A ​Sötét Herceg (Makedónia 2.) 46 csillagozás

David Gemmell: A Sötét Herceg

A heroikus fantasy brit királya, David Gemmell visszatér egy mítoszokban, mágiában és kalandokban gazdag világba – az ókori Hellászba.
Makedónia oroszlánja – Parmenión, a sztratégosz. A magányos hős, aki a megváltást keresi, és aki ehelyett a végzetet leli meg.
A Sötét Herceg – a gyermek, akiből Alexandrosz lesz, a legnagyobb birodalom megteremtője, amelyet a világ valaha ismert. Mindent leigáz majd – mindent, kivéve a Káoszszellemet, a lelkében lakozó halhatatlan gonoszt.
Együtt kényszerülnek más dimenziókba, túl az időn, csodákkal és boszorkánysággal teli varázslatos világokba.

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Delta Vision, Budapest, 2014
654 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633950364 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Arisztotelész


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ZsúésKrisz_Olvas>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

"Nagy várakozással álltam neki a második kötet olvasásának. Az előző rész vége egy jókora fordulattal ért véget. Megszületett Alexandrosz aki mint kiderül nem a király fia hanem a főhősünk Parmeniónné, de ezt nem sok ember tudja.
A történet 4 évvel később folytatódik. A könyv elején észrevehető, hogy nem a történelmi vonal fog folytatódni ebben a kötetben, hanem most a fantasy veszi át a szerepet. Ez kicsit aggasztott, de utólag visszagondolva nem volt rossz.
Sok ismert ókori görög mondavilágbeli szereplőt felvonultat az író a második kötetben. Voltak kentaurok, minotaorusz, elvarázsolt harcos, mágus stb. . "
Teljes értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2018/04/david-gemmel-makedo…

Noro >!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Nagy Sándor, a minotauruszok megmentője – nem, ez nem egy tipikus történelmi regény, árnyalatnyi mitikus beütéssel. A Makedón-ciklus ízig-vérig alternatív történelmi fantasy, amely a Rigante-ciklus előtt taposta ki az utat annak idején.

Gemmell elsősorban nem eredeti ötleteivel, hanem árnyalt hőseivel és hangulatos mesélőkedvével szokta megfogni olvasóit. A legendák Makedóniáját azonban úgy építette fel, hogy ismételten meglepést tudott okozni, még itt, a második kötetben is. A gyermek Alexandrosz e történetben varázserővel bír – akárcsak tanára, Arisztotelész –, de számára ez inkább átok, mivel sötét erejét nem képes irányítani. Emiatt pedig egy másik valóság hatalmasságai is felfigyelnek rá, akiknek a hazájában még léteznek a mítoszok teremtményei. Így ebben a regényben a hellenisztikus kor csap össze a homéroszi érával. A makedón hősök kentaurokkal, hárpiákkal és más szörnyekkel szállnak szembe a történelem és a fantasztikum jól eltalált ötvözetében. A szerzőre olyannyira jellemző “jóvátétel és megváltás” téma több karakterben is izgalmas módon jelenik meg; a makedón király orgyilkosa ugyanúgy jellemfejlődésen esik át, mint a másik világ egyik-másik szörny-félistene. És végre egyszer a spártaiak is hősi szerepben tündökölhetnek.

E kvázi-történelmi világ(ok)ban érdekesen keveredik a szerző két (nem hivatalos) multiverzuma: a Forrás és a Káoszszellem (lásd: Drenai és Rigante ciklusok) ugyanúgy megjelenik bennük, mint a sipstrassi-kövek (lásd a Jon Shannow sorozatot) varázsereje. A kétpólusú kozmosz örök harca mellett jól megfér a kövek morális szempontból kevésbé szigorú hatalma is. Így lehetőség nyílik olyan nem kimondottan hősies, de semmiképpen sem gonosz mágusok megformálására is, mint a nem-egészen-kentaur Kheirón. Az Igézet világán zajló hősi küldetést pedig remekül foglalja keretbe az általunk ismert – ámbár a maga módján szintén mágikus – világ ambivalensebb küzdelme.

A könyv utolsó kétszáz oldaláról el kell mondanom, hogy talán szerencsésebb lett volna külön regényként megírni. Ebben ugyanis Alekszandrosz felnőtt életének 14 évét követjük nyomon, igen nagy ugrásokkal haladva előre az időben. A lényeg – a király két énjének belső küzdelme – így is izgalmasan jelenik meg, nem mellesleg pedig érdekes magyarázatot kínál az igazi Nagy Sándor ellentmondásos jellemére. Mégis úgy érzem, hogy ez hosszabb kifejtést is megérdemelt volna. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy bizonyára a perzsa birodalomnak is megvoltak a maga mágikus titkai, amelyek kifejtésére itt már nem maradt hely, szerintem megérte volna A Sötét Herceg végét lecsípni, és ebből az anyagból a Makedónia-duológiát trilógiává bővíteni.

Nuwiel P>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

A decemberi utolsó és januári első munkanap közti hosszabb-rövidebb időszakban sok olyan dologra is sort kerítek, amihez máskor nincs kedvem, nehezen veszem rá magam, vagy régóta halogatom. Ezek közé sorolható a Sötét herceg elolvasása is. Kicsivel több, mint két éve olvastam az első részt, nem sokra rá megvettem a másodikat és a Trója-trilógiát, szóval van némi lemaradásom. De idén erős leszek, valamennyit igyekszem ledolgozni ezekből.

Sorozatok részei között hosszú időt hagyni általában nem szerencsés, Gemmell azonban ügyesen megoldotta, hogy ne érezzem hátrányát ennek. Talán nem túl nagy spoiler, de az első és második rész között több év is eltelik, a könyv során azonban kellő mértékű visszautalás történik az első kötet történéseire, és a két könyv között eltelt időszakra is. Abban sem kell csalódni, hogy ne lenne olvasmányos: miközben olvastam, csak úgy repültek az oldalak és az idő, nehéz volt letenni és valami mást is csinálni. A történet szokás szerint csavaros, bár elég Gemmell olvasása után nagyjából sejthető, kivel mi fog történni, ezt valahogy könnyű elnézni neki. spoiler Ezúttal is nagyon ötletesen szövi bele a valódi történelembe a saját történetét, mint Az utolsó őrzőben, ezt is nagyon szerettem benne.

Azért Gemmell is olyan nekem, mint Pratchett: akármennyit tudok tőle olvasni, de időnként kell egy kis pihenő, mielőtt túladagolom és megcsömörlök. Idén mindenesetre sort kerítek a Trója-trilógiára.

Zsoofia>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

A könyv első 450 oldaláról csak dícsérő szavaim vannak. Egészen addig, amíg a történet olyan irányt nem vett, amilyet, nem tudtam, hogy szükségem van egy ilyen történetre. Görbe tükör, lehetőségek kihasználása, újabb, már megszokott biccentések a görög mitológia elemeinek. Olyan volt olvasni, mintha hazamennék.

Az utolsó 200 oldalt viszont nagyon zsúfoltnak és kapkodónak éreztem. Simán maradthattunk volna Alexandrosz fejében többet, lehetett volna lassabban bemutatni a változást és a király fejében megszülető ellentéteket. Simán kiférhetett volna belőle egy trilógia is, sajnálom, hogy pont ez lett ilyen rövidre szerkesztve.

Fallen_Angel P>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Már vagy két napja gondolkodom rajta, hogy mi volt a baj ezzel a könyvvel. Persze a „baj” erősen túlzás, hiszen rengeteg ennél gyengébb fantasyt olvastam, de Gemmelltől eddig a tökéleteshez voltam szokva. Maga a történet rendben volt, de talán az arányok nem egészen. A sztori egy része túl bő lére volt eresztve, másik része viszont túl rövidre sikerült, még lett volna benne lehetőség, és igényelt is volna kifejtést. Én legalábbis nagyon igényeltem volna.
Egyértelmű, hogy a Makedónia oroszlánja a két könyv közül a jobbik, viszont Parmenión annyira jó karakter, hogy szívesen olvastam róla egy nem százszázalékos könyvet is, és nagyon sajnáltam, amikor véget ért a története.

Voorhees>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Nem Gemmell az első író, aki párhuzamos világba helyezi a korábban megkezdett cselekménye folytatását. És neki is nagyon bejött ez a húzás. Az ókori Hellásszal párhuzamos világban létező Akhaia területén még mindig él, bár egyre gyengébb az Igézet: természetfeletti lények sokasága népesíti be az erdőket. Alexandroszt ide ragadja a Démonkirály csapdája, és természetesen Parmenión sem sokat várat magára, hogy megmentse az ifjú herceget.

A szerző fantasztikus képzelőerővel lenyűgöző világot tár az olvasó elé. Az izgalmakban bővelkedő cselekmény mondanivalója is kimagasló: esik szó barátságról, bajtársiasságról, szeretetről, gyűlöletről. Az egyik, talán legfontosabb tanulság – amivel Gemmell ellent mond a modern fantasy grimdark irányzatának – hogy a gonosz is nyerhet megváltást, még jóvá lehet tenni az aljasságra, kegyetlenkedésre pazarolt éveket az élet végén is. Gorgó lelki tusája, ahogy a kegyetlen, gonosz fenevadból önzetlenül segítő baráttá, bajtárssá válik, az egyik legszebben megírt lelki fejlődés, amit valaha olvastam.

A világban jelen lévő varázslatot csodálatosan festi meg az író. Az Igézet a legtöbb helyről már kiveszett, csak kevés maradt belőle, és a mágia hanyatlását kétségbeeséssel határos szomorúsággal adja át, mintha ő is sírna, mintha neki is fájna a természetet átjáró varázslat eltűnése. Ugyanakkor a remény sem hiányzik: az Igézet teremtményei hisznek annak visszatértében, és hitük hozzásegíti őket a feloldozáshoz.

A könyv bővelkedik egyéni párharcokban és csatajelenetekben, amik sokkal részletesebben kerültek megírásra, mint az előző kötetben. A felnőtt Alexandrosz Perzsa Birodalom elleni hadjárata viszonylag kevés teret kapott, nem azon volt a hangsúly, viszont a Káoszszellem pusztítását kellően érzékletesen demonstrálta a szerző. A párhuzamos világban játszódó történések egyszerűen fantasztikusak voltak, híven tükrözik Gemmell zsenijét.

A szereplők közül kiemelést érdemel ebben a kötetben Attalosz, aki Gorgó mellett a legnagyobb jellemfejlődést érte el és lépett előre pozitív irányba. A kegyelmet és barátságot nem ismerő orgyilkos lelkében is ott lapult a jóra való képesség, a hűség és a szeretet.

A regény óriási pozitív üzenetet hordoz, ami a gonosz minden pusztítása ellenére átviláglik. Bár az ókori Hellász, illetve Perzsa Birodalom, mint helyszín, nekem nem igazán jött be, a cselekmény, a szereplők jelleme, és a háttértartalom megnyerte a szívemet. Azt hiszem, így lehet egy jó regényt szívből szeretni. Megemelem a kalapom és tisztelgek David Gemmell emléke előtt. Ez az írás bizony a legjobbak közül való.

daney>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

A Makedónia oroszlánja értékelésénél azon lelkendeztem, milyen jó kezekbe is került Parmenión (és Alexandrosz) azzal, hogy Gemmell a tollára tűzte őket.

Nos, ez a folytatásra sajnos egyáltalán nem igaz. Nincs ez rosszul megírva (olyannal még nem találkoztam Gemmell-től), épp csak rettenetesen rosszul van vegyítve a fantázia a történelemmel. Értem én, hogy ez elsősorban fantasy és nem történelmi regény, de ez még nem ok arra, hogy hülyét (de legalábbis egy madzagon rángatott rongybabát) csináljunk a világtörténelem egyik legnagyobb arcából, makedón Nagy Sándorból. Vagy épp egy beszari varázslót Arisztotelészből.

Az első kötet remek volt, ez ahhoz képest csalódás. Így az összkép semleges.

galu>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Az első részt tetszett, nyilván nem hagyom félbe a regényt!

Olvasás közben úgy gondoltam, hogy a szerző jól meglepett. Míg az első regény alapvetően történelmi kalandregénynek tűnik, az utolsó oldalakon némi fantazi fűszerrel, itt azonnal egy alternatív világban, a görög mondák földjén folytatódik a történet.

Egyfelől tetszett ahogy Gemmel a görög mitológiához nyúlt, nem egy-az-egyben használta fel az elemeit, és a végeredménynek jót tett a változtatás. Viszont Parmeniónból, aki az első részben egy politikus-stratéga-hadvezér volt, egy standard fantazi bajnok lett, ami jelentősen egyszerűsíti a dilemmákat amikkel szembesül… Ezt visszalépésnek nem nevezném, de mindenképpen beszűkítette mind a főszereplő, mind az író lehetőségeit.

A cselekmény ennek ellenére azért sodró lendületű marad, egészen a természetes csúcspontig, ahol megjelennek a mitológiai lények, egy sebezhetetlen démoni hadvezér, kiderül kicsoda Sisak, az átkozott harcos, végre hős lesz a spártaiakból, Parmenión pedig újra megtalálja a boldogságot.

Csakhogy még hátra van száz-százötven oldal, amiben Alexandrosz címszavakban lezavarja Perzsia meghódítását, miközben küzd belső démonaival.

Még így pár nap pihentetés után sem tudom hogy értékeljem így a regényt. Végül arra jutottam, hogy ezt nem így kellett volna. A történet csúcspontja a csata amit említettem, szerintem ott le kellett volna zárni a sztorit. Alternatív megoldás lehetett volna egy harmadik kötet, bővebben kifejtve Alexandrosz perzsa hadjáratát.
Nem rossz így sem, csak maradt bennem egy kis hiányérzet.

Csaba_Sörös>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy az egyik legrosszabb Gemmell könyv amit olvastam, bár még így is kenterbe veri a kortárs fantasyk jó részét.
Már magánál a párhuzamos dimenziónál kezdett kicsit tikelni a szemem, de annak a résznek a végére egészen kedvelhető lett a miliő, bár elég erősen lespoilerezte a könyv befejezését.
Ellenben az utólsó harmad megért volna egy külön könyvet is. Értem az íroi szándékot, hogy csak egy nagyon depresszív könyv jöhetett volna így létre, de ezzel kicsit összecsapott és zsúfolt lett. Viszont zseniális ahogy bizonyos történelmi eseményeket a mágiával magyaráz, többször is hevesen bólogattam közben.

Nympha17 P>!
David Gemmell: A Sötét Herceg

Hosszú idő telt el azóta, mióta az első kötetet, a Makedónia oroszlánját olvastam, és örültem, hogy végre eljutottam oda, hogy folytassam a sorozatot. De sajnos a második kötet nem tetszett annyira, mint az első.
Nem is a túl sok fantasy elem miatt – aminek a fele is bőven elég lett volna, hanem az összecsapott vége miatt. Az eleje túlságosan bőre lett eresztve, a vége meg túl rövid lett. Mintha szóltak volna Gemmellnek, hogy „Hey, csak hatszáz oldal lehet a könyv, most már be kéne fejezni.” És így lett az, hogy Alexandrosz gyerek, még gyerek, még mindig gyerek, aztán hupsz, ifjú lett, kész férfi és meghalt. A felnőttkora nagyobb hangsúlyt is kaphatott volna, akár egy külön harmadik kötetben.
Gemmell ettől függetlenül továbbra is a kedvenc szerzőm marad,de az biztos, hogy alkotott ő ennél sokkal jobb könyvet is.


Népszerű idézetek

Noro >!

– Az ifjúságom jár az eszemben.
– Remélem, elpazaroltad.

206. oldal

RVivi P>!

-Mikor királlyá koronáznak, nem lesznek ekkora veszteségeink- fogadkozott a kisfiú.- Leszel akkor a hadvezérem, Parmenión?
-Addigra talán már egy kissé megöregszem, hercegem. Apád még ifjú- és nagy harcos.
-Én mégis nagyobb leszek nála.

55. oldaldal

Noro >!

– Az összes hősünk erőszakos ember, nemde?

192. oldal

RVivi P>!

-Ha Kheirón nem lesz itt reggel, megöllek.
-Majd reggel megbeszéljük.

141. oldal

Noro >!

Mágiája természetesen bevégezheti művét a testén, megerősítheti izmait, feszesebbé teheti a bőrét. Ám az ifjúság egy lelkiállapotot takar. Senki, sem isten, sem ember nem adhatja vissza az ártatlanságát, a felfedezés örömét, az első szerelem szépségét.

46. oldal

RVivi P>!

-Győzelem vagy halál! -kiáltotta Leonidász.
-Inkább a győzelem, ha választani lehet.

338. oldal

RVivi P>!

-A végsőkig az eszemre hallgatok, és ha elbukom, akkor átszúrom annak a kígyófejű fattyúnak a szívét, az alattvalóinak pedig megparancsolom, hogy adják meg magukat.
-Elhiszem, hogy ezt tennéd -mosolyodott el az asszony.
-A spártai kiképzés teszi. Sose ismerd el, hogy legyőztek!
-Én is spártai vagyok. Igen ostoba nép a miénk.

235. oldal

RVivi P>!

-Minden Élet Forrása legyen veled… barátom!
-Jobban örülnék inkább ötezer lovaknak, hölgyem.

384. oldal

RVivi P>!

Végül az előadás befejeződött, és Philipposz élen járt az éljenzésben. Alxandrosz több barátja tapsolt, ami kiváltotta a király rosszallását. Szokássá vált, hogy az elismerés kifejezésképpen az ember összecsapja a tenyerét, de évszázadokon át az ilyen tenyérösszeütést sértésnek tekintették. Eredete a színházra nyúlt vissza, a tömeg így nyomta el a rossz színészek hangját, és kényszerítette őket a színpad elhagyására. Az athéniak kezdtek el az előadások végén tapsolni, hogy így fejezzék ki tetszésüket. Philipposz nem volt oda az efféle változtatásokért.

513. oldal

Voorhees>!

A seregben létezik – mondta egykor az athéni – egy láthatatlan szellem, amely a gyávaságot hősiességgé, a barbárságot fegyelemmé tudja formálni. Az igazi hadvezér vagy király tisztában van ezzel. Egyre jobban megismeri ennek a szellemnek a természetét, tudja, hogy a sereg katonáiból táplálkozik, és egyben táplálja is őket. Ez a szellem a páni félelem magva, ám egyben nagyszerűségének forrása is. Egyesek a legjobbat csalogatják ki belőle, mások szenvedéllyel töltik fel. Ám akik ügyet sem vetnek rá, azok elbuknak.

627. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mary Renault: Thészeusz ifjúsága
Mary Renault: A királynak meg kell halnia
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Fekete lobogó
Colin Falconer: Kleopátra
C. J. Sansom: Sötét tűz
Bernard Cornwell: A tél királya
Alison Weir: Boleyn Anna
Victoria Holt (Jean Plaidy): Az olasz nő
Philippa Gregory: Az állhatatos hercegnő