Árnyjáró (Drenai Saga 1.) 119 csillagozás

David Gemmell: Árnyjáró

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Drenai királya halott – egy kíméletlen orgyilkos végzett vele. Ráadásul ellenséges csapatok özönlik el a drenai földeket. Parancsuk egyszerű: meg kell ölniük minden férfit, nőt és gyermeket.

De még van remény.

Szörnyek módjára cselekvő emberek és emberként járó szörnyek vadásznak Árnyjáróra, akinek el kell jutnia a nadírok árnyékba burkolt földjére, hogy megtalálja a legendás Bronzpáncélt, amellyel megfordíthatja az események menetét. De meg lehet-e bízni benne? Hiszen ő az Árnyjáró, a Gyilkos.
Ő az az áruló, aki megölte a királyt.

David Gemmell első regénye, a Legenda 1984-ben jelent meg. Azóta számos bestsellere látott napvilágot, köztük a Drenai saga, a Jon Shannow regények és a Hatalom Kövei sorozat. Számosan akadnak, akik a kortárs brit heroikus fantasy koronázatlan királyának tartják. David Gemmell jelenleg Kelet-Sussexben él.

Eredeti megjelenés éve: 1986

>!
Delta Vision, Budapest, 2003
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639474223 · Fordította: Sziklai István

Kedvencelte 20

Most olvassa 4

Várólistára tette 94

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

zamil>!
David Gemmell: Árnyjáró

Már régóta terveztem, hogy a David Gemmell: Legenda után elkezdem a Drenai sorozatot. Annak idején nagyon megfogott Gemmell, karaktereivel, világával.
Azt kaptam amit vártam, egy teljesen kidolgozott világot, erős karakterekkel, minimális mágiával, és férfias csatajelenetekkel. A történet nagyon jól ki lett találva, folyamatosan fenntartja az érdeklődést, szinte mi is részt veszünk a cselekménybe. A több helyszín közti váltások nem zavaróak, mindennek meg van a maga helye. Az ostrom, ismét nagyszerűen ki van dolgozva, igazi véres küzdelem folyik a falakon. Gemmell szokásához híven, nem pátyolgatja a karaktereit, ha kell feláldozza, ezzel is életszagúbbá téve a regényt.
Nagyon jó könyv csak ajánlani tudom.

3 hozzászólás
ViveEe P>!
David Gemmell: Árnyjáró

Egész jó történet volt, és aminek örültem, hogy kicsit sem volt elnyújtva.
Háború van, és Drenai fő serege be lett szorítva egy erdőbe, az utolsó nagyobb védőbástyának viszont szüksége van a segítségre. Drenai sorsa is függhet tőle. Hogy reményt adjanak Drenai megmentésére szükség volna egy legendás páncélra.
És itt kell Árnyjárót megemlíteni. Egy gyilkos, aki pénzért bárkit megöl. Nem érdekli senki, de mégis megment egy papot a haláltól, és ettől kezdve mindkettőjük jelleme fordulatot vesz.
És sajnos nekem innentől azért elég furcsa Árnyjáró karaktere. Elvállalja, hogy megszerzi a páncélt, és bármilyen akadály, bármilyen jóslat is áll elé, ő önfeláldozó hősként csak megy tovább.
Természetesen a nem ölök meg mindenkit attitűd változása érthető, és kifizetődő is tud lenni, de azért nekem a végére ez az „akkor is, ha belehalok” már sok volt egy ilyen típusú karaktertől.
A pap szála tetszett, az erőd védelmezésekor az ottlévőkről olvasni viszont már kevésbé volt érdekes számomra.
Mindenesetre egészen jó volt, jól tudtam haladni vele.

marcipáncica P>!
David Gemmell: Árnyjáró

Elismerem későn érkeztem a David Gemmell buliba, de hát az igazán jó dolgok sokat váratnak magukra, ez a könyv pedig egyszerűen egy tökéletes fantasy könyv volt. Erős karakterek, pláne antihősök? Pipa. Fasza csaták? Pipa. Reális és izgalmas háború ábrázolás? Pipa. Háttérben meghúzódó, mégis jelentős fantasztikus szál? Pipa. Igazából csak azt tudnám sorolni mit szerettem a könyvben, olyat nem is tudnék, amit nem. Egész egyszerűen tökéletesen helyén volt minden.
Azért ha ki kéne emelnem a könyv legerősebb pontját, talán a karakterek ábrázolása és fejlődése lenne az, hiszen ostromok meg csaták máshol is vannak, de ilyen jó szereplőkkel ritkán párosulnak. Nagyon mélyen ássa magát bele szereplői lelkébe, és a folyamatos lélektani árnyalások kifizetődnek a történet előmenetele során, minden cselekedet mögött ott motoszkál az okozat. Ezekben a becstelen és gyarló szereplőkben is ott lakozik a barátság, szeretet és tisztesség, sokkal inkább, mint azt elsőre gondolnák. Hatásosan és hitelesen építette fel szereplői személyiségét, akikkel nagyon könnyű azonosulni, megszeretni őket, drukkolni nekik, és együtt szenvedni velük.
Gemmell írásának stílusa is nagyon tetszett, lényegre törő, kicsit talán egyszerű, de pont ettől az egyszerűségből adódóan nagyon sokatmondó, tömör mondatokkal dolgozik, rengeteg párbeszéden keresztül mesél, amiktől az egész könyv kap egy hihetetlen súlyos, menetelésszerű ritmust, amit végig képes fenntartani, az utolsó fejezetekre pedig a feszültséget olyan szintekre emeli, hogy a könyv letehetetlenné válik. Nem állítom, hogy eszméletlen nagy fordulatok lettek volna a történetben, de sikerült ezt is úgy megoldani, hogy mindig tökéletes időben lendítsen egyet a történeten, megfelelően egyensúlyozva a különböző helyszínek között.
Egyszóval, imádtam. Megvett magának kilóra az összes többi könyvére is.

mcgregor>!
David Gemmell: Árnyjáró

Nem sorrendben olvastam a Drenai-saga köteteit, emiatt most vált végre világossá számomra a Harmincak története és jelentőségük. A Legendában megismert Bronzgrófról is kiderült a kötet végére, hogy miért is így hívják. Így aztán abból a szempontból (is) hiánypótló volt a kötet, hogy az egész drenai mitológia bizonyos elemei végre a helyére kerüljenek a fejemben. Gemmell ismét mesterien bánik a jó és rossz kevercséből álló, vegyes megítélésű karakterekkel, az olyanokkal mint a cinizmust és hősiességet egyszerre megjelenítő orgyilkos: Durmast, az önmarketinget mesterszinten űző, opportunista, mégis pozitív hősnek számító drenai generális: Karnak, vagy éppen az Árnyjáróval vetélkedő Cadoras, egy másik orgyilkos, akinek egészen kiszámíthatatlan a viselkedése.

Árnyék82 P>!
David Gemmell: Árnyjáró

Ez a rész a másik nagy kedvencem a Legenda után.
Árnyjáró egy nagyon összetett karakter. Igazi ember, a maga jó és sötét oldalával.
Gemmell minden művében nagyon jó a világ, a történet, a háttérben futó szálak, legyen az politikai vagy misztikus szál…minden jól kidolgozott. A csatajelenetek nagyon jól vannak megírva és igazán beleélheti magát az ember, abba a káoszba ami ott zajlik, az egyéni hőstettekbe, a csapatmunkába, a bajtársiasság érzésébe.
De igazából, minden Gemmell történet legerősebb és legjobb szálai, maga a karakterek.
Árnyjáró történetében ez különösen igaz.
Nagyon sokat tudnék írni erről a könyvről, kisebbfajta novellát…számomra nagyon sokat jelent. De nem kezdek bele…
Elég annyi, hogy ez a történet magával ragad, mélyre ránt és nem ereszt ha elkezded.
Megismered a háború dúlta világot, átélheted az emberi érzések széles skáláját, a megbánást, dühöt, félelmet, a bajtársiasságot, a szerelmet, a kitartást és azt is, hogy hogyan hozható vissza egy kiüresedett, lelket újra az életbe.
Hogyan lehet Árnyjáró nem a régi önmaga, hiszen az már nem létezik, de egy olyan ember, aki képes újra érző, törődő emberré válni az üresség után.
Gemmell továbbra is, így sokadjára olvasva is, örök kedvenc számomra! :)

ftamas>!
David Gemmell: Árnyjáró

Árnyjáró, aki a jó útról inkább az árnyékba tévedt ismét a fény felé fordul. Bizonyos szempontból ő az az ember, aki a fény és az árnyék határán tartózkodik és ha valakivel szembekerül, akkor nem kegyelmez. Megkapjuk a Gemmell féle monumentális csatát. Sok egyéni párharcot. Semmiből felemelkedő hősöket és árnyjárót, aki talán megkeresné a maga békéjét!
Gemmell könyveit sose tudom megunni.

elge76>!
David Gemmell: Árnyjáró

Ebben a történetben az a magával ragadó, hogy hősei nem aranyparipán lovagló, kikezdhetetlen hősök, mert mindenkinek megvannak a pozitív és a negatív oldalai is, hanem szinte mindig az alsóbb rétegekből emelkednek ki azok, akik hőssé, vagy épp legendává válnak. Ezekben a könyvekben nincs értelme beszélni arról sem, hogy hány szálon fut a történet, ugyanis Gemmell imád úgy írni, hogy néha, akár csak egy fél oldal erejéig, elbarangol más szereplők irányába is, hogy az olvasó az ő gondolataikat is megismerje, az ő tetteiket is meglássa. Egyszerű kis mellékszereplők ők, akiknek csak neve van, de ettől lesz az egész olyan életszagú.
A másik dolog, hogy itt nem az számít, hogy milyen a környezet leírása, vagy ki milyen ruhákba öltözik. A páncél fénylik, esetleg van rajta egy minta, a köpeny lobog, a fal az fal, a kapu meg kapu. Nála a párbeszédek és a cselekmények azok, amelyekből felépül a történet. A szereplők mondják el, hogy mi történik, és főleg ebből derülnek ki a dolgok, nála a tájleírások huszadrangúak. Mindezek mellé a heroizmus mindig nagy figyelmet kap, ahogy a bajtársiasság és az önfeláldozás is, egy nagyobb cél érdekében. Ezek a fő mozgatórúgói a történetnek. Nagyon élveztem a könyvet, fantasztikus volt!

2 hozzászólás
colman>!
David Gemmell: Árnyjáró

Bármily meglepő, de első könyvem volt Gemmelltől. Eseménydús, kalandos, ám számomra talán túl gyors történetet kaptam. Nekem valahogy hiányoznak a részletek. Olyan húsz évvel ezelőtt biztosan jobban tetszett volna. De biztos, hogy még fogok olvasni az írótól. Lehet a Rigante-ciklus jobban bejön majd.

Andru P>!
David Gemmell: Árnyjáró

Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe, mert még semmit sem olvastam Gemmell-től, de nagyon sokat hallottam már róla. Nem csalódtam :)

Jól megtervezett karaktereket kaptam, akik emberek voltak – némi kivételtől eltekintve – és nem csak egy-egy tulajdonság. nagyon utálom az egydimenziós szereplőket
Talán még abszolút rossz sem volt a történetben, ahogy abszolút jó sem. Csak mindenki cselekedett a szerinte megfelelően. Szeretem az ilyeneket, könnyű azonosulni velük. Kedvenc karakterem nem lett, de ez nálam nem szokatlan :)
A történet befejezése is jó volt, ami azért heroikus fantasyhoz képest finoman szólva sem volt abszolút győzelem. spoiler
A világ is érdekes volt nekem annyiban, hogy a papok ennyire kis gyámoltalanok voltak. Egyébként tetszett a történet, a befejezés is. Szerencsére nem hagyott igazi függővéget, de azért csak kíváncsi lennék, hogy mi történik még, úgyhogy olvasom tovább a sorozatot.

Balázs_Erőss>!
David Gemmell: Árnyjáró

A Legendát olvastam és nagyon tetszett, ezért volt némi elképzelésem mire számítsak, mégis roppant kellemes csalódásként, egy majdnem öt csillagos történetet kaptam, ami a legkiválóbb stílusjegyekkel rendelkezik. Izgalmas, szórakoztató történet, szimpatikus, változásra képes szereplőkkel. Nyilván nem kell külön mondani, hogy fantasy-rajongóknak kötelező tétel!


Népszerű idézetek

ppayter>!

– Felteszem, nem lehet sok barátod.
– Egyetlen barátom sincs.
– Ettől vagy ilyen magányos?
– Nem. Ettől maradok életben.

3. fejezet

ftamas>!

– Óvakodj a túlzott önbizalomtól, Nemodes! Ne számolgasd addig az oroszlán fogait, amíg legyeket nem látsz a nyelvén!

187. oldal

Virág_Balázs_Face I>!

Mindannyian változunk. Ez is része a haldoklásnak

108. oldal

Hush_Campo>!

– Értékes ez a valami?
– Többet ér, mint egy király váltságdíja. – És mekkora részesedést ajánlasz nekem? – A felét annak, amit kapok.
– Ez tisztességes. Mennyit kapsz?
– Egyáltalán semmit.

Szelén P>!

Asszony, olyan a nyelved, akár az ostor!

21. oldal

Virág_Balázs_Face I>!

Az ígéreted olyan, akár a disznófing. Erős, de nem tartós.

240. oldal

Nadír>!

A csoda olyasvalami, ami teljesen váratlanul következik be abban a pillanatban, amikor szükség van rá. Semmi több. És nem is kevesebb.

Hush_Campo>!

– Ezért döntöttél úgy, hogy hős leszel?
– Talán – ismerte be Árnyjáró.
– Jól fizet?
– Nem tudom. Még nem csinálom túl régóta.

Ancsúr>!

– (…) A halálhoz nem kell bátorság. Az élethez viszont idegek kellenek.

Hush_Campo>!

A szerelem a komoly ellenségek közé tartozott.


A sorozat következő kötete

Drenai Saga sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Richard Morgan: Az acél emléke
George R. R. Martin: Kardok vihara
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón
Robert Jackson Bennett: Csodák városa
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Steven Erikson: A jég emlékezete