Legenda (Drenai Saga 7.) 129 csillagozás

David Gemmell: Legenda David Gemmell: Legenda

Druss, a Csatabárdok Kapitánya élő legenda. Az óidők háborúinak hőse felköltözött a hegyek közé. – a hírnév és dicsőség helyett magányos nyugalmában várja a megváltó halált.
A Drenai Birodalom leghatalmasabb erődítménye Dros Delnoch – ható óriási fallal körülvett bevehetetlen vár. S most, hogy a Birodalom csatát veszít csata után a Nadír hordák ellenében, ez az utolsó erősség, amely még áll, s amely még feltartóztathatja a támadó nomádokat. Egyetlen halvány esély mutatkozik csak a győzelemre: ha Druss a várvédők élére áll…

A Dreina nép sorsa egyetlen vénséges vén, mogorva öregember kezében van, aki talán már a harc művészetét is elfelejtette…

Eredeti mű: David Gemmell: Legend

Eredeti megjelenés éve: 1984

>!
Delta Vision, Budapest, 2005
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637041435 · Fordította: Máyer Júlia
>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1994
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638353449 · Fordította: Máyer Júlia

Kedvencelte 41

Most olvassa 1

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
David Gemmell: Legenda

Kezdek kifogyni a 1001-es fantasykből, azaz már csak a Legenda és a Majomkirály maradt, eddig az tartott vissza, hogy a hetedik része valaminek amit eddig nem ismertem. Gemmell elég virtuóz módon mutatkozott be, pörgős még is elgondolkoztató várregényt hozott össze így elsőre, mivel a „csillagok háborújának” hagyományát követi, bizony ez a rész jelent meg először, a többi csak ennek az előzménye vagy folytatása. Nagyon nem vagyok a közönsége, ez egy igazi pasi könyv, sok kiválóan véres párharccal, kidolgozott hősökkel akik nem szégyenlek esendőek maradni (kivéve Druss-t na benne nincs kétség) dicsőséggel és bajtársiassággal ami a könyv lapjaiból árad. Nagyon ritkán tudnak ezek a tulajdonságok lenyűgözni, nem úgy a páromat, neki egy felejthetetlen élmény lesz a sorozat (nekem egy könyves kaland) Nem tudok azért elvonatkoztatni attól a ténytől hogy ilyen várvédelmet saját szerzőtől is olvashatunk és az Egri hősök semmivel nem voltak kisebbek mint a hétfalú Dros Delnochért harcoló sokaság. (szinte biztos vagyok hogy David merített a mi saját kötelezőnkből)
Lenyűgöző klasszikus fantasy, igazi lovagregény alapokon, nagyon jól elmesélve.

3 hozzászólás
>!
elge76 P
David Gemmell: Legenda

Nos, igen. Ez az a könyv, ami a kitartásról, a bajtársiasságról, a hősiességről és a tiszta szerelemről szól.
Nagyon tetszett, hogy minimális utalásokkal érte el a szerző azt, hogy mégis teljesen képben voltam az egész történettel. Ezalatt azt értem, hogy helyszínleírás vs. párbeszéd, kb. 10 a 90-hez az arány. És pont ez a szép benne, hogy a párbeszédekből megkapunk minden hiányzó információt, ami a helyszín leírásokban csak pár mondatként hangzik el.
Pár helyen nevettem, vagy épp könnybe lábadt a szemem, ez utóbbi főleg az utolsó 30%-nál volt jellemző (e-book).
Imádom az epikus történeteket és itt is sokszor éreztem azt, hogy bizseregni kezd a bőröm az olvasottaktól. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor felugrotok a könyvvel együtt, a kezeteket a szátok elé kapjátok, de csak olvassátok tovább, mert lehetetlen abbahagyni.
Hát én is elég sokszor ezt éreztem. Nem tagadom, hogy még így majdnem 40 éves fejjel is tudok nevetni vagy sírni, egy jól megírt történeten.
Ez persze nálam nem csak a könyvekre igaz. De hát pontosan ez a dolguk, nem igaz?

1 hozzászólás
>!
risingsun
David Gemmell: Legenda

A hős, az igazi hős megrendíthetetlenül áll a harc, a küzdelem vagy az élet viharában. Sziklaszilárd, elpusztíthatatlan pont az őrülten kavargó forgatagban. Egyetlen szavára megrázkódik a föld, hegyek vagy városfalak omlanak össze és ha úgy akarja az ég is elsötétül, heves villámokat szór vagy tornádó erejű szél támad. De hívó szavára szétmorzsolódott, erejüket vesztett seregek képesek újra összeállni és a végsőkig kitartani bármilyen túlerővel szemben.

Nincs ez másként Gemmell könyvében sem. Druss, az öreg és veterán harcos az élő legenda. A szorongatott helyzetben lévő Dreina birodalom az ő segítségét kéri, hogy a túlerőben lévő sereggel szemben védjék meg Dros Delnoch várát, erődítményét. S a hős elindul…
Innentől némi fantáziával és képzelőerővel könnyen kitalálható (vagy megjósolható) a végkifejlet, de tulajdonképpen nem is ez a lényeg, nem is ezért lesz a könyv a maga nemében zseniális. Gemmell ugyanis olyan erős, magával ragadó főszereplőt, hőst alkotott aki elviszi a hátán nemcsak az egész csatát, de az egész történetet is. Bár karaktere alig van jobban kidolgozva, mint a történet során köré gyűlő további társaké, szereplőké, mégis mindközül ő a legerősebb személyiség, akit bárki vakon tud csak követni.

Első találkozásom volt ez Gemmell-lel, de mégis úgy érzem valahogy megvett kilóra. Vagy csak én nem tudtam róla , hogy nekem ezek a heroikus történetek ennyire bejönnek. Ez mindenesetre teljen magával ragadott. Az csak tovább növelte elragadtatottságomat, mikor megtudtam a könyv keletkezésének háttértörténetét (Gemmell hátfájási panaszokkal orvoshoz fordult. Az előzetes vizsgálatok alapján felmerült a rák betegségének esélye így további részletes vizsgálatokra volt szükség. Ez idő alatt, hogy a félelem és bizonytalanságtól elvonja figyelmét, írta meg azt az első változatot, ami később a regény alapját adta. A heroikus történet lehetséges betegségének metaforája lett. A támadó Nadír hordák a rákot jelképezték a velük szemben álló erőd, Dros Delnoch pedig ő maga volt. A regény befejezésével megvárta a vizsgálati eredményeket és a befejezést ez alapján írta meg.)

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1994
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638353449 · Fordította: Máyer Júlia
>!
B_Petra
David Gemmell: Legenda

Tökéletes heroikus fantasy, lebilincselő volt, bár az egész történet egy ostrom keretbe foglalása, az előkészületekkel, az akcióval, és a végső megoldással lezárva.
Minden szereplő a maga módján érdekes volt, a hős amazon aki nővé érik, a csábos kalandor aki a vivódásai ellenére megmérettetik és nem törik meg, a törvényenkivüli ijász aki bőnhődik, de végül megbékél régi sebeivel, egy két pszihopata gyilkos a kontraszt kedvéért, a harcos papok filozófiái és természetfeletti erejük, az egyszerű emberek katonák akiket a kötelesség hajt, az ellenség aki méltó a tiszteletre, és Druss a harcos medve a legenda, aki összekovácsolta a csapatot.
Minden a helyén volt.

3 hozzászólás
>!
rheinfuss
David Gemmell: Legenda

A Gemmell-lel történő ismerkedésem A Hatalom Kövei-sorozattal indult, ami egyesek szerint rossz döntés volt, mert bár nem voltak rosszak, de egyik kötet sem győzött meg arról, hogy szerzőjük milyen nagy formátumú alakja a fantasy irodalomnak.

Ezzel szemben a Legenda első olvasásra is lenyűgözött, és azonnal nagy kedvencemmé vált.

Az eleje kicsit döcögősen indult, de a főbb szereplők megjelenésével beindult a történet, akiknek néhány „ecsetvonással” egész élettörténeteket vázolt fel az író. Ugyanez volt egyébként jellemző a később feltűnő mellékkarakterekre, akiknek motivációját sokszor csupán már az ostrom alatti jelentőségüket megelőzve, a narratívába ágyazva ismertük meg, mégsem lógott ki az események folyamából, sőt erősítette az érzelmi köteléket. (Kedvencem egyébként Gilad és Bregan, akik az első jelenetükben a várfalon beszélgetnek, ebben a párbeszédben pedig benne van az egész jellemük, egymáshoz való viszonyuk, sőt későbbi viselkedésük a csata során.)

A háttérül szolgáló világ nagyon izgalmas volt, egészen érdekes távlatokat, későbbi (időrendben korábbi) köteteknek rengeteg témát kínáló rejtélyes szövetségekkel, szervezetekkel, a Drenai Birodalmat benépesítő alakokkal. A leginkább hangsúlyos talán a világ mágiájának működése, hatása a karakterekre, illetve az ezt gyakorló, használó, befolyásoló Harmincak voltak, akik a harcos-varázslók szerepét töltötték be a regényben, illetve lelki útmutatást adtak a hősöknek.

A regény főhősének alakja nem a megszokott fiatalos hős toposzát követi, hanem egy régen nagy tetteket végrehajtó, a világban hírnevet szerző, de megöregedett és a harcoktól megfáradt katona. Társaival egy olyan hatalmas hadsereg támadását akarják megállítani, mely már végighódította az ismert világ egy részét, és a velük szembeni küzdelem lehetetlennek tűnik. De a szereplők a becsület, a bajtársiasság, a kitartás, az önmagukhoz, egymáshoz és hazájukhoz való hűség okán felveszik a harcot, hiszen ha nem tennék, akkor azokhoz az elvekhez lennének hűtlenek, melyek egész életükben végigkísérték őket.

Nagyon ajánlom a műfaj rajongóinak, valóban egy „alapmű” a tematikán belül, mely meghatározó a későbbi fantasy regények történetvezetését, karakterépítést, világbemutatását tekintve, és a heroikus történetekben is újdonságot hozott (egészen az antihősök megjelenéséig).

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1994
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638353449 · Fordította: Máyer Júlia
>!
ftamas
David Gemmell: Legenda

Nekem a Drenai világ és Gemmell is nagy kedvencem. Gemmell könyvei ugyanarra a mintára illeszkednek. Hősöket alkot, akik a semmiből érkeznek. Vagy egyszerű emberek voltak, vagy már hősök, csak nem tudtak róla. Persze Druss kivétel, mert ő mindig is hős volt. A Legenda az első könyve Gemmellnek, de szerintem mindenki ilyen első könyvről álmodna. A karakter alkotás, a harci és csatajelenetek mellet a hangulat az ami mindent visz.

>!
mrakos
David Gemmell: Legenda

A legjobb és legnépszerűbb Gemmell könyv, de nem véletlen. Ennek a könyvnek valódi háttér története van.
A húszon éves Gemmellt rák gyanúval vizsgálták ki és a hosszadalmas vizsgálat alatt, írta figyelem lekötőként ezt a könyvet. A nadírok jelképezték a rákot és ő maga volt az erődítmény. A befejezést nyitva hagyta a vizsgálati eredmények befejezéséig és a befejezést annak tükrében írta meg. Szóval lelke van ennek a könyvnek. :)

>!
mcgregor
David Gemmell: Legenda

Első Gemmell-regényként már magában hordozza az író későbbi műveinek előképét és írásmódját, de még nélkülözi azt a zsenialitást, ami az igazán nagy volumenű alkotásaiban megjelenik. A karakterek még kicsit elnagyoltak, a motivációk még kissé elliptikusak, a történet még lenyűgöző vonások nélkül bonyolódik le. Ennek ellenére mégis maradandó emlék, Druss mint szereplő igen élő és markáns figura, a könyv világa egyedi, bár nem teljesen kibontott, ezért végig kicsit testidegen marad szerintem. Bár a Harmincak jelentősége nyilvánvaló, eredetük valahogy homályos marad, amiben nem szándékosság, inkább töredezettség érezhető. Azonban további erény, hogy nem bánik kesztyűs kézzel a szereplők életével, szinte martini nagyvonalúsággal kezeli a végső szerepüket. Bizonyos, egyéni sorsra vonatkozó utalások pedig – bár csak nyomokban, de – a későbbi metafizikai affinitású Gemmell-t idézik. Ügyes fantasy történet, de távolról sem tökéletes. Egy kísérletező kedvű, ám kissé még bizonytalan író későbbi eposzi prózabotanikájának első, de életerős palántája.

>!
maevis P
David Gemmell: Legenda

Nincs amit ne írtak volna le mások már előttem ezzel a regénnyel kapcsolatban, így értékelésként csak azt tudom hozzátenni, hogy nekem ez a rész tetszett a legjobban. Érzelmek széles skáláján játszott Gemmell és játszott az én érzelmeimmel is. Együtt sírtam és nevettem a hős várvédőkkel, annyira magával ragadott, hogy alig bírtam letenni.
Abszolút kedvenc, talán eddig az év könyve nálam! :)

>!
gyuszi64
David Gemmell: Legenda

Az 1001 könyv között szerepel. Nem hiszem, hogy sok fantasy lenne a listán, úgyhogy ez a könyv (az egyik?) Kiválasztott közülük. Nem érdemtelenül: egy hősi ének, egy „legenda” a Sorsról, a Küzdelemről, de talán leginkább a Kötelességről.
A történet kezdődhetne éppen az 1200-as évek belső-ázsiai mongol sztyeppéin is. A nomád nadir törzseket egy tehetséges uralkodó egyesíti; mivel a birodalom nem önellátó, az expanzív politika óriási katonai hódításokhoz vezet. Egy vár védi a megtámadott gazdagabb területeket, viszonylag kis létszámú katonasággal; az ostromról és a védők hősiességéről szólnak a regény kulcsfejezetei. (A konfliktus végső megoldása egyébként szintén valós történelmi példához hasonlít.)
Én inkább a sci-fit kedvelem, de az utóbbi időben több fantasyt is elolvastam, és kellemes meglepetéseket okoztak. Ez a regény is értékes alkotás: megismerünk összetett jellemeket, az indítékok, cselekvések és történések fény- és árnyoldalait, mindezt egy hősi eposzban. De legjobban a sok-sok pármondatos, keserédes-bölcs-realista párbeszéd tetszett; a beszélők igazsága, az igazság relativitása, a sors szigorú determinizmusa.
Ez a mögöttes tartalomtöbblet emeli ki a regényt a hasonló tematikájú művek közül.


Népszerű idézetek

>!
Melchiadesian

– Kedves Hogunom, egy gyönyörű nő bizonyos… hogy is mondjam… bizonyos bámulatot vár el a férfiaktól. Lehetett volna benned annyi tapintat, hogy elámulsz a szépségétől. Elnémulsz, vagy dadogó bolonddá válsz. Akkor nem vett volna rólad tudomást, és gőgös megvetéssel viszonozta volna az imádatodat. Most megsértetted, és gyűlölni fog. Rosszabb, mindent meg fog tenni, hogy meghódítsa a szívedet.
– Szerintem ennek nincs sok értelme. Miért kellene neki a szívem, ha gyűlöl?
– Hogy megvetően bánhasson veled. Semmit nem tudsz a nőkről?

157. oldal

>!
Melchiadesian

– Az igazság furcsa állat, fiam. Minden ember esetében más és más.

90. oldal

>!
meacska

Aznap éjjel egy hegyi patak mellett táboroztak, de nem gyújtottak tüzet. Este Vintar verseket szavalt, lágy, dallamos hangon.
– A saját versei – suttogta Serbitar Viraének –, bár nem vallja be. Nem tudom, miért. Jó költő.
– Olyan szomorúak – mondta a lány.
– Minden szomorú, ami szép – felelte az albínó. – Hiszen emúlik.

168-169.

>!
Fantasycentrum U

– Mindennek, ami él, meg kell halnia – mondta Vintar. – Csak az ember éli le életét a halál tudatában. Mégis több az élet, mint várni a halálra. Hogy az életnek értelme legyen, kell egy cél. Valamit hagynunk kell az utókorra, különben haszontalanul éltünk.

>!
Melchiadesian

– Nem léphetsz be a Skultik-erdőbe, Druss. Bármi megtörténhet. Megölhetnek.
– Igen. Minden megtörténhet. A szívem is felmondhatja a szolgálatot. Belehalhatok egy betegségbe. Nem tölthetem azzal az életemet, hogy a váratlan eseményektől reszketek. Íjászokra van szükségem. A Skultikban íjászok élnek. Ilyen egyszerű.

51. oldal

>!
ohentibi

Mindenki megtörhet, bármilyen erős a lelke. Mélyen mindenkiben létezik egy gyenge pont, amit csak a sors szeszélyes kegyetlensége képes megtalálni. Egy ember ereje a gyengeségének felismeréséből fakad.

92. oldal

>!
Pergamon

Horeb emlegetett néha egy közmondást, illett a tanácstagokra: Minden folyóban a hordalék úszik a felszínen.

>!
Lálóczki_Gergő

– Tudod – mondta Nyíl –, lehet, hogy érthetetlen, de megkedveltem ezt az embert.
– Én ma mindenkit szeretek – mondta Rek. – Kék az ég, üdítő a szél, édes az élet. Most mit fogsz csinálni?
– Szerzetesnek állok, és imádságnak és jócselekedeteknek szentelem az életemet.
– Nem úgy értettem. Mit csinálsz ma?
– Ó. Ma berúgok, és keresek egy kurvát – mondta Nyíl.

>!
mcgregor

– Nem isztok. Nincsenek nők. Nem esztek húst. Mit csináltok a szabadidőtökben?
– Tanulunk – felelte Serbitar. – Gyakorlunk, virágokat ültetünk, és lovakat nevelünk. Nem unatkozunk, hidd el!
– Nem csodálom, hogy szívesen eljöttök meghalni – állapította meg Rek mély meggyőződéssel.

64. oldal

>!
Charlotte_La_Fleur

– Rossz példát használtál – mondta Rek. – Nem a színeket magyarázod egy vak embernek, hanem az íjászatot egy sziklának. Halvány fogalmam sincs, miről beszélsz.


A sorozat következő kötete

Drenai Saga sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Richard Morgan: Az acél emléke
George R. R. Martin: Kardok vihara
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Steven Erikson: A jég emlékezete
Raoul Renier: A kívülálló
Moskát Anita: Horgonyhely