A ​farkas birodalma (Drenai Saga 2.) 121 csillagozás

David Gemmell: A farkas birodalma

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A hatalmas drenai harcost és rettegett orgyilkost, Árnyjárót most saját népe üldözi – kisebbfajta vagyon üti a markát annak, aki végez vele. De ez csak az egyike a számos veszedelemnek, amely közelít Árnyjáró és lánya, Miriel, Kar-Barzac gyönyörű és halálos harcos királynője felé.

Az egymástól elszakított apa és leánya a biztos halállal néz szembe, amikor három birodalom varázslói és démonai, katonái és sámánjai összegyűjtik legsötétebb, legpusztítóbb erőiket, hogy megsemmisítsék Drenai két legkiválóbb harcosát.

A nagysikerű Árnyjáró című regény folytatása.

David Gemmell első regénye, a Legenda 1984-ben jelent meg. Azóta számos bestsellere látott napvilágot, köztük a Drenai-saga, a Jon Shannow-regények és a Hatalom Kövei sorozat. Számosan akadnak, akik a kortárs brit heroikus fantasy koronázatlan királyának tartják. David Gemmell jelenleg Kelet-Sussexben él.

Eredeti megjelenés éve: 1992

>!
Delta Vision, Budapest, 2003
362 oldal · puhatáblás · ISBN: 963947438X · Fordította: Sziklai István

Kedvencelte 13

Most olvassa 2

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

Amál P>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Gemmellt nem lehet nem szeretni. Sajnos elég sok idő eltelt az Árnyjáró olvasása óta és féltem, hogy nem fogom tudni követni a történet, de a visszautalások nagy segítségemre voltak. Ez a rész talán még jobban tetszett, mint az első, pedig azt is imádtam. A szereplők, a régiek és az újak is, annyira jól ki vannak találva, hogy képesek az emberből érzelmeket kiváltani. Árnyjáró már „régi kedvenc”, de most a lánya, Miriel is az lett. Gemmell csatajeleneteit olvasva úgy érzem, mintha én is ott lennék a csatamezőn. A világépítése egyszerűen zseniális. Igaz, hogy rövid volt a könyv, de annál jobb.

marcipáncica>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Nehezen írtam meg ezt az értékelést, aminek a prózai oka annyi, hogy ami egyszerűen jó, arról nehéz hosszasan értekezni. Kronológia sorrendben haladok a Drenai-szagával, így ez a második olvasásom a sorozatból, és csak hajszálnyival maradt le az élmény az előzőtől, a rajongásom pedig ugyanakkora.
Azt élveztem a legjobban ebben a könyvben, hogy Gemmell nem árul zsákbamacskát, minden tökéletesen a helyén van a regényben. Üdítő ilyen fantasy regényt olvasni, ami anélkül tud nagyon eredeti és emlékezetes lenni, hogy feje tetejére állítana minden szabályt, és felesleges bonyolításokba keveredne. Egyszerűen csak jól van megírva. Tökéletes a történetvezetés tempója, a csatajelenetek izgalma, a történelmi és politikai háttér és szereplők személyes vívódásai végig egyensúlyban vannak a cselekményben, sehol sem ül le a történet, a pihenők jól időzítettek, és mindig egy grandiózusabb kalandot vetítenek előre. Az Árnyjáróhoz képest talán még több idő jutott a karakterek kidolgozására, bár már ott sem panaszkodtam, most még közelebb kerültek hozzám a már eddig ismert szereplők, az újonnan érkezők pedig az eddig megszeretett színvonalon kidolgozott, élő, érdekes alakok voltak. Bár minden fantasy ilyen szereplőgárdával dolgozna, ahol a jó és a rossz összecsapásának valód ereje van, és ténylegesen megmozgatja az olvasó érzelmeit.
Nem is ragozom tovább, nem tudnám, kiváló regény volt, Gemmell egy csodálatos szerző, aki kötelező példa kéne legyen sok ifjú fantasy író számára.

4 hozzászólás
zamil>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Eltelik jó pár év, de Árnyjárónak nem kegyelmez az élet, nem tud elbújni a sorsa elől.
Ismét bele keveredik az országok sorsát alakító hatalmasok sakkjátszmájába.
Érdekes, hogy az eddigi magányos utazó, most csapatba utazik, és így több hangsúly tevődik a karakterekre. Ebben a részben is megkapja mindenki a szokott harcjeleneteket, sőt egy kisebb ostromot is, (úgy látszik Gemmell az ostromok megszállottja). Árnyjáróról egyre többet tud meg az olvasó, és ki is lép a megszokott orgyilkos karakterből, jobban előtérbe kerül az elfojtott ember.
Ha tetszett az előző rész, kötelező a folytatás.

bartok_brigitta P>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Már akkor eldöntöttem, hogy kronológiai sorrendben fogok haladni ezzel a sorozattal, amikor először került a látókörömbe, szóval ehhez az elképzeléshez tartottam magam, amikor eldöntöttem, hogy itt az ideje folytatni. Az első kötet olvasása óta eltelt egy kis idő, s bár a fősodorra emlékeztem, egy kicsit mégis féltem tőle, hogy a kihagyás rontani fog az olvasásélményemen, de az aggodalom felesleges volt. Gemmell tökéletes visszacsatolásokkal dolgozik, amelyek nem engedik, hogy az embernek hiányérzete legyen. Részemről kicsit erős bírálat érte az Árnyjárót, de őszintén elmondhatom, hogy ez a kötet minden „korábbi sérelemért” kárpótolt. Remek folytatás, ami csupán egyetlen hajszállal maradt le attól, hogy felkerülhessen a kedvenceim közé (mert hiszek benne, hogy ennél még lehet jobb).
A történet ugyan rövid, de pörgős. Minden fejezetben történik valami, aminek jelentősége, ráhatása van a cselekményre. Imádtam az összecsapásokat, és a harci jeleneteket, de ugyanennyire élveztem azokat a részeket is, ahol a szereplők „csak” beszélgettek. A vallás, a politikai háttér, a szereplők személyes vívódásai mind a helyükön vannak kezelve, és tökéletes egyensúlyban vannak egymással. A regény tele van rejtett utalásokkal, apró jelekkel, amik végül mindig értelmet nyernek. A farkas birodalma nagyon mozgalmas, mégis nagy hangsúlyt kapnak benne az emberi kapcsolatok. Nincs jó, vagy rossz; megalapozott okok vannak, és árnyalatok.
David Gemmell hősei emberiek. Az összes esendőségükkel, a döntéseik miatt viselt következményekkel. Bár a karakterek nem tűnnek mélynek, mégis megvan az a fajta árnyaltságuk, ami eléri, hogy együttérezzünk velük, és megértsük akár a legsötétebb szereplő motivációit is; minden cselekedetnek oka van, ami különösen tetszett nekem ebben a könyvben. Árnyjárót már az előzményben is szerettem, de most egy kicsit új megvilágításba került, kiteljesedett. Nagyon megkedveltem Mirielt, bár nem feltétlenül viselte magán azokat a jegyeket, amiket szeretni szoktam a női főszereplőkben, de hitelesnek éreztem a karakterét. A legnagyobb kedvencem azonban Angyal lett. Az egykori gladiátor az egyik legjobban megformált, és megalkotott szereplő, akivel eddig találkoztam. Öreg? Sebhelyes? Ugyan már! Én végig neki szurkoltam. (Akik olvasták a könyvet azok tudni fogják, hogy mire gondolok.)
Az epilógus briliáns volt. Tökéletes. Minden dolog a helyére került, mégis maradtak nyitva bizonyos utak, amin egyes szereplők tovább indulhatnak. És remélem, hogy tovább is fognak. Egyértelmű, hogy folytatom!

mcgregor P>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Remek könyv, de úgy érzem, hogy mind a Trója-ciklus, mind a Rigante-ciklus színvonalának néhány vonással alatta marad. Ez a második könyv, amit a Drenai-saga kötetei közül elolvastam, így további elemekkel gazdagodott bennem a kontinens és a világ képzeletbeli térképe. Árnyjáró jellegzetes karakter, de legalább ilyen különlegesek azok az atipikus szereplők, akik a cselekmény egy adott pontján szinte háttérbe szorítják Árnyjáró történetszálát, például a kiöregedett gladiátor Angyal és az egyszerre végtelenül cinikus, paradox módon mégis érzelmes Senta kettőse, vagy Ekodas a saját gyarlóságaival küzdő pap epizódjai.
A Legenda után Gemmell ismét a kiégett, világtól elvonult veterán zsánerét (csak esetünkben Árnyjáró nem katona, hanem orgyilkos) használja, és ehhez a típusú karakterhez különös érzéke van: a Trója-sorozatban a mükénei veterán Arguriosz és a Makedón-ciklushoz tartozó Sötét Hercegben az idős sztratégosz: Parmenión alakja is hasonlóan összetett és jól felépített. Azt is mondanám, hogy nagyon szerethetőek ezek az alakjai, de ez túlságosan könnyed kifejezés lenne olyanokhoz, akik sötét titkokat, fájdalmas önmarcangolást, a kegyetlen élet markáns lenyomatait hordozzák magukban. Mindenesetre nyomot hagynak maguk után az olvasást követően is.
Az is nagy erénye a műnek, hogy Gemmell ismét a maga teljességében volt képes ábrázolni az élet bonyolultságát, a döntések messzeható következményeit; semmi sem fekete és fehér. Még a negatív szereplők esetében is feltűnő eredmény, hogy ha megismerjük egy ember cselekedeteinek okait, a legfontosabb mozgatórugóit, bár azokat nem biztos, hogy el is fogadjuk (nem is kell), de megértjük, hogy miért azon az úton halad, amit választott.

1 hozzászólás
_ada>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Gemmellben soha nem csalódom. Ezzel a résszel pedig elérte azt, amit az első kötettel nem tudott: kezd igazán magába szippantani a sorozat. Fogalmam sem volt, hogyan lehet folytatni az Árnyjáró epilógusa után, de ez minden várakozásomat felülmúlta! A felépített világ, politikai machinációk, természetfeletti elemek, az összetett karakterek (akik között Angyal egyértelműen dominál), az izgalmakban gazdag kalandos (néha könnyed, néha egészen szívbemarkolóan szomorú) történet – minden nagyon tetszett!
Az az egy csillag csupán csak személyes preferenciákon csúszott el.

Dominik_Blasir>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Nehéz megmagyarázni, hogy miért nyűgöz le még a sokadik részénél is Gemmell Drenai-ciklusa. Talán a realisztikus, életszagú és kellően kemény atmoszférának, talán az erős ecsetvonásokkal megrajzolt karaktereknek, talán a kevés meglepetést tartalmazó, de mégis rendkívül feszült és izgalmas történetnek köszönhető – akárhogy is, működik a varázslat.
A farkas birodalma mintha kevésbé épülne a szokásos Gemmell-sablonokra, s a vártnál több történetszállal, szereplővel dolgozik, ami ad egy kicsit egyedibb ízt a regénynek. Árnyjáró karaktere mellett remek volt megismerni másokat is, remélem néhányukkal még összefutunk a folytatásban.
Úgyhogy a színvonal változatlan, vagyis a sorozat kedvelőinek kihagyhatatlan, mindenki másnak pedig erősen ajánlott.

ladybird12>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Hát most szomorú vagyok, vagyis inkább sír az egyik szemem a másik örül. A könyv elkezdésénél még egyáltalán nem erre számítottam. Teljesen más dolgok történtek és jelentek meg a könyvben, hogy csak ámultam. spoiler Nem csak a könyv, hanem én is az olvasás alatt sokszor elszomorodtam. spoiler Ezek ellenére egy jó második résszel ajándékozott meg az író, érdekes új karaktereket kaptunk pl. az Angyal. Szóval a sokkoló bekezdés ellenére egy jó olvasást tudtam le.

ftamas>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Árnyjáró, már nem fiatal, de még mindig veszélyes. Az első könyvben lévő egyik idézet tökéletesen illik rá:
„Ne számolgasd addig az oroszlán fogait, amíg legyeket nem látsz a nyelvén!”
Persze ezt nem mindenki érti meg, de hát mindenki maga kovácsolja a sorsát.
Ez a kötet az előzővel ellentétben már nem csak róla szólt egy kisebb szövetség kovácsolódik barátokból és régi ellenségekből. Hősök kovácsolódnak. Van háború, de itt most inkább harcokon és csatákon van a hangsúly nem azon. A karakterábrázolás remek. Ebben a kötetben már vannak ismerős utalások a Legendára.
Nem tudom megunni.

Balázs_Erőss>!
David Gemmell: A farkas birodalma

Kevésbé lendületes, mint az első rész volt, kevesebb volt benne a low fantasy, mint amennyit elvártam volna. Viszont nagyon durva (és lássuk be, szinte nem is logikus) az a szintű hősiesség ami megjelenik.
Röviden, hatalmas porfelhőben fogtunk talajt a ló tulsó oldalán.
Mint fantasy történet, nagyon pofás bár a befejezése nem annyira szimpatikus.
Pedig milyen sokat vártam tőle… naaaaaaaa miiiindegy!


Népszerű idézetek

mcgregor P>!

Volt idő, amikor a látvány megdöbbentette volna, de mostanra már túl sok halált látott: emlékeit zsúfolásig megtöltötték a hullák. Emlékezett rá, hogy egyszer apjával vágott át az erdőn a házukhoz közeli völgyben, és az úton egy halott héjára bukkantak. A gyermeket szomorúsággal töltötte el az élettelen madár látványa. „Ez nem a madár”, mondta akkor neki az apja. „Ez csak a köpeny, amit magán viselt.” Felmutatott az égre, és így szólt: „A héja ott van, Dakeyras és a nap felé száll.”

108. oldal

_ada>!

– Apa, ő egy varázsló , és ráadásul őrei vannak. Ami ennél is rosszabb, tudja, hogy jönni fogsz: éppen ezért állította fel ezt a csapdát. Várni fog rád: hogy járhatnál így sikerrel?
– Ő Árnyjáró, a Gyilkos – szólt közbe Angyal. – Hogy vallhatna kudarcot?

15

_ada>!

– Minden véget ér egyszer – sóhajtott a férfi. – Furcsamód ez teszi az életet csodaszéppé.

18

Hush_Campo>!

Ne kövesd el azt hibát, hogy az emberek bátorságát vagy ügyességét a rájuk kényszerített munka alapján ítéled meg – mondta a férfi. – Ismertem egyszer egy orvost, aki negyven lépésről képes volt nyíllal átlőni egy aranygyűrűn, és egy drenani utcaseprőt, aki egymaga feltartott húsz sathuli harcost, hármat megölt közülük, majd sebesült tisztjét visszacipelte a táborukba. Az embereket tetteik alapján ítéled meg, ne a foglalkozásuk alapján.

Hush_Campo>!

– Küzdjünk meg férfiként, penge a penge ellen! – dörögte.
– Nem – felelte Árnyjáró.
A második vessző átfúrta a sathuli köntösét és felnyársalta a szívét. A férfi szája elnyílt, tulwarja kihullott kezéből. Tett két tétova lépést Árnyjáró felé, majd arccal a hóba zuhant.

Hush_Campo>!

– Ez a Céh szabályai ellen való – szólalt meg Belas. – Ártatlanokat nem lehet felhasz…
– Ismerem a Céh szabályait! – csattant fel Morak. – És amikor leckéket akarok venni a helyénvaló viselkedésről, biztos, hogy hozzád fordulok majd, hiszen a nadírok közismertek arról, hogy mereven ragaszkodnak a civilizált viselkedés szabályaihoz.
– Tudom, mit akarsz a lánytól – felelte Belas. – És ennek semmi köze ahhoz, hogy a lány a kulcs Árnyjáróhoz.
– Egy férfinak szüksége van bizonyos élvezetekre, Belas. Ezektől válik az élet értékessé.
A nadír bólintott.
– Ismertem férfiakat, akik hasonló… élvezetekben… lelték örömüket. És amikor a nadírok között ilyenekre bukkantunk, levágtuk a kezüket és lábukat, majd karóba húztuk őket egy termeszváron. De hát – ahogy te is mondtad –, mi nem értjük a ti civilizált népeteket.

Nympha17 IP>!

Ha Dakeyras közelében álltál, olyan volt, mintha a halál mellett ácsorognál.

26. oldal

Hush_Campo>!

Ugyan mi a gonosz, ha nem az a név, amelyet a gyengék adnak annak az erőnek, amelyet sem érteni, sem uralni nem tudnak?

Bernie21 P>!

Olyanok vagyunk, akár az évszakok – tavasszal növekszünk, nyáron beérünk, ősszel elhervadunk, télen pedig meghalunk. Ám ostobaság azt mondani, hogy „Tavasz van ugyan, de nem hajtok virágokat, mivel azok úgyis elhervadnak”. Mi az élet szerelem nélkül? Örökkévaló tél; hó és fagy.

278-279. oldal

mcgregor P>!

Félelem kúszott testébe, mire felnevetett. A félelemtől lüktetni kezdett a szíve, a vér rohanva tódult ereiben és izmaiban, amitől karja és törzse erőre kapott. Akár jó volt, akár rossz, tudta, hogy erre született: arra, hogy magányosan lovagoljon be a veszély torkába, ellenségeivel körülvéve. Mi más a félelem, ha nem az élet bora, aminek zamatától megborzongott.
Az elmúlt öt évben halott voltam, ismerte fel hirtelen. Járkáló hulla voltam, bár nem tudtam. Danyalra gondolt, és ráeszmélt, hogy képes felidézni életük örömteli pillanatait, anélkül, hogy érezné a felesége elmúlása miatti éles, marcangoló keserűséget. A szürke és fenyegető hegyek pedig valósággal csalogatták.
A férfi válaszolt a hívásukra.

190. oldal


A sorozat következő kötete

Drenai Saga sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Richard Morgan: Az acél emléke
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Glen Cook: A Fehér Rózsa
R. F. Kuang: Mákháború
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
Angus Watson: A vas kora
Victor Milán: Dinoszauruszurak
George R. R. Martin: Kardok vihara