Hollószív (Rigante-ciklus 3.) 103 csillagozás

David Gemmell: Hollószív

A rigantékat meghódították, a varlok vaskezű uralma alatt élnek, szokásaik megvetés tárgya, kultúrájuk szinte teljesen megsemmisült. Egyetlen asszony maradt, aki a riganték által egykor taposott ösvényt követi. Ő a Kívánságfa erdejének nornája, és egyedül ő van tisztában a hamarosan a megpecsételt sorsú világra rontó gonosz természetével.

Két férfiba veti minden reményét: Jaim Grymauch-ba, az óriástermetű rigante harcosba, akit gyötör a kudarc, amiért nem tudta megmenteni szeretett barátját az árulástól, és Kaelin Ringbe, az ifjúba, kinek halálos képességei haragra gerjesztenek minden varlt. Egyikükből lesz Hollószív, a törvényen kívüliek vezére, kinek vakmerő hőstettei felrázzák a rigantékat. A másik legendát kovácsol majd, és lángra lobbantja a lázadás tüzét.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679825 · Fordította: Sziklai István

Kedvencelte 19

Most olvassa 4

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

Solymár_András I>!
David Gemmell: Hollószív

Mint annyiszor, megsemmisülten állok és próbálok kifacsarni meggyötört szívemből néhány igaz, méltó szót… de kezdjük az elejéről.

Jogos kételkedéssel fordultam a rigante ciklus harmadik kötetéhez. Gemmel kétszer sütötte el ugyanazt a poént, kétszer írta meg ugyanazt a könyvet, s mind a kétszer visítva masz… gyönyörködtem látásán. Azt sejtettem, hogy harmadjára nem fog működni ugyanaz a csel, s tán jó száz oldalig ez a félelem szorongatta gyomromat… aztán beszippantott és maradéktalanul megadta, ami jár nekem. Immár teljes mértékben meggyőződtem, hogy vannak történetek, amelyeket el kell mondani, újra és újra és újra. Akárhányszor hallgatjuk meg Fehérlófiát, minden egyes alkalommal élvezetes és releváns. Gemmel regényei igazából ürügyek arra, hogy elmondják ugyanazt a történetet, hogy egyre mélyebben, egyre erősebben belénk véssék azt, amit tudnunk kell az életről.

Hadd mondjak ki egy teljesen nyilvánvaló igazságot. Gemmel könyvei, legalábbis az a három, amit én olvastam közhelyesek. Teljes mértékben. Anélkül, hogy a címet elolvasnám, legalább ötven százalékos pontossággal meg tudom jósolni, hogy mi fog történni, a fülszöveg elolvasása után pedig ez a szám felrúg hetvenre. És azt hiszem nyilvánvaló, hogy hova lyukadok ki. Nincs még egy író, akinek a szavait ilyen erős mágia itatná át. Ha Gemmel telefonkönyvet írna, attól is tűz gyúlna a szívemben és könnyeket legyűrve vernék szét egy sereg kamaszt, aki szerint épp vakáció van és köpködve szotyizik az utcákon, hogy újra férfinak érezzem magam.

Vizsgáljuk meg, mi tesz egy könyvet naggyá. Mert nem a történet. A történet egy az ezer közül. A hős megy és harcol és győz és meghal. Na bumm. Akkor… mi az, ami ezt a gyerekes, banális vágyálmot varázslattá teszi? Mert vágyálmok. Az emberek szívéből előkandikáló érzelmek annyira… banálisak. Gyermetegek. Őszinték… a dühük érthető, a gyűlöletük szánalmat keltő, a szeretetük könnyekre fakaszt, az életigenlésük dalra késztet, a szenvedésük részvétet ébreszt. Gemmel egy olyan ember, kinek kulcsa van a szívünkhöz és ismeri azt, amire vágyik.

Tudja, hogy arra vágyunk, hogy a gyilkosok jó emberek legyenek, akik megbánják a vétkeiket. Az erőszaktevőknek mentségük van, körülményeik tehetetlen áldozatai. A hősök pedig döntenek sorsukról és akaraterejükkel kovácsolják életüket. Az egyik felem ujjongva köszöni Gemmelnek, hogy megmutatta, hogyan van ez igazán. A másik felem pedig elkeseredve gratulál az írónak, amiért kihasználta gyermeki ideáim gyengeségét. Nem tudom, hogy van igazából, de azt tudom, hogy szeretnék hinni neki. Szeretném, ha a világ olyan volna, amilyennek ő látta.

Gyenge vagyok. Mindig gyenge vagyok egy Gemmel után. Varázslat költözik a szívembe, amit a világ már annyiszor kiölt szisztematikusan és könyörtelenül. Erre azt hiszem nincs más orvosság, mint az ő szavai, azok a csodálatos szavak, amik átütnek a valóságba, akár sötét tinta a vékony papíron és megfertőzve szívünket, emberséges, hősies tettekre kötelez.

Ember, küzdj és bízva bízzál. Ennyi jutott nekünk ezekben a nehéz időkben. Ha a mi szívünkben is ennyi varázs élne, mint Gemmel gyermekeiben, azt hiszem, nem állna meg akadály előttünk.

De nem így megy. Nem azért mert nem vagyunk riganték, vagy mert nincsenek Szeidheink. Mindössze azért, mert a szívünk zárva van és vak a varázslatra.

Az egyetlen igaz varázslatra, amivel a Mester szövi a történeteit.

Az igaz, egyszerű és tiszta szeretetre.

51 hozzászólás
Rodwin>!
David Gemmell: Hollószív

Gemmell-hez visszatérni mindig nagyon jó, nagyszerű karaktereket tud teremteni, és fantasztikus hangulat sugárzik a könyveiből.
Connavar és Átok már a dicső múlt, és istenként emlegetik a két hős rigantét. A Több száz év eltelt mióta Connavar szembeszállt a medvével, és Átok az aréna istene lett. Ezt az időt meg is sínylette a rigante nép. Erős elnyomásban élnek, szinte mindent a varlok uralnak, és az igazságot is rendszerint pisztollyal, és muskétákkal szolgáltatják, nem pallossal.
Igen nagy változáson ment át a sorozat, amely engem nem feltétlen zavart. Főhőseink a nagy riganték leszármazottai, Kaelin és Grymauch. Előbbi annyira unszimpatikus főszereplő volt, hogy folyton a bukását kívántam. De szerencsére a félszemű óriás valamennyire megmentette a könyvet. Kicsit sajnálom, hogy Grymauch csak a könyv elején és a vége felé szerepel többet.
A könyvben megtalálható a bosszú motívuma, fiatalok szerelme, ármány és galádság, nagyon kevés mágiával. amit nem is igen hiányoltam. Vadregényes felföldön kalandozhatunk az író által, kedvem lett volna nekem is bejárni az erdőségeket.
A papok motívuma és a boszorkányper a könyv végén a legaljasabb rész, ezek a szerzeteseket jobban tudtam gyűlölni, mint a varl társadalmat.
Grymauch pedig igazi nagy harcos, majdnem egy lapon említhető a két elődjével, azért amit a könyv végén tett. Választhatta volna a másik utat is, de hitt a nornának.
Nagyon jó kis könyv volt, de az előző kettőt egy kicsivel jobban élveztem.

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679825 · Fordította: Sziklai István
11 hozzászólás
mcgregor>!
David Gemmell: Hollószív

Oké. Én eleve elfogult vagyok Gemmellel.
A Hollószív egyfelől a korábbi két kötet világát idézi, de mivel több generációnyi időt ugrottunk (pl. megjelennek a tűzfegyverek), mégis más ez a miliő. Engem leginkább a Rob Roy atmoszférájára emlékeztetett, még a történet bizonyos elemei is konkrétan a skótok angolok ellen folytatott harcát idézik.
Gemmell ismét nagyszerűen nyúl két bevett eszközéhez: egyrészt a szembenálló felek közül jónéhányan nem fekete-fehér színekkel festettek, hanem különös kevercsei a jóra való hajlamnak, nemeslelkűségnek és a gyarlóságoknak. Így a pozitív karakterek is életszerűbbé válnak, nem szoborszerű félistenek, gyengeségek és hibák nélkül, másfelől olykor néhány negatív szereplőknél is fellebbenti a viselkedésük eredeti okait, amelyek lehet, hogy nem mentik őket, de jobban megértjük a gondolkodásukat.
A másik, szintén előszeretettel alkalmazott eszköze az írónak, hogy a szembenálló riganték és varlok közötti fronton keresztülkígyóznak az egyes emberi kapcsolatok pókhálófinomságú, de nagy jelentőségű kötelékei, így nemcsak az ellenfeleket egymástól elválasztó falak vannak jelen, hanem bizonyos egyénekhez köthetően ezeken átnyúló közös tapasztalatok, esetleg barátságok, vagy legalábbis kölcsönös tisztelet is. Gemmell ezt előszeretettel alkalmazta a Trója-ciklusban is (vö. a mükénei Arguriosz trójaiakhoz és Helikaónhoz fűződő viszonya, Helikaón és Odüsszeusz párosa, stb.), ahogy a Drenai Sagában is (pl a nadír Belas, a sathuliak és Árnyjáró viszonya stb.)
A Hollószív is jól ékszerezett Gemmell epikájának két díszével: a sajátos humorral, és az üzenetértékű, mély gondolatokkal.

1 hozzászólás
Lisie87 P>!
David Gemmell: Hollószív

– Azért jön el, mert így kell tennie – felelte a tiszt bánatosan. Visszafordult Packardhoz. – Azért jön el, mert a hősök ilyenek, Packard. Azért harcolnak, ami helyes, és nem számít, mi az ára.
– De ha ő a hős, akkor ettől mi leszünk a gazemberek?
– Ma azok leszünk, őrmester.

– Azt mondják majd, hogy hős volt. Azt mondják, hogy legenda volt. De a legjobb mind közül, fiú, hogy azt mondják, rigante volt!

Vannak olyan könyvek, amik megérintik az ember lelkét. Ez a könyv ilyen volt. Hogy miért olvasok? Ezért az érzésért. Ennél többet nem kell mondanom.

1 hozzászólás
ViveEe P>!
David Gemmell: Hollószív

Valószínűleg teljesen lényegtelen, hogy mégis hol járunk az időben, és ki a fenék ezek a varlok, és hogy kerültek ide, de engem zavart, hogy Gemmel megint bepottyantott ki tudja hova a távoli jövőbe, ki tudja milyen események láncolatának eredményébe..
Na mindegy, Connavar és Átok élete után sok-sok évvel, amikor már lőfegyverek is vannak, a rigante nép elnyomás alatt él, kultúrájuk kezd veszendőbe menni. És ebben a világban ismerkedünk meg Kaelinnel, és Grymauchkal.
A 450 oldalból az első 300-350 oldal alatt is azt tudtam mondani, hogy nem szerettem ezt a könyvet. Hollószív egy kicsit sem szerethető karakter számomra, később is csak javult ez a dolog, de nekem már unalmas ez a meggondolatlan ifjúból a mindenkit elsöprő felnőtt séma. Grymauch pedig csak a szórakoztató kis háttérszereplő volt.
Viszont a tárgyalástól kezdve imádtam a történetet. Nagyon felpezsdítő volt a védőbeszéd, az egész eseményláncolat. A végén pedig még egy könnycseppet is elmorzsoltam.
A vége miatt megérte, de messze nem tetszett úgy, mint az első kettő rész.

Árnyék82 P>!
David Gemmell: Hollószív

300 év telt el Átok óta.
A riganték meghódított nép lett és erőszakkal igyekszenek beleolvasztani őket a varl társadalomba, vagy kiirtani ha kell. Nem hordhatják népük színeit, nem viselhetnek fegyvert, nem adhatnak kölcsön nagyobb összeget, és nem lehet 14 markosnál nagyobb lovuk.
A varlok megvetik és lenézik őket és az Északi úr a moidart sokukat ölette már le és kínozta meg, mondhatni szinte megsemmisült a klán.
Mégis…
A rigante nem csak egy nép, hanem valami több, egy olyan lélek, aki együtt tud élni, lélegezni a földdel és táplálja annak varázsát, tiszta szíve van, büszke, erős, kiáll a másikért, harcol a gonosz ellen és sosem adja fel.
Ez a rész arról az időről szól, amikor már a rigante leigázott nép, de mégis él még, és van köztük még mindig olyan ember aki különleges „varázzsal” bír. Egyedi és erős, igazi rigante. Az ő történetük ez és pár különleges varl emberé…akikkel összefonódik a sorsuk.
Kaelin Ring, Maev, Rayster, a Tólakó, Ramus patikárius, Alterith Shaddler tanító, a Moidart, Gaise Macon, Mulgrave kapitány, Taybard és a legkülönlegesebb Jaim Grymauch.
Jaim magában hordozza a riganték minden jó és rossz tulajdonságát is. Részeges, tolvaj, verekedő, sosem bír meglenni egy helyen. Végsőkig szeret egy asszonyt, és feláldozná magát a barátjáért. Sokszor keveredik bajba, verekedésbe a kocsmákba és messze földön éneklik a dalait vagy szavalják különleges bika verseit. :) (Bár senki nem tud olyan hatást vele elérni mint ő, aki egy hatalmas bikát egy szelíd, halk hipnotikus kis verssel kivezet a karámból és elsétál vele.) :))

"Volt oly idő
Szólt az öreg,
Álom előtt
Az Ég alatt,
A bikák kaptak
Szemet, aranyt
Szarvat, vasat." …

…és bár a legjobb barátját Lannovart varlok ölték meg, és sok más klánbelit is mégis képes ezt mondani az ifjú Kaelin-nek:
"- Akkor hát gyűlölöd őket?
– Gyűlölöm-e őket? Az ember ennyi erővel gyűlölhetné a tengert is, amiért a barátai belefulladtak. Nem, fiú, nem gyűlölöm őket. Nem ismerem mindnyájukat…és nálam alapelv, hogy soha nem gyűlölöm azt, akit nem ismerek."
Képes egy elszegényedett varl nőt és annak kisfiát támogatni, élelmet vinni nekik és amikor Shula beteg lesz, őt és a fiát biztonságba vinni.
Képes büszkén kiállni a varl öklözö ellen és bár nagy verést kap, harcol a végsőkig és nem adja fel.
Rá mondják azt hogy „hegyeket képes megmozgatni”…mégis, soha nem lehetne azt mondani hogy önös érdekből tenné…egyszerűen csak hatalmas szíve van és ösztönből cselekszik.
A könyv végén pedig olyan tüzet lobbant, ami megrendíti a földet és minden szív fellobban tőle. Mert akkor és ott, nem számít hogy ki varl és ki rigante, mindannyian valami csodálatosnak a tanúi és mélyen megérinti a szívüket.
A riganték pedig újra ráébrednek önnön büszkeségükre…és újra lesz egy szikrányi remény.

Csodálatos történet ez, sok kis apró élet egybefonva és a végén egybeforrasztva.
Bevallom, akárhányszor olvasom, a végét mindig megkönnyezem…és meg is fogom minden olvasáskor.

bartok_brigitta P>!
David Gemmell: Hollószív

Nehezemre esik ezt mondani, de úgy érzem, hogy egy kicsit megfáradt ez a történet. A Hollószív egy hatalmas időugrás után veszi fel a fonalat, ami az elején megrémített, de aztán kezdtem beleszokni az új élethelyzetbe. Ennek a kötetnek jól érezhetően az volt a szerepe, hogy előkészítse a következőt, ennélfogva pedig magán viseli a „középső/átvezető” könyvek betegségeit. Ezúttal nem avattam kedvencet, de kellemes élményekkel zártam az olvasást.
Gemmell továbbra is rideg egyszerűséggel tálalja a szörnyű valóságot, és kicsit sem próbál szépíteni az emberi kegyetlenségen. Már az előző értékeléseimben is írtam, hogy az író karakterábrázolásai mesteriek, ami ebben a kötetben is hozta az elvárásaimat. Nagyszerű szereplőket kaptunk, bár most a főszereplő, Kaelin valahogy sehogy sem tudta elérni, hogy különösebbek szimpatizáljak vele. Kicsit olyan volt, mintha Connavar és Átok összes rossz tulajdonságát benne gyúrták volna össze. Ám ebben a történetben úgy érzem, hogy megszületett az egész sorozat legjobb karaktere, Jaim, akihez hasonló rigante medvét én is szívesen befogadnék. Nem is értem Maev nénét, amiért spoiler.
Ahogy haladunk előre a sorozattal, az elbeszélés tónusa úgy válik egyre sötétebbé. A történet ismét erős témákat boncolgat. Elnyomás, kisebbség, rasszizmus, korrupció. A háttérben ismét finoman megjelennek a történelmi áthallások, és a magam részéről kicsit úgy éreztem, hogy a regény a mai társadalmi problémákra is reflektál valamelyest. Ezúttal az eseménysorozat nem volt olyan pörgős, mint megszoktam, de egy kicsit segített ráhangolódni az elkövetkezendő dolgokra – márpedig hatalmas történésekre számítok.
Összességében ez a könyv is nagyon jó volt, de sajnos az első kettő mércéjét nem tudta megugrani.

Shanara>!
David Gemmell: Hollószív

„A kardok, a viking hajók, valamint a gladiátorok korát magunk mögött hagyva ezúttal egy olyan időszakban játszódnak a mindent meghatározó események, amikor már a lőfegyverek is lényeges szerephez jutnak. A pisztolyok és a puskák ugyan még csak egyszer süthetők el újratöltés nélkül, de a csatatereket egyre gyakrabban üli meg a lőporfüst. Mindezek mellett az igazi harcos továbbra is arról ismerszik meg, hogy nem orvul gyilkol, hanem szemtől szemben áll az ellenséggel, továbbra is leginkább karddal a kezében védi meg a saját igazát.”

„Bárki is kérdezi, továbbra sem tudom megmondani, hogy mivel adott többet számomra ez a kötet, mint a korábbiak, de sokkal jobban tetszett, és úgy éreztem, hogy sokkal inkább megérintettek az olvasottak. Mondanám, hogy kevésbé volt nagyívű a cselekmény, és a szerző sokkal inkább a személyt helyezte a fókuszba, de ez a korábbiakban is így volt, és mégis… Hollószív, vagyis Kaelin Ring érdekes személyiség, akinek karaktere és életének bizonyos pillanatai akár még ismerősnek is tűnhettek a korábbiakban olvasottak alapján.”

„Igazi hullámvasút ez a regény az érzelmek számára, de a történet nagyszerű és kifejezetten kedvelhető. A ciklus harmadik kötete önmagában is teljes, bár ha a teljes egészet nézzük, akkor inkább a negyedik rész felvezetésének tekinthető. Mégis az olyan szereplők, mint Jaim Grymauch, Kaelin Ring, Chara Jace, Rayster vagy éppen a norna, valamint az általuk átéltek miatt válik igazán emlékezetessé ezt a remekül elmesélt történetet.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2016/03/david-gemmell-ho…

Leonidas>!
David Gemmell: Hollószív

Gemmell nagyszerű író, ezt a tényt ezzel a regényével is sikerült alátámasztania.
A történetben alig található mágia, aminek hiánya engem többnyire zavarni szokott, de nem itt.Sőt, a sorozatból eddig olvasott regények közül ez tetszett a legjobban. Az előző részhez képest, sok-sok évszázaddal később játszódik. Igazán meglepődtem, mikor muskétákkal meg pisztolyokkal kezdtek lövöldözni. Eleinte furcsa volt, de zavarni egy pillanatig sem zavart. Nem hagyományos fantasy elemek kerültek a regénybe, ami igazán egyedi ízt ad a történetnek.
Gemmell nagyon ért az utálható karakterek létrehozásához. Szánalmas erőszaktevők, dicsőségre vágyó hidegvérű gyilkosok, undorító, kéjsóvár papok és az őket szolgáló,magukat lovagnak nevező, gyilkosok csürhéje. Csupa „pozitív” figura, és mind megtalálható a regényben. Szentegyház papjait éreztem a legundorítóbbnak, szerencsére nem sokat szerepeltek.
Pár nagyon megható jelenet is található benne. A végkifejlet tényleg fantasztikus.
A Rigante-ciklus minden fantasy rajongónak kötelező olvasmány.Nagyszerű regény.

3 hozzászólás
ftamas>!
David Gemmell: Hollószív

Gemmell különleges. Ha valami jó könyvre vágyom, akor vele nem lehet mellé lőni. De még, ha csak jó könyvek jönnének a kezembe, akkor is egy idő után hiányzik a stílusa és egyszerűen kötelező tőle olvasni.

Ebben a könyvben a a Riganték elnyomás alatt vannak. De attól még, hogy egy nép el van nyomva, lehetnek hőseik. A hősök kreálásához meg Gemmell nagyon ért. Riganték el vannak nyomva, de jön a változás és ez az egész könyvben érződik. Mesél és mesél és a hangulat fokozódik. A vége meg hát…. Nagyon nagyszerű befejezése a kötetnek, még ha sajnáltam is, hogy így történt. Kaelin felnőtté válik és hihetetlen nagy jellemfejlődésen megy keresztül. Jaim, meg eszméletlen. Annyira kitalált figura, annyira ki van dolgozva és annyira szerethető. A karakter kidolgozás, amúgy általánosságban is igaz. Minden egyes karakter nagyon jól el van találva. A Fantasy és mégsem Fantasy. Ha választani kéne, akkor talán nem az. Annyira realisztikus, hogy a mágia nem is igazán jelenik meg. Nagyon jó regény!


Népszerű idézetek

mcgregor>!

– Te meg… te részeges… csak hajnalban tántorogtál haza. A nap pedig már öt órája fenn van, és ilyenkor egyetlen férfi sem alszik már, akibe szorult egy kis önérzet.
– Adj pár percet, hogy elővegyem az eszemet, asszony.
– Az égre, Grymauch, tíz kiváló nyomkereső, meg egy varázsló kellene, hogy megleljék ezt a mitikus jószágot.

200. oldal

Niann>!

Az alkotáshoz idő és szeretet kell, a pusztításhoz elég pár pillanatnyi őrület.

178. oldal

1 hozzászólás
mcgregor>!

Call Jace természeténél fogva nem volt borúlátó ember. Hamar megtanulta, hogy jobbára a bátraké és a makacsoké a szerencse. Nem képzelte azt, hogy az események mindig úgy alakulnak, ahogy tervezi, de bízott abban, hogy ösztönei, szellemi képességei és bátorsága révén övé lesz a nap.

236. oldal

mcgregor>!

– Ezek ringharcosok. Egész életükben ezt csinálják. Ez a foglalkozásuk. Chain Shada száz küzdelmet vívott és sosem veszített.
– Tudom. Egyszer láttam verekedni. Úgy mozog, akár egy táncos. Valahányszor ellenfele üt, odébb rebben és félretáncol. Olyan volt, mintha valaki egy levelet próbálna megütni. Gyönyörű volt nézni.
– És szerinted le tudod győzni?
– Ez nem a legyőzésről szól, Kaelin. Hanem arról, hogy kész vagy-e szembeszállni vele. Leigázott faj vagyunk. Ezen nem érdemes vitázni, mivel ez szomorú történelmi tény. De engem nem igáztak le. Én rigante vagyok. Nincs olyan ember a földön, akivel ne mernék szembeszállni.
– Csak egy szemed van. És azt is elveszítheted.
– Egen, és egy fa is rám dőlhet. Na most, ti ketten induljatok, és mulassatok jól! Hamarosan ringbe szállok és rá kell hangolnom a gondolataimat. Na, tűnés! – Grymauch nekidőlt a fának, és lehunyta a szemét.

132-133. oldal

mcgregor>!

Szinte hátborzongató képességgel bírt, ha egy probléma lecsupaszításáról, a lényegtelen sallangok lenyirbálásáról volt szó, míg végül a válasz maradt csak meg, drágakőként csillogva.

335. oldal

mazsolafa>!

– Morc kedvedben vagy. Tudod, hogy miért?
– Persze, hogy tudom, miért.
– Egen, akárcsak én, Call Jace. De túlságosan előreszaladtál, ember! A holnap gonoszságai miatt kár most aggódnunk, mert úgysem kezdhetünk velük semmit. Úgyhogy élvezd a mai napot! Nehéz volt kivívni.

Niann>!

– Apám mindig azt mondta, hogy az élet nem már, mint emlék. És igaza volt. Minden egyes múló pillanatból történelem lesz.. Fontosnak tartotta, hogy ragaszkodjunk a pillanthoz, hogy megízleljük. Gyakran mesélt a múltbéli szép időkről, és remélte, hogy a jövő még több arany pillanatot tartogat. Az igazság viszont az, hogy az emlék csak akkor lesz arannyá, ha megosztjuk mással. Mikor azt mondhatjuk a szerelmünknek: „Emlékszel, mikor első ízben sétáltunk át a gyümölcsösön kéz a kézben?” Erre ő elmosolyodik, és azt feleli: „Hát hogyne emlékeznék, te vén bolond.” Ez az örömteli az emlékekben. Mikor Katra meghalt, magával vitte a fél életemet, és most a gyümölcsösről szóló emlék már keserédes.

279. oldal

mazsolafa>!

Legszívesebben lerohant volna a lejtőn, és a karjába zárta volna. Legszívesebben lerohant volna a lejtőn és pofon vágta volna.

mazsolafa>!

Felidézte magában Jaim Grymauch szavait: „ Mindig halgass a félelemre Kaelin! Soha ne hagyd, hogy uraljon! A félelelm olyan, akár a gyáva barát. A tanácsa nem mindig rossz, de ha esélyt kap rá, levonszol abba a mély üregbe, ahol lakozik.”

mazsolafa>!

Ha el akarod nyerni a lány kezét, le kell nyelned a büszkeségedet, és ki kell mondanod, amit ki kell mondani.


A sorozat következő kötete

Rigante-ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Richard Morgan: Az acél emléke
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
George R. R. Martin: Kardok vihara
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Steven Erikson: A jég emlékezete