Existence 26 csillagozás

David Brin: Existence David Brin: Existence

A ​21. század közepének megbolydult világa folyamatos változások színtere. A rohamléptekkel fejlődő technika még nyugodt körülmények között is sokszor próbára teszi a hétköznapi ember toleranciáját, hát még most! Az ember által előidézett természeti-környezeti katasztrófák miatt népvándorlások indultak be; az oly sokszor megálmodott mesterséges intelligenciák nemcsak hogy megszülettek, de kiharcolták maguk számára az emberekével megegyező jogokat; nincsenek többé titkok, a nap 24 órájában mindenki online van, az internet viselhetővé vált, ha szembejön egy ember az utcán, máris mindent tudunk róla.
Ebbe a kaleidoszkópszerű, futurisztikus kavargásba robban be a hír: egy űrbeli szemétszedő, az orbitális pályák takarítója talált valamit, egy tárgyat, mely nem természetes eredetű, ám nem is mi juttattuk fel oda. Vajon milyen üzenetet hordoz magában, és bármi legyen az, fölkészültünk-e a fogadására?

David Brin többszörös Hugo-díjas író, futurológus, asztrofizikus.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2014
448 oldal · ISBN: 9786155158810 · Fordította: Tamás Gábor
>!
Metropolis Media, Budapest, 2014
448 oldal · ISBN: 9786155158827 · Fordította: Tamás Gábor
>!
Metropolis Media, Budapest, 2014
448 oldal · ISBN: 9786155158780

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 5

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

csartak P>!
David Brin: Existence

Az Existence regényben David Brin nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a létezés titkát, és az eredetét keresi. Ezzel persze együtt az ember eredetét, létezését is kutatja. Hova vezet a technológiai fejlődés? A jó öreg entrópia vagy saját magunk leszünk létünk buktatója?
Ez Existence a modern sci-fi irányzatának megfelelően azt az elméletet viszi tovább, hogy az űrutazás úgy valósulhat meg, hogy tényleges test-térbeli elmozdulás helyett önmagunk virtuális tudat-másolatai tehetik meg ezt a lépést.
És mint minden modern sci-fi mostanában, tele van pakolva a technológia újdonságaival. Az on-line jelenlét mindennapos, okos-szemüvegek, lencsék segítik elő hogy jelen legyen az ember minden jelentős eseménynél a világban, és azonnal formálja és befolyásolja a közvéleményt. Ugyanígy az mi-k, mesterséges intelligenciák is teljes jogokkal rendelkeznek, és véleményformáló szerepet töltenek be.
A transzhumanizmus is felbukkan: Meghosszabbított élet, implantátumok, beültetett eszközök, még még jobban rásegítenek, hogy ember feletti ember váljon belőlünk.
(Hiányoltam viszont a 3D nyomtatót, mint technológiát. :P)
Brin kedvencei, a delfinek sem hiányozhatnak, mint okos állatok, akiket fel lehet emelni az emberek mellé, mint eseményeket befolyásoló értelmes faj.
Ebbe a digitálisan felturbózott világba érkezik meg az oly régóta várt kapcsolatfelvétel az idegenek részéről, méghozzá elég szokatlan módon..
A történet először sok szálon fut, ezek közé ékelődnek be filozófiai-elmélkedős fejezetek, blogrészletek, és olyan dolgok emlegetése, amiről több száz oldal múlva tudom meg, hogy mi az. spoiler
Aztán sajnálatomra egész fontos személyek, helyzetek sikkadnak el és tűnnek el elvarratlanul, később csak utólag utalva rájuk.
Így amikor hirtelen 20 évet ugrottunk az időben, azt nehezen hevertem ki, akkor valahogy megtört számomra a történet, már nem volt az igazi.
A levelek a földönkívülieknek fejezetek meg egyenesen bosszantottak, mert csak tizenháromszoros szócséplés volt.
Nagyon hirtelen van vége, a befejező utolsó rész meg csak arra volt jó, az emberben a bizonytalanság érzetét keltse, hogy amit értek, az biztos hogy úgy lehet?

9 hozzászólás
Morpheus>!
David Brin: Existence

Ez egy jó könyv, jó ötletekkel, jól átgondolt kiindulással (a nem túl távoli jövőben, de már a felmelegedési katasztrófa bekövetkezte után), egészen jó szereplőkkel, jó felvetésekkel. És nem könnyű olvasmány!
Hasonlóan gondolkozom sok mindenről, például arról, hogyan kellene majd bánni a mesterséges intelligenciákkal, hogy ne forduljanak ellenünk. Mégpedig úgy, hogy gyerekeinkként neveljük és az emberekkel azonos jogokat kapnak a kezdetektől fogva. (Persze ez nem fog megtörténni, mert amíg az egyik ember a másikat kihasználja annyira amennyire csak lehet, no meg az állatokat, természetet, a MI-vel is ezt fogja tenni. Aztán majd fordul a kocka… Majd a MI fogja vinni a puskát, nem a nyúl.)
A történetben számos kihalási csapdát kikerül az emberiség (szerintem az első nagyobban el fog bukni, a könyv optimizmusát értem, kell a remény, de a jelen állapotokat látva…), nagyon jól körül van ez is járva.
Kicsit túl sok a szál, de mivel minden szál elég izgalmas, így most ezt nem bántam. Nem lassította annyira a cselekményt, hogy bosszankodjak rajta. Azért a végén már túlságosan is begyorsított, nem akart három kötetet írni, így kicsit hiányos lett, meg befejezetlen is, de a mi gyerekünk… :)
Nagyon jól számba veszi azt is, hogy a földönkívüliek miért nem válaszolnak nekünk, többféle lehetőséget is felvet. (Bár azt nem veti fel, hogy lehet, hogy az egész világunk csak egy éppen futó szimuláció, és épp azt vizsgálják, mivé lett volna az emberiség a találkozás nélkül).
Szóval sci-fi rajongóknak, a jövőn elgondolkodóknak majdhogynem kötelező olvasmány.

Buzánszky_Vírus_Dávid>!
David Brin: Existence

Teljesen értetlenül állok a sci-fi kedvelő molyok előtt, akiknek nem tetszett ez a könyv.
Az alacsony százalék miatt kicsit félve ültem neki. Valami hosszú, vontatott, túlírt, unalmas dologra számítottam, amin majd úgy kell átrágnom magam.
Ehelyett kaptam egy végletekig izgalmas, átgondolt, remekül rétegzett és megírt történetet, tele ötletekkel, új szófordulatokkal, tudományosan megalapozott gondolatkísérletekkel.
Egy dolog nem tisztázott számomra, azaz hát nem emlékszem, hogy tisztázták volna.
A „leskelődők” most végül kik is voltak, kiderült? Tök élveztem azokat a fejezeteket, aztán mintha el lettek volna felejtve. De valószínűbbnek tartom, hogy én siklottam át valami felett…

A két kötetes megoldás nem tetszik, ha kényelmesebb, ha nem. Az idézeteknél jelzett oldalszám is zavaró lehet. Miért nem folytatódott az oldalszámozás, miért kezdődik elölről a második kötetben?

A raszta professzor fordításánál mosolyogtam jókat. Tudtam, milyen angol kifejezések azok, amik így lettek fordítva. Először azt gondoltam, hogy ez így nagyon bután néz ki, de rá kellett jönnöm, hogy igencsak lehetetlen áthozni a patois szlenget magyarra. Úgyhogy így a végére azt mondom, hogy respekt a fordítóknak emiatt is, elképzelni sem tudom, hogy lehetne áthozni az I&I vagy akár a bomboklaat kifejezéseket magyarra úgy, hogy ne vesszen el a feeling, vagy, hogy értse az is, akinek nincs sok fogalma erről a beszédről.

Nem egy könnyed, humoros, cselekményes, párbeszédes John Scalzi regény, amit mindenki imád a könnyen fogyaszthatósága és olvashatósága miatt. Itt nem fogunk azonosulni a karakterekkel, talán meg sem jegyezzük a nevüket, nem élünk át velük izgalmakat.
Ez egy jól átgondolt Scifi egy asztorfizikus tollából, tele vészjósló – vagy éppen reményt keltő – gondolatkísérletekkel. Egy komoly könyv, ami mellett sokat járathatjuk az agyunkat, szinte már elveszve a gondolatainkban a jövőnkről.
Itt mi, az olvasók éljük át a mizgalmakat.

Kész, ez kedvenc. Főleg az első kötet, azaz a könyv első fele.

2 hozzászólás
Spaceman_Spiff IP>!
David Brin: Existence

Nagyon hasonlít a 2312-re, annyi különbséggel, hogy a XXI. századra koncentrál, hosszabb, és mint regény, rosszabb.
Igazán dicséretes, hogy Brin azt érzi, neki bizony muszáj MINDENT beleraknia egyetlen könyvbe, amit a science fiction a XXI. századról kigondolt, sőt, azt is, amit a tudósok kigondoltak, aztán persze ott vannak a saját ötletei is – ami közül egynémely színtiszta zsenialitás, főleg a Nagy Ötlet, ami akkorát robban, hogy a fal adja a másikat. Ezek viszont eléggé lenyomják az egész regényt. De ha ez nem lenne elég baj, számtalan cselekményszál indul el, és hagyján, hogy ezek nem mind találkoznak, de némelyik egyszerűen elhal. Aztán ezeket a szálakat „néha” (na jó, szinte mindig) rém unalmasan írja meg, és mivel el kell időzni egy-egy, a korra jellemző elemnél, van, hogy azon kapjuk magunkat, hogy oldalak óta arról olvasunk, hogy miért kell újrahasznosítani ipari méretekben az emberi vizeletet. (És igen, értjük, azt is, miért kell ez most a cselekménybe, de nem lehetne ezt rövidebben?) Ez roppantul frusztráló (lásd a zárójeles részt). Különösen azután, hogy a regény felénél történő váltás után Brin egyszerűen semmit nem magyaráz meg abból, amiről az előző 500 oldalban olvastunk. Mismásol, pár félmagyarázatot ad, és kész. Csak azért nem lettem mérges, mert ez az ugrás egy sokkal jobban fókuszált és izgalmasabb cselekményszálba vezetett (és mert remek kis űroperai helyszín volt). De amikor ezt a magyarázat nélküli váltást másodszor követte el, ráadásul egy sokkal unalmasabb részbe, akkor végképp elszakadt bennem valami.
Én nyitott voltam, akartam értékelni a könyvet, de Brin mintha nem tudta volna feloldani a nagy kérdéseit, ezért a menekülést választotta, amivel aztán végképp ellökte magától az olvasókat. Lehet futurológiai esszékötetet írni, de akkor ne akarja regénynek álcázni, ami ráadásul még unalmas és frusztráló is. Nagy kár érte…
Cizelláltabban, kevésbé beszólva, a pozitívumokat kiemelve itt:
http://acelpatkany.blogspot.hu/2015/09/existence.html

Dominik_Blasir>!
David Brin: Existence

Értékelés majd a 2. résszel együtt.
Elöljáróban: azért döbbenetes, hogy valaki képes egy jó ötletért ilyen sokat írni.
És Tamás Gábornak plusz pont a bölcsődület szóért.

Van bővebben is: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-01…

Az a baj ezzel a regénnyel, hogy hihetetlenül unalmas.
De nem itt akartam kezdeni. Hanem ott, hogy értem én David Brint: lázban tartja a jövő, egyszerre retteg tőle és figyeli szenvedélyesen. Azonban tisztes iparosemberként nem átallja minden ötletét, elképzelését, látomását és gondolatát megírni – ráadásul mindezt egy regényben. Az persze biztos, hogy elképesztően komplex és szerteágazó képet kapunk az általa vizionált jövőről: van itt mesterséges intelligenciától kezdve önreplikáló szondákon át zeppelinekig minden. Csak olyan nincs, ami minimálisan is megmozgatna és felvillanyozna (illetve dehogynem: egy egészen zseniális ötlete azért akad, ami valószínűleg a legviccesebb űrutazás-koncepció, amit valaha olvastam).
A könyv első 500 oldalában nagyjából 7-8 szálon folynak egyszerre az események, első ránézésre céltalanul és sehova nem tartóan, aztán jön a következő 200 és kiderül, hogy tényleg semmi értelmük nem volt. Vázlatosan megismert karaktereink legalább annyira tanácstalanul bóklásznak ebben a jövőben, mint az olvasó, s mintha mindez csak a díszletet szolgáltatna ahhoz, hogy Brin elmesélje saját rémképeit és gondolatait. A fejezetek között található fiktív szövegek (regényrészletek, interjúk, stb) ekkora mennyiségben önálló regényt töltenének meg, ráadásul különösen izgalmasak sem voltak, de ez elég sok mindenről elmondható ebben a magyar kiadásban cselesen duológiának tűnő regényben.
Ettől függetlenül a 2312 rajongóinak valószínűleg ez is tetszeni fog – bár így belegondolva ez még annál is gyengébb volt: Robinson legalább nem erőlködött a cselekménnyel.
Azt hiszem, nem leszek Brin-rajongó.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-01…

13 hozzászólás
B_Petra>!
David Brin: Existence

Hosszú dagályos, végig monoton, történelmi beszámolónak éreztem, generációkon átívelő historikus elbeszélésnek, ami leginkább egy dokumentumfilmhez hasonlított. Mintha a szereplők interjú szerű beszámolóit hallgattam volna, a fontosabb életeseményeik során, amiket próbál a szerkesztő valami nagy leírhatatlanul bonyolult, egész részeiként, bemutatni, talán az olvasó összerakja, és kihámozza belőle mi is az élet értelme, vagy fajunk jövője.
A kapcsolat felvétel még érdekes is lett volna, ha nem érződött volna a nagy nyilvánosság, és mindenki egyenlő, akárki lehet kiválasztott, maszlag alatt, mégis a bürokratikus máz, a rendek, kládok, vagy a média örök kutakodása, és a magánszféra számomra túlzott nyilvánossága. Bár valóban ilyen megközelítést, ahol az idegenek se nem jóindulatúak, se nem erőszakos hódítók még nem olvastam annál inkább savanyú volt a citrom.
A mesterséges intelligenciák, polgárokká fogadása, a sérült emberek beilleszkedtek a társadalomba, mind a fizikai, mint szellemi másság elfogadott, az emberiség sokszínű, a genetikai mutációs kísérletek elfogadottak, mint egy valóra vált optimista habos-torta, vagy mindenki nagy almája, kicsit túlzásnak éreztem.
A technikai fejlődést elfogadhatónak éreztem, az emberiség újra a csillagok felé fordul, bár a Naprendszert nem hagyja el, gépeket felfedezőgépeket épít, virtuális valóságokban él, dolgozik szórakozik.
A szereplők se nem érdekeltek, sem nem idegesítettek, valójában végig semleges maradtam velük kapcsoltban, éppen ezért nem rendített meg, a pár évtizedes időbeli ugrás, és a sok-sok elvarratlan szál, valamint a várhatóan semmilyen befejezés.

Egy könyv nem feltétlenül kell tetsszen, néha az is jó ha idegesítő, de legalább valami arra késztet, hogy olvassam, a sok tudományos ötlet, vagy társadalmi modell, sok szereplős szál ellenére ezt nem nagyon éreztem.
Kiemelném Tor-t, ő volt a leginkább tenyérbemászó, ezért az ő sorsa érdekelt.
Nem túl jó minőségű e-bookot olvastam, de a szóösszetételek, vagy rövidítések gagyira sikerültek, mint pl. a műrlény, bőlcsődület, auti, foltizó(amiről számomra nem derült ki micsoda, vagy egyáltalán mi szerepe volt a story-ban.)

A befejezés nyitott, mindenki továbbképzelheti.

2 hozzászólás
WerWolf>!
David Brin: Existence

Nehéz szavakba önteni. Néha mint a lassan hömpölygő folyó, néha mind a gyors folyású patak, melynek az útját nem tudjuk a köbvetkező szikla mögött.
Egy élmény volt és sok gondolatot ébresztett. Nem hagyott elaludni, mert mindig volt valami ami felkeltette az érdeklődése. És persze, mint a jó szappanoperáknál, mindig a legizgalmasabb pillanatoknál lett vége a fejezetnek és egy teljesen másik szál története lett folytatva.
A Létezés és a vég örökös harca, az aknamező melyen nap mint nap egy picit előrehaladunk, még rá nem lépünk egyre.
David Brin keveri a régi klasszikus stílust a kortárssal, így regénye minden sci-fi kedvelő igényét kielégíti.
Csak ajánlani tudom!
Bővebben olvashatsz róla a blogomon is: http://www.letya.hu/2015/05/david-brin-existence/

3 hozzászólás
Richeus>!
David Brin: Existence

Az első rész megvan, másfél hónapig olvastam…, hm, tűrhető. Hát akkor hadd jöjjön a folytatás…
Akkor az összegzés: Három hónapon át olvastam a két kötetet, ezzel beterítette a februártól májusig terjedő időszakot, – mire kitavaszodott befejeztem. Meglepően jó volt. Kézenfekvő lenne összehasonlítani a K.S. Robinson 2312-jével, amit nemrég olvastam, és az is a viszonylag közeli jövőben játszódik, de nem nagyon tudom. KSR könyve még a címében is jellegtelen, nem azonos kategória David Brin Existence-vel. DB jó író, azt kell mondjam. Egy nagyon ambíciózus, mondhatnám grandiózus mű megírására vállalkozott az Existence-vel, és egyáltalán nem törött bele a bicskája. Lassan, adagolva olvastam, kellett, hogy apránként ülepedjen a mondanivalója és a képi világa. (és kevés időm is volt az olvasásra). A vége felé már ütemesebben álltam neki és akkor, érdekes módon, már nem éreztem annyira jónak, de az összkép messze pozitív. Szóval, csak lassan…

pat P>!
David Brin: Existence

Szóval ilyen könyvet ír valaki, aki fél életét sci-fi írásnak és futurológiának szentelte – 62 évesen, összegzés jelleggel. Okos, gondolatébresztő, helyenként egészen zseniális könyvet. A túlírtság és a cselekményvezetési extravagancia luxusát engedjük meg neki, megérdemli. De a végére még szánhatott volna egy-két hónapot, igazán.

Komolyan megadnám rá a négy és fél csillagot, ha fel bírtam volna fogni, hogy az utolsó másfél oldalnak ugyan mi is lehetett az értelme vajon. (Bár igazság szerint az előtte lévő ötven oldalt sem élveztem már olyan igazán. De volt előtte majd' 700 egészen remek másik.) Hát miért nem lehet normálisan befejezni egy amúgy kifejezetten érdekes, sokszínű (rohadt sok szereplős), gondolatébresztő regényt? Miért kell nekem a hajamat tépnem ahelyett, hogy az intellektuális gyönyör hullámain ringatóznék békésen még vagy három napig?

No de térjünk vissza az első hétszáz oldalra. Amit alapvetően nagyon, de nagyon élveztem, a kisebb bosszúságok ellenére is. (Miért kell úgy lezárni félkötetnyi cselekményszálakat, hogy – jó esetben – csak annyit tudunk meg később, hogy valószínűleg jól végződött a dolog, és boldogan éltek, amíg…?)
Szerintem azért elég lenyűgöző, a poszt-cyberpunk jövőképtől a poszthumán kilátásokig, a Fermi-paradoxontól Tenszkvatava prófétáig, a tenger mélyétől az aszteroidák rejtélyeiig. (Tényleg, azokkal a dolgokkal különösen mi lett???) Szerettem a szubkulturális utalásokat, az autistákról és a baszk kiméráról szóló betéteket (bár nem értem, miért voltak ezek benne), és nahát, Neumann János milyen okos ember volt tényleg. Meg különben is, rettentően régen nem olvastam egy jó kis földönkívülis regényt. A különféle betétekben, közjetijátékokban és egyebekben beiktatott eszmefuttatásokat kifejezetten nagyon élveztem. (Bizonyára a cselekményesség teljes hiánya miatt. :P)

(A végére egyébként teljesen űropera lett, valóban. Határozott hard elemekkel. Még műszaki eszköz rajza is volt benne. :))

1 hozzászólás
Cseti>!
David Brin: Existence

Gyerekek!! Hetven százalék?! Brin annyira túlhaladja a korát, hogy alig vannak páran, akik megértik? Jól elkapta az öreg a lehetséges jövők egyikét, iszonyatosan tetszett, egyedi ötlet, egyedi látásmód. Nagyon pöpec a hálóra kapcsolt szemüveg, amivel rengeteg réteget lehet ráhúzni a valóságra, címkézni a környezetet menet közben, a kint talált tárgyakban „élő” entitások és történeteik meg egyszerűen folyamatosan tartják a feszültséget, nem tudod eldönteni, igaz-e vagy csak egy jól sikerült trollkodás. Számomra jóval többet ér annál az értéknél, ahol most tart a regény általánosságban, olvassátok, élvezzétek, szavazzatok neki annyit amennyit ténylegesen megérdemel. Hajrá Brin!


Népszerű idézetek

Spaceman_Spiff IP>!

Az ember nem szokott csendben elmúlni. Általában másokat is magunkkal rántunk. Vagy azért, mert hibáztatjuk őket, vagy társaságnak.

280. oldal (Vitakör)

Buzánszky_Vírus_Dávid>!

Eközben figyelmem azok felé az emberek felé fordul, akik jelen pillanatban ezt a szöveget hallgatják vagy olvassák. Nem a mesebeli űrlények, hanem valódi személyek irányába, akik magukban érzik az ingerlő kíváncsiságot, akik sóvárognak az ötletek után, és akik még mindig – akár manapság is – megvásárolják a tudományos-fantasztikus történeteket, elmerengenek a szent kérdésen, „mi van akkor, ha?”.
Más szóval azok felé, akik sokkal méltóbbak az időmre és a figyelmemre, mint holmi beképzelt űrlények.
Az új évszázadba lépve idézzük fel, mi a feladatunk, Hogy keressünk. Hogy előrenézzünk.

231. oldal (2. kötet)

csartak P>!

A Drexlerhez, Petersonhoz és Bearhez hasonló látnokok molekula léptékű gépezetek létét jelezték előre, amelyek tökéletes kristályokat, anyagokat vagy éppen ultrabonyolult áramköröket – bármit, amit csak kitalálunk – hoztak létre atomról atomra.

10 hozzászólás
csartak P>!

Nem tudta mindenki türelmesen kivárni a haladást. A szingularitás korosabb hívei egyre jobban aggódtak, mivel állandóan húszévnyi távolságban villant fel előttük, épp ugyanazon a látóhatáron, amelyet az 1980-as években neveztek meg az elérkezte idejeként.

Kapcsolódó szócikkek: technológiai szingularitás
csartak P>!

Mi a helyzet az „elkerülhetetlen fejlődés” gondolatával?
Évtizedekkel ezelőtt Charles Stross író azzal érvelt, még ha úgy is gondoljuk, hogy a szingularitás csodás korának küszöbén állunk, nem hagyhatjuk, hogy ez kihasson viselkedésünkre, vagy megváltoztassa az aktuális problémák megoldásának józan sürgetését.
„A gyíkok elragadtatásában, az űr kolonizációjához hasonlóan valószínűleg az
emberiség 99,999 százaléka nem vesz majd részt – hacsak nem vagyunk nagyon
pechesek”, írta Stross. „Ha bekövetkezik és érdekeljük, minden tervünknek búcsút
inthetünk. Ha nem következik be, üldögélni és várni, hogy majd a mi-k
megmentenek minket az emelkedő óceánszinttől/olajválságtól/intelligens géntervezett termeszektől Nagyon Rossz Ötlet. A szingularitást a legjobban úgy közelíthetjük meg, ha alkalmazzuk rá Pascal fogadásérvét– megfordítva – és arra a feltételezésre építünk, hogy nem fog megvédeni minket önmagunktól.”
Részlet Thomas Anubis-Fejel: A leleplezett mozgalom című könyvéből.

Kapcsolódó szócikkek: technológiai szingularitás
Spaceman_Spiff IP>!

MARCIA KHATÁMI: […] Professzor úr, a maga egyedi raszta stílusában azt bizonygatta, hogy a közgazdaság még a fejlett földönkívüli civilizációk döntéshozatalában is kulcsszerephez jut majd. A szuperlények nem állnak az olyan dolgok fölött, mint a pénz?
0ÓZON PROFESSZOR: Na de igazán, sokfélefajta lehet belőlük! Lehetnek, mondjuk, szuperszocialista bolylakók, vagy szolipszista, önmagukat vallásosan imádó éndroidok, esetleg Csili Vilik, nagyfejű babiloni kapitalisták, vagy éppen misztikus obi varázslók… Sőt még akár a szentséges, szeretetteljes fincsízek füstgyűrűjében élő hipermegvilágosult rasztacsávók is lehetnek. A sokféleség a király és ugyan ki meri azt állítani, hogy máshol nincsenek izmusok meg ritmusok?

106. oldal, 14. fejezet (Kincs)

Dominik_Blasir>!

Gavin fintora a mindroidok gunyoros vállvonásának megfelelője volt.
– Kinek a hibája, ha „morbid” képeket használok?
– Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy ti, szerves emberek dönthettetek, amikor láttátok, hogy a „mesterséges” intelligencia beindul. Tönkre tehettétek volna a gépeket, elutasítva a haladást…
Tor gondosan elhallgatta, milyen közel járt ezzel az igazsághoz.
– …vagy belénk programoztok valamilyen „alapvető Robotikai Törvényeket” – szipogta Gavin. – Csinálhattatok volna a gazdáiknál messze okosabb rabszolgákat. De nem. Hogyan döntöttek a szervesek?

124. oldal, 63. fejezet - Tetthely

2 hozzászólás
Szelén P>!

A jó hír? Az erőszakos önpusztítás nincs belénk programozva. Nincs eleve elrendelve, hogy az egész bolygót felégető háborúba zuhanjunk. Az egész teljes mértékben választás kérdése.
A rossz hír pontosan ugyanez.
Választás kérdése az egész.

101. oldal

Buzánszky_Vírus_Dávid>!

Csak nézett lefelé, és nagy volt a kísértés, hogy leugorjon erről a virtuális teraszról, bele a lenti ürességbe. Hogy a kisebbedésben és a korlátok nélküli hatalomban keressen menedéket magának. Hogy lezuhanjon. És ezzel egyszerű istenné zsugorodjon.

269. oldal (2.kötet)

Szelén P>!

Az evolúció néha nagy rohadék tud lenni.

140. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Hackett: Xeno
Kim Stanley Robinson: 2312
John Scalzi: Vörösingesek
Iain M. Banks: A száműző
Frank Herbert: Dűne
Kim Stanley Robinson: Aurora
China Miéville: Konzulváros
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Marissa Meyer: Scarlet
Alastair Reynolds: Napok háza