The ​Calling (Dragon Age 2.) 6 csillagozás

Nehéz eldönteni, ez vagy a Stolen Throne tetszett jobban. A The Calling részben jobb volt, részben viszont rosszabb.
A könyv tele van következetlenségekkel (az Architect kinézete, Fiona a könyv elején így néz ki, majd a közepe felé már amúgy, ja és az Inquisition-ben pedig teljesen máshogy, spoiler) és az idővonalat is felborítja párszor. Rengetegszer éreztem azt, hogy egy-egy részt csak azért rakott bele a könyvbe Gaider, hogy az olvasó a fejéhez kapjon, hogy „ahá, hisz ez az Origins-ben is így volt!”. Maric elf-fétisétől hányingerem van, a Fionával való kapcsolatától a hideg futkosott a hátamon. És habár az általam hőn imádott Deep Roads-ban töltik a szereplők a könyv bő 80%-át, sajnos azt kell mondanom, bár ne tették volna, ugyanis majdnem az egész rém unalmas. Az Architect sem szolgált túl sok újdonsággal spoiler.
Azért voltak benne értékelhető mozzanatok, a sárkányos rész például nagyon izgalmas volt, a Fade (ami az előző kötetbe gondolom nem fért bele) szolgáltatta az egyetlen értékelhető rejtélyt spoiler és amúgy is elég megindító volt néhány szereplő álmába bepillantást nyerni. A legjobb mégis Duncan és Genevieve párosa volt, ez a két szereplő külön-külön is a legerősebb pontja volt a történetnek szerintem, de az ő dinamikájuk és fejlődésük hozta számomra közelebb ezt az egész katyvaszt. Miattuk megérte.