Napvilág (Atlee Pine 3.) 86% 37 csillagozás

Egy baljóslatú történet, amely rávilágít arra, hogy valójában milyen vékony a határvonal a jó és a rossz között, és emlékeztet minket arra, hogy milyen kegyetlenek tudnak azok lenni, akiknek rejtegetnivalójuk van. A cselekmény egészen a hatalom csarnokáig terjed, miközben Baldacci azt is kutatja, hogy a gazdagok és híresek hogyan forgatják fel a törvényt. Magában foglalja a sikertelen tanúvédelmet, a maffia megsértését, és egy meglehetősen bizarr motivációt. A fejezethosszúságok keveréke segít abban, hogy megkapjuk azt a lendületet, amely ahhoz szükséges, hogy rövid időn belül elolvassuk, még akkor is, ha cselekményei egyedül ezt a célt szolgálják. Mert a szerzőnek remek érzéke van a szálak fonásához, a karakterek és a „beállítások” zsonglőrködéséhez, a laza végek kielégítő megkötéséhez, és amikor a regény a végéhez közeledik, sikerül egy olyan cliffhangert hagynia, ahonnan elindíthatja a következő részt.

Igazából ez a történet is volt olyan jó és izgalmas, mint azt Baldaccitól megszokhattuk. Ugyanaz a séma a megszokott fordulatokkal, kitérőkkel, olvasmányos formában tartja fent az olvasó kíváncsiságát. Tetszett, ahogy John Puller és Atlee Pine most összefognak. A két ügynököt egy hihetetlen kalandos küldetésre küldi Baldacci.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/10/napvilag.html

Felpattanok előző kötetnél feltett utolsó kérdésem vonatára, és neki is lendülök egy paneles értékelésnek. Hogy hány csillagot adok erre a könyvre, az már kiderült, de jóindulattal adom a 4,5 csillagot, mert ez csak jó lenne, ha nem lett volna az utolsó 30-40 oldal. Drámai családi történésekbe csavart paneles összeesküvéses könyvet kap az olvasó, melyben Baldacci mindig is jó volt, és ez is jó volt, de semmi új nem volt. Linda családi sztorija viszont megadta a pluszt, amire vágytam én és szerintem jó pár olvasó. A karakterek hozták a formájukat, Linda megint kézzel-lábbal eszik és tör előre élő és élettelen szöveteken keresztül. Aranka Blum megint okos, és okos, nem okoskodó. De emeljünk ki még valakit, mert ha az utolsó 30-40 oldal a mentőöv, akkor maga John Puller, aki nekem mindig is szimpatikus volt, és hiányoltam a palettáról az utóbbi időben, ő maga a Baywatch. Kellett a vérfrissítés, mert nem lett volna az ami, de az előző kötet jobban tetszett még így is. Kíváncsi leszek a családi drámák folytatására, és John Pullert is kérem vissza mihamarabb.

Egy szokásos jó történet Baldaccitól ezúttal két főhőse összefogásával. Pine most hű asszisztensével szabadságon, de még mindig elrabolt ikertestvérét keresi. E közben sok minden történik és számos dolog kiderül…de a kapu nyitva marad…

Talán az eddigi legjobb rész a sorozatból, Atlee tovább folytatja nyomozását eltűnt nővére után. Ám ahogy az eddigi legígéretesebb nyomott követi akaratlanul is bele csöppen egy másik nyomozásba és egy régi barátba. Baldacci ismét hozza a kötelezőt, sőt szerintem még annál többet is, ebben pedig nagy szerepe van másik hősének John Pullernek a megjelenésére. Pine és Puller szövetségre lépnek a bűnesetek felderítésében és ahogy már Baldaccitól megszokhattuk a szálak egészen a legfelsőbb körökig vezetnek. Remek döntés volt szerintem ez a cross-over epizód, Puller egy nagyon jól eltalált karakter, aki színesíti Atlee Pine világát, emellett figyelemre méltóan jól használja őt Baldacci, pont annyit szerepelteti amennyire szükséges. Az utolsó oldalak sokat hozzátesznek Mercy történetéhez, de remélem a következő részben választ kapunk a régóta levegőben lógó kérdésre, hogy mi is történt Mercyvel.

Már nagyon kíváncsi voltam a sorozat zárására. Úgy kellett türtőztetnem magam, hogy összevárjam az utolsó két részt, de így egyben sikerült elolvasnom.
A harmadik kötetben Atlee engedélyt kap a főnökétől, hogy a frissen szerzett nyomok alapján lezárhassa a testvére ügyét. Nem is reménykednek, hogy élve kerülhet elő a lány, de a lezáráshoz a nőnek fontos megtudnia, hogy mi történt 30 évvel ezelőtt a testvérével.
Az új nyom egy drogdílerhez vezeti el a nőt, azonban a férfi sajnos meglóg, és mint kiderült a férfi elriasztásával John Puller katonai rendőr nyomozásába is sikerül belerondítania. John és Atlee már dolgoztak együtt korábban, jól megértik egymást. Mivel a cél közös, összefognak, hogy együtt kapják el a férfit. Arra nem is számítanak, hogy egy olyan ügybe ártják bele magukat, melynek szálai egészen magasra is elérnek. Ezzel újabb és újabb támadás elszenvedői lesznek.
A történet tehát ezúttal sem teljesen a Mercy utáni nyomozás, de szépen adagolva kapunk információt mindkét nyomozással kapcsolatban. Azzal, hogy a 2 nyomozó erőforrásait egyesítik, feszítettebb lesz a történetvezetés.

Bővebben a blogomon:
https://kriszteka.hu/david-baldacci-napvilag-vegallomas/

Megértük, hogy Baldacci is összevonja a szereplőit és különböző világait. Így eshetett meg, hogy a Puller fivérek és Atlee Pine egy közös nyomozást vezetnek. Az én egyik szemem meg sír, a másik viszont nevet.

Ugyanis Robert és John Puller kalandjairól szívesen olvasok. Robert különösen szimpatikus szereplő volt abban a sorozatban, de mindig csak kisebb szerepet kapott John mellett. Ebben a történetben viszont spoiler, így Robert nagyobb szerepet kaphat. Egy rendkívül okos, taktikus és visszafogott férfi, szívesen láttam a főszereplők között.

Még az is rendben volt, hogyan lehet a két szereplőt és velük két szervezetet összehozni. Atlee ugyanis nem az FBI képviselőjeként lesz jelen, hanem szokás szerint a testvére esetét igyekszik felderíteni. A nyomok egy férfihoz vezetnek, aki meg éppen John Puller egyik nyomozásának alanya. Atlee spoiler

De pont ez az, amiért Atlee sorozatát már 3 rész után unni kezdtem. Nagyon el van húzva az a gyerekkori eset, és hiába tud meg mindig kicsit többet a nő, hogy mi és miért történt velük, már nem tud lekötni. Sokkal jobban élvezném, ha dolgozna, különböző ügyei lennének, és nem az lenne a visszatérő elem, hogy mennyire gyötrődik attól, hogy még mindig nem tudja, mi történt az ikrével.
Ahhoz még a két Puller is kevés volt, hogy új lendületet és mást színt adjanak. Ez elsősorban Atlee regénye, és a fő szálak az ő történetéhez, és nem a katonai esethez kapcsolódnak rá.

Zavar az is, hogy Atlee semmilyen fejlődést nem mutat. Kitartó, becsületes és akaratos, de van ez a gyerekkori trauma, amin nem tud és nem akar továbblépni. Ez a jellemének fő vonása, és már olyan, mint egy mindent elnyomó rögeszme. Bár, ez kell ahhoz, hogy ennyi részen át az lehessen a téma, hogy valahogyan mindig a testvére a dolgok alfája és omegája. És igen, most is megtudunk dolgokat, vannak Baldaccira jellemző meglepő húzások benne, de még mindig nincs végső válasz, még mindig mehet tovább ez a szál. Sajnos…

Szerencsére a stílus a szokott. Pörgős, gyors leírásokkal és párbeszédekkel. Az eseményeket is pörgeti annyira, hogy akkor se unjak bele, ha tényleg elegem van már abból, hogy mi történt Mercyvel. Arról nem is beszélve, amiket Atlee a végére megtud. Elég beteg egy család az övé, mit ne mondjak.

Valahogy majd a végén is átrágom magam, de egyre fogy a lendületem. Egy ideje ez a sorozata a szerzőnek, ami legkevésbé tud lekötni.

Baldacci nagyon jól tud írni, mindig kellő izgalomban tartja az embert:-) Puller éppenhogy megúszik egy merényletet,másnap reggel már folytatódik a szolgálat, nincs megállás, egy mozgó vonatról figyeljük az eseményeket. Pullert volt szerencsém melgismerni, így tudtam mire számíthatok: színvonalas akció és nyomozás. Pine nem volt annyira szimpatikus, őt mindig lekötötte a saját nyomozása a nővére után, ami persze szintén sajnálatos esemény, de nem hiszem, hogy a személyes elfogultság hasznos lenne.

Izgalmas, fordulatos, nagyon klassz. Jól szórakoztam és izgultam az olvasása közben.