Kard ​a Viharban (Rigante-ciklus 1.) 144 csillagozás

David Gemmell: Kard a Viharban

A tüzes és büszke riganték mélyen a zöldellő hegyek között laknak, a levegő és a víz isteneit, valamint a föld szellemeit imádva. Köztük él egy harcos, aki magán viseli a sors bélyegét. Abban a viharban született, mely megölte apját: ő Connavar, és a bátorságáról szóló történetek bozóttűzként terjednek tova.

Ám a seidhek mágikus faja – mely vén, akár az idő – is felfigyel az ifjú harcosra, és fenyegető árnyékuk az életére vetül. Mert hamarosan könyörtelen sereg kél át a vízen, mindörökre elpusztítva a riganték életének örök ritmusát.

Connavar, aki megesküdött, hogy megvédelmezi népét, olyan feladatot vállal magára, melynek során az ellenség szívéig kell hatolnia. Útközben szert tesz egy ajándékra: egy kardra, mely éppoly hatalmas és halálos, mint kovácsolói, a seidhek. Connavar így nyeri azt a nevet, ami egyként csempész félelmet barát és ellenség szívébe – a nevet, mely egyszerre hirdeti dicső, ám keserű sorsát. Így lesz ő a… Démonpenge.

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Delta Vision, Budapest, 2007
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679252 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Connavar


Kedvencelte 36

Most olvassa 2

Várólistára tette 159

Kívánságlistára tette 114

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Solymár_András IP>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Ha fiatal lennék, homlokon nem ráncolnák mély barázdák az élet ekéje nyomán, lelkiállapotom nem gyötörné kóros álmatlanság, nem kellene megvarrnom a pajzsom, nem kellene dolgozni járnom/a munkámban tudnék olvasni…szóval értitek, ha tizenéves lennék, akkor ezt a könyvet egy éjszaka alatt megettem volna. Így azonban, hosszú maratonfutás lett, minden, hullafáradt estén olvastam egy-két órát és másnap a kollegák mást se hallottak, minthogy hulla fáradt vagyok, mert jó volt a könyv.

Utoljára nem is emlékszem, mikor szippantott be ennyire néhány papírlap, mikor követtem ilyen elvetemülten egy szereplő útját, szenvedést, örömeit. Mert Connovar, ki nem más, mint Kard a viharban egy olyan ember, kiből kevés van a világon. Bannonparti Keskenycsípőjű Orem jutott eszembe a Kegyelem árából, Monkey D. Luffy jutott eszembe a One Pieceből. Vajon miért? Mert a főhős egyszerű, jószívű, őszinte, erős és nem adja fel. Ezzel a néhány tulajdonságával felvértezve megy neki fejjel a világnak és megüti magát. Feláll és újra próbálja. És újra. És újra. Amíg meg nem történik a csoda. Mert biza csoda az, ami történik, hogy egy ilyen ember előre jut, mi több életben marad. Kell is neki a természetfeletti segítsége.

Mixáth ( ahogy középiskolában írtuk, na ugye meg a barock, stb. ) után, ki a lélekrajzok nagy mestere, el kell mondanom, hogy Gemmel sem utolsó, sőt! Az ív, amin Connovár végighalad, a fejlődés, amit kikényszerít belőle a teher nem egyenes, nem jó, vagy rossz, egyszerűen van a maga torz valójában. Gyönyörű és csodálatos, ahogy a szereplő elveszíti gyermeki ártatlanságát, de úgy, hogy a kedves olvasó keresi, hogy „hol?”, „mikor?”. Nincs egy ilyen pont. Connovar annyira természetesen és alattomosan csusszan át a felnőttlét keserű ügyetlenségébe, hogy képtelenség rámutatni valamire, hogy „Ez volt az oka!”. Hátborzongatóan profi.

Egy másik csúcspont. Imádom azokat a könyveket, ahol kimondanak dolgokat. Ahol megjelenik a szexualitás, megjelenik a székelés, a pisilés, az élet kevésbé epikus, ám egyértelműen hozzátartozó és elengedhetetlen részei. Megjelenik és nem ciki és nem természetellenes, hanem olyan amilyen. Van és kész, mert ahogy apám mondta mindig: „Semmit se muszáj, csak sz*rni és meghalni.” Miért van az, hogy a legtöbb regénybe kimaradnak olyan alap dolgok, mint a WC, menstruáció, betegség, stb. Miért? Ezekről nem kell beszélnünk? Ez nem tartozik hozzá az élethez? Mondhatnánk, hogy de nem írhatunk bele mindent a regénybe, egyszerűen kimaradnak, mint lényegtelenek. Szerintem nem lényegtelenek, mert ezek a dolgok nagyon sok helyen tabuk, az irodalom egyik szerepe pedig a tabuk fellazítása. Hány embernek jelent problémát a munkahelyen használni a WC-t? Nyíltan beszélni a szexualitásról, testi-lelki problémákról, érzelmekről?

Ebben a könyvben a legnagyobb harcosok is sírnak és beszélnek az érzelmeikről. A leggyengébbek is tesznek nagy dolgokat. A legjobbak is meghalnak. A gonoszak is életben maradnak, de ennek ellenére nem tudok eltekinteni a meseszerűségétől. Akárhogy csűri csavarja az író, nem tudok eltekinteni attól, hogy ez egy tündérmese. Durva, valóságos, de tündérmese, mi arra lett teremtve, hogy kamaszoknak, felnőtteknek utat mutasson valós élethez.

Ennél többet pedig egyetlen regénytől sem várhatunk el. Ez a könyv maga az élet.
Varázslatos, csodálatos, az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Örök kedvenc, jön a sorozat többi része is. Köszönöm @Disznóparéj_HVP, ez egy olyan sorozat, amiért érdemes áldozni. De még egy ilyen és feldugom Igazat a seggedbe.

ADDENDA: nem tudtam mindent belesüríteni ebbe az értékelésbe, mit el kellett mondanom, így hát folytatom. Figyelemre méltó még három dolog. Egyik a művet átjáró szeretet. Igen, az emberek ölik egymást és bántják egymást és rengeteg a tragédia, de ez azért lehetséges, mert tényleg rengeteg szeretet folyik végig a történeten. Tanulni belőle. Imádni. Példát venni róla.
Gyönyörű a módja, ahogyan az író érzékelteti a minden apró tettnek következménye van örök igazságot. Ez tényleg így van. Minden apróság új utakra tereli életünket és ennek tudatában fontos élnünk. Mi irányítunk, még ha be is van kötve a szemünk. Jó vicc, mi?
Harmadrészt pedig, és ezért csodálom az írót, elképesztő, hogy mennyire sokrétű karakterfejlődések vannak. Marritu, ki az átlagos könyvben a statikus pont lenne, ki nem moccan, ki örök és könnyen kiismerhető. De itt? Itt ő is egy csoda akárcsak a többi szereplő, pont annyira ívelt, csodálatos és rejtelmes, mint az összes többi páratlan élet. Elképesztő, egyszerűen elképesztő! Pusziljuk az író fejszéjét.

2 hozzászólás
Rodwin>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Ez egy nagyon jó könyv volt, első olvasásom Gemmelltől, nem is értem miért csak most tettem!
A főhős Connavar a barbár harcos, akinek a történetébe csöppenünk. Már születésénél eldöntetett, hogy hatalmas harcos lesz: Kard a viharban névvel.
Egészen gyermekkorától, a felnőtté válásáig kalandozhatunk vele. Részünk lesz barátságban, szerelemben, csalódásban, vad csatákban, árulásban, bosszúban. Mindezt remekül összerakta az író, ahogy általában mindig, rögös út vezet a felnőttévállásig.
Nagyon jól elképzelt világ, mintha a régi Római Birodalomban járnánk, sok barbár törzzsel, és némi mágiával fűszerezve.
A riganték világa meseszép, teljesen elvarázsolt, ahogy elképzeltem. A kultúrájuk egyszerű, de ebben az egyszerűségben, rengeteg szépség is volt.
Connavar szerethető főhős, de volt pár cselekedete amivel nem értettem egyet. A többi szereplő is nagyon jól kidolgozott volt, mindenki megtalálhatja a neki kedveset.
Kedvenceim Vorna, és Parax volt.
Rengeteg alapigazság volt a könyvben, amit sokszor többször is elolvastam.
A csaták meg valami fantasztikusan voltak megírva, mintha egy filmet néznénk.
Remek heroikus fantasy, ha valaki ezt a stílust kedveli, bátran kezdjen bele, nagyon jó kis olvasmány! :)

2 hozzászólás
ViveEe P>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Jó volt. Jó volt olvasni, rendben vannak a karakterek, és maguk az események is érdekeltek. Ezzel a könyvvel kellett volna kezdenem Gemmellel való ismerkedést.
Itt van nekünk egy kedves, és jóravaló nép, akik kénytelenek szembenézni és felkészülni a nagy világ gonoszságára. Ennek megvalósítására törekszik főszereplőnk Connavar.
Conn felnőtté válása áll a történet középpontjában, ahogy egy jóravaló, kicsit gőgös gyermek egy meglepően példaértékű kamasszá nő, hogy aztán számomra csalódást okozó felnőtté váljon. Megszerettem őt, ahogy Riamfadával, Banouinnal és Vornával bánt, igazi jószívű hőst mutattak. De utána folyamatosan csalódtam benne, és ha nincs Eriatha ki tudja kimászik-e a barlangjából. Kicsit bukástörténetnek érzem, ahol a nagy ember, sok értékes tulajdonsága ellenére elbukik a nehézségek súlya alatt. De mivel nagyon a történet elején vagyunk bármi kialakulhat a dologból.
Az összes fontosabb szereplőt van miért szeretni, Vorna (végre egy szuper nő) az abszolút kedvenc, valamint a „nagy öregek”, mint Ruathain, Parax és Banouin.
A csaták nagyon rendben voltak, tetszettek a felkészülés részei, a taktika, a harcmodor. Ami még nagyon érdekessé tette a könyvet, azok a geisek. Nem is tudom, hogy szeretném-e tudni az enyémet. De nagyon tetszett, hogy még ha egyértelműnek tűnnek is, akkor sem azok. Ezek a dolgok sokszor észrevétlenül mozgatták a szálakat, és minden ami csekélységnek tűnik, hatalmas horderejű dolgokat vonhat maga után. Nagyon tetszett. Úgy tűnik a sorsot még sem lehet elkerülni. Örömmel folytatom tovább. :)

4 hozzászólás
marcipáncica>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Miután belekóstoltam a Drenai Sagába és a Trójába, újabb Gemmell-sorozatnak vágtam neki, ami újfent remek döntésnek bizonyult.
Gemmell csodálatos képességgel rendelkezik a nagyszabású jelenetek, a csaták, gyilkosságok, összeesküvések és politikai játszmák részletgazdag, izgalmas és feszültséggel teli megalkotására, mindemellett pedig a hétköznapi életet bemutató, lassabb, személyesebb hangvételű, a szereplők magánéletére és érzelmeire koncentráló részek leírására. Ezek összességétől karakterei élők és valósak, ami az egész történetet megtölti élettel, a tetteknek érezhető súlya és következménye van. E mellé társul még a kiváló világépítés is, amihez Gemmell az ókori római és kelta alapokból merített egy kicsit, de bőségesen felturbózta azt saját ötleteivel. A népek, kultúráik, történelmük, hiedelemviláguk és az ebben a világban jelenlévő mágia nagyon jól olvadt össze egy valóságos, mégis kellően fantasztikus világgá.

A fantasy-s/történelmi regényes/kalandregényes vonal mellett pedig ott volt, amit már a korábbi Gemmell kötetekben is nagyon szerettem, a történet közben felmerülő mélyebb kérdések és problémák körbejárása. A jó és rossz mibenléte és az egyéb, szinte kötelezőnek számító morális kérdések mellett, amik szintén kaptak egy sajátos és nem sablonos feldolgozást, megjelennek az olyan érdekesebb és mélyebb témák is, mint a szülői és testvéri kapcsolatok eltorzulása, a kommunikáció és az érzelmek megosztásának hiányából fakadó feszültségek és gyötrelmek, a társadalmi kirekesztés az idegenekkel, ismeretlennel szemben, de az elfogadás, a feltétel nélküli szeretet és segítségnyújtás is. Mindezen témákat, és még rengeteg mást, amit érintett, nagyon finoman, a sorok között vezeti át, érezhetően, de nem túlerőltetve. Míg a Legendában a halál elfogadása, a saját életünk értelmének megértése és az elmúlással való szembenézés kérdése volt a fő motívum, a Kard a Viharban inkább a szeretteink elvesztését, az ebből fakadó fájdalmat, a bosszú jogosultságát és elfogadható mértékét járja körbe.

Az események fő mozgatórúgója egyfelől a kereskedelmi és hatalmi érdekekből fakadó csatározás, másfelől pedig a sokkal személyesebb vonal, az önzetlen szeretet és a gyász, bosszúvágy. A cselekmény nagyon jól épül fel ezek kettősségére, a külső hatások és a belső vágyak ütközésére, ami sokszor válaszút elé, és nem feltétlenül a megfelelő döntés felé tereli a szereplőket. A háttérben pedig végig jelen van, meghúzódva, de jelentőségteljesen a mágia, ami tovább bonyolítja az amúgy is meglehetősen kacifántos szálakat.

Kezdő kötetnek tökéletes volt, kicsit lassan meginduló felvezetéssel, de a későbbiekben annál tempósabb cselekménnyel, fantasztikus világgal és rendkívül emberi szereplőkkel. Én egy icipicit több mágiát el tudtam volna viselni, bár így is megvolt a kellően sejtelmes-misztikus vonal, amiből látszik, hogy a későbbiekben még sokkal jelentősebb szerepet kap majd ez a szál is. A maradék fél csillagot a folytatásoknak tartogatom.

Lisie87 P>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Biztos, hogy olvasok még tőle!^^ Igazi, jó kis fantasy író!
Nagyon tetszett a könyv, olvastatta magát! Az elején bele kellett rázódni, de utána csak úgy peregtek az események. Ami kifejezetten tetszett a könyvben, főszereplőnk (Connavar) jellemfejlődése. Végigkövetjük gyermekkorától fiatal felnőtt hőssé válásáig. Szerelmek, csalódások, hőstettek, bukások és felemelkedés követik útján, közben próbálják a barátai, közeli ismerősei egyengetni a jó út irányába, mert hát igaz, hogy hős, de ő sem tévedhetetlen, vagy makulátlan. Sok döntésével nem tudtam egyet érteni, de hát ő is csak ember! Valahogy nem nőtt a szívemhez. Akiket nagyon megszerettem a könyv során: Vorna, Banuoin. Az ő élettapasztalatuk, bölcseletük, a dolgok egészben való meglátása sok pluszt adott a történethez.
Pár szereplő halálát nagyon megkönnyeztem. :( Igazságtalan az írótól, hogy megszeretteti velünk őket, utána elveszi…
Barbár és kegyetlen világot kapunk, csipetnyi mágiával fűszerezve, de megjelenik a szeretet, bölcsesség, a hősiesség és az összetartás is!

2 hozzászólás
Zsoofia>!
David Gemmell: Kard a Viharban

David Gemmell úgy ír paragonokat, mint senki más ezen a világon, és ezért megbocsátok neki mindent, amit egy akár öt-tíz évvel későbbi szerzőnek komoly csillaglevonásokkal járna. Gyönyörűen vezeti végig a karakterein a hübriszt és a haragot, a rossz döntéseket és következményeiket. Várom, hogy Connavar mikor fog tanulni is belőle.
A világ egy igazából elég tipikus kardozós fantasy, de rengeteg apróság teszi érdekessé, pl a történelmi párhuzamok a római terjeszkedéssel, a titokzatos seidhek, és az érdekes sors-koncepció. Mindig próbálja újrakeretezni a jeleneteket, megkérdőjelezve, hogy most mi a helyes szituáció, ki a jó és ki a rossz, van-e egyáltalán ilyen – miközben nem süllyed bele hálaégnek a manapság divatos grimdark mocsokba.

Morpheus>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Valószínűleg ez nem egy rossz könyv, becsületes iparosmunka, de úgy látom, valahogy elsiklottunk egymás mellett. Emellett amit nem tudok megbocsátani, az az, hogy ez egy nem eléggé fantasy és egy nem eléggé történelmi könyv keveréke. Mi is a történet? Róma háborúzik és készül megtámadni Britanniát, miközben a vikingek is fenyegetnek. Ne már… Most komolyan? Csalódás volt, nem folytatom a sorozatot.

Shanara>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Több van ebben a történetben, mint ami elsőre látszik és amire számít az olvasó. Mai, felpörgött világunkban túlnyomó többségben vannak a gyors és hihetetlenül mozgalmas regények, de ez a könyv nem ilyen. Lassan hömpölygő történetvezetése, kissé misztikus, de mégis realisztikus háttere érdekes egyveleget alkot, ahogy a becsületet mindennél fontosabbnak tartó, de a természet szellemeiben hívő, a mágia bizonyos fokát elfogadó Riganték jelleme is. Főhősünk Connavar, akinek életét a születésétől egészen életének aranykoráig végigkövetjük, közben pedig megismerjük ezt a különleges népet. Főhősünk nem tévedhetetlen, élete rossz döntések, bukások és dicsőséges tettek sorozata, de jelleme, életének története, valamint annak különleges elbeszélési módja olyan, amely még a könyv befejezése után is hosszú ideig fogva tartja az olvasót.
Nekem kifejezetten tetszett a könyv, amely a heroikus fantasy igazi mintapéldája. Nem egy tipikusan nőies fantasy, de ennek csak örülök, mert abból mostanában eléggé túlteng a kínálat. Az igényes fantasy történeteket szeretők kedvelni fogják a regényt és értékelik majd az előnyeit. Úgy érzem azonban, hogy az író igazi rajongói az erősebbik nem képviselői közül fognak kikerülni, de biztos vagyok bennem hogy a fantasy műfaját kedvelő női olvasók is szeretni fogják ezt az írást. Részemről jöhet a folytatás is hamarosan.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/06/david-gemmell-ka…

9 hozzászólás
bartok_brigitta P>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Nagyon nehéz szavakba önteni, amit ez az olvasás okozott nekem, mert úgy érzem – és ez nem túlzás –, hogy az idei évem legjobb könyvét tettem le néhány perccel ezelőtt. Minden sorát imádtam, és már most elő is vettem a következő kötetet, hogy az értékelés után újra belemerülhessek a riganték történetébe.
Egy időben nagyon rá voltam kattanva az ilyen epikus történetekre, de mostanában valamiért hanyagoltam őket. Ha mégis sikerült rávennem magam arra, hogy elkezdjek egyet, valahogy mindig meguntam az elején, mert nem kötöttek le. Nem tudom eldönteni, hogy ezúttal az „újdonság” varázsa tepert-e le, vagy Gemmell lebilincselő stílusa, de az biztos, hogy akár szerelmeslevelet is írhatnék ehhez a könyvhöz. De nyugi. Nem tervezem.
A cselekmény és a világfelépítés tetszetős, jól érthető és gördülékeny; Az író úgy oszlatja el az információkat a regényben, hogy azok érdekesek legyenek, az olvasónak egyáltalán nem kell tartania attól, hogy hosszú és szájbarágós oldalakon kell keresztülverekednie magát. Nagy kedvencem a hitvilág. A szellemek, a sors-koncepció, a jelképek. A történet mozgalmas, epikus, ami bemutatja, hogy hogyan válik egy gyáva fiából retteget hős.
Nagy erőssége a regénynek a karakterárnyalás, hiszen itt senki sem fekete, vagy fehér. David Gemmell egyaránt bemutatja a szereplői világos és sötét oldalát, és meg sem próbál finomítani az esetleges hibáikon csak azért, hogy szimpatikusak legyenek. Nem bánik kesztyűskézzel Connavarral, nem egy alkalommal sodorja olyan helyzetbe a fiút, ahol nehéz eldönteni, hogy melyik döntés a jó, vagy melyik a rossz – vagy van-e egyáltalán olyan, hogy jó döntés? Ki áll a jó, vagy ki áll a rossz oldalon? A karakterek nagyon emberiek, a maguk esendőségével és sebezhetőségével, erényeikkel vagy éppen utóbbiak hiányával. Nagyon szerettem a különböző szemszögből íródott kis epizódokat, mert így a mellékszereplők is sokkal közelebb kerültek hozzám, és sokkal könnyebb volt megérteni a motivációjukat.
Sok-sok kedvenc jelenetem van. Az író egyaránt ért a sötét humorhoz, és a szívszorító jelenetek megalkotásához. Nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a fájdalom és az öröm között, így a kettő között valóban megtalálható volt maga az élet.
Részemről jár a csillagos ötös. Sőt. Annál több is.

Leonidas>!
David Gemmell: Kard a Viharban

Nagyon szeretem Gemmell regényeit. Az eddig olvasott regényeinek a többségével elégedett voltam, csalódást egyik sem okozott. A Kard a viharban egy nagyon jó regény, lenyűgöző történet, tele izgalmas részekkel. Elejétől fogva remek kikapcsolódást, és szórakozást nyújtott.
Gemmell a történeteiben különleges hangulatot tud teremteni, rendszeresen a hatása alá kerülök. A riganték világa részletesen kidolgozott, varázslatosan szép, de egyben rendkívül kegyetlen. Nagyon tetszett, ahogyan leírta a riganték barbár kultúráját és szokásait, volt benne valami, ami teljesen elvarázsolt. Az életmódjuk egyszerű. Mindenkinek megvan a helye a társadalomban, sok tekintetben erősen hasonlít a kelták kultúrájára.
Gemmell nagy hangsúlyt fektet a hősiességre. Főszereplői hősök, de minden hőstettük ellenére egyszerű halandók maradnak. Connavar is hős, akinek az életútját egészen a születésétől kísérhetjük nyomon. Fokozatosan erős, határozott férfivá válik, s közben rengeteg fájdalmas tapasztalattal lesz gazdagabb, amik fokozatosan emésztik a lelkét. Valamiért nem bírtam megkedvelni Connavart. Rengeteg jó cselekedete mellett, többször rettenetes dolgokat művelt, ami párszor ellenszenvet váltott ki belőlem. Pedig egész jó karakternek tartom. Ez az egyik ok, amiért csak 4,5 csillagot adtam. A mások ok, hogy ugyan fordulatos regény, de igazán nem tudott meglepni. Mindig megéreztem, ki fog legközelebb meghalni. Picit kiszámíthatónak éreztem.
Remek kikapcsolódást nyújtó olvasmány.Mindenkinek ajánlom,aki szereti a minőségi fantasyt.Jöhet a folytatás. :)


Népszerű idézetek

Melchiadesian>!

Azt mondják, hogy az ember addig nem öregszik, míg él az anyja. Szerintem ez így van. Te mindig gyerek leszel az ő szemében. És ez rettentően bosszantó, de tudod, amikor eltávoznak, az egész világot odaadnád azért, hogy halld, amint még egyszer gyerekként bánnak veled.

357. oldal

1 hozzászólás
Shanara>!

Nem könnyű becsületesnek lenni. A világ tele van ravasz, eszes emberekkel, akik nem értik, mit jelent a hűség és a becsület. Áskálódnak, lopnak, és a világ szemében mindig sikeresek. A becsületességhez sok erőfeszítés kell és állandó bátorság. Ami pedig a tisztességet illeti, az a legnehezebb mind közül.

35. oldal, Delta Vision, 2007.

Rodwin>!

Nem szeretem őt, Eriatha. De mikor a közelében vagyok…
– Ha! – kiáltotta a nő rosszallóan. – Ezt legalább értem.
Ez a hús csábítása. A férfiak átka.

407. oldal

15 hozzászólás
Shanara>!

A harag hasznos lehet, de többnyire olyan ködöt formál, ami vakká tesz minket az igazságra.

335. oldal (Delta Vision, 2007.)

Shanara>!

Időnként, mint ahogy a kavics lavinát okoz, időnként egy kicsinység is hihetetlenül nagynak bizonyulhat.

366. oldal, Delta Vision, 2007.

Melchiadesian>!

A kívánságok azok a falatok, melyekkel a szegények táplálkoznak.

225. oldal

RosszQtya P>!

– A szavak a vasnál is erősebbek – felelte erre Banouin. – Minden, amit teszünk… és minden amik vagyunk… a szavakból születik.

Shanara>!

– A szavak a vasnál is erősebbek – felelte Banouin. – Minden, amit teszünk… és minden, amik vagyunk … a szavakból születik. Az ember előítéleteit imádott apja, anyja vagy idősebb barátai szavaival veszi át. A vallást és a mítoszt… bár lehet, hogy a kettő ugyanaz… sokkal inkább a szavak tartják életben, mint a tettek.

34. oldal (Delta Vision, 2007.)

Miss_Mila>!

Az én tapasztalatom az, hogy az emberi faj kevés jót tesz, és sok olyat, amivel önmagát szolgálja, és végső soron gonosz.


A sorozat következő kötete

Rigante-ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Richard Morgan: Az acél emléke
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
George R. R. Martin: Kardok vihara
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Steven Erikson: A jég emlékezete