A ​varázsló játszmája (Belgariad 3.) 86% 33 csillagozás

– Már megint? – Az öregen látszott, hogy nagyon ingerült – Ezúttal miben mesterkedett?
Selyem rákacsintott.
– Amikor utoljára láttam, repülni tanult.
A varázsló értetlenül nézett.
– Nem ment neki valami jól – tette hozzá Selyem.
Belgarath megvonta a vállát.
– Talán idővel majd ez is sikerül neki.
– Olyan sok ideje már nincs – pillantott a mellvédre a drasniai.
Valahonnan lentről, nagyon messziről tompa puffanás hallatszott, aztán néhány másodperc múlva még egy.
– A visszapattanás is számít? – nézett Selyem az öregre.
Belgarath elfintorodott.
– Nem hinném.
– Akkor azt hiszem, nem tanult elég gyorsan – mondta a menyétképű vidáman, és széles mosollyal körbenézett. – Csodálatos éjszaka van – jegyezte meg senkinek sem címezve szavait.

huszonhatodik fejezet

Garion felemelte és egy gyors, lökésszerű mozdulattal kinyújtotta a kezét.
– Tolás! – kiáltotta, és megérezte az energia áramlását, majd rögtön utána az ismerős morajlást.
A szikla megbillent, majd tompa döndüléssel visszaállt a helyére ugyanúgy, ahogy előző nap reggel volt. Garion kimerülten rogyott térdre.
– Tolás? – ismételte a szót hitetlenkedve Belgarath.
– Azt montad, toljam meg.
– Azt mondtam, told meg. Nem azt mondtam, hogy mondd azt: tolás!
– De működött. Mit számít, milyen szót mondok?
– Ez stílus kérdése – mondta az öregember fájdalmas arckifejezéssel – A tolás olyan… gyerekesen hangzik.
Garion erőtlenül fölnevetett.
– Meg kell őriznünk a méltóságunkat, fiam – folytatta Belgarath fennhéjázóan – Ha állandóan olyanokat mondunk, hogy „tolás”, „nyomás”, meg hasonlókat, senki nem fog minket komolyan venni.

tizenkettedik fejezet

A bekövetkező néma csendben a két farkas egymásra nézett a szörnyeteg halott arca felett. A kéken derengő vadállat mintha kacsintott volna, és egy női hang, melyet Garion tisztán hallott, ezt mondta: „Ez igazán pompás harc volt.” Aztán elmosolyodott – már amennyire erre egy farkas képes –, majd egy utolsó villanással eltűnt.
Az öreg szürke farkas az égnek emelte az orrát, majd felvonyított, és ebben a hangban annyi gyász és keserűség sűrűsödött össze, hogy Garionnak könnybe lábadt a szeme. Aztán csak egy villanást látott, és a következő pillanatban már Belgarath térdelt az állat helyén. Az öreg lassan talpra állt, és visszasétált a tűzhöz; ősz szakállal borított arcán könnyek csorogtak.

Tizennegyedik fejezet.

– Mit tegyek? – kérdezte Garion.
– Gyűjtsd össze az erőt! Vedd el a környezetedtől!
Garion megpróbálta.
-De ne tőlem! – szólt rá élesen az öreg.

136. oldal

A síkság keleti szegélyének közelében átkeltek egy kisebb dombon, és első alkalommal pillantották meg a meredély falát – a csupasz, minden irányban hosszan elnyújtózó bazaltszirt csaknem egy mérföldnyi magasságban tört az ég felé.
– Lehetetlen – motyogta Barak. – Ezt soha nem másszuk meg.
– Nem is kell – nyugtatta meg Selyem. – Ismerek egy utat.
– Gondolom, egy titkos átjárót.
– Nem annyira titkos. Nem hiszem, hogy túl sokan tudnának róla, de könnyű megtalálni, ha tudod, mire kell figyelned. Egy alkalommal sietve kellett elhagynom Mishrak ac Thullt, akkor botlottam bele.
– Az embernek néha az az érzése, hogy neked már mindenhonnan kellett egy-két alkalommal sietve távoznod.
Selyem vállat vont.
– Az én szakmámban az egyik legfontosabb dolog, hogy mindig tudd, mikor érkezett el a menekülés ideje.

Huszadik fejezet

Garion aznap éjjel nyugtalanul aludt. Bár fiatal volt és tapasztalatlan, ostobának egyáltalán nem lehetett nevezni, és könnyedén átlátta Ce'Nedra hercegnő tervét. A csatlakozása óta eltelt hónapokban a lány iránta tanúsított viselkedése megváltozott, míg végül egy igen különleges barátság alakult ki közöttük. Ő kedvelte a hercegnőt, a hercegnő pedig kedvelte őt. Eddig nem is volt semmi baj. De miért nem volt ez elég Ce'Nedrának? Garion gyanította, hogy a probléma kapcsolatban lehet a női elme működésével. Amint a barátság elért egy bizonyos pontot – valami rejtett és titkos határvonalat –, a nőkön azonnal úrrá lett a mindent elsöprő vágy, hogy megbonyolítsák a helyzetet.

Harmadik fejezet