Értékelések 12

galu>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Az első részt tetszett, nyilván nem hagyom félbe a regényt!

Olvasás közben úgy gondoltam, hogy a szerző jól meglepett. Míg az első regény alapvetően történelmi kalandregénynek tűnik, az utolsó oldalakon némi fantazi fűszerrel, itt azonnal egy alternatív világban, a görög mondák földjén folytatódik a történet.

Egyfelől tetszett ahogy Gemmel a görög mitológiához nyúlt, nem egy-az-egyben használta fel az elemeit, és a végeredménynek jót tett a változtatás. Viszont Parmeniónból, aki az első részben egy politikus-stratéga-hadvezér volt, egy standard fantazi bajnok lett, ami jelentősen egyszerűsíti a dilemmákat amikkel szembesül… Ezt visszalépésnek nem nevezném, de mindenképpen beszűkítette mind a főszereplő, mind az író lehetőségeit.

A cselekmény ennek ellenére azért sodró lendületű marad, egészen a természetes csúcspontig, ahol megjelennek a mitológiai lények, egy sebezhetetlen démoni hadvezér, kiderül kicsoda Sisak, az átkozott harcos, végre hős lesz a spártaiakból, Parmenión pedig újra megtalálja a boldogságot.

Csakhogy még hátra van száz-százötven oldal, amiben Alexandrosz címszavakban lezavarja Perzsia meghódítását, miközben küzd belső démonaival.

Még így pár nap pihentetés után sem tudom hogy értékeljem így a regényt. Végül arra jutottam, hogy ezt nem így kellett volna. A történet csúcspontja a csata amit említettem, szerintem ott le kellett volna zárni a sztorit. Alternatív megoldás lehetett volna egy harmadik kötet, bővebben kifejtve Alexandrosz perzsa hadjáratát.
Nem rossz így sem, csak maradt bennem egy kis hiányérzet.

Csaba_Sörös>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy az egyik legrosszabb Gemmell könyv amit olvastam, bár még így is kenterbe veri a kortárs fantasyk jó részét.
Már magánál a párhuzamos dimenziónál kezdett kicsit tikelni a szemem, de annak a résznek a végére egészen kedvelhető lett a miliő, bár elég erősen lespoilerezte a könyv befejezését.
Ellenben az utólsó harmad megért volna egy külön könyvet is. Értem az íroi szándékot, hogy csak egy nagyon depresszív könyv jöhetett volna így létre, de ezzel kicsit összecsapott és zsúfolt lett. Viszont zseniális ahogy bizonyos történelmi eseményeket a mágiával magyaráz, többször is hevesen bólogattam közben.

Voorhees>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Nem Gemmell az első író, aki párhuzamos világba helyezi a korábban megkezdett cselekménye folytatását. És neki is nagyon bejött ez a húzás. Az ókori Hellásszal párhuzamos világban létező Akhaia területén még mindig él, bár egyre gyengébb az Igézet: természetfeletti lények sokasága népesíti be az erdőket. Alexandroszt ide ragadja a Démonkirály csapdája, és természetesen Parmenión sem sokat várat magára, hogy megmentse az ifjú herceget.

A szerző fantasztikus képzelőerővel lenyűgöző világot tár az olvasó elé. Az izgalmakban bővelkedő cselekmény mondanivalója is kimagasló: esik szó barátságról, bajtársiasságról, szeretetről, gyűlöletről. Az egyik, talán legfontosabb tanulság – amivel Gemmell ellent mond a modern fantasy grimdark irányzatának – hogy a gonosz is nyerhet megváltást, még jóvá lehet tenni az aljasságra, kegyetlenkedésre pazarolt éveket az élet végén is. Gorgó lelki tusája, ahogy a kegyetlen, gonosz fenevadból önzetlenül segítő baráttá, bajtárssá válik, az egyik legszebben megírt lelki fejlődés, amit valaha olvastam.

A világban jelen lévő varázslatot csodálatosan festi meg az író. Az Igézet a legtöbb helyről már kiveszett, csak kevés maradt belőle, és a mágia hanyatlását kétségbeeséssel határos szomorúsággal adja át, mintha ő is sírna, mintha neki is fájna a természetet átjáró varázslat eltűnése. Ugyanakkor a remény sem hiányzik: az Igézet teremtményei hisznek annak visszatértében, és hitük hozzásegíti őket a feloldozáshoz.

A könyv bővelkedik egyéni párharcokban és csatajelenetekben, amik sokkal részletesebben kerültek megírásra, mint az előző kötetben. A felnőtt Alexandrosz Perzsa Birodalom elleni hadjárata viszonylag kevés teret kapott, nem azon volt a hangsúly, viszont a Káoszszellem pusztítását kellően érzékletesen demonstrálta a szerző. A párhuzamos világban játszódó történések egyszerűen fantasztikusak voltak, híven tükrözik Gemmell zsenijét.

A szereplők közül kiemelést érdemel ebben a kötetben Attalosz, aki Gorgó mellett a legnagyobb jellemfejlődést érte el és lépett előre pozitív irányba. A kegyelmet és barátságot nem ismerő orgyilkos lelkében is ott lapult a jóra való képesség, a hűség és a szeretet.

A regény óriási pozitív üzenetet hordoz, ami a gonosz minden pusztítása ellenére átviláglik. Bár az ókori Hellász, illetve Perzsa Birodalom, mint helyszín, nekem nem igazán jött be, a cselekmény, a szereplők jelleme, és a háttértartalom megnyerte a szívemet. Azt hiszem, így lehet egy jó regényt szívből szeretni. Megemelem a kalapom és tisztelgek David Gemmell emléke előtt. Ez az írás bizony a legjobbak közül való.