amilyen ez:
„- Az arcodból valóságos pépet csinált – jelentette ki. – Szerencse, hogy amúgy is egy ronda kurafi voltál.”
(Amerika kapitánynak is erre van szüksége; egy felhasadt szemöldökre vagy szájra, amit Tony Stark hipermodern, vibrániumból készült tűvel és antiallergén, extra rugalmas cérnával összevarr, és közben ilyen szöveggel vigasztalja.)

Nem fogok a könyvsorozat minden részéről külön írni, mert elkapott a gépszíj és ledaráltam egyben az egészet. Ahogy @almamag egyszer rákérdezett, amikor összefutottunk a Deákon: igen, ennyire jó. Az én képzeletbeli hangomban ugyanolyan hitetlenkedés van, mint akkor az övében.:)

12 hozzászólás
>!
risingsun
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Trójai háború. Ami elsőre beugrik ezzel kapcsolatban: Heléna elrablása, mint a háború kiváltó oka, egyesült nagy görög serege menni bosszút állni, Hektór és Akhilleusz párbaja, Odüsszeusz, no és persze a trójai faló. Így, gondoltam, nagy meglepetések nem érhetnek Gemmell Trója-sorozatában, ám már az első rész (magyarul két kötetbe megbontva, amit nem is igazán értek, hogy mi indokolta) olvasása közben be kellett látnom, hogy milyen nagyot tévedtem.

Gemmell ugyanis fogta a jól ismert történetet, a benne szerepelő összes szereplővel, hőssel, istenekkel, mindennel és a rá jellemző heroikus stílusával teljesen másként, mondhatni újragondolva meséli el olvasóinak. Persze, a kötelező elemek és szereplők megmaradtak, csak minden másként, ahogy eddig ismertük. A három részes sorozatban az események lassan, komótosan haladnak. Az első részben még inkább csak apróbb feszültségek érezhetők a szemben álló felek között, a másodikban márt nyíltan egymás ellen fordulnak és megindulnak a háború előkészületei, hogy aztán a harmadik részben csúcsosodjon ki a történet és kezdődjön meg Trója ostroma, teljesüljön be az elkerülhetetlen végzet.

A sorozat nem azért zseniális, mert Gemmell csavart egyet a történeten. Inkább azért, ahogy a görög mitológiából ismert szereplőkhöz, hősökhöz nyúlt. Ahogy átformálta (pl.: Odüsszeusz, vagy más néven a Rút Király, de úgy is emlegetik, hogy Városok Kifosztója, gyakorlatilag kalózként tevékenykedett, majd felhagyva ezzel a tevékenységgel, kereskedőként és történetmesélőként tengeti idősebb éveit), illetve ahogy megformálta őket. Rá jellemző módon a hősök, a hősiesség dominál, alig akad az egész történetben szürke karakter, a mellékszereplők is inkább tűnnek ’kis hősöknek’, mint egyszerű töltelék szereplőknek. Ez peresze lehet zavaró is, hogy a hős képességeiről csak szuperlatívuszokban lehet, beszélni, fáradhatatlan, sebezhetetlen, mindent kibír, rendíthetetlen, stb., a másik oldal szereplői, a gonoszak pedig velejéig megátalkodottak, erőszakosak, kíméletlenek, szívtelenek, becsvágyóak vagy ha kell árulók, csalók, hazugok. Mindemellett azonban, Gemmell apró dolgokban, mozzanatokban tulajdonságokban mégis árnyalni tudja már-már legyőzhetetlen hőseit. Meginognak, elbizonytalanodnak egy-egy döntés meghozatala előtt, alkalmanként rosszul is döntenek, sőt még az is előfordul, hogy kegyetlenül bánnak el másokkal, gonosz cselekedeteket hajtanak végre. S ez mindenképp jót tesz a karaktereknek, ez által emberibbnek, esendőbbnek érezzük őket.

A sorozat első része elsősorban Helikáon (más néven Aineiász, a dardán hős, keserű múlttal, de erős akarattal és elszántsággal, bosszútól fűtve üldözi a mükénéi kalózokat), Andromakhé (a papnő, akit Hektór feleségének szánnak, elszántan, keményen és rendíthetetlenül küzd igazáért a sorsával) és Arguriosz (a mükénéi harcos, akit sérelmek megbosszulására és Trója kikémlelésére küldenek az arany városba, hogy aztán valami egész más miatt és más szerepben maradjon ott) szemszögéből mutatja a trójai háború előzményeit. Persze már ebben a kötetben is felvonulnak a később nagyobb szerephez jutó karakterek (Odüsszeusz, Hektór, stb.) is. A cselekmény lassan, lineárisan, kényelmes, egyenletes tempóban hömpölyög végig, de mégsem válik unalmassá. Kimért adagokban, folyamatosan adagolt feszültség és kisebb-nagyobb fordulat elemekkel Gemmell ügyesen tartja fenn az olvasó érdeklődését. Engem mindenesetre magával ragadott a történet, a szereplők, s így az első rész befejezése után egyből nyúltam a folytatás után…

>!
Delta Vision, Budapest, 2010
640 oldal · ISBN: 9789639890718 · Fordította: Sziklai István
2 hozzászólás
>!
marcipáncica 
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Gemmell a fantasy világában megejtett barátkozásunk után az ókori történelmi regényével sem okozott csalódást, kiválóan megírt, lebilincselően izgalmas, sokrétű, rendkívül kedvelhető szereplőkkel megtöltött kalandregény formájában meséli újra a Trójai háború történetét, anélkül, hogy klisés szappanoperává vagy unalmas adathalmazzá válna a regénye. Hiába a már számtalanszor feldolgozott téma, Gemmell tollából a történet nagyon egyedi, üdítően hat, kellően ötvözi a történelmi hátteret és az újító ötleteket, folyamatosan fenntartva az egyensúlyt a kettő között.
Az Ezüst Íj Ura csak első fejezete Gemmel trilógiájának (amit sajnos már nem tudott ő befejezni), mégsem fogható rá, hogy csak egyszerű alapozókötet lenne, a cca. 600 oldal bővelkedik a kalandos cselekményben és a karakterábrázolásban és -fejlődésben, amitől egy percig sem laposodik el a történet. Talán az elején érezhető egy kicsit a lassabb építkezés tempója, a karakterek felvázolása és a történet alapköveinek lefektetése még nem olyan észveszejtő sebességen pereg, de a nagyon sokrétű, párhuzamosan rengeteg nézőpontkaraktert követő történet meg is követeli ezt a fajta aprólékosabb bevezetést. A tempó a bemelegítés után végig nagyon erős ütemet követ, folyamatosan mozgásban tartva megannyi szereplőt és fokozva az izgalmakat. Talán nem túlzást azt mondani, hogy szinte letehetetlen a könyv (szinte, mert azért néha dolgozni és aludni is kell).
Ahogy elvártam egy ókori környezetben játszódó regénytől, a történet bővelkedik az intrikában, családi viszályokban, politikai csatározásokban, szerelmekben és csalódásokban, ehhez pedig elengedhetetlen olyan szereplők megalkotása, akik érzelmei és motiváció valódinak hatnak. Gemmell mind a történelemből kölcsönvett, mind a saját fantáziája által megalkotott szereplők esetében olyan hús-vér alakokkal dolgozott, akik elven, szerves részei a cselekménynek, a pozitív hősöket szeretni, a negatív figurákat gyűlölni könnyű, ami folyamatos érzelmi löketet ad a történetnek. A kisebb szerepet kapó mellékszereplők is egyedi, emlékezetes alakok, akik ráadásként színesítik az egyébként is változatos szereplőgárdát. A történetvezetés hibátlan, a megannyi szál tökéletesen fut egymás mellett és csavarodik össze megfelelő időzítéssel.
Nekem egy kicsit az elején furcsa volt megszokni, hogy ebben a történetben nem jelenik meg a fantasztikum, viszont Gemmell tökéletesen megtöltötte ezt az űrt a történelem és mitológia színes alakjaival és történeteivel, ettől az a bizonyos plusz is ott van a regényben. Remek kaland- és történelmi regény, rengeteg akcióval és izgalmas csatákkal, és igazából minden földi jóval, amit egy ilyen könyvtől csak kívánni lehet.

>!
Fallen_Angel P
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Gemmell a Makedónia-sorozatával egyszer már elvitt az ókori görög világba. Ezúttal főként Trójában játszódik a történet – rengeteg, a mondákból ismerős nevet felvonultatva.

Főhősünk Helikáón (vagy Aineiász, Aranyember, az Ezüst íj ura) könnyen kedvelhető figura. Egyrészt tipikus hős, hiszen bátor, háborúkat vív, királynak született, másrészt messze nem tökéletes. A veszteségeit nem feltétlenül jól kezeli és megesik, hogy olyat tesz, amire nem annyira lehet büszke az ember. Andromakhé határozott, erős nőként jelenik meg, de Arguriosz az igazán érdekes karakter, miatta fogom majd újra elolvasni a könyvet. De először folytatom a sorozatot. :)

>!
Dávidmoly
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

1. Miért nem olvastam eddig még Gemmellt?
*
2. Noha nem ismerem elég részletesen őket, de egyik első olvasmányom óta azaz jó negyedszázada vissza-visszatérek a görög regékhez, és bár mindig a furfangos Odüsszeusz volt a kedvencem, de a többi véreskezű, kegyetlen gyilkost hőst is kedveltem. Akárcsak a kicsinyes és kegyetlen emberszerű isteneiket, és a csodálatos fenevadakat és szörnyeket. Gimnazista koromban pedig megbabonázott a görög (és a germán) mitológia egészét átható sorsszerűség, miszerint a Sors hatalmasabb még az isteneknél is, és rendelésével nem lehet dacolni.
*
3. Nagy tisztelője vagyok az amerikai (nem P.) Howard mesternek és (az igényesen művelt) kard és boszorkányság (sword and sorcery) zsánernek, ahol bátor és leleményes fegyverforgatók dacolnak válogatott ellenfelek seregével és a sötét mágia rontó erejével. Ugyan irtózom a Conan-novellák világából sütő, sötét barbarizmuson, és nem osztom Howard viszolygását a Római Birodalomtól, de értem és érzem a romanticizált harcos-erkölcsiség vonzerejét.
*
4. Mellékvonal, de két éve (huszonöt hónapja) olvastam egy másik mesterművet, amitől a görög hősök újra bemásztak a fejembe, és azóta is motoszkálnak odabent.
*
5. Kissé hosszúra nyúlt a bevezető, de eddig úgy tűnik, hogy Gemmell Trója-trilógiája a trójai mondakör kard és boszorkányság stílusban megírt feldolgozása, ahol a természetfölötti és a racionalizálás kettőse szokatlan kombinációban jelenik meg. Általában a szereplők azok, akik az események mögött emberfölötti (vagy -alatti) erőket sejtenek, és a narrátor (és vele az olvasó) a cinikus, racionális magyarázatokat ismerő szemlélő, de itt ez fordítva van. Az Ezüst Íj Urában a természetfölötti léte az olvasó számára nem kérdéses (a beteljesülő jóslatok és látomások mind erre utalnak), ugyanakkor mindez a szereplők elől gondosan a színfalak mögé rejtőzködik, akik általában elég hitetlenkedve viszonyulnak minden természetfölöttihez.
*
6. Mindez kiválóan ábrázol, (meg)szerethető karakterekkel, lendületes és érzékletes leírásokkal, izgalmas cselekményvezetéssel és vaskos humorral van tálalva. Mindhárom főszereplő jól eltalált alak, akik közül talán Arguriosz tette rám a legmélyebb benyomást. A mellékszereplők közül Odüsszeusz, Kasszandra és Karpophórosz, az orgyilkos volt a kedvencem
*
7. A borító tetszetős, és a szöveggondozás is megfelelőnek tűnt (vagy csak túlságosan lekötött a történet ahhoz, hogy kiszúrjam a hibákat). A tipográfia kissé retro-hatású (ám ezt itt kifejezetten erénynek tartom. A térkép külön piros pont (ami még nagyobb lenne, ha a köt miatt nem pont a legfontosabb része lenne áttekinthetetlen). Összességében ez bizony egy remek kardozós-partraszállós történelmi fantasy regény, ami simán megérdemli az öt phrüg íjat az ötből.

>!
nat
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Nem olvastam még Gemmelltől , pedig nagyon-nagyon régóta terveztem már. Teljesen érthető, hogy miért ajánlotta mindenki az író könyveit, rettentően jól ír és a fordítás is remek. Ugyanakkor ez a regény nem az én zsánerem. Élveztem, jó volt olvasni, de nekem a szereplők nagyon „hősiesek”. Hozzám közelebb állnak az olyan regények, ahol pszichopata tizenévesek vezetnek gyilkos bandákat, meg ahol szinte mindenki egy sz*r alak. Én a falat kaparom az ilyen bölcs Odüsszeusz típusú emberektől (mondjuk ő tényleg sose volt a kedvencem, sőt…). Úgyhogy elismerem a könyv érdemeit, de azt hiszem, más irányba keresgélek tovább.

>!
Ivenn
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

A trójai eseményekből számomra mindig is két személy volt igazán érdekes, a végkifejlet fő alakjai: Akhilleusz és Hektór. Amikor a kezembe vettem ezt a könyvet, akkor sok mindenre számítottam, de arra egyáltalán nem, hogy fényévek távlatából fogunk elindulni Trója felé és ezen mítoszi alakok még csak elő sem fognak (szinte) kerülni. Ez egyszerre ért egy kisebb sokként, ugyanakkor már akkor éreztem, hogy ez valami igazán különleges, átgondolt és egyedi lesz. És most elolvasva az első két kötetet azt kell mondjam, hogy Gemmell zseniálisat alkotott.
Annyira valóságos és részletgazdag a történetvezetése, hogy szinte nem tudnám megmondani, hogy mi az, amit ő talált ki és mi az, ami benne volt a mondákban. Mondjuk a görög mitológia ezen részében számomra egyébként is hatalmas vakfoltok vannak, amiket most csak még inkább kedvem támadt betömni. (És egyszer biztos be is fogom tömni.) De addig is Gemmell úr előtt leemelem minden kalapomat, mert bravúrosan megoldotta szerintem, hogy egy hihető és lehengerlő történetet kreáljon, tele emberi érzésekkel és harcokkal, szimpatikus karakterekkel.

Ami miatt én levonok egy csillagot, az nem feltétlenül a regény hibája, inkább a saját ízlésem kérdése: ahogy @Hanaiwa fogalmazott, Gemmellnek van egy „régivágású heroikus stílusa”, ami nekem nem feltétlenül a zsánerem. Emiatt eléggé lassan haladtam a regényben, illetve nem tudtam magamhoz annyira közel engedni a szereplőket. Annak ellenére, hogy szerintem nagyon jó Gemmell a karakterábrázolásban, mindenki kissé olyan feketére és fehérre sikeredett. A hősök végső soron hősök maradtak, a rosszak elnyerték méltó büntetésüket és így tovább. Lehet, hogy már túlságosan hozzászoktam az elcseszett lelkületű főszereplőkhöz és az antihősökhöz, nem tudom, de valami hiányzott.
Ettől függetlenül valamikor biztos sort fogok keríteni a folytatásokra is, mert kíváncsi vagyok, hogy hogyan is érünk el Akhilleuszhoz és Hektórhoz. Az nagyon érdekelne. De most egyelőre úgy vagyok vele, hogy ez szép volt és jó volt, de annyira nem érzem magam a történet rabjának, hogy rögtön a kezembe vegyem a következő kötetet.

U.i.: A fordításért eszméletlen nagy gratulációmat küldöm Sziklai Istvánnak, mert nagyon bravúros lett.
U.i.2.: Miért van fantasy címke a sztorin? Ez kissé megtévesztő lehet.

7 hozzászólás
>!
ftamas
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Gemmell-t eddig mint heroikus fantasy írót tartottam számon. E könyv után már egyértelmű, hogy a történelmi regények is az ő asztala. Annyira jól meg van írva, hogy a 95% -áról simán elhinném, hogy ez így történt. Ez a könyv a trójai háború előszele amelyet a Trójaiak oldaláról mutat be. A korszak maga a hősök kora és Gemmell nagyon ért a hősökhöz. Igazából ez az ő területe, amelyet ki is használ. Megelevenedik előttünk a régmúlt. Érezzük azt a nyers brutalitást, amely annak a kornak a jellemzője volt. Ugyanakkor Gemmell-ről van szó, így a becsületnek és a tisztességnek is komoly szerepe van.

Egy igazi hangulatos történelmi regény!

3 hozzászólás
>!
girion
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

Nem tudom hogy Gemmel a kezdetektől fogva ilyen jól tudott írni, vagy csak ezekre az utolsó évekre forrt ki így a stílusa, az viszont biztos, hogy ezt a könyvet patika mérlegen mérte ki. Elismerésre méltó, hogy képes egyes szereplőket az abszolút jónak, irigyelt hérosznak láttatni a szememben, miközben azok egy más történetben teátrális főgonosznak, vagy jobb esetben is mocskos antihősnek lennének jók. De tényleg, kevés olyan eszményi hős van aki embereket belez ki, éget el elevenen vagy hidegvérrel pózol azok levágott fejével. A tragikus szerelem/szerelmek ábrázolásával is sikerül pont a kereteken belül maradni és úgy egyébként is, éppen annyit írni mindenről amennyit szükséges.

Egyetlen hiba ami eszembe jut hogy ahhoz képest amit a Trója cím sejtet, igencsak messziről indít a történet.

2 hozzászólás
>!
Zsoofia
David Gemmell: Trója – Az Ezüst Íj Ura I-II.

David Gemmellt nagy fantasy szerzőként tartja számon az egész zsáner, ezért szükségesnek éreztem növelni a repertoáromat egy művével – tipikus, hogy látatlanul a történelmi regényébe nyúlok bele. De mivel a szerelmem az ókori görög mitológia és történelem iránt régebbi, mint a fantasy iránti szeretetem, azt hiszem, tökéletesre sikeredett az első találkozásunk. Jobb korszakot egy heroikus szerző keresve sem találhatott volna, mint a hellén kor.

A trójai háború előszelébe kukkantunk bele, ahol a mükénéiek már ízlelgetik a kapcsolataikat, és a sakktábla más bábuit is kezdik felállítani. Több nézőpontkarakter van, mint a fülszövegbe megjelenik, de a főszereplő Helikáón (avagy Aineiász), aki megjárja a poklok poklát.

Ódákat lehetne zengeni Gemmell stílusáról, én mégis inkább a pontosságot dícsérem: a sok apró utalást, amivel hű maradt az alapanyaghoz. Mint Helikáón anyja a mitológia szerint Aphrodité, a műben csak a halálakor történik meg ez a látszólagos azonosítás. Mint Párisz és Helené már egymás körül legyeskedése. Mint Odüsszeusz jellemének kibővítése a nagy hazudozással. Mint Andromakhé hűsége a saját nevéhez. Hamár itt tartunk – köszönöm ezt a rengeteg értékelhető és lényegesen elkülöníthető személyiséggel megáldott női karaktert. Csak köszönöm.


Népszerű idézetek

>!
PandaSára P

Rájössz majd, hogy a bátorság és a szerencse gyakran együtt hálnak.

59. oldal, I. kötet

>!
mazsolafa

Az az ember, aki mindig könyörtelen, az gonosz, aki mindig könyörületes, az könnyen kihasználható.

>!
mazsolafa

– Mindennap döntéseket hozunk – akadnak köztük jók és akadnak rosszak. És ha elég erősek vagyunk, elviseljük a következményeket.

44. oldal, I. kötet

>!
mazsolafa

Nincs bátorság félelem nélkül, Aineiász. Az az ember, aki félelem nélkül rohan a csatába, nem hős, csupán egy erős ember, nagy karddal a kezében. A bátor tettekhez felül kell kerekedni a félelmen.

>!
PandaSára P

– Légy a hitvesem, én pedig a pajzsod leszek, ami megóv minden félelmedtől!

II. kötet - 280.oldal

>!
PandaSára P

Az az igazság, hogy az ember csak akkor találhatja meg az igaz szerelmet, amikor behódol neki. Amikor feltárja szívét lelki társa előtt és azt mondja neki: „Íme, itt van! Ez leglényegem! Rajtad áll, hogy ápolod vagy elpusztítod.”

I. kötet - 213. oldal

>!
PandaSára P

– Egy nagy ember egyszer azt mondta nekem, hogy nincs bátorság félelem nélkül. És igaza volt. Emlékezz erre, amikor a gyomrod remeg és a lábad megrogy alattad!

I. kötet - 62. oldal

>!
mazsolafa

Az élet és a halál között a különbség egyetlen szívdobbanás volt.

II. kötet

>!
mazsolafa

„A félelem a harcos segítője”, mondta neki egykor az apja. „Olyan, mint egy kis lobogó tűz. Felmelegíti az izmokat, erősebbé tesz minket. A pánik akkor érkezik, mikor a tűz elszabadul, felfalva minden bátorságunkat és büszkeségünket”.

II. kötet


A sorozat következő kötete

Trója sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kodolányi János: Új ég, új föld
Wilbur Smith: A sivatag istene
Robin LaFevers: Halandó szív
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Fekete lobogó
Joan D. Vinge: 47 ronin
Michael Moorcock: Harcikutya
William Napier: Attila – A Végítélet
Bíró Szabolcs: Ragnarök
Edward Bulwer-Lytton: Pompei pusztulása