A ​prófécia gyermeke (Belgariad 1.) 83% 46 csillagozás

Eddings fantasy-írói karrierje érdekesen kezdődött. Állítólag egy szép napon kezébe került A Gyűrűk Ura 78. (!) amerikai kiadása, amire ő azt mondta: „nahát, ez még mindig megvan?" – majd előkeresett egy régi térképet, amelyet unalmában rajzolt évekkel korábban egy kitalált országról, és nekiállt regényt írni hozzá. Sosem tagadta, hogy a zsáner klasszikus elemeivel szeret játszadozni: kiválasztott hősökről, próféciákról, gonosz birodalmak elleni harcról. A stílusának, karaktereinek, és nem utolsó sorban fanyar humorának köszönhetően könyvei mégis egészen sajátosak, más szerző műveivel össze nem keverhetőek.

(Nem tudom, volt-e bármi célja ezzel, de Eddings gonosz birodalmai mindig keleten helyezkednek el a világban. Mivel ezek alapvetően emberi birodalmak, csupán vezetőik szörnyetegek, a Mordor-párhuzamot nem érzem elegendő magyarázatnak. És nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy vajon képzelt-e valamit e mögé? Ruszkikat esetleg? :D)

Első sorozata, a Belgariad kétségkívül felfogható egyfajta modernizált, emberközelibb A Gyűrűk Urának. Egy vénséges vén varázsló összegyűjt egy csapatot, amelyben a világ minden „jó” országa képviselteti magát, és elindulnak a nagybetűs Küldetésre. Mindez egy nagyon rusztikus világban játszódik, ahol a királyokat nem sok választja el az egyszeri emberektől. A történet és a szereplők ugyanakkor összetettebbek, mint elődjénél: a jók oldalán is megjelenhet a kegyetlenség, a gonoszok között pedig szövetségesekre lehet találni.

Nem először döbbenek rá arra, hogy egyszerűen imádom a nagy mesélőket. Még akkor is, ha igazából semmi különös nem történik ezen a nagyjából 350 oldalon. Mert ez a könyv szinte olvastatja magát, én pedig úgy érzem magam, mint egy kandalló mellé kuporodó kisgyerek, aki tátott szájjal hallgatja Eddings nagypapa történetét.

Mondhatnám, hogy többet vártam a Belgariad sorozat első kötetétől, de igazából nem is csalódtam. Könnyen csordogáló cselekmény, szinte fájdalmasan nyilvánvaló következtetések (Garion észjárása még egy csigáéhoz képest is lassúnak tűnik néha), lineáris történet, átlagos szereplők. Kifejezetten izgalmas rész szinte nincs is a könyvben, mégis olyan szerethető, olyan jó érzés olvasni, mint amilyen jó volt tavaly ősszel Raymond E. Feistet. Ami érdekes, hogy Feist a Résháború sorozatát ugyanabban az évben kezdte, mint amikor Eddings is a Belgariad sorozatot. Két nagy kortárs mesélő. A harmadik a nyomdokaikon nem sokkal később lépkedő Robert Jordan, akinek az Idő Kereke sorozata eddigi fantasy olvasmányaim legkedvesebb emléke.

Talán a 90-es években a magyar fantasy olvasótábor még jobban vette az ilyen lassan folydogáló cselekményű történeteket, a mai piacon már kevésbé állná meg a helyét. Ugyanakkor már az első kötetből egyértelműen látszott, hogy a klasszikusok között ott a helye. Nagy örömömre szolgált elolvasni.

Jó volt a könyv, bár semmi különösebb izgalmasabb nem történt benne, leginkább bevezetőnek tűnik a folytatásokhoz, de tetszett a stílusa és a szerelőket is kedveltem, ezért érdekel, hogy mi lesz a következő kötetekben.

Tolkien után Eddings a kedvenc fantasyben. Hihetetlenül jó mind ez a sorozat, mind az Elenium. Szívesen kivonulnék követelni, hogy fordítsák már a többi könyvét…
Egy zseni volt ez az ember! :(

Gyorsan letudom a nagy negatívumot, aminek semmi köze a szöveghez, de számomra nagyon fájdalmas, ez pedig a borító. Nem tudom, ki rajta a zsenge bajszú eszkimó, de hogy köszönő viszonyban sincs a vöröses szőke hajú tizenéves kamaszfiúval, akit elméletileg megtestesít, az hót ziher.
Maga a könyv kellemes bevezető egy hihetetlenül izgalmas és érdekes világba. A fiatal fiú egy nagyon családias, biztonságos farmról szakad ki, és találja magát egyik pillanatról a másikra egy zötykölődő szekéren különös útitársaival. Jól ismeri őket, gondolja, egészen addig, amíg ismerősei viselkedése minden, korábban róluk kialakított vélekedésével szembemegy.
Garion tanácstalanul és értetlenül figyeli az eseményeket, azt gondolva, csak a véletlenek összjátéka során csöppent bele a kalandokba. De mellékszereplőhöz képest gyanúsan sokszor kerül a dolgok sűrűjébe, és egyre többször teszi fel az egyre sürgetőbbnek tűnő kérdést: Miért én?

Rothfuss könyve után olvasva számomra ez a könyv kicsit kevés. Ennek ellenére nem rossz fantasy. Talán máskor kellett volna elővennem.

Hatalmas mázlim volt, hogy nem a fülszöveget olvastam először, mert akkor soha nem olvastam volna el…
@Szamócza ajánlotta egy két és fél hetes tanfolyamon, hogy olvassam el, és azóta minden évben augusztusban újraolvasom mind az 5 könyvet. :)
Persze vannak benne annnnnnnnnnyira egyértelmű dolgok, amik Garionnak csak elég nehezen esnek le, meg másoknak se rögtön, de ettől még jó könyv :)
Kedvenc szereplőim a sorozatból még nem szerepelnek mind az első könyvben, úgyhogy nem is írom ide őket. Akit érdekel, kérdezzen rá :)
Minden fantasy-rajongónak ajánlom, ennek a könyvnek a világa nagyon szerethető :)

Hihetetlenül jó könyv. Ha az ember fantasy-t akar olvasni, akkor mindenféleképp ajánlom. Ha hasonlítani kéne valamilyen könyvhöz, akkor, Robert Jordan világ szeme sorozathoz lehetne, talán.

A Belgariad ciklus már nagyon régóta érdekelt, de még csak most sikerült eljutnom odáig, hogy elolvassam az első részét. A történet alapvető tulajdonságaira egyértelműen Tolkien legendás fantasy eposza; a Gyűrű Ura gyakorolt óriási hatást. Rengeteg hasonlóságot lehet felfedezni a cselekményben, a történet hátterében és a szereplők ábrázolásmódjában egyaránt. Azonban a Gyűrűk Ura-val ellentétben, David Eddings könyvére egyáltalán nem lehet mondani, hogy esetleg „túl lenne irva” vagy hogy túlzott részletességekbe merülne.

Ez a könyv nem igazán hasonlítható össze más epic vagy high fantasy univerzumokkal, de ez nem is probléma. A rengeteg leírás, mítosz és intrikák helyett ez a könyv egy valamit csinál piszkosul jól, ami nem más, mint az, hogy szimplán végig szórakoztatja az olvasót.

Összessegeben ez egy igazi klasszikus kaland, tele izgalmakkal, szerethető karakterekkel és nagyon jó humorral. Igazából csak ajánlani tudom. Aki szereti az ilyet, az egész biztosan nem fog csalódni benne.

Egy újabb szuper felnőtt fantasy. David Eddingsnek eddig egyetlen könyvében sem csalódtam, most is csak annyi rosszat tudok elmondani a könyvről, hogy túl olvasmányos, túl gyorsan befaltam, és csak a nyitott kérdések szaporodtak. Szerencsére megvan a folytatás, úgyhogy alig várom, hogy belevessem magam.
Felnőtt karakterek, felnőtt konfliktusok, egy érdekes világban, ahol pár csavart azért lehet előre látni. Hangulatra kifejezetten a Robert Jordan féle Idő kereke ciklushoz tudnám hasonlítani, de ha ezt is sikerül annyira megszeretnem, mint a nagy testvért, akkor szerencsésnek mondhatom magam, hogy rátaláltam erre a könyvre. Ja, és a könyv borítója ne tévesszen meg senkit, nekem is csak emiatt porosodott sokáig a polcomon, de ez nagy hiba volt!