Az ​ufó-összeesküvés 6 csillagozás

David Bischoff: Az ufó-összeesküvés

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Harry Reynolds ufókutató elkábul, amikor az „idegenek” megjelennek a lakásán. Egy csészealjszerű szerkezet belsejében tér magához… Everett Scarborough-ra egy tudományos előadáson, melyen az ufók létét cáfolja, és a hamisításokat leplezi le, valaki rálő. Később a tudós lányát, Diane-t, amikor éppen barátjával autózik, egy ufóhoz hasonlatos fényjelenség közepette elkábítják, majd később emlékeit törlik. Jake Camden, a gátlástalan újságíró-hiéna nyomozni kezd a két ügyben egy sztori reményében, de egyre félelmetesebb labirintushelyzetbe kerül. Eric MacKenzie, a neves író, aki az 50-es évek hivatalos, kormányszintű ufókutatásainak egyik résztvevője volt, rádöbben, hogy akkori vizsgálati jegyzőkönyveit valakik később meghamisították, amikor pedig elkezd utánajárni, megölik.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Móra, Budapest, 1992
460 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631168751 · Fordította: Füssi Nagy Géza

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): UFO-k és elsüllyedt világok
Elizabeth Hand: X-akták – A jövő a tét
Tini Howard – Kyle Starks – Pamela Ribon – Magdalene Visaggio: Rick and Morty 7.
Steve Perry – Stephani Perry: A préda
Nathan Archer: Betondzsungel
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 22.
Paul Monette: A Ragadozó
Dean R. Koontz: Idegenek
Stephen King: A rémkoppantók
Jonathan Maberry (szerk.): Aliens: Életre halál