Pokahontasz ​avagy Virginia gyöngye 6 csillagozás

David Garnett: Pokahontasz avagy Virginia gyöngye

David ​Garnett modern témájú művei, A róka asszony és az Ember az állatkertben után most a szerző ízig-vérig romantikus regényét veheti kezébe a magyar olvasó.
A könyv tizenegy év történetét öleli fel: az első amerikai angol telep megalapításától Pokahontasz, a legendás indián hercegnő haláláig terjedő időszakot. Garnett nagyszerű meseszövő készségének, finoman cizellált stílusának, nyomon követhetjük erkölcsi-filozófiai vizsgálódását is: miképpen hat, mit hoz létre és mit rombol le az új, az addig ismeretlen. A folyamat kétirányú: az angol telepesek egy civilizált országból az ősrengetegbe, a vad indiánok közé kerülnek – Pokahontasz pedig, elsőként népéből, megtanul angolul, és Angliába is eljut. Garnett kényes az egyensúlyra, nem von le elhamarkodott következtetést. Nem mondja ki egyértelműen, hogy a kegyetlen fehér ember elpusztította az indiánokat, és azt sem állítja, hogy a civilizáció vitte halálba a természet romlatlan gyermekét. Fehérek és rézbőrűek a mindkét oldalról… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századok - emberek Európa

>!
Európa, Budapest, 1977
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 963070823X · Fordította: Gy. Horváth László

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

John Smith · Pocahontas


Most olvassa 4

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
David Garnett: Pokahontasz avagy Virginia gyöngye

Különös könyv. Félig történelem, félig lélekrajz, mindez a XIX. század visszafogott stílusában, határozottan szenvtelen tónussal. Az indiánok egykorvolt erényeinek (lásd Voltaire: A Vadember) csodálói éppoly csalódottan tehetik le, mint a fehér felsőbbrendűség bajnokai. Mert ez a történet nem kegyelmez egyik félnek sem: az indiánok éppoly álnok, alattomos, intrikus figurák, mint a közibük tolakodó angol telepesek; igyekeznek egymást kijátszani s a másikból hasznot húzni. A szerző szerencsés kézzel ragadja meg az utolsó pillanatot, amikor még úgy tűnhet, a bennszülötteknek talán van némi esélyük a győzelemre, ha összefognak. De nem teszik, az angolokat pedig a technikai fölény átsegíti a holtponton.

Ilyen háttér előtt bontakozik ki Pokahontasz – a szereplők közül tán az egyetlen szimpatikus jellem – különös életútja. A Disney Stúdió animált képregényével szemben egy súlyos konfliktusokkal teli, éles kanyarokkal tarkított történetet kapunk, melyben Smith kapitány korántsem az a nagyállkapcájú szőke szívdöglesztő, mint a hollywoodi giccspacsmangban… Az amerikai angol telepesek 'hőskorának' korántsem hősies ábrázolása azonban az indiánokból sem csinál mártírokat. Tárgyilagossága engem Passuth Esőisten siratja Mexikót című regényére emlékeztet.

Jó írás; egyetlen hibát róhatok fel a szerzőnek: Pokahontasz lelki életének mindentudó ábrázolását. Hogy mit érzett és mit gondolt, ezt nem tudjuk, mindössze életének főbb eseményeiről maradtak szűkszavú feljegyzések. Így e regény – mint minden történelmi munka – az egykori események egy lehetséges változata. Hozzá kell tennem: a pszichologizálástól eltekintve egy plauzibilis, sőt, valószínű változata. Garnett végigolvasta a fennmaradt forrásokat, és helyszíni tanulmányokat is folytatott.

A Bloomsbury-kör más szerzői is vonzódtak a XVI-XVII. század fordulójához (gondoljunk csak Lytton Strachey Erzsébet és Essexére, vagy Virginia Woolf Orlandójának nyitányára). E korban az ember még nem tette tönkre az őt körülvevő természetet (bár már szorgosan munkálkodott rajta), és e tájak érintetlensége a kései utódokat is megihlette – Garnett is lírai képekben ábrázolja Virginia romlatlan vidékét.

Hűvös intellektualizmus, a régi korral szembeni viszolygással, egyben az iránta érzett nosztalgiával vegyítve – egész jó kis keverék… Jó szívvel ajánlom, elsősorban a régi korok valóságára, nem pedig e korok romantikájára kíváncsi molyok figyelmébe.

Olympia_Chavez P>!
David Garnett: Pokahontasz avagy Virginia gyöngye

Garnett életrajzi regényét a kiábrándító, szenvtelen modern realizmus jellemzi. Nyoma sincs benne a témát általánosan körüllengő romantikának és érzékenységnek. Azonban a főszereplő vélt temperamentuma, és gondolatai miatt mégis élvezhető a történet, ha már a szerző nem mestere a hangulatteremtésnek off és megkapó leírásokban sem részeltet. Sőt ez utóbbi itt-ott kifejezetten kínosan repetitívre sikerül. A témát és forrásokat alaposan felkutatva rajzolta meg portréját egy indián leányzónak, akit 200 év és egy óceán távolsága választott el tőle, a kulturális különbségekről már nem is beszélve.

A rajzfilmmel ellentétben, mondhatni a dohány és maláriaszagú valóságban, Pokahontasz alig volt több 11 évesnél, amikor megismerkedett a nem túl megnyerő ábrázatú, olykor hetvenkedő John Smith-el. Közös történetük kevésbé izgalmas a regényben, ennél sokkal érdekesebb és értékesebb pillanatokat tartogat számunkra a szerző az első sikeres angol település, Jamestown krónikájával és lakóinak leírásával, az indián életképek megrajzolásával. S míg szereplőinek érzései nem ütnek át a sorokon, nem ragadnak meg bennünket olvasókat, addig annál erőteljesebben érvényesül a törekvő, elszánt telepesek ábrázolása. A verejtékes munka és magasztos hit, amivel igájuk alá akarták hajtani az új világot, míg annak régi lakói az elbeszélés végére már csak statisztákká homályosulnak.

Sajnos mivel csak angol beszámolók maradtak fenn Pokahontaszról, gondolatairól és kijelentéseiről, érthető, hogy miért kolonialista szemléletű ifjú hölgyet kapunk a regényben. Legalább halála után sikerült belőle ízig-vérig angolt faragni. Időnként próbálja a szerző a lelki meghasonlottságot is ábrázolni, de ez inkább zavaró, mint eredményes próbálkozás. Mondanom sem kell, fenemód kíváncsi lennék az ellen oldali történetre is, hiszen szerencsére már létezik ilyen.

https://www.youtube.com/watch…

13 hozzászólás
Hoacin>!
David Garnett: Pokahontasz avagy Virginia gyöngye

Vonjuk ki gyerekkorunk Pocahontas meséjéből a dalokat, a cuki állatkákat, azaz magát a Disneyvilágot, és adjunk hozzá egy nagy adag realitást, kegyetlenséget, maláriát, és antipatikus szereplőgárdát. Rögtön fogyaszthatóbb a sztori, mint a rózsaszín cukormáz. :D Bár gyerekként ehhez azért lett volna pár szavam, hisz John Smith milyen gejl hercig szőke legény a mesében, míg a könyvben egy tömzsi, szőrös Mackó, ijesztően véreres szemmel. Ámde talpig becsületes! A földtől a talpáig. :D Az indiánok is csak azért nem utálják jobban, mert ők maguk is esküszegők, és imponálnak nekik az aljas manőverek. Hja, ebben a világban mindenki rendkívül rondán viselkedik, John Smith pl. lelkifurdalás nélkül gyilkol, de Pauhatán törzsfőnök sem egy Grál lovag. A mohó, kapzsi angolok elhullását az ember csöppet sem siratja meg, de az egymást minduntalan kínzócölöpre vonó indiánok társasága sem vonzóbb. Az egyetlen igazán szerethető szereplő talán maga Pocahontas. Sajnos a könyv első felében sokkal nagyobb teret kapnak a háborúzások és ravaszkodások, meg a 869 részletesen ismertetett mellékfigura, akit pár oldallal később úgyis leütnek, vagy mindjárt éhen halnak. Sok helyen emiatt kissé száraz, és tényszerű a történet, de azért olvastatta magát, nem untam el sehol. John Rolfe felbukkanásától egy fokkal izgalmasabb lesz a könyv, de félreértés ne essék: a reálisan ellenszenves szereplőgárdába ő is pompásan beleillik. spoiler
Legjobban Pocahontas belső monológjai tetszettek, meg Pipiszkóék kalandja. Megtudtam, hogy harminchét évesen már javában középkorúnak számított az ember, és hogy mindegy a fül mérete, vagy hogy szőrös-e az Isten, a lényeg, hogy a szellem, melyben a népek vallásukat értelmezik, ugyanaz.

Azt azért megnézném, hogy festene Disney stílusban illusztrálva, ahogy John Smithre ráront egy sereg pajkos indiánhölgy, vagy ahogy Pauhatán családi életet él a két kedvenc feleségével, netán az angol gyarmatosok lóbőrből és nyakfodor keményítőből főzik épp az ebédrevalót. :D Majd egyszercsak fogják magukat, és eltolnak egy Disney nótát… :D

„Viharos érzelmek irányították cselekedeteiben, s hogy visszatekintett rájuk, látta: mindent tudatlanságának köszönhet. Beleszeretett Smithbe, anélkül, hogy ismerte volna őt, eljött Angliába, anélkül, hogy bármit tudott volna Angliáról. Miféle sors űzi vajon, hogy ismeretlen dolgok után vágyakozzék?”


Népszerű idézetek

Olympia_Chavez P>!

A mozdulatlan kék szem a sújtani készülő tomahawkokat figyelte; aztán egy éles hang szólt, nyers válszt hallatszott, majd valami átvihharzott a termen, és reá vetette magát. Egy másodperc törtrészéig, mielőtt még odaért volna hozzá, Smith kutyára gondolt, és végigfutott rajta a borzongás, de a következő pillanatban egy gyermek feküdt rajta szétvetett lábakkal, majd a mellkasára telepedett, és arcával az övéhez simult. Pokahontasz volt.
A tomahawkok meginogtak a levegőben, a szíj meglazult, és senki sem merte félbeszakítani a gyermeket, aki ünnepélyesen, egy nőstény tigris elszántágával kiáltott föl:
– Ő az enyém, az én emberem. Elveszem őt. – Aztán, kissé bizonytalanul hozzátette:
– Már nem vagyok gyermek. Akarom. Csinál nekem gyöngyöt és rézcsengőket.

70-71. oldal, Hetedik fejezet (Európa Könyvkiadó, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: John Smith · Pocahontas · tomahawk

Hasonló könyvek címkék alapján

Iny Lorentz: A fehér csillag
Helen Bryan: Az új élet völgye
Celia Rees: Bűbájos Mary
Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
Ken Follett: A megfagyott világ
C. J. Sansom: Sötét tűz
Alison Weir: Lady Jane
Alison Weir: Lady Elizabeth
Elizabeth Chadwick: A legnagyobb lovag
Alison Weir: Boleyn Anna