Az ​Örökkévaló Sólyom (A Sólyomkirálynő 2.) 5 csillagozás

Döbbenetes a különbség az első részhez képest. Az Örökkévaló Sólyom ugyanis már ízig-vérig Gemmell-regénynek érződik, ami ráadásul még a rutinos olvasóknak is szolgál pár igen érdekes meglepetéssel – ami azt illeti, ez utóbbi miatt igazán fontos olvasmány.
Az első résszel ellentétben a klasszikus gemmelli hangulatra nem nagyon tudok panaszkodni: erdők, hegyek és klánok, erős férfiak és hamar felnőni kénytelen fiúk, nemes jellemek és büszke, becsületes tettek, velük szemben pedig az erőszakos és vérszomjas gyilkosok. Talán egy kicsit túl egyszerű és nem mondanám, hogy sok újdonságot hoz a szerző többi regényéhez képest, de – mint mindig – jó olvasni, hatásosak a jelenetei, szimpatikusan szerethetőek a szereplői, vagyis tényleg minden megvan ahhoz, hogy élvezzük a könyvet.
Ami ebben új lehet, az a cselekmény bonyolító ereje, a párhuzamos univerzumok és idősíkok szervező elemmé való emelése: nem mondom, hogy nagy rajongója lettem az ilyen mértékű használatának (ahhoz túl sok mindenre ad lehetőséget), de egyszer egy ilyen Gemmell-regényt is jó volt kézbe venni.
Mindezek mellett viszont kulcsregénynek tűnik, talán a szerző egész életművéhez. Azt hiszem, egy korábban megjelent könyvében sem kapcsolta ennyire össze a különböző korokban és világokban játszódó sorozatait, mi több, erre még egyfajta magyarázatot is ad, ami gyakorlatilag a science fantasy irányba tolja el minimum ezt a regényt. Tapasztalt Gemmell-olvasók biztosan izgalmasnak fogják találni az elszórt utalásokat más sorozatokra, bár én még meglepőbbnek találtam a nagyobb koncepcióra és rejtélye utaló gondolatokat.
Lassan a végére érünk az életműnek; nagyon kíváncsi vagyok, hogy a soron következő négy önálló fantasy regényben mi vár még ránk.

Nem sok olyan könyvet olvastam, ami párhuzamos világokról/időugrásról szólt, ezért nyugodtan mondhatom eddig ez a legjobb könyv, ahol elvarrták a szálakat, a kör körbeért, mindezt anélkül, hogy számos más vonalat is beleszőtt volna, amely egyértelműen jelen van a történetben.
Ellenben olyan se volt még, ami ennyire eltért volna a fülszövegtől. Az első rész főhőse Sigarni, és a beharangozó alapján számítanánk rá, hogy ismét viszi a prímet, pedig ő nem az események mozgatórugója, hanem a megoldása.
Szerintem nagyon jó szereplőgárdát hozott össze az író, az első rész miatti fanyalgás a múltté.