Senki ​földje (John Puller 4.) 46 csillagozás

David Baldacci: Senki földje

Az ​amerikai haderők különleges ügynöke, John Puller épphogy tisztázta testvérét a hazaárulás vádja alól, amikor újabb kihívás elé kell néznie. Édesapját, a hadsereg egykor csodált és rettegett parancsnokát ugyanis azzal vádolják, hogy harminc évvel ezelőtt meggyilkolta a feleségét. Az ügynök úgy érzi, kötelessége
megvédeni magatehetetlen apja becsületét.
Ehhez azonban gyermekkorának legfájdalmasabb emlékeivel kénytelen szembenézni. Választ keres a nyugtalanító kérdésre: volt bármi szerepe az apjának az anyja eltűnésében? Ám nem Puller az egyetlen, aki múltja nyomasztó árnyait kergeti. Paul Rogers tíz börtönben töltött év után kész arra, hogy megbüntesse a felelősöket sorsának alakulásáért. Mindkettejük útja a Fort Monroe katonai bázis Q épületéhez vezet, ahol a kormány egykor szigorúan titkos kísérleteket folytatott. Talán nem véletlen, hogy évekkel ezelőtt egy sorozatgyilkos is ezen a környéken szedte az áldozatait…
Ki a rejtélyes szupererővel rendelkező támadó,… (tovább)

>!
General Press, Budapest, 2018
420 oldal · ISBN: 9789634521143 · Fordította: Szabó István
>!
General Press, Budapest, 2018
420 oldal · ISBN: 9789634521150 · Fordította: Szabó István

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mate55>!
David Baldacci: Senki földje

Nem vagyok sci-fi rajongó! Sőt… Majdnem politikai sci-fi-thriller, paranoiásoknak. spoiler Demencia, emberi kísérletek, összeesküvés elméletek. Két ember harca /Paul Rogers:”alfa-kutya” és John Puller: különleges ügynök/ a „démonok” ellen, mint „két elszabadult tehervonat”. (Ez így jól hangzik, ugye: H. G. Wells.) Meg kell mondanom, nehéz az ítélkezés. Az emberiség történelmének valamennyi politikai vezetője arról ábrándozott, hogy egyszer csak olyan tökéletes katonák (esetleg civil bérgyilkosok) fognak a rendelkezésére állni, akik nem kérdeznek, nem szólnak vissza, (nem tagjai a szakszervezetnek:)) csak parancsokat teljesítenek. Baldacci története egy elég érdekes, talán kicsit valószerűtlen (ezért „csak” a négy csillag), de mindenképpen félelmetes alapszituációt ír le. A modern világ rémálma, hogy a megtévesztés hihetetlen fokra fejlődött technikái mindenki elől képesek lesznek eltakarni az igazságot. Lidércnyomásokkal küszködő, bizonytalan elméjű (majdnem) átlagember, aki egyre jobban hiszi: történt vele valami olyan sötét dolog, amiről még az emlékeit is kitörölték – valamikor. John Puller katonai nyomozó nincs felkészülve az édesanyja harminc évvel ezelőtti eltűnésének igazságára. A két szálon futó kirakós játék darabjai egyenként is rémisztőek, de együtt a huszonegyedik század rémlátomásává állnak össze. Robert E. Lee tábornok egyszer ezt mondta. „Tudnunk kell, hogy a technológia és a humanizmus néha ütközik." Aki rajong a sci-fi thriller témakörre építkező történetekért, annak mindenféleképpen csemegének számít Baldacci története, amelyben nem egy „egyszerű sablon” szerint rémtetteket elkövető gyilkossal állunk szemben, hanem rendkívül összetett bűnügyekbe csöppenünk bele.

bokrichard>!
David Baldacci: Senki földje

Elsőként egy könyvről mindig nagy felelősség értékelést írni. Nehéz továbbá elvonatkoztatnom a szerzőtől is: Baldacci egy nagyság számomra. A könyvei olvasásakor egyfajta elfogódottság van bennem, és ennél is így volt. Ezért is tetszett, amit olvastam.
Pullerben és a többi karakterben változás állt fenn: érzelmeik lettek. Az ok egyszerű: a Puller anyuka halála minden kétséget kizáróan nagyon mélyen érinti a családot. (Igaz, hogy eddigi kötetek is a 2.-tól elég család centrikusak lettek, de ez egy begyógyulatlan seb.) Természetesen ez nem lenne elég egy teljes könyvhöz: a megoldásig vezető út rengeteg gonoszon, államtitkon, Marvel-es, sci-fis fordulaton keresztül vezet. Ez utóbbi talán kicsit elrugaszkodott gondolat lehet, de ijesztő jövőképeket vethet fel, ha jobban belenézünk. Rengeteg halott, erőszak, vér az oldalakon, ami nagyon jót tesz a sztorinak, ami amúgy „nem annyira” (sok idézőjellel, hisz a viszonytáshoz képest nézem) izgalmas, viszont kellően pörgősre sikerült. Igen, és itt nem jutott eszembe Reacher neve (annyiszor)!
Szóval a változtatás és a vélemény jogát fenntartva nekem ezt is nagy örömmel olvastam, és a következőket is ugyanekkora lelkesedéssel fogom.

robinson P>!
David Baldacci: Senki földje

Baldacci igazi akcióthrillere meglepően sok érzelmi szálat is mozgat. Ez drámai mélységet ad a történéseknek.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/04/david-baldacci-se…

PRicsmond>!
David Baldacci: Senki földje

Hát nem lett olyan jó, mint A szökés, de azért még mindig hozza a szokásos színvonalat. Ifjabb John Puller apját mindenki tiszteli és háborús hősként tekintenek rá, azonban az embereknek gyorsan megváltozik a véleménye ha az öreg veteránt egyik volt katonájának felesége gyilkosággal vádolja. Még hozzá az áldozat nem akárki, hanem az öreg Puller felesége. Ifjabb John Puller már sikerrel felderítette nagynénje halálának körülményeit, sikerült bátyja nevét tisztára mosnia, ám most kénytelen szembenézni múltjával és fényt derítenie édesanyja több évtizedes eltűnésének rejtélyére, valamint megvédenie apja becsületét. Már-már a lehetetlen kategóriába sorolható ez a nyomozás, több évtized elteltével a nyomok rég kihűltek, ezért Pullernek elő kell ásnia elméjéből minden rég elfeledett emlékét, hogy ha meg akarja találni a válaszokat az eltűnéssel kapcsolatos kérdéseire. Vissza kell térnie gyermekkora helyszínére a Fort Monroe katonai bázisra, ezzel egy időben pedig egy rejtélyes rab is mindent megtesz a bázisra történő bejutásra, hogy bosszút álljon azokon akik elvették emberi mivoltját. Baldacciban ezúttal sem csalódtam John Puller negyedik kalandja is izgalmakban, fordulatokban és konspirációban gazad. A tempó feszes, a történet vezetés ismét mesteri, Baldacci még mindig elemében van, csak a sci-fi -s vonalat ne erőltesse.

Maryse>!
David Baldacci: Senki földje

Tetszett és szívesen adok rá négy csillagot, egy jó sorozatnak egy jó része. Két történet, két múltbeli titok, két igazságot kereső erős és elszánt férfi indul el saját útján, amelyek aztán konvergálnak egymáshoz. Az egyik sors Paul Rogers – é, bűnöző, akit szabadon engednek és bosszút áll valami miatt, ami vele történt 30 évvel ezelőtt. A másik történetben megismerjük Puller – t, aki a hadsereg különleges ügynöke és meg akarja tudni az igazságot anyja eltűnésével kapcsolatban…Sok irányból éri őket veszély és fenyegetés, de ők nem menekülnek előle, nem adják fel.
És hogy mi mozgatja a történéseket? A múltban és a jelenben is fontos indíték a pénzéhség és a hatalomvágy.
A háttérben megjelenik még egy kis kém história, nemzetvédelmi ügy, államtitok eladás, szuper titkos katonai kísérletek és technológiák stb.
Elgondolkodtató perspektívák, jól motivált karakterek! Jöhet a John Puller sorozat következő része.

voltam>!
David Baldacci: Senki földje

Nos ez ismét egy remek Baldacci-regény volt. Kemény, pörgős, akciódus. Nagyon nem kedvelem a sci-fit, de még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a könyv enyhén tudományos fantasztikus vetülete valóban csak fikció. Ismét Baldacci egyik kedvenc témája, az agy. Az aggyal való kísérletek, „játék”. Meddig és hogyan lehet elmenni, eljutni és az milyen következményekkel járhat. Egy félresikerült kísérlet eredményeként Paul, egy elszabadult „hajóágyú” próbálja megbosszulni azt, amit vele tettek. Közben, illetve ehhez szorosan kapcsolódva a Puller testvérek pedig azt próbálják kinyomozni, hogy mi történhetett 30 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt édesanyjukkal. Gyakorlatilag egyedül a világ ellen. Visszaolvastam a sorozat első részéről írt értékelésemet, ahol vártam, hogy a katona mögül előkerüljön az EMBER is. A további részekben ez fokozatosan meg is valósult, de ebben a kötetben csúcsosodott ki. A keménység és durvaság ellenére nagyon érzelmes és emberi is egyben. Erősen ajánlott olvasmány.

colman>!
David Baldacci: Senki földje

Kész! Ez volt az utolsó Baldacci, ami megjelent nálunk és még nem olvastam. Hozza az átlagot, bár egy picit hiányzott a végéről a feszültség fokozása. John Puller akár Jack Reacher ikertesója is lehetne. :) Jöhetnének az új könyvek (kicsit gyorsabban). :)

jaspi>!
David Baldacci: Senki földje

A Senki földje ott kezdődik, ahol a Szökés befejeződött. A Puller család becsületét ismét veszély fenyegeti, azonban John sem a hadseregre, sem helyszínelő tudására nem számíthat. A harminc évvel ezelőtti bűntény helyszíne ismeretlen, és vélhetően már nem is őriz nyomokat. És ha mindez nem lenne elég, az is kiderül, hogy sokan vannak, akik szerint ezt az egész ügyet nem szabad bolygatni.
Az eltűnt édesanyja után kutató John Puller mocskos hatalmi harcok, önző személyes érdekek, a pénz és politika erőterében hamarosan közvetlen életveszélybe kerül.
A végig feszült, izgalmas történetnek épp úgy része „high-tech” katonai kutatás, mint az akciójelenetek vagy a drámai érzelmek.
Véleményem szerint Baldacci szisztematikusan építkezve kellően egyedivé tette a John Puller sorozatot, így már bátran ajánlhatom az akció krimik kedvelőinek. A Senki földjén már nem tekinthető Jack Reacher klónnak.

Petra027>!
David Baldacci: Senki földje

Egész véletlenül bukkantam rá a kis könyvtárunkban. Kellemes csalódás volt. Könnyed nyelvezetű, mégis izgalamas könyv. Az elovasása után jöttem rá, hogy Baldacci-től itthon is va egy könyvem, aminek az elolvasását már nagyon várom. Biztosan fogok még tőle krimit olvasni.

HHajni>!
David Baldacci: Senki földje

Fordulatos történet két testvérről, akik 30 év után az édesanyjuk halála ügyében nyomoznak az amerikai haderőknél.
Egy szerencsétlen áldozat, akin titkos kísérleteket végeztek.
Aztán a szálak összeértek.


Népszerű idézetek

robinson P>!

— […] Ez az ára, ha szeretünk valakit: az ember megtörik, amikor elveszíti.

1 hozzászólás
mate55>!

Az emberek gyakran úgy alakítják az emlékeiket, ahogy a múltat szeretnék látni, és ennek sokszor semmi köze a valósághoz.

107. oldal

mate55>!

Az ember a zászlóért, az országért harcol, az eszméért, amit képvisel. De igazából mégiscsak azért, aki mellette van.

139. oldal

robinson P>!

– Ha katona vagy, akkor nincs magánélet. Csakis a hadsereg létezik.

robinson P>!

Megállt a közepén, és a gyermekkorára gondolt.
Idekint játszott, baseballkesztyű és -labda volt nála.
A bátyja nem volt otthon, valószínűleg a könyvtárban ült, és olvasott.

bokrichard>!

Mindannyian jobbnak akarunk látszani, mint amilyenek valójában vagyunk.

142. oldal, 23. fejezet

robinson P>!

A nő gyengéden megcsókolta, viszonzásképpen a férfi megfogta a fenekét.
Ilyen az élet, gondolta Rogers. Mars és Vénusz, ha találkoznak…

2 hozzászólás
robinson P>!

Kiugrott a kocsiból, elővette a pisztolyát, és úgy tett, ahogy mindig, ha veszélyt észlelt: rohant felé, ahelyett hogy menekült volna előle.

robinson P>!

Százkilencvenhárom centijével jócskán a két férfi fölé magasodott. Az apjától örökölte a termetét. Az anyjától meg a nyugodt stílusát.


Hasonló könyvek címkék alapján

J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Greg Iles: Csontfa
Karen Rose: Számolj tízig
Thomas Harris: A bárányok hallgatnak
Linda Castillo: A halál szava
J. D. Robb: Halálos hűtlenség
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Brenda Joyce: Halálos ölelés
Don Winslow: Az egység
Michael Connelly: Az igazság ára