Az ​Örökkévaló Sólyom (A Sólyomkirálynő 2.) 14 csillagozás

David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Míg a harcias és kíméletlen aenirek a klánok hegyi erődjén kívüli vidéket pusztítják, Sigarni, a Sólyomkirálynő saját univerzumának egy párhuzamos változatába érkezik egy téridőkapun keresztül. Taliesennek, az utolsó kapuőrnek fogalma sincs róla, hogy miért jött, de tudja, hogy hősökre van szükségük, ezért átengedi Sigarnit a földre, amit hamarosan háború dúl majd fel.

Csak Caswallon – az egykori magányos harcos és tolvaj – ismeri fel a népét fenyegető veszélyt és a bajt annak teljes nagyságában. Míg Taliesen megpróbál rájönni, hogy mi Sigarni célja, Caswallonnak meg kell próbálnia egyesíteni a klánokat, hogy legyőzzék a rájuk leselkedő legnagyobb veszélyt.

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Delta Vision, Budapest, 2020
562 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953525 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Caswallon · Leofas · Maeg · Maggrig


Most olvassa 4

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

Noro >!
David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Szokatlan módon ez a regény nem igazán folytatása A Vaskezű lányának, inkább amolyan „what if” történet. Mi lenne, ha valaki belenyúlna az időfolyamba, és manipulálni kezdené a hős életét? Vagy legalábbis gyaníthatóan ennek indult, de végül egy egészen másik hős története lett belőle, akinek a kalandjai csak néhány ponton találkoznak a Sólyomkirálynő harcaival.
Maga a szűkebben vett történet – Caswallon és a felföldi klánok harca a síkvidéki hódítókkal – tulajdonképpen olyan, mint egy korai vázlata a Rigante-ciklusnak. Nem mintha gyenge lenne, a legkevésbé sem, csak szemlátomást ugyanazok az elképzelések jelennek meg mindkettőben, és itt még nincs meg az az árnyaltság, amitől a Kard a Viharban és folytatásai szerintem nyugodtan nevezhetőek a gemmelli életmű csúcsainak. Az igazi rajongókat minden bizonnyal érdekelni fogják a fő sztorit tarkító kikacsintások: találunk itt utalásokat a drenai világra, a sipstrassi kövekre, és az egész „gemmellverzum” hátterében rejlő titkok némelyikére is. Ezeknek a történetre gyakorolt hatása viszont lehetne erősebb. Csak egy példa: az spoilert a szerző sokkal pengébben alkalmazta a Vérkő lapjain.
Végül pedig rejlik ebben a könyvben egy másik történet is, az Örökkévaló Sólyom igazi története, amit sajnos csak egy néhány oldalas összefoglalóból ismerhetünk meg. Márpedig én sokkal szívesebben olvastam volna azt a regényt, már csak azért is, mert Gemmell sohasem írt ilyet: tudniillik ez arról szólt volna, hogyan lesz egy harcosból filozófus, bölcs és – bár nem a szó valódi értelmében, de mégiscsak – varázsló. Így én egy kis csalódással tettem le a könyvet: mert bár ez egy korrekt, stabil színvonalú Gemmell-kalandregény, de legalább két hatalmas lehetőséget is elszalasztott, hogy valami sokkal több legyen belőle.

Dominik_Blasir>!
David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Döbbenetes a különbség az első részhez képest. Az Örökkévaló Sólyom ugyanis már ízig-vérig Gemmell-regénynek érződik, ami ráadásul még a rutinos olvasóknak is szolgál pár igen érdekes meglepetéssel – ami azt illeti, ez utóbbi miatt igazán fontos olvasmány.
Az első résszel ellentétben a klasszikus gemmelli hangulatra nem nagyon tudok panaszkodni: erdők, hegyek és klánok, erős férfiak és hamar felnőni kénytelen fiúk, nemes jellemek és büszke, becsületes tettek, velük szemben pedig az erőszakos és vérszomjas gyilkosok. Talán egy kicsit túl egyszerű és nem mondanám, hogy sok újdonságot hoz a szerző többi regényéhez képest, de – mint mindig – jó olvasni, hatásosak a jelenetei, szimpatikusan szerethetőek a szereplői, vagyis tényleg minden megvan ahhoz, hogy élvezzük a könyvet.
Ami ebben új lehet, az a cselekmény bonyolító ereje, a párhuzamos univerzumok és idősíkok szervező elemmé való emelése: nem mondom, hogy nagy rajongója lettem az ilyen mértékű használatának (ahhoz túl sok mindenre ad lehetőséget), de egyszer egy ilyen Gemmell-regényt is jó volt kézbe venni.
Mindezek mellett viszont kulcsregénynek tűnik, talán a szerző egész életművéhez. Azt hiszem, egy korábban megjelent könyvében sem kapcsolta ennyire össze a különböző korokban és világokban játszódó sorozatait, mi több, erre még egyfajta magyarázatot is ad, ami gyakorlatilag a science fantasy irányba tolja el minimum ezt a regényt. Tapasztalt Gemmell-olvasók biztosan izgalmasnak fogják találni az elszórt utalásokat más sorozatokra, bár én még meglepőbbnek találtam a nagyobb koncepcióra és rejtélye utaló gondolatokat.
Lassan a végére érünk az életműnek; nagyon kíváncsi vagyok, hogy a soron következő négy önálló fantasy regényben mi vár még ránk.

6 hozzászólás
Nuwiel P>!
David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Átlagos Gemmell élmény, sokat elmond róla, hogy alig emlékszem az első részre, és ez sem lesz túl emlékezetes. Első olvasásnak semmiképpen sem ajánlanám, csak ha valaki már túl van az életmű nagy részén (nekem már csak a Rigante-ciklus van hátra), az érdekessége ugyanis inkább abban rejlik, hogy megerősíti a sejtéseket a Gemmellverzum létezéséről. Nekem csak A Nappal és Éjjel Kardjai olvasása közben ugrott be, hogy akár az összes könyve egy univerzumban játszódhat, Az Örökkévaló Sólyom pedig meg is erősíti ezt a gyanút. Sajnos ez viszonylag kis része a könyvnek, a nagyobbik rész a klánok és az aenirek harca, ami izgalmas persze, de ír ő ennél jobbat is.

ftamas>!
David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Gemmell 1995-ben írta ezt a regényt, csakúgy mint az előzményét. Szinte hihetetlen, de amit az előzőben elrontott, azt itt kijavította.
Kezdjük azzal, hogy ez nem a Sólyomkirálynő 2, hanem egy önálló regény, amiben vannak utalások a „Vaskezű lánya” kötetre. Pont Sigarni az akit nem sikerült olyan jól megformáznia az „első” kötetben, erre bár a fülszöveg azt írja: „Míg Taliesen megpróbál rájönni, hogy mi Sigarni célja”, Sigarni ebben a kötetben csak cameo szerepet kap.
A karakterek jól kidolgozottak, de Gemmell végül is mestere ennek. A történet is jó, remek harcokkal, felvezetéssel és egy döntő ütközettel. Egyetlen bibi van, hogy a történet több szálon fut, de csak az egyik szál van bemutatva, pedig Caswallon története tette volna fel a pontot az „i”-re.
Annak ellenére, hogy bár nekem a sorozat nem nőtt a korábbiak fölé, a szintet megütötte és jó volt olvasni.

(Remélem hamar befejezik a sorozatot, mert nagyon lelassult mostanában.)

8 hozzászólás
A_Nagy_Levin P>!
David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

A történet egyszerű, már-már felfújt novellának hat, mégis van benne valami, amitől működik. Sőt még azt a kérdést is feszegeti, hogy miért is lesz hős valaki – erre az aenirek és Gaelen karaktere irányítja rá a figyelmet.
Ahogy olvasok Gemmel könyveket, egyre inkább úgy látom, hogy ezt a kérdéskört járja körül: az erkölcs és a hősiség alkotóelemeit veszi elő újra meg újra. Érdekes lenne egy olyan irodalomelméleti munka, amelyik a gemmeli hőst dolgozza föl.
A másik érdekesség ebben a könyvben, ahogy összekapcsolódik a többi Gemmel-munkával. Úgy tűnik nekem, hogy az író ezt egyfajta összegzésnek, a korábbi könyvekkel párbeszédbe lépő munkának szánta, amit a téridőkapuk használatával mutat meg. Sajnos nem olvastam annyi Gemmelt, hogy megítélhessem, miként működik ez, de nagyon izgalmas látni, ahogy felfűzi a világait egyetlen univerzumba.
Legkevésbé folytatásként működött nekem a szöveg. Nemcsak azért, mert Sigarni alig szerepel ebben a kötetben, hanem azért is, mert nem látszik, pontosan mi és hogyan kapcsolódik össze a Vaskezű lányával. Ha egymás után olvastam volna, talán jobban összeillett volna.

donzella P>!
David Gemmell: Az Örökkévaló Sólyom

Nem sok olyan könyvet olvastam, ami párhuzamos világokról/időugrásról szólt, ezért nyugodtan mondhatom eddig ez a legjobb könyv, ahol elvarrták a szálakat, a kör körbeért, mindezt anélkül, hogy számos más vonalat is beleszőtt volna, amely egyértelműen jelen van a történetben.
Ellenben olyan se volt még, ami ennyire eltért volna a fülszövegtől. Az első rész főhőse Sigarni, és a beharangozó alapján számítanánk rá, hogy ismét viszi a prímet, pedig ő nem az események mozgatórugója, hanem a megoldása.
Szerintem nagyon jó szereplőgárdát hozott össze az író, az első rész miatti fanyalgás a múltté.


Népszerű idézetek

donzella P>!

– Most már kémkedsz is utánam?
– Igen, kémkedek. És miért ne tenném? Nem vagyok tán a feleséged?

– Valóban az vagy, és te vagy a legjobb dolog, amit elloptam a pallidesektől. Kivéve apád bikáját.

215. oldal - 5. fejezet (Delta Vision, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Caswallon · Maeg
donzella P>!

– Tíz évvel idősebb vagyok nálad, Maggrig, és a hagyomány szerint ez bölccsé tesz. Együtt kiteszünk száz évet vagy még többet. És ez már az öregség.
– Korábban még soha nem voltam öreg – vigyorodott el Maggrig. – Furcsa, hogyan cserkészi be a kor az embert.

520. oldal - 10. fejezet (Delta Vision, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Leofas · Maggrig

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A Setét Torony – A Setét Torony
Kameron Hurley: A Tükörbirodalom
Pittacus Lore: Egyek a végsőkig
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Edgar Rice Burroughs: A Mars sakkjátékosai
James Kahn: Időfolyó
Andre Norton: Boszorkányvilág
Acsai Roland: Szívhajítók
Leigh Brackett: A rőt csillag
Andre Norton: A Csillagember fia