Emlékek 44 csillagozás

David Foenkinos: Emlékek

Maga ​olyan szép, hogy soha többé nem akarom látni.

Franciásan frivol humora, bölcs szarkazmusa és fékezhetetlen mesélőkedve David Foenkinost ma az egyik legnépszerűbb szerzővé teszi Franciaországban. Ugyanakkor termékenysége sem lebecsülendő. Eddigi legnagyobb sikerét, az Audrey Tautou főszereplésével filmként is világszerte elhíresült Nathalie második életé-t hamarosan követte az újabb nagy sikerű regény.

Az Emlékek éjszakai portásként kallódó elbeszélője írónak készül. A nagyapja halálával induló történetet a szereplők emlékei színesítik. A kisemmizett és öregotthonba kényszerített nagymamáé, aki egy szép napon megszökik – mint kiderül: iskolás évei helyszínére látogat vissza még egyszer, utoljára –, az unokáé, aki a keresésére indul, hősünk katasztrofális házasságból hol depresszióba, hol új szerelembe menekülő, bizarr anyjáé és rémes apjáé…

Vajon mire jók ezek az emlékek? És egyáltalán: jók-e valamire? Hősünk mindenesetre gyűjti őket. Az olvasó… (tovább)

Eredeti cím: Les souvenirs

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Európa, Budapest, 2014
332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630797047 · Fordította: Kamocsay Ildikó

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

F. Scott Fitzgerald · Patrick Modiano


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Sárhelyi_Erika I
David Foenkinos: Emlékek

A minap tanultam, hogy egy egyes szám első személyben írt vers alanya nem a költő, hanem az ún. egyes számú lírai hős. Ennek mintájára, ennek a regénynek a szerzője sem a főhőse a műnek. Mégis olyan, mintha önéletrajzot olvastam volna. Pedig szó sincs erről a fülszövegben. Még furább, hogy olyan, mintha Foenkinos az én gondolataimat szőtte volna regénnyé: az én világlátásomat, érzéseimet, problémakezelésemet, a gyásszal, a szerelemmel, a hozzánk közelállókkal való kapcsolataimat, útkeresésemet, mindent, amit gondolok az írásról, az álmokról, szülőkről és gyermekekről. Elképesztően érdekes út volt ez is, ahogy Foenkinos eddig általam olvasott három könyvének mindegyike – a szellemmel, humorral, finom iróniával, jóízléssel, mesélőkedvvel megáldott író újra és újra magába bolondít. Emlékeket oszt meg, melyek egy része biztos, hogy valós (természetesen nem a szerzőé, hanem az "egyes számú lírai hősé"), más részük talán kitalált, talán nem. Foenkinos az egyik író, akivel szívesen megismerkednék – és ha érteném, mit mond (lévén egynyelvű vagyok), valószínűleg jó barátságba kerülhetnénk :) Kedvenc könyv lett ebből is.

>!
olvasóbarát P
David Foenkinos: Emlékek

„Az emlék – megérkezés; és talán az egyetlen, ami valóban hozzánk tartozik.”

Foenkinos nagy mesélő, emlékeket rakosgat egymás mellé, elvarázsolja, magához köti az olvasót. Nagyon tetszik a humora, a mesélőkedve, a történetei, a különböző nézőpontok, személyek (írók, színészek, művészek és hétköznapi emberek, akikkel találkozik) felidézi az emléküket, egy-egy jellegzetes mondatukat. Olyan mondatok, amelyekre lehet emlékezni. Egy család élete bontakozik ki a regényben, egy fiatalember (aki írói babérokra tör), az unoka elbeszélése alapján, a kötet utolsó emléke az íróvá válás pillanatáról szól.

>!
Trudiz
David Foenkinos: Emlékek

Valójában tetszett, az érzelmek közvetítésében nagyot alkotott, ráhangolódtam, ám maga a történet, a cselekményszál kissé kevésnek bizonyult számomra. A nagyi-unoka kapcsolat példaadó, szerethető volt. Paul boldogságkeresése, Louise-zal való megismerkedése pozitív volt, de amikor az utolsó oldalak felé haladtam, összességében a lehangoltság érzése kerített hatalmába.

>!
Spepa
David Foenkinos: Emlékek

Régen nem olvastam ilyen intim könyvet, amiben a szerző ennyire közel enged minket a főhőséhez. Hogy ott lehetünk mellette a nagyszülei halálos ágyánál, magányosan töltött napjai végeláthatatlan soránál, a depresszióval és öregedéssel küzdő szüleivel való szembesülésnél, majd a szerelem betoppanásánál és elmúlásánál. Az ifjúkori álmok feladásánál. Az élet minden hullámhegyénél és völgyénél. Rendkívül szépen megírt regény.

>!
Edit_Zsuzsa_Nagy
David Foenkinos: Emlékek

Csillagok miriádjai sem tudnák kifejezni,amit éreztem olvasás közben.Foenkinos mester,az elfeledett szavak,a megismételhetetlen metaforák,a helyesen,tudattalanul/tudatosan jól kimondott érzések,a felkavaró emlékek mestere.Ez a könyv pedig az én(aktuális) Bibliám (épp ma beszéltünk erről az egyik kedves kolleganőmmel a közös kis munkahelyi-házikönyvtárunk előtt.) :) Pedig a könyv elején csak az elmúlást éreztem (vonaton kezdtem el olvasni a könyvet) és arra gondoltam,milyen hülye ez a David,mert amit eddig felépített bennem az elolvasott műveivel-azok leleményességével,üdítő vidámságával,-az mind szertefoszlani látszik.Mi ez a letargia,ez a suhanás?Ezt nem lehet,hogy az én kedvenc franciám írta.Innen üdvözlöm a fülszöveg íróját(lelőtte az összes felfedezésre váró talányt és jól felbosszantott ezzel.Amúgy szeretem elolvasni a fülszövegeket)…én most direkt nem arról írok,hogy miről szól a könyv,hanem az érzéseimről.Amit úgy érzek,nem tudok leírni.Annyi minden kavarog a fejemben és közben meg a semmi is.Mostanában akaratlanul is összekapcsolok számomra kedves könyveket/filmeket/zenéket.Az Emlékek olvsása közben eszembe jutott Laster Burnham mondata az Amerikai szépségből:"Nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért." Szóval megtaláltam én,hogy mit érzek…csak más öntötte megfelelő szavakba helyettem.
A kedvenc részem pedig ez volt:
-Érdekes városnézés volt-mondtam.
-Az biztos,hogy ezt a kórházat egy turista sem keresi fel.
-Te teljesen bolond vagy.
-Te meg beteg vagy.És most már azt is láttam,milyen az,amikor tombolsz.
-Te meg állhatatlan vagy.És megfoghatatlan.
-Te is.Nem csinálsz mást,csak álmodozol.
-Az legalább valami könnyű,lebegős dolog.De te súlyos vagy.
-Én tömény vagyok,nem súlyos.Nincs érzéked az árnyalatokhoz,az itt a probléma.
-Louise…az én problémám az,hogy szeretlek.
-Én is szeretlek,de az én számomra te a megoldás vagy,nem a probléma.
-Érzem,hogy megint behúzol a csőbe.Nagyon ravasz vagy.De legalább ma csak fél szemmel látlak,ami valóságos felüdülés.
-Fél szemmel is szépnek találsz?
-Igen.Olyan vagy így,mint egy kissé halványuló csillag.

2 hozzászólás
>!
meseanyu MP
David Foenkinos: Emlékek

Hát ez nagy csalódás volt, pedig annyira örültem, amikor megtudtam, hogy megvan a könyvtárnak, és amikor bementem, ott is volt. Ez nem az a Foenkinos, akiről én olyan szép emlékeket őrzök. Tulajdonképpen van neki két zseniális könyve, egy viszonylag olvasható, meg ez a dögunalom. A nagy részét csak átlapoztam, annyira lapos és semmitmondó volt.

>!
Iustitia
David Foenkinos: Emlékek

Sosem olvastam még az írótól, de a Nathalie második élete című filmet láttam, és egész elbűvölőnek, varázslatosnak és valami másnak tartottam. Nem a történet maga volt az érthetetlen, sokkal inkább a gondolatsor. Nem úgy érthetetlen, hogy az ember nem érti meg, miről van szó, inkább úgy érthetetlen, hogy azt nem érti, hogy lehet valami ennyire nem megszokott. És pont ugyanez volt az érzésem ezzel a könyvvel kapcsolatban is. Annyira máshogy mesél, mint az „átlag”.
A könyv az életről szól, kétségtelen. Közel enged magához, de az anonimitás mégis von köré egy védőburkot. Talán mindenki bele tudja képzelni magát egyes helyzetekbe, amikről szó esik, sokszor éreztem azt, hogy nem idegen. spoiler

>!
jazmin
David Foenkinos: Emlékek

Most már biztos, hogy nem szeretem, ha egy könyvben hirtelen fölgyorsul az idő (vagy eddig nem olvastam olyat, amiben szerettem volna). Legyen bármilyen is az addigi cselekmény, a gondolatok, a mélység – összetör mindent. Nem jó. És nem arra gondolok, amikor csak egy összefoglalás van a történet végén arról, hogy kinek hogy alakult az élete aztán. Hanem ez az értelmetlen fölgyorsulás, ahol hirtelen bekezdésekké töpörödnek évek, mikor előtte egy órányi időnek is fejezetek jutottak akár.

Mindemellett jó könyv volt ez, tetszik, ahogy Foenkinos ír. Szerettem ezt a srácot is, minden „lúzerségével”, magány/izoláció-keresésével együtt. Mert jólelkű. Csak az életét nem irányítja sokszor, inkább sodródik benne. De mindezt számomra nem dühítően tette (pedig van olyan verzió is, amikor megőrülök ettől, ezt már tudom). Jót akar, tud haragudni, viszi a lendület, rajong is néha picit, ugyanakkor szerintem a „nagy” gondolatai sokszor a sekélyességét takarják… De sebaj.
De visszatérve magára a könyvre: nem átütő, nem extra nagy hatású, nem is sokkolóan lehengerlő, de határozottan kellemes – azonban ettől még tragédiákkal van tele.

(Elképesztő, hogy néhány könyv az olvasása pillanatában mennyire rárezeg az életemre. Sajnos éppen ez is aktuális bizonyos szempontból. Mikor elkezdtem olvasni, az már-már borzongató volt.)

>!
lizke
David Foenkinos: Emlékek

Szép volt. Minden szempontból. Néha jó lenne nem rohanni és az egyszerű dolgokat is így megfogalmazni. Szívesen emlékszem rá.

>!
Nikoletta_Klein
David Foenkinos: Emlékek

Idézetnek ugyebár a legmagvasabb, legérdekesebb, legjobb mondatokat választjuk a műből, azokat, amelyek valamiért megragadnak bennünk. Azt kell, hogy mondjam, nem tudnék kiemelni egyetlen ilyet sem, az egész könyv zseniális. Ha a benne szereplő gondolatok és humor valóban az író sajátja (és nem csak megkomponált, a karakterek szájába adott szöveg), hihetetlenül vágynék Foenkinos barátja lenni. Visszavonhatatlanul kedvenccé vált.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

A bennünk támadt űrt a mások iránti gyűlölettel a legkönnyebb kitölteni.

322. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
>!
Chöpp 

„Vagy úgy! Szóval regényt írsz? Hát ez nagyszerű.” Tehát vannak még olyan emberek, akik nagyszerűnek találják, ha valaki ír. Általában senkit sem hoz lázba egy író. Az írás mindennapos dologgá vált. Mindenki ír. Állítólag már több az író, mint az olvasó.

209. oldal

Kapcsolódó szócikkek: írás · író · olvasó
>!
Chöpp 

Hosszú éveken át magányosnak éreztem magam: és most rádöbbentem, hogy a magány valódi átéléséhez két ember kell.

255. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magány
>!
Chöpp 

Felváltva keltünk fel a gyerekhez éjszaka. Körbejártam a szobában, és Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című könyvéből olvastam föl neki. De nem használt. Kundera nem a legalkalmasabb egy csecsemő elaltatásához. Próbálkoztam Prousttal is, és az már jobban bevált. Néhány oldal után visszatehettem Pault a kiságyába, s azután egy-két órán át hagyott pihenni minket.

298. oldal

>!
Chöpp 

* Hadd vessek fel itt egy problémát, amely erősen foglalkoztat: miért nem emlékszünk tisztán a gyermekkorunkra? Igaz, hogy az agy fokozatosan alakul csak ki, és sok egyéb fiziológiai ok is magyarázhatja ezt a jelenséget. De én egészen más okra gyanakszom. A gyerekkor a primer élvezetek birodalma,és legtöbbünknek az egyszerű örömök és a könnyű kielégülések Édene. Kockázatos volna tökéletesen visszaemlékezni rá. Akarna-e bárki felnőtt életet élni, ha továbbra is módjában állna ennek a boldogságnak az emlékéből táplálkozni? Az örökös – áhítatos és együgyű – nosztalgia megbénítana bennünket.

Lábjegyzet, 125.o.

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Néha nem árt rossz közérzetünk csúcspontjára hágni.

204. oldal

>!
Chöpp 

A magányosságomért, amiért szüntelenül panaszkodtam,én voltam a felelős. Korunk gyermeke voltam, amelyben egyetlen eszme sem elég erős, hogy összefűzze az embereket. A háború, a politika, a szabadság eszméje, de még a szerelem is erejét vesztette. A mi kincsünk éppen a belső ürességünk. Ami olyan üdítő,mint az alvás. Az én rossz közérzetem nem ólomsúlyú depresszió. Könnyedén utazgat poggyász nélkül.

110. oldal

>!
Chöpp 

Amikor olyan idős lett, hogy már fel tudta fogni a családi tragédiát, a nagyapja így szólt hozzá: „A halál miránk sokszor lesújtott, s ez arra kötelez bennünket, hogy szeressünk.” Negyvenöt év múlva is emlékszik még ezekre a szavakra, s egy dán újságírónőnek, aki arról faggatja, vajon miért ír olyan gyakran a halálról, így válaszol: „A halál arra kötelez bennünket, hogy szeressünk.”

Kavataba Jaszunari emléke

123. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál · szeretet
>!
Chöpp 

Sokáig próbáltam közel kerülni apámhoz, de végül felhagytam a kísérletezéssel. Örökös menekülését annak a fantomnak a számlájára írtam, amellyel elválaszthatatlanul összefonódott. Mindig igyekszünk magyarázatot találni rá, ha a szüleink nem szeretnek minket. Keressük az emésztő szeretethiány okát. Pedig néha nincs is ok, nincs magyarázat.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: apa
>!
lizke

„Bocsásson meg, nagyon sajnálom… piszkos a kezem”. Alice arca ekkor mosolyra derült. A könyv ugyanis, amit épp olvasott, ezt a címet viselte: Piszkos kezek. A furcsa véletlenen a fiatalember is elmosolyodott. Alice pedig, aki oly szellemes volt, mint minden Alice, megjegyezte: „Még szerencse, hogy nem A pestis-t olvastam”.

187. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Romain Gary: A virradat ígérete
Eric-Emmanuel Schmitt: Noé gyermeke
Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába
Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik!
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Jean-Louis Fournier: Hova megyünk, papa?
Robert Merle: Védett férfiak
Guillaume Musso: Ott leszel?