Éjféli ​sólyom (Rigante-ciklus 2.) 80 csillagozás

David Gemmell: Éjféli sólyom

Az ​epikus történet egy ifjú esküvésével veszi kezdetét: „Mondd meg neki, hogy egy napon kivágom azt az ocsmány szívét.” Aki mondja, nem más, mint Átok, a Fattyú, a Farkasfejű törvényen kívüli. A hűtlenségből fogant ifjú, akinek neve maga is romlást jelent, a riganték harcosai között nevelkedett. Azok sokra tartják harci képességeit, de félnek a szívében dühöngő erőszaktól.

Tizenhét évvel születése után, saját magára rótt száműzetése során Átok igazi patkányfészekbe kerül: a hatalmas Kővárosba. Itt, ahol a gladiátorok a megélhetésért ölnek, a Karmazsin Papok megteremtették rémuralmukat, annyi rosszindulatot és gyűlöletet hintve el, ami több száz életen át is kitarthat. Ám itt élnek a szorongatott Fakultusz hívei is, akiket a titokzatos Fátylas Úrnő vezet, és akik megpróbálják a szeretet filozófiáját gyakorolni.

A végső bosszúra törő Átok arra készül, hogy csatlakozzon a Kőváros mítoszát elpusztító ütközethez. A vérontás napjai egyre közelednek, és a legyőzetlen… (tovább)

Eredeti mű: David Gemmell: Midnight Falcon

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Delta Vision, Budapest, 2007
514 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679726 · Fordította: Sziklai István

Kedvencelte 22

Most olvassa 1

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
Rodwin
David Gemmell: Éjféli sólyom

Gemmell fantasztikus, de ez már az előző rész olvasása után is tudatosult bennem.
Kicsit ugrottunk az időben, ami meglepő volt kezdetben, de hamar megbarátkoztam ezzel, ahogy az ifjú Átokkal is. Ez a könyv az ő történetét meséli el.
Betekinthetünk Kőváros szépségébe, és romlottságába, politikai viszálykodásba. Véres gladiátorküzdelmeken vehetünk részt, látványos harci jelenetekkel. Amelyet személy szerint nagyon élveztem.
Harag igazán a szívemhez nőtt, még talán jobban is, mint főhősünk. Kár, hogy a Kővárosi történések után, már nem kapott szerepet.
Morrigu és Vorna karakterét továbbra is kedveltem, ahogy a riganték világát is. Itt jobban éreztem magam, mint Kőváros falain belül.
A könyv nem csupán egy heroikus fantasy, annyi mindent adott számomra. Rengeteg színes karakterrel találkozhatunk, melyet más íróknak több könyv megírása alatt sem sikerül megteremteni.
Szól a bátorságról, barátságról, szeretetről, reményről, hogy hiába gyűlöltünk valakit egy életen át, egy apró morzsa ezt megváltoztathatja. Szívbe markoló egy történet.
Gemmell nagyon jól forgatja a szavakat, élvezetes párbeszédeket olvashattam, és továbbra is sok gondolatébresztő mondattal szembesültem. Ő tényleg az írásra született!
Köszönöm neki az élményt!

UI: Az Átokot megszólítással, valahogy nem bírtam megbarátkozni, mindig majd kiégette a szemem. Nekem az Átkot helyesebbnek tűnik, na de ez legyen a legkevesebb bajom. :)

>!
Delta Vision, Budapest, 2007
514 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679726 · Fordította: Sziklai István
5 hozzászólás
>!
Briggan
David Gemmell: Éjféli sólyom

Az első részt 5 csillagra értékeltem, ennek a kötetnek az égbolt összes csillagát ítélném.
Átok, Connavar fattyú fia a történet főszereplője. A történet kezdetén már majdnem férfi, aki elkíséri az ifjú Banuint kővárosi útjára. Egy tragédia hatására Átok gladiátornak áll, felküzdi magát a legjobbak közé, de sanyarú gyerekkora végigkíséri/kísérti felnőttkorában is. Érdekes, összetett személyiség az övé, hirtelen haragú, akár az apja, de őt meg tudtam szeretni teljes szívemből minden hibájával együtt. Miután visszatér a rigantékhoz, elzárkózik, csak a saját dolgaival törődik, ami egy kis ellenszenvet váltott ki belőlem, de a döntő pillanatban megmutatkozik, hogy igazi hős.
Érdekes volt a fakultusz, az üldöztetésük Kővárosban, a párhuzam a kezdeti kereszténységgel.
Élveztem a kővárosi politikai intrikákat, a merényletet Jasaray ellen.
Örültem a régi ismerősök szerepeltetésének, Vorna még mindig kedvencem volt, és Morrigut nagyon megszerettem. Könnyeket csalt a szemembe, mikor Vornáék elmentek hozzá a Kívánságfa erdejébe.
Az utolsó, eposzi csata Kőváros ellen valami elképesztő volt! Az egész küzdelem leírása, az, hogy belehelyezkedhettem egy-egy szereplő bőrébe, hogy tudjam az utolsó gondolatait.
Breafar, annyira fájt érted a szívem! Bendegit Brant nagyon csodáltam, méltó fia Ruathainnek.
Az utolsó 10-15 oldalon olyan érzelmi nyomás alá helyezett Gemmel, hogy záporoztak a könnyeim: Connavar és Átok beszélgetése, a csatában elesettek.
Ez a könyv teljesen letaglózott, meghatott, és olyan gondolatokat osztott meg velem Gemmel, amire egész életemben emlékezni fogok.

>!
Shanara
David Gemmell: Éjféli sólyom

„Azt kell mondjam, hogy Átok sokkal érdekesebb karakternek tűnt a kötet elején, mint a korábbi részben Connavar: a fiú múltja, a sértettsége, bizonyítási vágya és a lelkét belülről marcangoló düh eléggé egyedi személyiséget hozott létre. Ifjú hősünk úgy érzi, hogy nincs veszteni valója, nem féli a halált és pont ezért vakmerő, merész – kalandjai és megnyilvánulásai a kedvemre valók voltak, gyorsan peregtek az oldalak.”

„Az elbeszélés stílusa határozottan olyan részletes, mindenre kiterjedő és lassan hömpölygő, ugyanolyan mint az első rész esetében, tehát aki azt kedvelte – akár csak egy kicsit is –, ebben a történetben sem fog csalódni. Visszatérnek a régi szereplők is – bár az idő rajtuk is nyomott hagyott –, de végül minden korábbi lépésük magyarázatot kap. Gemmell elvarr minden szálat, az első részben megismert összes szereplő végigjárja a sors által neki kirendelt utat – úgy hagytam őket magukra, hogy tudtam, mindegyikük élete elrendezésre került.”

„Nagyon kedveltem a történet misztikus vonalát: Morrigu beavatkozásait, a druidák szerepét, a tanácsok és jóslatok mögöttes jelentését és a végkifejletet. Azt a fel nem tett kérdésemet is megválaszolta a szerző, hogy miért és mi okból hasonlít annyira a riganték világa a miénkre, magyarázatot kapnak az elnevezésbeli és a történelmi egyezések, hasonlóságok.”
Mindezek ellenére, vagy éppen ezért: „Ez egy olyan történet, amit pasi írt, alapvetően pasiknak, de amelyet olyan csajok is elolvasnak, akik nem csak csajos könyveket vesznek a kezükbe.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/09/david-gemmell-ej…

>!
Dominik_Blasir 
David Gemmell: Éjféli sólyom

Néha bizony azon kapom magam, hogy elkezdek beskatulyázni egy szerzőt. Ez persze önmagában is helytelen, hát még olyan nagyszerű író esetében, mint David Gemmell. Habár eddig mindegyik olvasott regényét hihetetlen módon élveztem, valamilyen furcsa oknál fogva már nem számítottam arra, hogy meglep, hogy képes még újdonságot mutatni a heroikus fantasy zsánerében.
Erre jött az Éjféli sólyom, és Gemmell letaglózott. Nem tudom másként leírni azt az élményt, amit a kötettől kaptam, inkább csak jelzőket kezdek halmozni: döbbenetesen katartikus, magával ragadóan izgalmas, és mélyen, szívhez szólóan emberi. Talán utóbbi a legfontosabb, hiszen nemcsak hogy karaktereiben annyi lélek van, mint féltucatnyi szerzőnél együttvéve, de érzem: a sorok között nekem beszél.
Ezen túlmenően pedig lehet mesélni arról, hogy milyen érdekesen tálalja saját ókorunkra hasonlító koncepcióját, mennyire rajongok azért, ahogy megismerteti velünk karaktereit és fél fejezeteket kapnak lényegtelen mellékalakok, vagy hogy milyen varázslatos is az, amikor belelendül, és új értelmet nyer a hősiesség. De ezt majd megteszi helyettem más.
Én maradok annál, hogy mennyire jó pillanatban is talált meg az Éjféli sólyom. Mert képes voltam arra, hogy magamra ismerjek, és mert sikerült befogadni gondolatait. Talán jobb ember lettem. Talán nem. De Gemmell rálökött az útra.

1 hozzászólás
>!
Carun P
David Gemmell: Éjféli sólyom

Egész eddig azt hittem, hogy Connavar-nál nem lehet emberibb, árnyaltabb hőst kitalálni, erre Gemmell az arcomba tolta ezt az Átok nevezetű fattyút, akit a kezdeti dühkitörései ellenére is nagyon megkedveltem.
Tetszett a kővárosi (római) kultúra bemutatása, az udvari intrikák, a karakterek jellemének mélységei. Ebben a kötetben minden benne volt, amit egy könyvben szeretek, így nem is volt kérdéses az 5 csillag :)

>!
Gerof
David Gemmell: Éjféli sólyom

Amikor egy folytatásban nem az előző könyvben már megszokott szereplő történetét követjük nyomon, akkor az némi hiányérzetet okoz. Így volt itt is, szerencsére hamar meg lehetett szabadulni ettől az érzéstől. Ahogy az előzményben, itt is egyenletes a színvonal, egy percig se untam, végig lekötött a könyv, akárkiről is olvastam éppen.
És itt van a lényeg, mert noha van egy határozott főszereplőnk, Átok, az ő fejében töltjük az idő nagy részét, azért hosszabb-rövidebb időre majd mindenki fejébe bekukucskálunk, akivel Átok kapcsolatba kerül. Ezek a váltások olyan folyékonyak, hogy semmi megtorpanást nem okoz az olvasásban. Ami mellett még nem tudok szó nélkül elmenni, hogy bizony némelyik figura nagy gazfickó, és nem ám olyan „nehéz gyerekkorom volt, néha elkövetek galádságokat, de azért helyen van a szívem” típus, hanem akik aljas indokból gonoszságokat cselekednek. Voltan csak egy kicsivel lehet kevésbé rémisztő és elvetemült, mint Gregor Clegane, de egy csipetnyi együttérzést neki is tud juttatni Gemmell. Elnyeri a „méltó büntetését”, és mégsem tudunk tapsolni neki.
Érdekes, hogy mennyire tudott játszani a rokonszenvemmel is, pl. amikor a császár fejében voltam, drukkoltam neki, hogy győzze le riválisait és mentse meg az életét, amikor a riganték fejében, a bukását szerettem volna.

Lebilincselő kaland és karakterregény, ami néhol egészen elgondolkodtat. Kíváncsi volnék, Morrigu vajon mennyire a szerző saját hangja?

>!
Isley
David Gemmell: Éjféli sólyom

A regény legelején kissé csalódott voltam, hogy a könyv története bő 15 évvel később játszódik, mint ahol az első kötet abbahagyta. Később azt reméltem, hogy hosszú visszaemlékezéseket sző Gemmell a regénybe, és így megtudhatunk mindent arról, hogy miképp is telt ez az idő el Connavarnak, mert nemcsak a Cogden mezején vívott harcra voltam kíváncsi. Ez a bemutatás sajnos rövidke maradt. Azonban Átok minden szempontból méltó volt a kötet főszereplője címére. Ez a regény nem volt annyira feszes szerkezetű és kerek mint az első, de hasonló élményt nyújtott. Átok és Harag valami félelmetesen jók voltak, róluk ódákat lehetne zengeni. A kővárosi fejezetek végig nagyon izgalmasak voltak, de a riganték hegyei közé való visszatérés után sem laposodott el a sztori. A regény csúcspontja számomra egyértelműen Connavar és Átok találkozása, és az ezt követő események voltak. Nehezemre esik feldolgozni, hogy Gemmell így döntött, szívszorító befejezés volt, ami nagyon is hasonlított Connavar életének igaz történetéhez.

Ez a regény azért ugyanolyan mestermű, mint a Kard a viharban, mert Gemmell remekel a karakterek kidolgozásában, nézőpontjuk árnyalt bemutatásában ugyancsak zseniális, valamint képes arra, hogy mélyen megérintsenek hősei, hogy az ő veszteségüket sajátoménak érezzem, ahogy örömükben is osztozni tudjak. Emellett az is tetszett, hogy Gemmell képes volt arra, hogy ne öljön meg valakit a hősök közül, akinek halálát már szinte vártuk. Képes a pozitív meglepetésre is, és egyszerűen nem éreztem, hogy klisékkel lenne teleszórva a mű. Ezért is lett kedvenc az Éjféli sólyom is.

>!
Szécsi_Balázs
David Gemmell: Éjféli sólyom

A rigante-sorozat második része jó 15 évvel az első után játszódik, a főszereplő immár Connavar és Arian fia, Átok.
A történet ugyanúgy tekinthető fejlődésregénynek, mint a Kard a viharban, azonban az előző könyvben hangsúlyosabbak voltak a Connavarban végbement változások. Itt inkább a becstelenségre és romlottságra koncentrál, amik átitatják Rómát Kővárost.
Átok karakterénél egyébként nekem sokkal jobban tetszett Harag. Nagyobb volt a súlya a történetben, és jobban bele tudtam élni magam a helyébe.

>!
Miss_Mila P
David Gemmell: Éjféli sólyom

Ez a könyv…. Valami elképesztő! Egyszerre emel fel az égig, majd dönt romokba. Ha lehetséges ez egyáltalán, jobban tetszett az első kötetnél. Persze vannak hibái, vannak olyan részek amik kevésbé tetszettek, bár aztán megértettem, miért kellettek azok a részek. Kicsit zavart először, hogy ennyi idő eltelt az első kötet óta, de így volt jó az egész történet.
Na de kezdjük az elején.
Megismerhetjük Átokot, a fattyút, a viszontagságos életét, mert mindenki ugyan úgy kiközösíti, mint az apja, aki nem hajlandó őt elismerni. Így, Ő persze megfogadja, hogy addig éljen is, de megöli az apját ezért, és mert elhagyta az anyját. És ezzel elkezdődik eseményekkel teli élete.
Megismerhetjük még az ifjú Banouint, aki sokszor hibát követ el, aki nem találja a helyét és az otthonát. Aki meg akarja ismerni apja otthonát, aki úgy gondolja, hogy ott végre nyugta lesz, szerencsétlenségére míg oda ér, egy barátnak is csalódnia kell benne.
Jó volt olvasni Vornáról újra. Kedvelem a boszorkányt :)
Harag volt még, aki nagyon megmaradt a fejemben és sajnáltam is, hogy a gladiátoros események után Róla és a kis unokájáról már semmit nem olvashattam.
De, hát ezzel közel sem merítettem ki a szereplőket. Hihetetlen mennyiségű szereplő, esemény, ármánykodás, hazudozás, és minden más történik a könyvben. Valószínűleg ezért van az, hogy olvasás közben időnként le kellett tennem a kötetet, mert facsarta a kislelkem. Aztán erőt kellett gyűjteni, hogy újra nekifogjak. De ezt nem negatívumként éltem meg, csak annyira telítődtem érzésekkel, hogy nem bírtam, és egy időre mellőznöm kellett az olvasását.
Fantasztikus ez a sorozat! Remek, imádnivaló, egyszerűen tökéletes!
Mindenkinek kötelező :) Én pedig alig várom a folytatást

>!
Voorhees
David Gemmell: Éjféli sólyom

A ciklus második kötetében Gemmell elvarrja a nyitva hagyott szálakat. Kicsit meglepődtem az időbeli ugráson, arra számítottam, hogy lineárisan a Kőváros elleni háborúval folytatódik a könyv, de a szerző, stílusához híven, egy nagyobb időbeli szakadékot követően vette fel újra az események fonalát.
Véleményem szerint Gemmel ezzel a könyvvel csúcsra ért. A szokásos, látványos harci jelenetek mellett nagyon tetszett Kőváros leírása, az egymással szemben álló vallások, a kifinomult mágiatudomány. A karakterek ábrázolása lenyűgöző. Átok mellett kiemelendő Harag, Banouin és természetesen Connavar is.
Ez nem pusztán egy heroikus fantasy. Ez nagyszerű történet a szerelemről, egy apa áldozatáról, a barátságról, a bajtársiasságról, a világot mozgató erőkről és az engesztelhetetlen gyűlöletről. Gemmell remekel. Minden fantasy kedvelőnek ajánlom.


Népszerű idézetek

>!
Melchiadesian

Nehéz gyűlölni olyasvalakit, aki szerette azt, akit te is szerettél.

16. oldal

>!
Melchiadesian

– Ez az élet az, amit magadnak akarsz?
– Nem, nem ez az. De tesszük, amit tennünk kell.
– Ez nem igaz! Azt tesszük, amit választunk. És aztán szembesülünk a következményekkel.

154. oldal

>!
Shanara

Nagyon furcsa nép vagytok – jegyezte meg. – Gondolkodás nélkül igáztok le törzseket, mészároltok le embereket, és hoztok háborút és pusztulást a veletek szomszédos országokra. Ám a hímvessző látványát mégis sértőnek találjátok, és nem beszéltek a hugyozásról. Ez hát a civilizáció? A háború, a gyilkolás és a mészárlás tiszteletre méltó dolog, de a ruhátlan embert vesszőzés fenyegeti?

87. oldal (Delta Vision, 2007.)

>!
Hanaiwa

– Akkor kedvet éreztem, hogy lepattanjak a pónimról, és táncra perdüljek az örömtől.
– És megtetted?
– Bezony meg. Nyilván teljesen bolondnak tűnhettem, ahogy ott ugrabugráltam a fűben. A lovam csak állt, nézett, és láttam a szemében hogy eszelősnek tart. De hát már öreg ló, roppant cinikusan szemléli a világot.

378. oldal

>!
Melchiadesian

– Morrigu a föld szellemének táplálásáról beszélt. Azt mondta, hogy az állatok közül egyedül az ember képes erre. Minden kedves gondolat és tett, a megbocsátás és a könyörület minden pillanata olyan, akár egy esőcsepp a föld szellemének. De a háború? A háború az a sötét felhőszakadás, mely megmérgezi a földet, és egy apró lépéssel közelebb visz minket a világ halálához.

379. oldal

>!
molnani

Egy hősies cselekedetet soha nem szabad annak sikere vagy kudarca alapján megítélni: egyedül csak az azt ihlető szív, szenvedély és bátorság alapján.

121. oldal (Delta Vision, 2007)

>!
Shanara

(…) megváltoztathatod a másik véleményét érvekkel vagy vitákkal, de ugyanezekkel az eszközökkel nem fogod megváltoztatni a szívét.

464. oldal (Delta Vision, 2007.)

>!
molnani

A verekedés gyors volt és csúf, de amikor belharcra került sor, és már mindketten véreztek és zúzódások borították őket, Átok hirtelen elnevette magát.
– Mi olyan vicces? – kérdezte ellenfele.
– Hát – felelte Átok –, te vagy a legrondább kurafi, akit valaha láttam. De minél inkább püfölöm a képedet, annál jobban nézel ki.
A köréjük gyűlt emberek harsogó hahotában törtek ki. Végül még a másik verekedő is elvigyorodott.
– Rátarti egy kiskakas vagy!
– Tényleg az vagyok. Iszol velem egyet?

>!
Shanara

Egykor, sok-sok évvel ezelőtt az ember ismerte a természetszellemet. Az az ő tettei miatt virágzott, az ember pedig harmóniában élt a föld teremtményeivel és a szellemlényekkel. Aztán egyre több és több olyan ember jött, mint a Hideg Gyilkos, és az urai. Önző, kapzsi, kicsinyes emberek, Banouin, akik merítettek a szellemből, de nem táplálták azt. És a szellemlények kezdtek eltünedezni, sok-sok univerzumon sodródtak tova, hogy kellemesebb helyeket találjanak. A föld elképesztő sebességgel kezdett haldokolni. Ó, persze ez több ezer évig tart majd, de meghal, amint a szellemek suttogása végleg eltűnik.

117. oldal (Delta Vision, 2007.)


A sorozat következő kötete

Rigante-ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Richard Morgan: A végzet barlangjai
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
George R. R. Martin: Kardok vihara
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Robert Jackson Bennett: Pengék városa
Steven Erikson: A jég emlékezete
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Raoul Renier: A kívülálló
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét