A ​mágusok végjátéka (Belgariad 5.) 89% 29 csillagozás

A pentalógia lezárásában Eddings nem hazudtolja meg önmagát. Ez részben pozitív, hiszen nem próbálkozik olyannal, ami amúgy sem megy neki, viszont aki valami epikus lezárásra számít, annak bizony csalódást fog okozni a Belgariad sorozat befejező kötete.

Az író a jól bevált recepthez nyúl, és a könyv első harmadában gyakorlatilag Garion, Belgarath és Selyem útját követhetjük végig az angarak országokon keresztül az Éjszaka Városáig. A szerző szemléletesen mutatja be az eddig meg nem ismert népeket, szokásokat, szöges ellentétet képez a szemben álló felek között kulturális szempontból is. A leírások, bár kétségkívül szemléletesek, kevéssé izgalmasak.

A másik oldalon a Ce'Nedra vezette hatalmas sereg története sem tartogat sokáig semmi komolyabb meglepetést. Eddings részletesen belemerül a logisztikai fejtegetésekbe, a csapatok ellátásába és a felszerelések mozgatásába, közben kitér a menetelő hadseregben szolgáló katonák emberi oldalának bemutatására is, mely nagy előnyét képezi a könyvnek, közelebb hozza az olvasót az egyszerű jobbágyokhoz is. A thull királyságban fekvő, központi város ostroma azonban bőven tartogat meglepetést, és a szerző – igaz, csak két fejezeten keresztül – de megcsillantja tudását a csaták leírásában is. Elsősorban a varázslók, és a szemben álló grolimok párharca volt élvezetes, de figyelmet érdemelt Cho Hag király és Taur Urgas gyűlölettől fűtött küzdelme is.

A végkifejlet tulajdonképpen előre látható, ugyanakkor némi meglepő fordulatot is tartogat. A mindent eldöntő csatát követően tanúi lehetünk az istenek megható gyászának, és egy érzelmektől fűtött újrakezdésnek is. Eddings nagy erénye, hogy szívet melengetően tudja ábrázolni az emberi kapcsolatokat, néha humorral fűszerezve, ugyanakkor fájdalmasan igazan. Az emberi lélek jó ismerője.

A könyv, és ez igaz az egész sorozatra nézve is, nem tartogat sok izgalmat, ugyanakkor valahogy mégis működik az egész. Az író stílusa más a nagy kortársaihoz, Robert Jordanhez és Raymond E. Feisthez képest, azt az egyedi hangnemet képviseli a fantasy regények világában, amiben érdemes elmerülni, ami magával ragad, beszippant és nem ereszt. Kitágítja a képzelet határait a végtelen világ bebarangolásán keresztül, és néha már lelket emelően gyönyörű. Nem dolgozik eredeti ötletekkel, a mágia használata high fantasyhez képest szinte végletekig egyszerű, de valahogy egységes egészet alkot, és a szerző által épített világba illeszkedik a történet, könnyen belehelyezhetőek a szereplők, és egységes egészet képez a történet. Nehezen lehet megfogalmazni, pontosan miért, mégis szerethető a történet. A könnyű olvashatósága már csak hab a tortán.

Az egyetlen hiányosság, hogy spoiler. Robert Jordan és Raymond E. Feist rajongóinak feltétlenül ajánlom. A klasszikus fantasy megkerülhetetlen gyöngyszeme.

Eddings azok közé tartozott, akik a megszokott sablonokból is nagyszerű fantasyt írtak. Igazi epikus történet: az egész világ, több ezer éves történelmével együtt, azért született meg, hogy ebben a mesében csúcsosodjon ki. Belgarath pedig sokkal szórakoztatóbb arc Gandalfnál :)

És eljött az utolsó kötet. Ez is hozta az előzőek színvonalát. Az egész sorozat végigjárja az elképzelt világot. Bejárva minden birodalmat, a területek nagy részét. Gyönyörű mesebeli világ, ragyogó karakterekkel és persze mágiával. Az istenek ugyanúgy halandóak, ugyanúgy vannak gyengéik és ugyanez igaz a halandókra is. Attól még, hogy valaki egy nagy mágus, ugyanúgy rádőlhet egy fa és eltörheti a kezét. Mindenkinek ajánlom.

A Nyugat Hadurához képest a végjáték fékezéssel indul. Hirtelen sokkal komótosabb mederben haladnak előre az események, és ettől a feszültség a tetőfokára hág, annak ellenére, hogy azt hinné az ember, hogy így unalmas lesz, pedig nagyon nem.
A végső összecsapás ismerős, mégis váratlan, az utolsó fejezetet olvasva pedig vérzik a szíved, hogy el kell válnod ezektől a nagyszerű figuráktól.
De jó hír! Még van öt kötet! :D