Értékelések 55

Heléna_Szilágyi I>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Nagyon gördülékeny, vérbeli fantasy. Nagyon olvastatta magát, Gemmel nagy mesélő. A keltákra és a rómaikra hajazó népek remekül átjöttek, a világ hiteles volt, aminek révén olyan lett ez a könyv, mintha egy történelmi kalandregényt olvastam volna. A gyáva apa – bátor fiú páros jó felütés volt, és gyerekkorában kedveltem is kis főszereplőnket, felnőttként már kevésbé volt szimpatikus. Ami nem is baj, hiszen sok érdekes és árnyalt szereplő kapott helyet ebben a történetben.
Amire számíthatsz: boszorkányok, földhajadonok, harcosok, jóslatok és a sors, amit senki sem kerülhet el.

1 hozzászólás
ser22 P>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Ez egy remek könyv volt. Bár úgy hulltak benne az emberek, mint a legyek, szó szerint. Én meg nagyon nem szeretem, amikor főleg azok halnak meg, akiket megkedvelek. Hát itt volt bőven belőle sajnos. :/
Ennek ellenére nagyon tetszett a világfelépítése, a leírások, a különböző népek/törzsek leírása. Mindemellett izgalmas volt, sok csatával, öldökléssel, ami kevésbé tetszett és amik közül sok elkerülhető lett volna. Hiedelem, boszorkányság, mágia. A seidhek, mint rejtélyes nép. Minden megvolt egy jó fantasyhoz. Biztosan elolvasom a többi kötetet és Gemmell többi könyvét is, nagyon tetszik a stílusa. :)
Jó kis kikapcsolódás volt. :)

Morpheus>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Valószínűleg ez nem egy rossz könyv, becsületes iparosmunka, de úgy látom, valahogy elsiklottunk egymás mellett. Emellett amit nem tudok megbocsátani, az az, hogy ez egy nem eléggé fantasy és egy nem eléggé történelmi könyv keveréke. Mi is a történet? Róma háborúzik és készül megtámadni Britanniát, miközben a vikingek is fenyegetnek. Ne már… Most komolyan? Csalódás volt, nem folytatom a sorozatot.

Lynella>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Régóta szemezgettem már ezzel a történettel, úgy tűnik kár volt halogatni a találkozást.

Többen is megjegyezték már, én is beállok hát a sorba, Gemmell nagyon jól ír. A történet szinte leugrik a lapokról, kellően, de nem unalmasan részletesen mutatja be a világot, a szereplők rendkívül aprólékosan vannak kidolgozva, a stílus nagyon gördülékeny.

Én kedveltem Connavart, habár nem volt tökéletes, közel sem. Ő egy olyan főszereplő, akiben egyaránt megvannak a jó és rossz tulajdonságok, és ezek ki is vannak hangsúlyozva. Ettől függetlenül nem kerül antihős szerepbe, egyszerűen igazivá és valóssá válik.
A történet ugyan Connavar körül forog, mégis sok olyan „mellékszereplő” akad, akiknek érzelmeit, erényeit és bűneit ugyanolyan jól megismerjük. Sokakért lehet izgulni. :)

Olvasás közben annyira belemerültem, hogy teljesen abba a hitbe kerültem, hogy ez egy önálló, egy kötetes regény, és nem egy több részes sorozat, ezért picit meglepődtem a könyv végén. Hiányérzetem volt… aztán leesett, hogy ja..hopsz, lesz itt még mit olvasni. :D

Hirdetés
bartok_brigitta P>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Nagyon nehéz szavakba önteni, amit ez az olvasás okozott nekem, mert úgy érzem – és ez nem túlzás –, hogy az idei évem legjobb könyvét tettem le néhány perccel ezelőtt. Minden sorát imádtam, és már most elő is vettem a következő kötetet, hogy az értékelés után újra belemerülhessek a riganték történetébe.
Egy időben nagyon rá voltam kattanva az ilyen epikus történetekre, de mostanában valamiért hanyagoltam őket. Ha mégis sikerült rávennem magam arra, hogy elkezdjek egyet, valahogy mindig meguntam az elején, mert nem kötöttek le. Nem tudom eldönteni, hogy ezúttal az „újdonság” varázsa tepert-e le, vagy Gemmell lebilincselő stílusa, de az biztos, hogy akár szerelmeslevelet is írhatnék ehhez a könyvhöz. De nyugi. Nem tervezem.
A cselekmény és a világfelépítés tetszetős, jól érthető és gördülékeny; Az író úgy oszlatja el az információkat a regényben, hogy azok érdekesek legyenek, az olvasónak egyáltalán nem kell tartania attól, hogy hosszú és szájbarágós oldalakon kell keresztülverekednie magát. Nagy kedvencem a hitvilág. A szellemek, a sors-koncepció, a jelképek. A történet mozgalmas, epikus, ami bemutatja, hogy hogyan válik egy gyáva fiából retteget hős.
Nagy erőssége a regénynek a karakterárnyalás, hiszen itt senki sem fekete, vagy fehér. David Gemmell egyaránt bemutatja a szereplői világos és sötét oldalát, és meg sem próbál finomítani az esetleges hibáikon csak azért, hogy szimpatikusak legyenek. Nem bánik kesztyűskézzel Connavarral, nem egy alkalommal sodorja olyan helyzetbe a fiút, ahol nehéz eldönteni, hogy melyik döntés a jó, vagy melyik a rossz – vagy van-e egyáltalán olyan, hogy jó döntés? Ki áll a jó, vagy ki áll a rossz oldalon? A karakterek nagyon emberiek, a maguk esendőségével és sebezhetőségével, erényeikkel vagy éppen utóbbiak hiányával. Nagyon szerettem a különböző szemszögből íródott kis epizódokat, mert így a mellékszereplők is sokkal közelebb kerültek hozzám, és sokkal könnyebb volt megérteni a motivációjukat.
Sok-sok kedvenc jelenetem van. Az író egyaránt ért a sötét humorhoz, és a szívszorító jelenetek megalkotásához. Nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a fájdalom és az öröm között, így a kettő között valóban megtalálható volt maga az élet.
Részemről jár a csillagos ötös. Sőt. Annál több is.